• Főoldal
• Meghívók
• Szervezetünk
• Közzétételi kötelezettség
• Történetünk
• Programjaink
• Beszámolók
• Korábbi események képei
• Linkek
• Archívált beszámolók
• Archivált programok

Beszámolók

2024. március 22. NŐK A FINN KÉPZŐMŰVÉSZETBEN - Koppányi Miklós előadása

"MODELLEK, MÚZSÁK, MŰVÉSZNŐK" címmel tartott előadást baráti körünknek régi kedves barátunk, Koppányi Miklós. A nőknek főleg a finn képzőművészetben betöltött szerepéről beszélt, főként festőművészekről, de hallhattunk az előadásában híres politikus-írókról, nőjogi aktivistákról, építészekről, kerámiaművészről, szobrászművészekről és világhírűvé vált finn operaénekesnőkről is.



Először is szólt a nőkről mint híres finn műalkotások modelljeiről (pl. Havis Amanda Wille Walgren által készített népszerű szökőkúti szobra Helsinkiben) vagy modellekről és múzsákról (mint pl. Akseli Gallen-Kallela Kalevalához készített triptichonja, melynek modellje és múzsája egyaránt a költő ifjú felesége volt).



De vajon lehet-e művész maga a nő? Ezt Finnországban sokáig illetlenségnek találták, a család elismertségét tette kockára, aki megpróbálta. A 19. század közepéig amúgy sem volt nagy az érdeklődés a művészet iránt, csak néhány arisztokrata család érdeklődött iránta, önálló finn művészetről pedig nem is lehetett beszélni. A Finn Művészeti Egyesület akkor alakult meg, amikor a finnekben felébredt a nemzeti önérzet: "Svédek már nem vagyunk, oroszokká nem akarunk lenni, legyünk tehát finnek!". 1846-os megalakulásától az egyesület arra törekedett, hogy minden tekintetben támogassa azokat, akiknek a művészethez hajlamuk van, de anyagi eszközeik ehhez kevésnek bizonyulnak. Ez az egyesület minden évben szervezett kiállításokat a Helsinki "Ateneum" nevű művészeti múzeumban,



és a bevételekből támogatni tudta a kezdő művészeket. Az egyesület által az 1860-as években alapított dukát-pályázat hozta meg a fordulatot: az anonim pályázat elbírálásakor a győztes nevét tartalmazó boríték kibontásakor kiderült, hogy a díj nyertese egy nő! A folyamat tehát lassan beindult.

Miklós először ELIN DANIELSONról beszélt. Ő egyike volt a finn női művészek első generációjának, akik professzionális művészeti oktatásban részesültek. Ő már a Helsinki Művészeti Akadémián tanult, képei az Ateneumban láthatók, egyik női portréja még bronzérmet is kapott az 1889-es párizsi világkiállításon. Több finn művészeti iskolában is tanított, de porcelánfestéssel is foglalkozott, ami anyagi függetlenséget biztosított a számára. "Reggeli után" című képe nagyon tetszett nekünk.



A sorban olyan nevek következtek, mint FANNI CHURBERG, aki egyáltalán nem nőkre jellemző erőteljes színhasználattal dolgozott, HELEN SCHJERFBECK, akinek "A lábadozó" című képe aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon,



aki még nyugdíjban és állami támogatásban is részesült és a finn Fehér Rózsa-renddel is kitüntették. Hosszú élete során számos önarcképet festett, melyek közül Miklós többet bemutatott. Érdekes volt látni, miként változott a művésznőnek az öregedéssel együtt a művészi felfogása is.

Hallottunk Miklóstól ELLEN THESSLEFFről is, aki az impresszionizmus és a szimbolizmus - a Párizsban tapasztalt mozgalmak - hatására segített megalapítani a Septem csoportot, amely bevezette az impresszionizmust Finnországban. Thesleff egész életében festett, és 1951-ben megkapta a Pro Finlandia kitüntetést, amelyet Finnország elnöke ítélt oda az érdemes művészeknek.

A továbbiakban híres finn nőkről beszélt Miklós. Mindenekelőtt MINNA CANTHról, aki az egyik első modern finn író és az első finn újságírónő volt. Írt drámákat is, melyeket még ma is játszanak. Lakása "Minna szalonja" néven művészek híres találkozóhelye volt. Harcolt a finn nők egyenjogúságáért és a lányok iskolai oktatásáért. Születésnapja, március 19. Finnországban zászlós nap: "Minna Canth és az egyenjogúság napja". Ő az egyetlen nő, aki eddig zászlós napot kapott hazájában. Hozzá hasonlóan MAIKKI FRIBERG is nőjogi aktivista volt. Tanított a Helsinki Népfőiskolán, de leginkább a finn női mozgalomban való részvétele miatt emlékeznek rá, különösen a Suomen Naisyhdistys finn nőjogi szervezet elnökeként, valamint a Naisten Ääni (Női Hang) női folyóirat alapítójaként és szerkesztőjeként. Sokat utazott, elősegítve Finnország megismerését külföldön, miközben részt vett nemzetközi konferenciákon és újságíróként közreműködött a külföldi sajtóban is. A finn nők jogaiért harcolt ALEXANDRA GRIPENBERG, író, újságíró, politikus is, aki a fenti finn nőjogi szervezetet alapította, később elnöke is volt. 1906-ban, amikor a finn nők választásra jogosultak lettek, ő volt az egyike annak a 19 nőnek, akiket beválasztottak a parlamentbe.

És következtek további híres finn nők: WIVI LÖNN, finn építész. Ő volt az első nő, akit a Finn Építészek Szövetsége "Professzor" címmel tüntetett ki. Azután politikusok: HELVI SIPILÄ, aki ENSZ főtitkár-helyettes volt, TARJA HALONEN, aki Finnország első női köztársasági elnöke volt két cikluson át.



Hallottunk művésztársakról, akik házastársak is: a közelmúltból ilyenek RAILI és REIMA PIETILÄ, a finn organikus építészet mesterei, akik a Mäntyniemi finn elnöki palotát tervezték, RUTH BRYK, a finn "Arabia" kerámiagyár tervezőnője, akit a modern finn kerámiaművészet kulcsfontosságú megújítójaként tartanak számon, és aki 1962-ben megkapta a Pro Finlandia kitűntetést, valamint férje, TAPIO WIRKKALA, üvegtervező, az "Iittala" gyár ismert csepegő jégcsap jellegű üvegáruinak megálmodója.



A közelmúlt jeles finn szobrásznőjéről, EILA HILTUNENről is beszélt Miklós. Hiltunen legismertebb munkája a Helsinki Sibelius emlékmű.



Keresett művész volt, akinek általában nagyméretű hegesztett fém szobrai világszerte, főleg köztereken láthatók. Szintén a közelmúlt jeles finn művésze a szobrász, grafikus LAILA PULLINEN. Szobrai mozgalmas alkotások, főként vörösgránit és bronz kombinációi, a modernizmust, különösen a klasszikus modernizmust példázzák. Egyike volt azon kevés finn művésznőknek, akik nemzetközi elismerést értek el. Ő volt a Finn Szobrászszövetség első női elnöke és megkapta a Finn Oroszlán-rendet is.

A világhírt elért finn operaénekesekkel fejezte be előadását Miklós. A finn nemzeti ébredés korszakának legnagyobb hírű szoprán énekese, az első finn operasztár-nő, AINO ACKTÉ volt, aki évekig szerepelt a párizsi operában, sőt néhány évig még a New York-i Metropolitan Opera is szerződtette, a Finn Nemzeti Opera egyik megalapítója és egy évig igazgatója volt. Múlhatatlan érdeme, hogy megálmodta és 1912-ben Oscar Mericantoval megszervezte az első Savonlinnai Operafesztivált, ami jelenleg is a finn operazene egyik legjelentősebb színtere.



Befejezésül pedig a ma élő finn operaénekesnők legnagyobb világsztárjáról, KARITA MATTILÁról szólt Miklós. A világhírű szoprán rendszeresen fellép a világ nagy operaházaiban, többek között a New-York-i Metropolitan Operában, a londoni Királyi Operaházban, a Bécsi Állami Operaházban, valamint a salzburgi Großes Festspielhaus előadásain. Számos nemzetközi díj mellett 2001-ben Pro Finlandia díjjal tűntették ki, 2020-ban pedig megkapta a Finn Oroszlán-rendet. Az előadás végeztével Miklós Karita Mattila egyik gyönyörű opera felvételét játszotta le nekünk. Köszönjük, Miklós!

2024. február 23. FINN KULTÚRA NAPJA - Bába Laura Runebergről

Baráti körünk, szokásához híven, februári rendezvényén a Finn Kultúra Napját ünnepli. Idei összejövetelünkre Bába Laura műfordítót hívtuk meg, akitől azt kértük, hogy a Kalevala nap mellett Johan Ludvig Runebergről beszéljen nekünk, akinek idén 220. születésnapját ünnepeljük. Runeberg születésnapja február 5., a Kalevala és a Finn Kultúra napja pedig február 28. Tehát februárban két "zászlós ünnepet" is tartalmaz a finn naptár:


Laura előadásának elején a Kalevala napjáról, február 28-ról beszélt, amit a finnek a Finn Kultúra Napjaként ünnepelnek. Beszélt Elias Lönnrotról és a Kalevala összeállításáról, valamint arról, hogy miért éppen ezt a napot ünneplik a Kalevala napjaként Finnországban. Lönnrot ugyanis az általa gyűjtött népénekekből összeszerkesztett eposz első, 1835-ös kiadásának előszavát február 28-ra keltezte.



Lönnrot népénekeket gyűjtő útja nem volt egyedülálló, a 19. század elején - más országokhoz hasonlóan - már Finnországban is éreztette hatását a romantika, mely egyre inkább érdeklődött a népköltészet iránt. De közülük Lönnrot gyűjtése és hozzá kapcsolódó útleírásai tudatosították szélesebb körben Finnországban is, hogy mennyire gazdag kultúrkincs rejlik az akkoriban még lenézett vidéki lakosság ajkán, és a külfölddel megismertette ezeket a népénekeket. Annyi anyag gyűlt össze, hogy Lönnrot már az első kiadás megjelenésekor dolgozott a folytatáson, és ennek eredményeként jelent meg aztán 1849-ben a Kalevala bővebb, második kiadása. Előadónk elmondta, hogy míg az első kiadásban főleg történelmi, mitologikus elemek jelentek meg, az Új Kalevalában Lönnrot már arra törekedett, hogy olyan széles körű képet adjon a finnek őseinek életéről és szokásairól, amennyire csak ilyen népi énekek segítségével lehetséges. A kortársak egyfajta történelemkönyvként is tekintettek a Kalevalára, mert úgy gondolták, hogy valóban a finnek ősi történelmével lehet megismerkedni a Kalevalát olvasva. A nemzeti ébredés ekkorra tehető időszakában pedig bizonyította a finneknek, hogy igenis megvan a helyük a művelt népek sorában, hiszen ilyen magas színvonalú művet tudnak létrehozni.
A népköltészettel illetve a nemzeti ébredés időszakával Johan Ludvig Runebergnek, a mai est főszereplőjének is fontos kapcsolata volt, akit már életében a finnek nemzeti költőjeként tiszteltek.



Innen ered Laura előadásának címe: "Az első nagy finn", ahogy Runeberget Matti Klinge finn történész nevezte. Az az alkotása, amivel ezt a címet kivívta, egy hősi balladákból álló ciklusa volt, mely két kötetben, 1848-ban, illetve 1860-ban jelent meg, "Stål zászlós regéi" címmel. A balladák témáját azok az 1808-1809-es harcok adták, melyek a svédek és oroszok között zajlottak, jórészt finn területen, és ezek révén kerültek át a finnek a svéd korona alól az orosz birodalomhoz. Runeberg e harcokat örökítette meg ezekben a hősi balladákban, a romantika szellemében, a nemzeti érzéstől átitatva. Ezeknek az alkotásainak nagyon nagy szerepe volt az ebben az időszakban kibontakozó nemzeti ébredésben, hihetetlen ösztönző erőt adva a finneknek a nemzeti törekvéseikhez. Ezt a művét a Kalevala mellett a legnagyobb finn eposznak tartják. A kötet első verse pedig, a "Hazánk" (svédül Vårt Land, finnül Maamme-laulu) című, utóbb Finnország nemzeti himnuszává vált. Paavo Cajander fordította finn nyelvre, zenéjét pedig Fredrik Pacius szerezte. Runeberg ugyanis svéd szülők gyermeke volt, tehát svéd anyanyelvű, és írói alkotásait is svéd nyelven hozta létre.



Előadónk beszélt Runeberg életútjáról, melynek állomásai művészetére is nagy hatást gyakoroltak.
A Botteni öböl partján fekvő Pietarsaariban született 1804-ben, és ez a tengerparti táj, mint gyermekkori idill, sok alkotásában megjelenik. Szoros kapcsolata volt a természettel.
Egyetemre Turkuban járt, ahol a bölcsészet doktora címet nyerte el. Ezekben az években kötött szoros barátságot a nemzeti ébredési mozgalom jeles személyiségeivel, Snellmannal és Lönnrottal. A turkui egyetem előtt ma is látható az a szobor, mely együtt ábrázolja hármukat.



Közben a belső-finnországi Saarijärviben házitanítósodott. Itt kezdett verseket írni, melyeken népköltészeti gyűjtéseinek hatása is érződik. Itt ismerte meg jobban az egyszerű finn embereket. Az első Runeberg versek egyike, amit a finn parasztokról írt, a "Paavo gazda" című, melyet Papp János előadásában mutatott be nekünk Laura, az egyszerű finn ember szívósságáról és segítőkészségéről szóló gyönyörű költemény.
Miután a turkui tűzvészben leégett akadémiát az új fővárosba, Helsinkibe helyezték át, Runeberg is Helsinkibe költözött, ahol egy svéd tannyelvű líceumban tanított. Itt alapították meg Snellmannal és Lönnrottal a haladó ifjú értelmiségiek nemzeti kultúra előretörését célzó ún. "Szombat Társaságát".



Közben családot alapított, 1830-ban vette feleségül Frederikát, akiről külön is szólt az előadónk, hiszen - bár férje árnyékában - maga is költő és a nők jogaiért küzdő személy volt.



Legidősebb fiuk szobrász lett, és ő készítette el apjáról azt a szobrot, mely Helsinki főterén, az Esplanadin látható, talapzatán a finn himnusz svéd nyelvű szövegével.



1837-ben a család a Dél-finnországi Porvooba költözött, ahol Runeberg a helyi gimnáziumban tanított. Élete hátralévő részét itt élte le. Tanítás mellett verseket, elbeszélő költeményeket írt, fordított. Korán, 59 évesen azonban szélütés érte, ami csaknem másfél évtizedre tolókocsihoz kötötte. Ettől fogva már nem írt. Temetése, 1877-ben, óriási hazafias ceremónia lett.
Hatása hatalmas volt a későbbi fiatal finn írói generációkra. Nagyon sokáig mintát adott a színre lépő új generációk számára a runebergi költészet: mind a svéd, mind a finn nyelvű alkotóknak. A finnországi finn nyelvű költészet ebben az időben, a 19. század második felében kezdett el virágba borulni és a színre lépő fiatal költőknek nagyon fontos iskolát adott az, hogy Runeberg eredetileg svéd nyelven született alkotásait finn nyelvre ültették át.
A finn evangélikus énekeskönyvben Runeberg mintegy hatvan ének szerzőjeként szerepel.
Runeberget már életében megbecsülték, Finnország első "nagy embere" lett, 50. születésnapja óta születésnapját Runeberg-nap néven minden évben megünneplik Finnországban (zászlós ünnep). Kedvenc süteménye, a Runeberg tortácskának nevezett mandulás süti január kezdetétől február 5-éig kapható a boltokban. (Szacsvay Zsuzsa sütött is egy adagot ebből a mostani összejövetelre.)



1987-ben alapították a Runeberg irodalmi díjat, amelyet minden évben a költő születésnapján osztanak ki, de az ő nevét viseli a Project Runeberg is, ami a skandináv történelem és kultúra szempontjából fontos művek digitális archívuma.

2024. január 26. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL

Baráti körünk 2024-et is a szokott módon kezdte: megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról és megtartottuk az éves beszámoló közgyűlésünket.
S. Becz Pál, szigetszentmiklósi költő-író emléktáblája, ami fölött baráti körünk védnökséget vállalt, a Városi Könyvtár falán található, most is ott kint kezdtük az összejövetelt. Titkárunk, Soltiné Radnics Magdolna beszélt a költőről, aki alapító elnökünk, Dr. Becz Miklós édesapja, majd felolvasta "A proletár József Attila" című, 1964-ben írott versét.



Az emléktábla alatt a család koszorúja alá a miénket Gyurasits Sándor helyezte el.



Az összejövetel az épületen belül, a szokott helyünkön folytatódott. Ahogy szoktuk, idén is forralt borral kedveskedtünk a kint átfázott tagságnak.



Estünket a Magyar Kultúra Napjára emlékező résszel kezdtük, amin a helyi DunaMédia TV is jelen volt. A megemlékezést Soltiné Radnics Magdi fogta össze.



A Himnusz szövegének születésnapja egy 1989-es kormányhatározat alapján a Magyar Kultúra Napja is. A két Ferencre, Kölcseyre és Erkelre emlékezve ezúttal a Himnusznak egy speciális változatát hallgattuk meg. A NOB ugyanis túl hosszúnak és nehezen énekelhetőnek találta az eredeti, Erkel Ferenc által megzenésített változatot. Nagyon meghatott bennünket, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság 2013-ban éppen Somogyváry Ákos karmestert, az Erkel Ferenc Társaság elnökét, Erkel szépunokáját kérte fel a rövidebb változat elkészítésére, ezt hallgattuk most.
A Magyar Kultúra-napi megemlékezéseinken az aktuális év irodalmi évfordulóiból válogatunk. 2024-ben ezek közül Jókai Mórra halálának 120., Móra Ferencre halálának 90., Váci Mihályra pedig születésének 100. évfordulója aljalmából emlékeztünk néhány művük felolvasásával. Radnóti Miklós halálának idén van a 80. évfordulója, de neki korábban, 2009-ben, születése 100. évfordulóján egy egész estet szenteltünk.
Jókai Mórnak Erdélyben lejegyzett, kéziratban fennmaradt krónikás adomái közül olvasott fel Szacsvay Zsuzsa egy rövidet, aminek címe "A székely nemes huszonötig csapatja magát fogadásból",



Móra Ferenctől pedig Vigh Piri olvasta fel a közismert "Altató"-t. A 100 éve született Váci Mihályra kissé hosszabban emlékeztünk. A Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító a Kádár-rendszer időszakában, a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig, Magyarország ünnepelt és legtöbbet szavalt kortárs költője volt. 1970-es halála után vita indult megítéléséről, kultusza a rendszerváltozásra fokozatosan eltűnt. Mentora, Illyés Gyula korabeli méltatása szerint "alig volt vele egykorú költő, akinek fejében annyi tervet, szívében annyi friss érzelmet állított meg a halál." Mindössze 45 éves volt, amikor egy kulturális delegáció tagjaként Vietnámban, váratlanul, agyvérzés következtében Hanoiban elhunyt. Mivel Nyíregyházán született, halála után néhány évvel, 1977-ben a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Váci Mihály Díjat alapított. Ez a díj ma is létezik, ma már külön kuratórium gyakorolja a rendelkezési jogot felette. 2008-ban pedig az egyik díjazott baráti körünk az óta már elhunyt tagja, a szigetszentmiklósi költő, Halász Imre volt. Estünkön több Váci Mihály vers is elhangzott. Az "Éltem" című versét Virágné Erzsike, a "Még nem elég" címűt Gyurasitsné Györgyi,



a "Nélküled" címűt Kiss Gábor olvasta fel, "Búcsúzás" című versét pedig Straub Dezső előadásában videóról hallhattuk.
Solti Magdi a továbbiakban Szigetszentmiklós kulturális életéről és az 1990-ben megnyílt Városi Könyvtár és Közművelődési Intézményhálózat abban betöltött szerepéről beszélt. Az intézményen belül működik az 1995-ben átadott Városi Galéria, ahol folyamatosan helyi és országos hírű művészek alkotásai tekinthetők meg. Mi is ebben az épületben tartjuk az összejöveteleinket, és az azoknak helyet adó Insula terem éppen a helyi képzőművészek Insulának nevezett csoportjáról kapta a nevét. Közülük Nádasdy János, Somogyi György, Puha Ferenc, Zsin Judit és Szabó Béla nevét sorolta Magdi. Nádasdy Jánosnak a régi Szigetszentmiklós központjáról festett képe összejöveteleink termét díszíti és mindig látható az előadóink mögötti falon. Településünk történetének feltárásában múlhatatlan érdemeket szerzett baráti körünk néhai tagja, Vöő Imre, aki elődje, a szintén szigetszentmiklósi Simon Albert szavaihoz ("Múlt nélkül nincs jövő") igazítva végezte helytörténeti kutatásait. Magdi megemlékezett az előbb említett baráti köri tagunkról, a néhai Halász Imre költőről is.



Szigetszentmiklós országos hírű szülöttjéről, a Kossuth-díjas zeneszerzőről, zenepedagógusról, Ádám Jenőről és a Kodály-módszer kifejlesztésében játszott szerepéről pedig baráti körünk külön is megemlékezett 2018-ban, a zeneszerző szülőházában, a helyi Ádám Jenő Zeneiskola tanárainak közreműködésével tartott, emlékezetes összejövetelén. Erre is emlékeztetett Magdi.
Imával, a Himnusszal kezdte a Magyar Kultúra-napi megemlékezést, és egy másik imádsággal fejezte be, felolvasva a baráti körünknek különösen fontos helyi költő, S. Becz Pál "Miatyánk" című versét.

Összejövetelünk további részében éves beszámoló közgyűlésünkre kerítettünk sort. Szacsvay Zsuzsa elnök képek vetítésével színesített beszámolóját látva és hallva mindnyájan örömmel nyugtáztuk, hogy a 2023-as évünk is gazdag volt nívós programokban. Fölvetítette az idei programtervezetünket is, ami hasonlóan érdekes összejöveteleket és kulturális kirándulásokat ígér. A Solti Magdi által felolvasott precíz pénzügyi beszámolót,



a 2024-es költségvetés-tervezetet és a felügyelő bizottság elnökének, Petruzsán Györgyinek az ezekhez kapcsolódó értékelését egyhangúan fogadta el a baráti kör közgyűlése.
Várjuk, reméljük, hogy terveink idén is megvalósulhatnak.

2023. december 11. KISKARÁCSONY (PIKKU JOULU)

A szigetszentmiklósi Magyar- Finn Baráti Kör évzáró programja mindig a kiskarácsonyi összejövetel. Így volt ez idén is. Az ilyenkor gyakori légúti betegségek több barátunkat is megakadályozták abban, hogy eljöjjön közénk, de így is szép számban gyűltünk össze az emeleti galériában.



Az est karácsonyváró, adventi hangulatához szép hátteret biztosítottak a Szimultán Szakralitás című kiállítás bibliai ihletésű festményei a falakon.
Örömünkre ismét elfogadta a meghívásunkat a Bíró Lajos Általános Iskola aktuális 3./A református osztálya, akik osztályfőnökük, Némethné Mayer Krisztina vezetésével, csodaszép programmal gyönyörködtettek bennünket. Volt benne Jézus életét bemutató pantomim, amit a Magyar Continental Singers "Ö a kezdet" című dalára adtak elő a gyerekek,



volt két Móra László vers ("Karácsony édes ünnepén" és "Karácsonyi csengő"), gyertyás tánc a Bojtorján együttes "Karácsony ünnepén" kezdetű dalára,



és egy karácsonyi karaoke: a Wolf Kati-féle "Karácsonyi álom" c. dalt énekelték,



méghozzá néhány szép hangú gyerek szólójával! Végül minden gyerek egy-egy díszt helyezett fel egy karácsonyfára,



egy-egy olyan szó kíséretében, ami a karácsony lényegét fejezi ki (pl. várakozás, meghittség. otthon, család, szeretet, békesség, stb.). Ezzel búcsúztak a gyerekek.



Az osztály jelesre vizsgázott, 17-en vállalták a szereplést és adták elő nagyszerűen a műsort. Örülünk, hogy a helyi TV is felvette és karácsony másnapján le is adta a gyerekek produkcióját.
Mi is hozzátettünk az ünnep meghittségéhez néhány verset: Solti Magdi Alföldi Géza "Ha nálunk született volna" c. versét olvasta fel, Virágné Erzsike Assisi Szent Ferenc gyönyörű imádságát, Halmai Antónia pedig kedvenc karácsonyi versét játszotta be a mobiljáról, Ady Endre Karácsonyi regéjét, méghozzá Szabó Gyula emlékezetes előadásában.

A műsort finom vacsora követte,



majd a szokásos ajándékozás. Marczelly Évi és Petruzsán Györgyi most is összesorsolta az ajándékot adókat és kapókat, ez mindig kedves meglepetések forrása.



Közben aláírásra körbe jártak azok a karácsonyi lapok, melyeket olyan barátainknak küldünk ilyenkor, akik már egy ideje nem tudnak eljönni közénk, valamint a távol élő finnországi barátainknak. A továbbiakban a sok-sok otthonról hozott finom sütemény mellett, borozgatva beszélgettünk, emlékezve az idei szép baráti köri programokra és tervezgetve a jövő évet. Reméljük, az is hasonló jókat hoz majd.

2023. december 01. ÜNNEPELTÜNK SIÓFOKON

Kedves meghívást kaptunk a siófoki "unokatestvér" baráti körtől: december 01-én ünneplik 45. születésnapjukat, és erre az ünnepségre minket is meghívnak a siófoki Civil Ház nagytermébe. Boldogan tettünk eleget a meghívásnak, hogy együtt ünnepeljük a barátainkkal a kör születésnapját.



Jeles emberek is eljöttek, hogy köszöntsék az ünnepelt baráti kört: Pertti Anttinen nagykövet úr és felesége, Katariina, dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere, valamint Jussi Kemi, aki közös testvérvárosunkat, Oulut képviselte és elhozta az ottani baráti kör elnökének, Kaisa Pietilänek a jókívánságait is.



Eljöttek a zirci baráti kör képviselői is. Mindenki adott valami ajándékot, mi egy tortát vittünk, amit a siófoki és a szigetszentmiklósi baráti kör logója díszített.



Az eseményhez "A Mikulás hazája" címmel egy alkotáspályázatot is kiírtak gyerekek részére.



Három kategóriában (óvodások, alsó tagozatos és felső tagozatos általános iskolások) adtak ki első, második és harmadik díjakat, de a vendégek is vihettek különdíjat annak, akinek a munkája leginkább megnyerte a tetszésüket.



Nekünk Bogdán Nóra 5. osztályos tanuló pályamunkája tetszett meg,



neki adtuk a Szigetszentmiklósról magunkkal vitt különdíj-ajándékot.
A hivatalos köszöntések után baráti beszélgetéssel, igazán kellemes hangulatban telt az idő. Éreztük az "unokatestvér" siófoki baráti kör szeretetét.



Este megcsodáltuk a siófoki Főtér adventi kivilágítását és a jövő közös programjait tervezgetve vettünk búcsút a barátainktól.



Isten éltesse őket sokáig!

2023. november 24. FINN ANYAKÉNT, FINN TANÁRKÉNT MAGYARORSZÁGON

VENDÉGÜNK OUTI TUPPURAINEN

Finn függetlenség-napi összejövetelünkön vendégünk ezúttal a Kalevala Baráti Kör tagja, Outi Tuppurainen volt, aki Budapesten él magyar férjével és gyermekeivel. Itt finn nyelvtanárként dolgozik. Arra kértük, beszéljen nekünk a Finn Függetlenség-napi szokásaikról, a családjáról, valamint arról, hogy finnként hogy látja: mi van itt másképp, mint Finnországban, számára mi furcsa nálunk és esetleg mit szeret jobban Magyarországon, mint Finnországban.



Outi mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a függetlenség a jelenlegi politikai körülmények fényében különösen felértékelődik a finnek számára. Először tehát a finnországi Függetlenség-napi szokásokról beszélt. Mondanivalóját képekkel illusztrálta. Elmondta, hogy minden finn, aki december 6-án, a Függetlenség Napján este 6-kor otthon van, két égő gyertyát tesz ki az ablakába. A gyertya a béke jeleként azt szimbolizálja, hogy otthon vannak, béke van, minden rendben van. A köztársasági elnök este fogadást ad az elnöki palotában, ahová azok nyernek meghívást, akik abban az évben sokat tettek az országért: politikusok, nagykövetek, sportolók, művészek és - természetesen - a veteránok, akik egykor harcoltak az ország függetlenségéért. Két óra hosszat tart, míg az elnök minden egyes vendéget kézfogással köszönt. Külön felhívta Outi egy képre a figyelmünket, ami azt mutatja, hogy az elnök miként hajol le egy veterán elejtett botjáért.



Azt mondta, Sauli Niinistö más esetekben is hasonlóan segítőkész és figyelmes. A fogadás után vacsora, majd tánc következik. Sokan vannak, úgyhogy nehezen férnek el. Outi bátyja, aki zenész, már két ízben volt az elnöki fogadáson. Először a bálhoz zenét szolgáltató zenekar tagjaként, másodszor azonban már a meghívottak egyikeként. Tőle tudja, hogy még az ételhez is nehéz hozzáférni a fogadáson. Outi kedvesen panaszolta, hogy őt még sohasem hívták meg, pedig már többször énekelt a Helsinki ortodox templom kórusában az elnöknek a Függetlenség-napi istentiszteleten. December 6-án az egész ország - már akiket nem hívtak meg a fogadásra - otthon a TV előtt ül és nézi, mi történik az elnöki palotában, kik a meghívottak, csodálják a csillogó ruhakölteményeket és a táncosokat.




Azok a finnek pedig, akik más országban élnek, az adott ország finn nagykövetségére kapnak meghívást. Így van ez Budapesten is, ahol mindig részt is vesz ezen a fogadáson. Most is készül rá. Csak a Covid-időben ünnepeltek otthon, és tettek gyertyát a budapesti lakásuk ablakába.



A továbbiakban Outi arról beszélt, hogyan szerette meg a magyar nyelvet és hogyan került Kuopióból, ahol született, Magyarországra. A dolog régi időkre nyúlik vissza. Édesanyjának a gimnáziumi éveiben volt egy olyan finn szobatársa, aki Magyarországra költözött, finn nyelvi lektor lett. Őt látogatni anyukája gyakran jött Magyarországra. Magyarul is elkezdett tanulni a Kalevala Baráti Kör finn nyelvi táborában. Ez annyira tetszett neki, hogy a lányát, az akkor 16 éves Outit is elhívta a következő évi nyelvi táborba, aki nagyon jól érezte itt magát. Aztán volt egy magyar egyetemista lány vendégük, Katalin, aki a kuopiói tanulmányai során négy évig náluk lakott. Egymástól sokat tanultak. Outi ezután több nyelvi táborba is eljött Magyarországra. Kuopióban énektanárnak tanult, s mivel Győr a testvérvárosuk, sikerült két évig cserediákként Győrben tanulnia.
Miután hazament, interneten keresett magyar kapcsolatokat, hogy magyar nyelvtudását fenntartsa. Így ismerkedett meg azzal a Helsinkiben, a Nokiánál dolgozó magyar fiatalemberrel, aki később a férje lett. Házasságkötésük után egy darabig Helsinkiben laktak, ő pedig az Uszpenszkij székesegyház kórusában énekelt és tanított éneket. Két lányuk született, akik most 14 és 16 évesek. Öt évvel ezelőtt, 2018-ban költöztek Magyarországra, mert a férje itt előnyösebb állást talált. Ő pedig finn nyelvórákat ad. Meglepően sok tanítványa van, főleg felnőttek, akik azért tanulnak finnül, mert Finnországba szeretnének menni, dolgozni, vagy finn családtagjuk van.



Mi tetszik itt neki? Például, hogy itt nincs olyan hideg, mint Finnországban és nem olyan hosszú az év sötét időszaka. Szereti a magyar konyhát, a magyar borokat, de hiányzik neki a kinti rozsos, barna kenyér. Gyerekei nem szeretik sem a magyar nagymama főztjét, sem a magyar iskolai menza ételeit, úgyhogy naponta főz.
Összehasonlította a finn oktatást is a magyarral. Finnországban ingyenes az iskolai étkezés, a tanévkezdéskor is ingyen kapnak minden szükséges eszközt. Magyarországon szinte sokkolta az első évben, mennyi mindent kell beszereznie. Amikor panaszkodott a finnországi unokatestvérének, az röviden csak ezt mondta: "Köszönöm, hogy emlékeztetsz, miért fizetünk ekkora adót itt, Finnországban." Itt sokkal többet kell tanulni, mint kint, a nyelvtanulás azonban kint jobb, keményebb. Két lánya különbözőképpen áll a tanuláshoz. A nagyobbik imád tanulni, szereti itt a gimnáziumot, ahol az ő jó eredményeit sokkal inkább értékelik, szereti a pozitív visszajelzést, a sikert. Jól beszél már magyarul, viszont egyre többet felejt a finn nyelvből. Nem szeretne visszaköltözni Finnországba. Kisebbik lánya azonban szeretné a középiskolát inkább Finnországban kezdeni.
Mások a családon belüli kapcsolatok is. Odakint érettségi után már elköltöznek a fiatalok a szüleiktől, itt ez nem jellemző, úgy látja.
Többek között beszélt a közbiztonság különbségeiről is: kint engedik a gyerekeket egyedül is iskolába menni. Érdekesség volt számunkra az is, hogy kint már szinte sehol nem fizetnek készpénzzel, még az iskolai kirándulások árát is kártyával rendezik.
A tanítás miatt kevés az esti szabad ideje, pedig nagyon szeret az Operettszínházba járni. A magyar irodalmat nagyra tartja, Szabó Magda Abigél című regénye, ami cserediákként egyik első olvasmánya volt, máig is a kedvence. Le is fordította finnre, de nem talált kint kiadót hozzá. Azt válaszolták neki, hogy Finnországban nem érdekli a magyar irodalom az embereket. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából azonban a kinti Finn- Magyar Társaság fordítási versenyt rendezett, amin ő is indult. 11 induló közül 2. lett, ráadásul, meglepetésére, édesanyja is indult a versenyen, és ő is 2. helyezést kapott!
Nem menne már szívesen vissza. Ott nem taníthatna finn nyelvet, amit itt nagyon szeret tanítani. A karácsonyt azonban rendszeresen otthon, Kuopióban töltik, Outi szüleinél. Csak ott az igazi. Boldog karácsonyt otthon, Outi!

2023. november 17. ELMENT ZACHÁR LACI TAGTÁRSUNK

Tovább fogyatkozik baráti körünk tagsága. Ezúttal Zachár Laci barátunk hagyott itt bennünket. Tette ezt váratlanul, hirtelen, egy 2023. november 8-i kerti baleset után, november 17-én. Októberben volt 81 éves.
Alapító tagja, méghozzá értékes, ikonikus tagja baráti körünknek. Nagy műveltségéből nekünk is sokat adott. Hiányozni fog.
Nem felejtjük a reformáció 500. évfordulóján, 2017 októberében tartott remek előadását.



Ez a kép pedig idén, a júniusi balatonfüredi kirándulásunkon készült róla:



Fáj, hogy elment. Nyugodjon békében!

Temetése december 12-én, 12 órakor lesz a csepeli temetőben.

2023. október 27. "ECSETTEL FESTETT TÖRTÉNELEM"

BACSA ILDIKÓ ELŐADÁSA FŐVÁROSUNK LÉTREJÖTTÉRŐL ÉS A KOR FESTŐJÉRŐL, BARABÁS MIKLÓSRÓL

Baráti körükben hagyomány, hogy megemlékezünk finn és magyar évfordulókról. Idén ilyen jeles évforduló volt a Petőfi és a Madách bicentenárium - mindkettőről megemlékeztünk az év első felében -, valamint Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesítésének 150. évfordulója, amiről ezen a rendezvényünkön hallgattunk egy igen érdekes előadást Bacsa Ildikó művészettörténésztől. Hogy miért őt kértük fel az előadás tartására? Mert a reformkor történelmének jeles festője, Barabás Miklós halálának is idén van a 125. évfordulója és Bacsa Ildikó, aki a Magyar Nemzeti Galéria festészeti osztályán dolgozik, nagy Barabás-szakértő.



Előadásának első felét Barabás Miklós élettörténetének és művészetének szentelte.

Barabás Miklós, a reformkor egyik legkiemelkedőbb festője, aki az említett kor sok jeles pillanatát és személyét megfestette, messziről indult. Mint annyi híres magyar, ő is Erdélyben született, Kézdimárkusfalván, egy szegény család sokadik gyermekeként. A nagyenyedi kollégiumban tanult, diákévei alatt sokat nélkülözött, de minden nyomorúságáról megfeledkezett, ha rajzolhatott. Akkoriban diáktársairól készített rajzokat.



Festészeti tanulmányait Nagyszebenben kezdte, eközben eljárt a nagyszebeni Brukenthal palotába, melynek gazdag festménygyűjteménye remek lehetőséget adott számára ezeknek a képeknek a másolására, ezáltal tanulásra. Ez idő alatt kezdett el portrékat festeni, hogy pénzt gyűjtsön, mert Bécsbe szeretett volna eljutni, hogy az ottani Képzőművészeti Akadémián tanulhasson tovább. Bécsben ismerkedett meg id. Markó Károllyal is, akit később Itáliában is felkeresett. De pénz szűkében Bécsből ismét vissza kellett mennie Erdélybe. Bukarestben élt az arisztokrácia krémje, oda ment hát, őket festette meg és közben önmagát képezte. Divatos arcképfestő lett, amivel sikerült egy itáliai úthoz összegyűjtenie a pénzt. Ott bekapcsolódva az ún. "Grand Tour" mozgalomba, más művészekkel együtt tanulmányozta az ókori és a reneszánsz emlékeket. Sok városban járt, sok ismeretséget kötött. Markó Károlytól tájképfestészetet tanult, William Leitch angol festővel kötött barátsága folytán pedig megtanulta az angol akvarellfestészet technikai fogásait. Az egy éves itáliai útról tapasztalatokkal gazdagon felvértezve érkezett Pestre 1835-ben.
Pesten is egyre több ismeretséget kötött. Sikerült bejutnia a Nemzeti Kaszinó előkelő társaságába, ahol később kiállíthatott. Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály segítette ebben.



Bemutatták Széchenyi Istvánnak, aki portrét kért tőle. Ettől fogva népszerű portréfestő lett az arisztokrácia körében. Hamarosan ő lett az első, legkeresettebb magyar arcképfestő, aki kizárólag művészetéből meg tudott élni. Elhalmozták munkával egyrészt az írók, másrészt a Széchenyi által megmozgatott főrendek. Megfestette sok közeli barátja portréját, így Vörösmarty Mihályét, Petőfi Sándorét és Arany Jánosét is, de az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jeles szereplőit is jórészt az ő festményei révén ismerhette meg az utókor.
Még Itáliában kezdte a perspektívát tanulmányozó tudományos munkáját, ennek révén bejutott a Magyar Tudományos Akadémiára is, amely levelező tagjává választotta. Tehát egy év alatt nemcsak híres festőművész lett Pesten, hanem tagja Magyarország első tudományos testületének is! Az Akadémia ezután rendszeresen tőle rendelte meg a tagok portréit. Kezdeményezője és haláláig elnöke olt a Képzőművészeti Társulatnak is.
Gyakran kérték fel gazdag nemes- és polgárasszonyok arcképének megfestésére, hihetetlen finomsággal tudta kifejezni a női szépséget. Előadónk több gyönyörű női portrét is bemutatott tőle.
Megfestette a fejlődő főváros több eseményét, így a Lánchíd alapkőletételét is. Jelentős szerepet játszott az életkép műfajának hazai elterjesztésében is. Egyik leghíresebb életképe, a "Vásárra induló román család" pedig a Nemzeti Képcsarnokba is bekerült.



1839-ben a Városmajorban vett meg egy szőlőskertet, melyen saját tervei alapján építette fel házát. Sokáig itt volt a műterme, saját családját is ennek kertjében festette meg. Ez a Barabás-villa ma is áll a Városmajor utcában, de benne nem kiállításokat, hanem különböző kulturális rendezvényeket tartanak.
Érdekességként mondta el előadónk, hogy a művész a kor újdonságára reagálva fotóműtermet is nyitott, ő lett az egyik legkorábbi magyar fényképész, de ez a vállalkozása nem bizonyult sikeresnek, hamarosan fel is hagyott vele.
1898-ban, 88 éves korában hunyt el, 125 évvel ezelőtt. Sírja a Fiumei úti sírkertben van. Művészete nagy kultúrtörténeti értéket képvisel. Önéletrajza forrás értékű, a legjobb korrajzok egyike. Megélt nagyon fontos eseményeket, például a főváros születését.

Előadónk ezután erről, a főváros 150 évvel ezelőtti születéséről beszélt. Elmondta, hogy Pest, Buda és Óbuda (és a Margitsziget) fővárosként való egybeforrasztásának gondolata az egyesítés előtt már jóval korábban megfogalmazódott. Gróf Széchenyi István már 1831-ben a "Világ" című művében használta a Budapest elnevezést, amivel Magyarország leendő fővárosát illette.



1834-ben kiadott "Buda-pesti por és sár" című könyvében ezt írta: "Buda-Pest fekvése olyan, mely egyesítő középpontnak sok tekintetben helyesnek látszik". Ő kezdeményezte egy állandó híd megépítését is, mely összekötheti Budát és Pestet. Ennek szükségességét törvénybe is iktatták 1836-ban. A Lánchíd alapkövét 1842-ben tették le (ezt festette meg Barabás Miklós), építése azonban a szabadságharc eseményei miatt elhúzódott, úgyhogy csak 1849-ben adták át.



A kialakuló reformellenzék tagjai egyre többször használták a Budapest nevet. 1848 tavaszára mindenkinek egyértelmű volt, hogy az önálló magyar állam székhelyének Budapestnek kell lennie. Szemere Bertalan 1849-ben belügyminiszterként el is rendelte a városok egyesítését és azt, hogy ezután ne Pozsonyban, hanem itt legyen az országgyűlés. Ez a gondolat a forradalom és szabadságharc bukása után sem került feledésbe: a könnyebb ellenőrzés érdekében a császári adminisztráció előbb Budát és Óbudát, majd 1853-ra Pestet is, egy pénzügy-igazgatási egységgé egyesítette. Az egyesítésben a választóvonalat az 1867-es kiegyezés jelentette. Ettől fogva rendelet szólt arról, hogy adóbehajtást Pesten és Budán már nem az állam, hanem a város adóhivatala végzi, majd egy másik rendelet kimondta, hogy Buda és Pest külön tankerületet alkotnak, de egyetlen közös iskolatanács gyakorolja felettük a felügyeletet.
1870-ben történt a két város fejlődése, fejlesztése szempontjából a legfontosabb lépés: létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. Nagyszabású városrendezés indult. Elrendelték, hogy olyan sugárút épüljön a Városligetig, amely nem poros, hogy a császárnénak, Sisisnek ne kelljen kellemetlen útvonalon a ligetig kocsikázni. Ezen a sugárúton (ma Andrássy út) pedig hamarosan paloták épültek. A Nagykörút is 1871-ben épült ki, itt intézmények kaptak helyet. Országház még nem volt, az üléseket a Nemzeti Múzeumban tartották. Érthető tehát, hogy a gazdag családok ennek környezetében építettek maguknak palotákat, hogy könnyebben odajussanak az országgyűlésre.
Az országgyűlés a magyar állam közigazgatásának korszerűsítésén munkálkodott, ennek keretében 1872. november végén indult meg a városegyesítési törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása, és már december elején az országgyűlés vita nélkül jóvá is hagyta annak azonnali végrehajtását. December 17-én, egyetlen ülésen a főrendiház elfogadta a törvényjavaslatot, és a december 22-én megkapta Ferenc József aláírását is. A december 23-i kihirdetéssel az 1872. évi XXXVI. törvény hatályba lépett: Budapest megszületett. A törvény végrehajtása érdekében a belügyminiszter utasítására a három város addig külön közigazgatása helyett kialakították a főváros új közigazgatását, annak kerületeit. Kialakultak a közös törvényhatósági bizottság megválasztásának szabályai és a közgyűlés szervei is. Létrejött a főváros szervezeti szabályzata: tulajdonképpen a főváros teljes közigazgatási szervezete is. Ezeken a tárgyalásokon alkották meg a főváros címerét is.



1873-ban megtartották az első fővárosi képviselőtestületi választásokat is. 1873. október 25-én, a pesti Vigadó termében került sor az első közgyűlésre, ahol megválasztották a főváros első főpolgármesterét Ráth Károly személyében. 1873. november 17-én Budapest főváros tanácsa ténylegesen is átvette az ügyek vitelét a működésüket előző napon megszüntető városi tanácsoktól. Ekkor jött létre ténylegesen is Budapest. És ennek van éppen most 150 éve.

2023. szeptember 30. A SZENT ISTVÁN TEREM ÉS A LOVARDA MEGLÁTOGATÁSA A BUDAVÁRI PALOTÁBAN

A forró nyár elmúltával baráti körünk egy budapesti kirándulással kezdte második félévi programját. A Budavári Palotanegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Program révén a Budavári Palotában megújult Szent István Termet és az újjáépített Lovardát néztük meg.
A Szent István Terem csodáját egy remek, nagy tudású, kedves idegenvezető hölgy mutatta be nekünk.



Érdekes részleteket mesélt a budai királyi palota történetéről. Nekünk új volt az, hogy Ferenc József és Sisi esküvője előtt épült a jelenlegi méretű és külsejű reprezentatív palota, azelőtt egy sokkal kisebb barokk palota állt a helyén. Ferenc József a kor legjelentősebb építészét, Ybl Miklóst kérte fel a Magyar Királyság reprezentatív épületegyüttesének megépítésére. Ybl Miklós halála után tanítványa, Hauszmann Alajos kapott megbízást a palota tervezésének és kivitelezésének irányítására, aki munkája során Európa egyik legelőkelőbb palota együttesét hozta létre. A Szent István Terem pedig a palota egyik legjelentősebb helyisége volt. Hauszmann három hasonló pompás termet épített fel a palota különböző szárnyaiban, a Szent István Termet, a Hunyadi Termet és a Habsburg Termet. Ezek közül mostanra még csak a Szent István Terem felújítása készült el, de ez is hatalmas restaurátori feladat volt. Idegenvezetőnk elmondta, hogy Hauszmannak minden apró részletre gondja volt, még belső építészeti kérdésekben is. Az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíját elnyerő terem berendezéseit és díszítőelemeit a kor legnagyszerűbb magyar iparművészei készítették Hauszmann gondos felügyelete alatt. A tervei alapján megvalósult díszes szoba nemcsak a korabeli közvélemény, de még Ferenc József őszinte csodálatát is kiérdemelte.
A terem a második világháborúban teljesen megsemmisült. 1945 után nem állították helyre. Hosszú ideig hozzá sem nyúltak a kiégett, romos Budavári Palotához. Baráti körünk egyik tagja, Zachár László idegenvezetőnknek elmesélte, hogy gimnazistaként 1957-ben szombatonként hogyan dolgoztak a romok eltakarításán, azokat teherautóra rakva miként szállították Lágymányosra, az öböl feltöltéséhez. A Nemzeti Hauszmann Program azonban végre célul tűzte ki a Budavári Palotanegyed megújítását.



Ennek részeként újították fel a Szent István Termet, amely újra régi fényében tündökölhet. Szakemberek és iparművészek évekig dolgoztak azon, hogy az eredetivel megegyező módon mutathassák meg mindenkinek ezt az ékszerdobozt. Vezetőnk sok apró részletet is mesélt, melyik díszítőelem hol készült, hiszen a mai kor mesterei között már Európa-szerte keresni kellett azokat, akik még értenek például a függönyök vagy más berendezési tárgyak eredetivel azonos minőségben való elkészítéséhez!



Örülünk, hogy lehetőségünk nyílt ennek megnézésére.
A másik felkeresett épület a Lovarda volt. Ahogy kijöttünk a Szent István Teremből, remek idegenvezetőnk sajnos átadott egy másik, sokkal kevésbé elhivatott idegenvezetőnek. Ő vezetett tovább, menet közben bemutatva a Hunyadi udvarban a felújított Mátyás kútját,



a Főőrség újjáépített épületét és a megújított Stöckl lépcsőt.



A Főőrség Lovarda felőli oldalának fő látványossága egy gyönyörű bronzkapu, amin a magyar történelem 27 olyan jelenetét örökítette meg a művész, mely a Budai Várhoz kötődik, köztük a Budavári Palota két jeles tervezőjét és építőjét, Ybl Miklóst és Hauszmann Alajost is.





Emellett sétáltunk le a gyönyörűen újjáépített Lovardához, melyet a szintén nemrég felújított Csikós udvar ölel körül.



Ott azonban többünket csalódás ért. Bár az épület kívül-belül gyönyörű, azonban benne egy előző napi rendezvény nyomait találtuk: zenekari emelvényt, hangosításhoz és megvilágításhoz használt, még el nem bontott eszközöket, melyeket kissé épület-idegeneknek találtunk.



A vezetőnktől megtudtuk, hogy - bár alkalmas az épület lovas programokra - arra még soha nem használták, mióta újjáépítették. Ki van alakítva a régi melegedő istálló a lovak számára, de a partiszervíz raktára és konyhája kapott benne helyet. Fölmentünk a márványlépcsőn a királyi páholyba is,



de a lépcsőfordulóban az állófogadás asztalait halmozták fel. Kiderült, hogy egy cégnek van az épület kiadva hasznosításra, ők szerveznek ide fogadásokat, rendezvényeket módos cégeknek. Hát, megint okosabbak lettünk egy kicsivel.

2023. június 24. JUHANNUS - Balatonfüred, Veszprém

Idén rendhagyó módon ünnepeltük Szent Iván napját. Idén ugyanis Veszprém Európa Kulturális Fővárosa, ezért a fennállásnak 40. évfordulóját ünneplő veszprémi Magyar- Finn Baráti Kör meghívta a Magyar- Finn Társaság tagszervezeteit, hogy náluk, közösen ünnepeljük a Juhannust a veszprémvölgyi rendezvénytérben, a Séd patak völgyében. Baráti körünk nagy lelkesedéssel fogadta a meghívást. Hamar megtelt a 20 fős busz, ezzel mi lettünk a legnépesebb delegáció.

De előbb Balatonfüredre látogattunk el, ahol egy "Reformkori Séta Balatonfüreden" című vezetett programon vettünk részt. Idegenvezetőnk nagyon felkészült volt a témában.



Meglepődve hallottuk tőle, hogy a reformkor előtti Füred még egyáltalán nem hasonlított a maira. Területén több kisebb település létezett, a tó-közeli terület pedig, amit lassan feltöltéssel megnagyobbítottak, a Tihanyi Apátság birtoka volt. Ők tették lehetővé itt a mai Balatonfüred arculatát meghatározó későbbi építkezéseket. Balatonfürednek ez a része az 1800-as években, a reformkorban indult fejlődésnek. Kedvelt találkozóhelye lett a haladó szellemű politikusoknak, művészeknek. Történelmi, kulturális szerepe ekkor volt a legkiemelkedőbb. E korból számos műemlékkel, jelentős épülettel, hagyománnyal rendelkezik a város: 1825-ben itt, a Horváth-házban rendezték meg az első Anna-bált. Ezt a területet jártuk be, a Vaszary Galériától indulva. Először a Jókai villánál,



majd a Huray-nyaralónál álltunk meg, ahol érdekfeszítő anekdotákat hallhattunk Jókairól és családjáról, majd a Kerek templomnál, ahová sikerült be is kukkantanunk.



Ezután pedig a Blaha Lujza utca nevezetes épületei következtek, köztük Blaha Lujza nyaralója,



majd a Horváth-ház, ahol az első Anna-bált tartották, a bál jelenlegi helyszíne, a Anna Nagyszálló, a bálról szóló anekdotákkal,



a Rózsakert a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínházával, végül a Szívkórház az előtte lévő gyógyforrással. Itt búcsúztunk el az idegenvezetőtől, majd egy finom fagyi a Bagaméri cukrászdában és indultunk tovább Veszprémbe.



A veszprémi Kolostorok és Kertek területe remek hely egy Juhannushoz, ezt megállapíthattuk. Elég tágas, füves terület, patakkal és egy kis tóval, kis színpaddal, asztalokkal, ülőhelyekkel, valamint a háttérben a műemlék Jezsuita templommal.



Mire odaértünk, már sokan összegyűltek. Kedvesen fogadtak a házigazdák, a VEMAFI vezetői és tagjai. Örömmel üdvözöltük egymást az "unokatestvér" siófoki baráti kör tagjaival és a másik korábban már meglátogatott, Székesfehérvár baráti köröseivel, de ott voltak a békéscsabaiak, budapestiek, péceliek és salgótarjániak is. Az eseményt Dr. Urkuti György, a Magyar- Finn társaság elnöke nyitotta meg.



A programban hagyományos finn ügyességi versenyek szerepeltek (asszonycipelő és csizmahajító verseny),



majd a Veszprémi Egyetemi és Atlétikai Club futóversenye. Az eredményhirdetést egy hangverseny követte a Jezsuita templomban, ahol legnagyobb örömünkre a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság karnagya Ádám Jenő népdalfeldolgozásai előtt kiemelte, hogy a Kodály-módszer valódi kidolgozója Ádám Jenő volt! Szigetszentmiklósiként boldogan konstatáltuk, hogy végre valaki kimondta ezt városunk híres szülöttéről. Az est fáklyás felvonulással folytatódott,



végül Veszprém polgármestere egy fáklyáról meggyújtotta a máglyát, amelyet finn módra egy csónakban bocsájtottak a tó vizére.



Emlékezetes kirándulás lett tehát ez a Juhannus.

2023 május 20. KIRÁNDULÁS BUDAPESTRE, A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBA

Májusi buszkirándulásunk céljaként ugyancsak egy idei évforduló szolgált: 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar festőművész. Műveinek gyűjteményes kiállítását "Csontváry közelről" címmel most lehet látni a Szépművészeti Múzeumban, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük.



Olyan sokan jelentkeztek a kiállítás megtekintésére, hogy két csoportban, külön-külön vetetővel mehettünk csak be. Mindkét csoport jó vezetőt kapott, akiktől mind a művészről, mind a művekről sok érdekes információhoz jutottunk.



Megtudtuk például, hogy Csontváry Kosztka Tivadar valójában Kosztka Mihály Tivadarként látta meg a napvilágot 1853-ban a felvidéki Kisszebenben. Mivel a Kosztka vezetéknév a szláv "csont" jelentésű szóból ered, az ifjú Tivadar a családnév magyarosított verziójával, a Csontváryval egészítette ki a saját nevét.



Apja, Kosztka László gyógyszerész volt, Tivadar is apja nyomdokaiba lépett, és gyógyszerésznek tanult. Vezetőnktől megtudtuk, hogy az, hogy végül festő lett, a véletlen műve volt. Egy nap Csontváry leült a patika ajtaja elé pihenni, s lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. Az idős patikatulajdonos megpillantotta a a fiatal gyógyszerész művét és egy "Hisz maga festőnek született!" felkiáltással megadta a kezdő lökést a festővé válás útján. A művész később azt állította, hogy ekkor hangot hallott, amely így szólt: "Te leszel a világ legnagyobb napút festője". De csak 41 évesen kezdett rendszeresen festeni tanulni. Állását otthagyva, Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon festőiskolájában, majd más német városokban és Párizsban is tanult.
A "napút festés" - mint vezetőnk elmondta, - egy saját maga által megalkotott kifejezés, amely arra utal, hogy képein nagy hangsúlyt fektet a napszakok színvilágának bemutatására. Csontváry arra törekedett, hogy bebizonyítsa: a levegő és a fény sziporkázó játéka a vásznon is festői tüneményt eredményez. Ehhez azonban speciális festékre volt szüksége, amit gyógyszerészi tudása segítségével önmagának kevert. Olajt ez nem tartalmazott, ezért képei máig sem sötétedtek be, hanem megőrizték az általa vágyott különleges napfényes színeket. Vezetőnkkel arról beszélgettünk, hogy az utókor szempontjából mindegy, hogy Csontváry épelméjű volt-e vagy sem, csak az számít, hogy hatalmas vásznakra megálmodott festménycsodái varázslatos világokba repítik el a szemlélőt.
Csontváry rengeteget utazott. A Közel-Kelet volt az egyik kedvence, nem csoda, hogy a régió több képének is témája. Megálltunk sok művénél, többek között a "Nagy-Tarpatak a Tátrában", "A taorminai görög színház romjai", a "Nagytemplom Baalbekben", a "Magányos cédrus" és a "Zarándoklás a cédrusfához" címűeknél és sok másiknál. Vezetőnk mindegyiknél sok különleges részletre hívta fel a figyelmünket. Élvezet volt hallgatni őt.



Csontváry viszonylag kevés, mintegy száz nagyobb művet alkotott. Külföldi kiállításairól (például a maga által szervezett 1907-es párizsi tárlatról) általában elismerően nyilatkoztak, de Magyarországon nemigen méltányolták. Ehhez különc (mértéktartó) életvitele, és - élete vége felé egyre kifejezettebb - látnoki-prófétikus allűrjei is hozzájárultak; ezeket képeinek több elemzője pszichopatológiásnak vélte. Megismerését nehezítette az is, hogy képeit megtartotta. 1919-ben 66 évesen halt meg Budapesten. Döbbenten hallottuk vezetőnktől, hogy képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű belga vásznakat anyagárban kocsiponyvaként szándékoztak elárverezni fuvarosoknak. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon fiatal építész volt, aki az utolsó pillanatban, 1919 őszén felvásárolta őket. Véletlenül talált rájuk, amikor műtermet keresett, és a Fehérvári út 34‐36. (ma Bartók Béla út 36‐38.) szám alatt véletlenül - szó szerint - belebotlott az összetekert festményekbe. Kosztka Anna, a festő nővére is épp ott volt, így az árverés előtt egy héttel Gerlóczy nemcsak a képeket mentette meg azzal, hogy megvásárolta, hanem az elégetésre szánt hatalmas mennyiségű írásos anyagot, jegyzeteket is. Ezek, és Csontváry gácsi patikájának padlásán tárolt további képei képezték a Pécsi múzeum alapját.
Azon is megdöbbentünk, hogy nemcsak a művész hagyatékának sorsa hagyta hidegen örököseit, hanem az óbudai temetőben lévő hamvainak sorsa is. Amikor a sírhely 30 éves használati ideje lejárt, senki nem jelentkezett a család részéről, hogy meghosszabbítsa annak használatát. Csontváry exhumált hamvait ezek után egy közös sírba helyezték át. Az utókor azonban a Fiumei Úti Sírkertben a művész 1967-ben felállított szobrával ma is tiszteleg az emléke előtt.

ELHUNYT FARKAS OTTÓ, KORÁBBI TAGTÁRSUNK

Lassan fogyatkozik a régi csapat a baráti körben. Ezúttal Farkas Ottó barátunk hagyott itt bennünket.

Ottó és felesége, Éva szinte az első perctől tagja volt 1991 végén alakult baráti körünknek. Az első 1992-es összejövetelünkön már ott voltak. Később így írt erről:

"A Baráti Körbe a Gondviselés vezérelt, mert Istentiszteletre menvén láttam meg a Baráti Kör meghívóját a 2. összejövetelre. Olyan szeretettel és barátsággal fogadtak, hogy azóta is aktív tag vagyok." "Minden perc, amit a Baráti Kör tagjaival töltök, örömteli és vidám. Sőt, már a találkozásra készülés is ünneplőbe öltözteti a lelkem."

Ő is részt vett baráti körünk második finnországi látogatásán, 1995 júniusában, ami számára meghatározó élmény maradt. Ezt írta "Éjféli perc" című visszaemlékezésében:

"Finn barátaink vendégül láttak egy busznyi szigetszentmiklósit Haukipudasban a Juhannus ünnepségen.
Közeledett az éjfél. A napeltűnte-nélküli naplemente, az izzó napú huszonnegyedik óra.
Hárman távolabb mentünk a szolidan, de mégis zsibongón szórakozó társaságtól a tanya-udvar végébe, a CSÖND-be és néztük az éjféli NAP-ot, amely a láthatár szélén ballagott, s tudtuk, hogy el sem tűnik, és megkezdi a HAJNAL-t, éjszakai sötétség nélkül folytatva nappali ragyogását.
Hálát adtunk a Teremtőnek, hogy ide eljutottunk, ezt megláthattuk, tapasztalhattuk a természetnek ezt a természetes, de számunkra - Közép-európaiak számára - szokatlan, lélekemelő élményét."

Jókedvű, aktív embernek ismertük. Kedvenc időtöltése a fafaragás volt. Többen kaptunk általa faragott ajándékokat tőle. Még verset is írt erről. Álljon itt egy részlet ebből:

"A FARAGÓ
Nem magának faragott Ő,
Hanem inkább a JOBB VILÁGNAK,
Elismerést sem tőlük várt,
Csak örvendezett a VIRÁGZÓ KÖRTEFÁNAK."

Ez a kép akkor készült róla, amikor egy 2014. novemberi összejövetelünkre kis tréfás kiállítást készített, de a vicces tárgyak mellé odatette egyik szívének kedves alkotását is:



Pár éve, ahogy fogyott az ereje, elmaradt az összejöveteleinkről. Aztán jött a szomorú hír: 2023. május 8-án elhunyt. Októberben lett volna 90 éves.

Isten adjon neki nyugalmat, feleségének, Évának pedig vigasztalást!

Temetése 2023. május 23-án 11 órakor lesz a szigetszentmiklósi temetőben. Búcsúzzunk tőle egy-egy szál virággal.

2023. április 24.EGY KOZMOPOLITA HAZAFI - Koppányi Miklós előadása Akseli Gallen-Kalleláról

Koppányi Miklós barátunk, a Magyar- Finn Társaság korábbi kulturális alelnöke ismét egy finn művészről és műterem-otthonáról tartott nálunk előadást: ezúttal Akseli Gallen-Kalleláról, a finn festészet és vizuális kultúra sokoldalú, nemzetközileg is elismert központi alakjáról és maga tervezte két műterem-otthonáról. Előadását, melyet a DunaMédia TV is felvett, most is gazdag képanyag vetítésével illusztrálta.



Mondandóját előző összejövetelünk témájára, Madách Imrére hivatkozva kezdte, ugyanis Akseli Gallen-Kallela éppen a Madách halálát követő évben, 1865-ben született Poriban, Axel Waldemar Gallén néven, egy svédül beszélő finn családban. Apja az eredeti Kallela családnevét a svéd hangzású Gallénra cserélte, de fia később, 1907-ben, amikor már híres művész volt, hivatalosan visszafinnesítette a nevét, így lett Akseli Gallen-Kallela.



Koppányi Miklóstól megtudtuk, hogy a művészt műkedvelő festő édesanyja példája indította el a pályája felé: 10 évesen már festegetett. Apja, aki ellenezte, hogy festő legyen, és inkább Helsinkibe küldte középiskolába, korán meghalt. Gallen-Kallela, aki ekkor 14 éves volt, azonnal beiratkozott egy svéd nyelvű festőiskolába Helsinkiben. Ettől kezdve pályája gyorsan ívelt fölfelé, 19 évesen ösztöndíjjal Párizsba került a Julian Akadémiára. Itt a kor sok híres művészével találkozott, többek között Vincent van Goghgal, Paul Gauguinnel, Henri de Toulouse-Lautreckel. Addig otthon finn tájakat és embereket festett, Párizsban a tanévek alatt párizsi témákat,



szünidőkben otthon ismét finneket.



Mire végzett, már nemzetközi hírű művész volt. Hazatérése után első kiállítása Helsinkiben volt 1889-ben. 25 évesen megnősült és Sibeliushoz hasonlóan ő is Karjalába ment nászútra. Ez alatt a 4 hónaposra nyúlt nászút alatt rengeteget festett, igyekezve a Kelet-finnországi Koli hegy környéki finn tájat megörökíteni. Ezt a "valóság gyűjteményt" használta fel a későbbi munkáihoz. Ennek az időszaknak számos Kalevala-témájú festmény köszönhette létrejöttét, köztük a nagy sikert elért Aino triptichon,



melyhez felesége, Mary volt a modell, vagy a Lemminkeinen halála című, melyen a művész saját édesanyját festette meg.

Első maga tervezte műterem-házához is természet-közeli csendes zugot keresett és talált:



egy gyönyörű vidéki finn helyszínen, Tamperétől Északra, a Näsijärvi tó egyik félszigetén, Ruovesiben építette föl 1895-ben. Erről a házról, melyet Kalelának neveztek el, sok képet mutatott Miklós. A gránit talapzatra 400 éves faanyagból (lábon kihalt fenyőből) készült, karjalai típusú, boronafalas ház ma már múzeum.



Berendezésének több elemét is maga a festő készítette fából. Itt látható sok híres festménye (többek között Mannerheim tábornokról készített portréja vagy a híres Symposion c. képe, mely őt és muzsikus barátait - Oskar Merikantot, Robert Kajanust és Jean Sibeliust - ábrázolja egy közös ivászat közben), maga tervezte fali kárpitok, de van itt egy orgona is, melyen felesége szeretett játszani.



Sokat utazott (általában családjával). Londonban üvegfestészetet, Olaszországban freskókészítést tanult.
Az 1900-as párizsi világkiállítás finn pavilonjának freskóit ő festette. A freskók kifejezték a művész vágyát a finn függetlenség iránt (az Ilmarinen a viperaföldet szántja c. freskón az egyik kígyó fejére orosz cári koronát festett).



A világkiállítás nagy sikert hozott a számára, két arany- és egy ezüstérmet nyert. Több művészettörténész szerint alkotópályának csúcspontját a szülővárosában, Poriban található Jusélius Mauzóleum freskói jelentik. A képek összefoglaló témája az élet győzelme a halál fölött.
Budapesten két ízben is járt, 1907-ben és 1908-ban. Előbb egy nemzetközi kiállításon vett részt, majd nagysikerű önálló kiállítása volt a Szépművészeti Múzeumban. Négy hónapig lakott az egykori Fiume szállóban, Budán, melynek helyét ma Gallen-Kallela emlékmű jelzi. Ittléte alatt sok budapesti témájú képet festett, találkozott az akkori magyar művészélet jeles alakjaival, Kós Károllyal és a gödöllői művésztelep híres képzőművészeivel. Ez, a Gellérthegyet ábrázoló képe a budapesti finn nagykövetség falát díszíti:



A Finn Művészeti Társaság, majd a Finn Művészeti Akadémia alapító elnöke volt. Közéleti tevékenysége indokolta, hogy 1911-ben Helsinki elővárosában, Tarvaspääben tervezzen és építsen új műteremházat. Miklós erről is vetített képeket.



Ez már kőépület volt, mediterrán árkádsorral. Előszobája padlóján az ő lábnyomai vannak kirakva mozaikból, "mindig visszatérek lábnyomaimhoz" felirattal. (1961 óta ez a háza is múzeum.)



Fiával, a szintén művész Jormával részt vettek a finn polgárháborúban. Mannerheim marsall ezt megtudva, felkérte Gallen-Kallelát zászlók, kitüntetések és egyenruhák tervezésére a függetlenné vált Finnország számára.



Tudjuk, mert még 2019-ben hallhattuk Sallay Gergelytől, hogy Mannerheim már a polgárháborúban megalapított egy olyan kitüntetést, amivel a kormány oldalán harcolók haditetteit jutalmazni tudta. Ez, a Szabadságkereszt (1940-től Szabadságkereszt Rend) volt az első finn állami kitüntetés. Tervezője Akseli Gallen-Kallela volt. Ugyancsak ő tervezte a békeidőben is adható, 1919-ben alapított Finn Fehér Rózsa Rend kitüntetést is, amit máig is adományoz a Finn Köztársaság. Ez a megbízatás megtisztelő volt a művész számára, de hamarosan lemondott róla.
Fő célkitűzése ugyanis ekkor már, a Kalevala Társaság alelnökeként, a Nagy Kalevala illusztrált változatának elkészítése lett. Hatalmas és időigényes munkát tervezett, minden ének elejére iniciálékkal,



de sajnos nem maradt ideje befejezni. Egy díszes rövidebb kiadás azonban elkészült Gallen-Kallela illusztrációival, amit azóta is a finn könyvművészet kimagasló alkotásának tartanak.
Utolsó munkájaként a Finn Nemzeti Múzeum előcsarnokának falára a lebontott párizsi világkiállítási pavilon mennyezeti freskóit festette újra.
Koppányi Miklós előadásából kitűnt: Akseli Gallen-Kallela igen termékeny és sokoldalú művész volt. A festményeken és freskókon kívül készített például üvegablakokat is, de karikatúrákat is művésztársairól, illusztrációkat az első igazán finn regényhez, Aleksis Kivi "A hét testvér" című művéhez.



Világszerte mégis a finn nemzeti eposzhoz, a Kalevalához készített illusztrációiról és Kalevala-témájú festményeiről a leghíresebb, melyekkel a kor neves finn művészeivel együtt kimagaslóan hozzájárult a finn nemzeti identitás-érzés erősítéséhez.

2023. március 24. A 200 ÉVE SZÜLETETT MADÁCH IMRÉRŐL Praznovszky Mihály előadása

"REJTÉLYES ÉLET - REJTÉLYES ÉLETMŰ" címmel tartott előadást a 200 éve született Madách Imréről baráti körünkben Praznovszky Mihály. Az előadó irodalomtörténész, akinek fő kutatási területe Madách Imre és Mikszáth Kálmán; muzeológus, aki korábban a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója is volt. Nagy megtiszteltetés, hogy elfogadta meghívásunkat, hiszen nála többet Madáchról kevesen tudhatnak. Remek előadását valamennyien nagy élvezettel hallgattuk.



Idén több 200 éves irodalmi évfordulónk is van. Érdekes, hogy napi rendszerességgel hallunk a 200 éve született Petőfiről, de a szintén 200 éve született Madáchról alig. Előadónk szomorúan nyugtázta ezt. Nem érti, miért van ekkora csend Madách körül Magyarországon, pedig ő már évekkel ezelőtt felhívta az illetékesek figyelmét a közelgő, 2023-as évfordulóra.
Mi is úgy vagyunk vele, hogy Petőfi mondatai egyszerűbbek, mindenki által könnyen megérthetőek, Madách Tragédiája azonban nagyon nehéz olvasmánynak bizonyult diákkorunkban. Az előadó ennek magyarázatával kezdte. A végtelenül művelt Madách Imre egy régebbi, veretes magyar nyelvet használt, amivel az olvasónak meg kell küzdeni. "Hölgyeim és uraim! - mondta - Végül is van vagy 80 évük, hogy összerakják a Tragédia mondatait, nem kell elkapkodni tizenéves korukban. A világot sem értik, nemhogy a Tragédiát. Majd, ha 30 évesek lesznek vagy 40, és megint elolvassák,..., rájönnek, hogy ez egy abszolút korszerű, abszolút nekünk szóló munka." Akárhányszor újra olvassuk, mindig valami fontosat találunk benne, örökérvényű megállapításokat, egyre újabb kérdéseket, melyek most is időszerűek. És nem csak nekünk, magyaroknak szólnak, hanem a Világ más népeinek is. Példaként, a baráti körünk elnöke által is a bevezetőben idézett Falanszter színbeli mondatokra utalva, ezt mondta: "gyönyörű az egyesült világ, a nagy népek kohója, de az ember nem tud lelkesülni a nagyvilágért, ha nincs meg számára a haza." A Tragédia tehát olyan kérdésekkel szembesít, amik ma is igazak, meg holnap is, meg holnapután is.



De mi lehet rejtélyes ebben a Madách-i életműben? Madách 1823-1864 között élt, tehát mindössze 41 évet, és ebből mindössze négy jó éve lett, a Tragédia megjelenésével. Tulajdonképpen egy rejtélyt szoktak fölvetni, hogy hogyan lehet megírni ezt a Tragédiát egy Isten háta mögötti kis tót faluban, ahol a földesúron, Madách Imrén kívül senki sem beszél magyarul, és minden előzmény nélkül egyszer csak létrejön a világirodalom egyik legnagyobb, előadónk szerint a magyar irodalom legnagyobb világirodalmi méretű alkotása. Több mint 40 nyelvre fordították le, játszották a Világ több mint 30 országában, a legutóbbi külföldi bemutató Indonéziában volt, indonéz nyelven, angolból fordítva. Egyre többen fordítják le ismét, vagy 30 kiadásban jelent már meg. Ma is izgatja a művészek fantáziáját. Még operát is készített belőle egy kolozsvári származású zeneszerző. Jankovics Marcell animációs filmet készített a Tragédiából. Vidnyánszky Attila pedig idén nyárra egy nemzetközi színházi olimpiát szervez, és úgy tervezi, hogy a Tragédiát úgy adják elő egyik este, hogy a résztvevő országok színtársulatai a saját nyelvükön fognak benne egy-egy színt eljátszani, pl. a római színt olaszul, stb. De a képzőművészeket is foglalkoztatta a Tragédia, gondoljunk Zichy Mihály hozzá készített illusztrációira,



Than Mór pedig egy hatalmas festményen örökítette meg az űr-jelenetet. Tehát ez a világsiker, ami követi a Tragédiát a megjelenése, 1862 óta, ez felhatalmaz bennünket, magyarokat arra, hogy azt mondjuk, a világirodalom egyik legnagyobb teljesítménye itt született meg nálunk, Magyarországon. És itt a rejtély: hogy születhetett meg egy falusi birtokon, a ma Szlovákiához tartozó Alsósztregován? Ennek taglalásával, Madách életének történetével folytatta Praznovszky Mihály az előadást.
Hogy is volt ez a rejtélyes, tragikus élet? Madáchéknak 6000 holdas családi birtoka volt, amit Madách Imre 11 éves korától, amikor apja meghalt, édesanyja igazgatott. Művelt édesapja 1500 kötetes, antikvitásokat is tartalmazó könyvtárat hagyott a fiára, amit Madách tovább gyarapított. Anyja, Majtényi Anna is művelt asszony volt, aki fiát is igényesen nevelte, neveltette. Azonban kemény asszony is volt, nemcsak a birtokot, hanem fia nevelését is keményen kézben tartotta. Akarata rányomta bélyegét Madách egész életére. Azt akarta, hogy ügyvéd legyen, magas állami tisztséget érve el ezzel. Pesten, az egyetemen Madách szerencsére remek barátokat szerzett, Andrássy Gyulát és Lónyay Menyhértet, akik később mindketten a miniszterelnökségig jutottak. Élvezte a pesti életet. Együtt jártak színházba, hangversenyekre. Így történt, hogy Madách színház-rajongóvá vált. Első szerelme Lónyay húga, Etelka volt, hozzá írta első verseit, melyek Lantvirágok címmel, édesanyja finanszírozásával könyvben is megjelentek, de mindössze 25 példányban. Madách nem a verseiről lett híres. Ő drámákat szeretett írni, összesen 13-at írt, az elsőt 16 évesen. Mi csak a Tragédiát és a Mózest láthattuk ezek közül.
Anyja Madách 1846-ban kötött házasságágával sem volt elégedett. Részben vallásbeli különbségüket, részben menye műveletlen voltát kifogásolta. Pedig hat éven át tökéletes boldogságban élt Madách Imre és Fráter Erzsébet Csesztvén. De Madách politikai karrierje és anyja keménysége közbeszólt. Madách Nógrádba visszakerülve, 1848-49-ben megyei katonai hadi biztosként a házaknál elszállásolt katonák ellátásának megszervezéséért volt felelős. Maga pedig a szabadságharc után Kossuth titkárának biztosított a birtokán állást. Ezért a rejtegetésért 1852-ben letartóztatták. Egy évig volt börtönben, ez alatt ment tönkre a házassága. A 3 kicsi gyermekével Csesztvén maradt asszony nagy hibát követett el, Madách távollétében 1853-ban elment egy bálba, amit sem a nógrádi társadalom, sem a szigorú anyós nem tudott megbocsájtani. A kastélyba vissza sem mehetett, gyermekeit anyósa vette magához, Fráter Erzsébet pedig végül magára maradva egy szegényházban halt meg. Madách azonban élete végéig szerette. Ezt a szerelmet később "Egy nőhöz" című versében is és a Tragédia Évájában is bizonyította. A szabadságharc után ráadásul egyre-másra érték Madáchot további tragédiák is. Két testvére is meghalt, egynek pedig az apósát akasztatta fel Haynau. Ez bőven sok volt ahhoz, hogy Madách elforduljon a világtól.
Visszaköltözött Sztregovára. Verseket írt, de ezeket önmaga sem találta jónak, nem is jelentek meg. Madách nem volt lírai alkat. Ő epikai alkat volt. Írt elbeszéléseket is, de ezek sem jelentek meg. Írt aforizmákat, nem jelentek meg. Írt drámákat, nem jelentek meg. Sok írását önmaga égette el a sztregovai kandallóban. A politikai és családi tragikus körülmények feletti elkeseredettsége vezetett végül oda, hogy 1859-ben hozzákezdett a Tragédia megírásához, amivel 1860-ban lett kész. Ezt szerencsére nem égette el.
A levert szabadságharc utáni első, 1861-es országgyűlésbe képviselőként beválasztott Madách a pesti országgyűlésbe egy barátja javaslatára magával vitte a Tragédiát, és az akkor már híres Arany Jánosnak megmutatta. Arany remekműnek találta, nyomdába vitte.



1862-ben már az olvasók kezébe került a könyv és szinte robbanásszerűen nagy lett a sikere. Megjelent a Tragédia második kiadása is, nagy példányszámban, nagy sikerrel. Madách egyszeriben híres lett. Az addig írt műveiről senki nem tudott, ezért is érte a magyar társadalmat meglepetésként, amikor a Tragédia megjelent. Ki ez a Madách? - kérdezgették. Arany bevezette a Kisfaludy Társaságba, majd az Akadémiára is. És ettől fogva kezdődött életének sikertörténete. De csak négy siker-év jutott neki. Szívbeteg volt, fiatalon, 1864-ben meghalt. Nem érte meg, hogy az addig csak könyvként nagy sikert elért, számos nyelvre lefordított műve színpadon is megjelenhessen. Pedig az igazi siker a színházi megjelenítés. De a Tragédiát csak jóval később, 1883-ban vitte színpadra Paulay Ede a Nemzeti Színházban, méghozzá óriási sikerrel. Ezután már vitték, Bécsbe, Berlinbe, Belgrádba, Prágába, mindenfelé. És ez a siker mind a mai napig tart. Csak magyar színházakban már több mint 10.000-szer játszották!



Hatása máig ható. Ennek egyik meglepő bizonyítéka volt, hogy a magyar űrutas, a milliomos Charles Simonyi, amikor a második útján Pest fölé ért, és kapcsolatot létesített a Műegyetem hallgatóival, ezt mondta: "Innen föntről Madách szavaival üzenem nektek, hogy az ember célja a küzdés maga." Ez óriási! Egy magyar ember az űrből Madách szavaival üzen a magyaroknak!
Döbbenetes, - fejezte be előadását Praznovszky Mihály - hogy nincs a drámában szó a magyarokról, mégis mindnyájan érezzük, hogy hozzánk szól az Úr végső mondata: "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"

2023. február 26. ELHUNYT KOVÁCS KATALIN, korábbi tagtársunk

Az idő kereke forog, néha kicsit gyorsabban, mint szeretnénk.

Baráti körünk életében az 1990-2000-es évek élményekkel zsúfolt, testvérvárosi találkozásokkal teli évek voltak.

Ekkor nyújtott nagyon aktív segítséget Kovács Kati, baráti körünk egykori tagja.

Hosszú éveken keresztül fogadott finn vendégeket, vezette a kör adminisztrációját. Ez a kép 2001-ben készült róla, amikor az "Együtt Európában" rendezvény finn vendégeit fogadtuk.



Mosolya, kedvessége, segítőkészsége mindig velünk marad. Betegsége azonban már hosszú ideje megakadályozta, hogy eljöjjön az összejöveteleinkre.

Kati február 26-án eltávozott e földi világból, 68 éves volt.

Hamvainak temetése 2023. március 17-én, pénteken 15:00 órakor lesz a szigetszentmiklósi temetőben. Búcsúzzunk tőle egy-egy szál virággal.

Hiányozni fog. Nyugodjon békében. Leppaa rauhassa.

2023. február 17. "TARKA KÖTÉNY, CSÍKOS SZOKNYA" Kirándulás a finn népviseletek világába - Zólyominé Kovács Ildikó előadása

Februári összejöveteleinken mindig a Finn Kultúra Napjára emlékezünk. Így tettünk idén is. Szó esett már a finn kultúra számos ágáról ezeken az összejöveteleinken, de a finn népviseletről még nem. Most erre kerítettünk sort.
Vendégünk Zólyominé Kovács Ildikó, finn szakos nyelvtanár, szaktolmács volt, aki maga varrta finn viseletben jött hozzánk előadást tartani.



Elmondta, hogy ezt a ruhát 1995-ben varrta magának egy finnországi tanfolyamon, amikor Finnországban baby-sitterkedett. Finn szakos egyetemi hallgatóként is a népviseletekről írta a szemináriumi dolgozatát. Mindig érdekelték a finn viseletek.

A finnországi népviselet előképei az egyszerű falusi nép ünnepi öltözetére vezethetők vissza, a finn államiság megszületése előtti, az 1700-1800-s évekre. Tudjuk, hogy a finnek hosszú ideig svéd, majd 1809-től 1917-ig orosz cári uralom alatt éltek. Függetlenedési törekvéseik folyamatában fontos dátum volt 1835. február 28. amikor Elias Lönnrot, finn körorvos aláírta az általa összegyűjtött népi versekből egybeszerkesztett, később a finnek nemzeti eposzává vált Kalevala első kiadásának előszavát. (Ma ezt ünnepeljük Finn Kultúra Napjaként.) Nemzeti ébredésük folyamatának a Kalevala nagy előmozdítója volt. Talán innen számítható a finnek nemzeti ruháik iránti érdeklődésének megindulása is. A finnek nemzeti viseleteik újra felvételével a finnségüket akarták akkor demonstrálni. Az első népviseleti ruhákat az 1800-as évek végén, a nemzeti romantika idején gyűjtötték össze.
Előadónk azt mondta, hogy később, a már függetlenné vált országban a népviseletből való ún. "kivetkőzés" hamarabb és látványosabban történt meg, mint hazánkban. Magyarországon továbbra is viselnek akár farmerhez is hímzett blúzt, pólóhoz népi eredetű szoknyát. Finnországban hullámzó az érdeklődés a népviselet iránt, a 80-as, 90-es évektől ismét népszerűek a népi viseletek, de ezeket főként ünnepi alkalmakkor vagy néptánccsoportok, kórusok tagjai veszik fel a fellépések alkalmával. 2001-ben az "Együtt Európában" rendezvényre, Szigetszentmiklósra érkezett haukipudasi vendégeink is népviseletben vonultak fel.



A jelenlegi népviseleti ruhák a régi, hagyományos ünnepi öltözetek újraértelmezései, az elmúlt bő egy évszázad szakértői által összegyűjtött ruhák megújított változatai.



A 20. században kezdték kutatni, milyen volt egy-egy terület népviselete. A kutatói munkák alapján, sírokból, padlásokról előkerült darabokból, festményeken látott viseletekből ma már újratervezik egy-egy tájegység vagy akár egy-egy település viseletét. Valójában ezek már nem teljesen autentikusak, inkább keverékek. A ruhák talán soha nem néztek így ki valójában. A ruhaterveket egy zsűri véleményezi. A jóváhagyott ruhákhoz valókat egy cég legyártja különböző méretekben, kiszabva, egységcsomagokban rendelhetők. Helyi népviseletvarró tanfolyamokon vagy otthon ki-ki megvarrhatja magának. Ildikó is így készítette el önmagának a rajta látott ruhát. A kiegészítőkre is szigorú szabályok érvényesek (cipő, zokni színe, szalag a lányoknak, főkötő az asszonyoknak, ékszer, táska vagy kosárka).

A színeket illetően is vannak tájegységi, hagyományos különbségek: Északon, Keleten, ahol nehezebb volt az élet, az olcsóbb festékanyagokat használták, így ott a kék és a sötét színek dominálnak, míg a jobb módú Nyugaton a drágább festékeket is meg tudták venni, ott már sárga vagy piros színeket is gyakrabban használnak.
Jelenleg kb. 400 különböző nemzeti viseletet különböztetnek meg Finnországban, melynek közel a fele a svédek által lakott területekről származik és a másik fele a finn nyelvű területekre jellemző.

A viseleteket három fő kategóriára osztotta előadónk:



Muinaispuku: Ősi, középkori viseletek. Ezek nagyon drágák, ritkák.
Kansallispuku: Ezek a mai értelemben vett helyi népviseletek. Igényesebb kivitelűek, alkalmanként házilag szőtt anyagból.
Kansanpuku: Ezek népi, munkához használt egyszerű ruhák (pl. a feresi nevű, amit Ildikó vett és varrt meg önmagának).

A kansallispuku viseletek megoszlanak ún. Nyugat-finn illetve keleti, karjalai viseletekre. Utóbbiak hímzettek, drágábbak is. Az ortodox területeken viselik. Hímzett ing, kantáros szoknya, főkötő helyett fátyol tartozik hozzá.



A nyugatiakon nincs hímzés, a díszítést a szövés technikája adja. Férfiruhából kevesebbet terveztek. A Nyugat-finn sötétkék posztó, kétsoros gombolással, mint egy városi viselet, szinte a tengerész öltözék mintájára. És van az ettől eltérő, karjalai.



Mivel a nyugati part mellett fekvő Haukipudas a régi testvérvárosunk, a nyugatiak közül mutatott egy Haukipudas-környéki (Suur-Ii-beli) viseletet Ildikó, hogy a kedvünkben járjon.



Ez hosszú ingből, szoknyából, mellényből, kötényből, főkötőből és selyem vállkendőből áll, hozzá csatos vagy fűzős fekete cipő illik. Bemutatott egy rövid videót is, melyben egy fiatal lányt öltöztet be az édesanyja abba a Suur-Ii-beli ruhába, amit együtt készítettek.

A feresi nevű egyszerű, akár mindennapi munkához is használt viseletek karjalai, ortodox hatást mutató, egybeszabott elejű, kantáros ruhák. Olcsóbb, pamutszövet az anyaguk. Sokkal kevesebb a megkötöttség is rájuk és a kiegészítőikre nézve. Színük is akármilyen lehet.



Ilyet vett és varrt meg Ildikó önmagának. Előadása végén egy-egy darabot levéve mutatta meg, milyen hosszú az ing, mekkora és milyen az egybeszabott előrész, milyen a sok méterből varrott, kantárral és az ingre zsinórral is rákötött hátsó szoknyarész és miként fogja össze mindezt a kötény.




Ezzel vált előadása még inkább személyessé, aminek nagyon örültünk.



Köszönjük, Ildikó!

2023. január 27. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL, PETŐFI SÁNDORRÓL

Baráti körünkben az év első ténykedése mindig S. Becz Pál szigetszentmiklósi költő-író emléktáblájának megkoszorúzása. Így tettünk 2023. január 27-i összejövetelünk előtt is. A költőre a Városi Könyvtár falán lévő emléktáblánál tisztelgő baráti köri tagok előtt Soltiné Radnics Magdolna emlékezett.



Idén az 1968-ban írt "Epilógusféle" című versét olvasta fel. Jellemző volt a költőre, ebben a versben is megírta, hogy a költészetről vallott felfogását a XIX. század nagy verselőihez köti, nem pedig a formai kísérletezőkhöz és mindvégig hű is maradt Petőfi és Arany örökségéhez.

Összejövetelünket a Házon belül, szokott helyünkön folytattuk, a szokott módon, az éves beszámoló közgyűlésünkkel. Szacsvay Zsuzsa elnöki beszámolóját a 2022-es év eseményeit megörökítő képek vetítésével illusztrálta,



örömmel jelentve, hogy a Covid járvány elmúltával ismét minden tervezett programunkat meg tudtuk valósítani. Több összejövetelünkön a helyi TV is forgatott, így a város lakossága is részese lehetett az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma küzdelmes életéről, a 800 éve kibocsájtott Aranybulláról illetve a helsinkiben hazánkat korábban képviselő nagykövet, Dr. Urkuti György élményeiről szóló előadásnak. De láthatták a nyári napfordulós szabadtéri összejövetelünkön, illetve a kiskarácsonyi estünkön készült felvételeket is, utóbbiban a Bíró Lajos Általános iskola kisdiákjainak betlehemes műsorával. Örömmel mondhatjuk el, hogy 2023. a siófoki és a székesfehérvári baráti körrel való kapcsolatunkban, Szigetszentmiklósnak pedig az Oulu városával kialakított testvérkapcsolata terén hozott megerősödést.
A Solti Magdi által tartott gazdasági beszámoló és a Petruzsán Györgyi által elmondott felügyelő bizottsági jelentés mindnyájunkat megnyugtatott, hogy baráti körünk jól gazdálkodott javaival és a rendelkezéseknek megfelelően végezte tevékenységét.



A vezetőség által javasolt 2023-as programtervezet és a hozzá tartozóan felvázolt 2023-as költségvetés is pozitív fogadtatásra talált a tagság körében.

Az est további része a Magyar Kultúra Napjára való emlékezés jegyében telt. 2023 januárjához több jeles évforduló is kötődik: január 1-én van Petőfi Sándor, 20-án pedig Madách Imre születésének 200. évfordulója. 22-én volt 200 éve annak, hogy Kölcsey Ferenc a Hymnust végleges formájába öntötte. Mostani összejövetelünkön Petőfi Sándorra emlékeztünk. Szacsvay Zsuzsa a Petrovics szülők életének meghatározó mozzanataihoz társította a költő életének eseményeit. Ehhez egy 2006-os baráti köri kirándulásunk fotóit vetítette illusztrációként. Akkor néhai Varga Dénes barátunk vezetett minket végig a Petrovics család nyomát követve, az Alföld több településén.



Baráti körünk régi tagjai némi nosztalgiával fedezhették fel a képeken 17 évvel ezelőtti önmagukat és a már elment barátaikat. A család előbb sikeres, majd később megpróbáltatásokkal teli élete hagyott nyomot a költő, Petőfi Sándor életén is. Zsuzsa ehhez az életúthoz kapcsolódó, arra jellemző verseket keresett. Ebben jó társai voltak a baráti kör tagjai is, akik szintén hoztak kedves Petőfi verseikből. Sokan szerepeltek tehát estünkön: Kiss Gábor a "Távolból" című vers ma már szinte népdallá vált változatát énekelte,



Veresegyházy Tamás az "István öcsémhez", Kertész Marcsi a "Füstbe ment terv", Kertész Misi pedig az "Egy estém otthon" című verset olvasta fel. Ezek a család dunavecsei időszakához kötődtek és Petőfi családszeretetét mutatták. Solti Magdi a "Szeptember végén" című vers felolvasásával idézte fel a költő és Szendrey Júlia házasságát. A költő és Arany János barátságára Kerepesi Magdi az "Arany Lacinak" című verssel emlékezett. Koczó Terike a Petrovics szülők életének váci időszakához kötődő "Anyám tyúkja" című verset mondta el. Petőfi tájleíró líráját annak egy szép példájával, "A puszta télen" című verssel Vigh Piri mutatta be. A költő 1848-as választási körútjára született "Szülőföldemen" című vers Virágh Erzsike tolmácsolásában hangzott el.



A forradalmi időszak jeles költeményét, "A magyarok Istene" címűt Zachár Laci barátunk szerette volna elmondani, de ő sajnos megbetegedett, nem jöhetett el, hogy felolvashassa nekünk.
Az est végén - arra a bizonyos 2006-os kirándulásra emlékezve, ahol Ráckevén is megálltunk, pedig ott Petőfi sosem járt - Zsuzsa Ráckevének Petőfi "János vitéz" című művével való kapcsolatáról beszélt.
A legenda szerint valóságos személyek, János vitézhez, a szegénylegényből hőssé vált katonához egy itt született legény, Horváth Nepomuki János, Iluskához pedig kedvese, a ráckevei vízimolnár lánya, Juliska adta a mintát. A történet akkor kelthette fel Petőfi figyelmét, amikor azt a szintén Ráckevén született Ács Károlytól kecskeméti együttlétük során hallotta. Ráckeve fontos hagyományőrző feladatként kezeli ennek a legendának az életben tartását. 1999 óta János vitéz díszkút áll a Szent István téren,



minden évben megrendezik a János Vitéz Napokat, megkoszorúzzák a temetőben "János vitéz", azaz Horváth Nepomuki János sírját. Sokan nem is tudnak erről, pedig Ráckeve közel van hozzánk. Baráti körünk tagjai örömmel fogadták ezt a sokak számára új információt.

2022. december 12. KISKARÁCSONY

A kiskarácsony baráti körünkben mindig az év utolsó összejövetele. Finn barátainkhoz hasonlóan, még karácsony előtt sort kerítünk erre, hogy a családi készülődéstől ne vegyen el senkit.
Ilyenkor gyerekeket is szoktunk hívni, hogy betlehemes műsorukkal járuljanak hozzá az adventünk szebbé tételéhez. A legutóbbi két évben a Covid ezt megakadályozta. Idén azonban, legnagyobb örömünkre, elfogadta a meghívásunkat a Bíró Lajos Általános Iskola 3./A református osztálya, akik Gombos Katalin osztályfőnök betanításában egy karácsonyi jelenetet adtak elő "Valóság és képzelet szárnyán" címmel. A történet egy mai kislányról szól, akit karácsony előtt csak a csillogás, a plázák és az ajándékok érdekelnek. Hirtelen azonban visszajut a 2000 év előtti Betlehembe, ahol tanúja lesz Jézus születésének.



A pásztorokkal együtt megy el a betlehemi istállóba és érti meg a karácsony valódi jelentőségét.





Nagyon tetszett a jelenet tartalma: a mai kor gyermekéhez szólva hozta közelebb a Biblia Jézus születéséről szóló tartalmát és szépen szolgálta a keresztény hitre nevelést. Láthatóan a szereplő gyerekek is megértették, átérezték ezt. Örülünk, hogy a helyi TV is felvette és még karácsony előtt le is adta a gyerekek műsorát.



Az estünk a továbbiakban a szokott módon, ajándékozással folytatódott. A szokásos sorsolással most is mindenki lehetőséget kapott, hogy adhasson és kaphasson ajándékot.





Ezt a disznótoros vacsora követte,



majd a szépen megterített asztalok körül, sütizés és borozgatás melletti baráti beszélgetéssel zártuk az estét.





Áldott karácsonyt és békés, boldog 2023-at kívánva búcsúztunk egymástól és a programokban gazdag 2022-es évünktől.

2022. november 25. MEGEMLÉKEZÉS A FINN FÜGGETLENSÉG NAPJÁRÓL - vendégünk Dr. Urkuti György

Az idei Függetlenség-napi összejövetelünkre jeles vendéget hívtunk: Dr. Urkuti Györgyöt, aki 2018-2021 között hazánk nagykövete volt Helsinkiben, 2022. november 12 óta pedig a Magyar- Finn Társaság új országos elnöke. Előadásának ezt a címet adta: "PILLANATKÉPEK EGY NAGYKÖVET HÉTKÖZNAPJAIBÓL ÉS ÜNNEPNAPJAIBÓL HELSINKIBEN".



Bevezetésként, a helyi TV kérdésére elmondta, hogy összesen 7 és fél évig élt Finnországban: először egyetemi tanulmányai alatt töltött fél évet ösztöndíjasként a Helsinki Egyetemen, 2011-2015 között Magyarország helsinki nagykövetségén első beosztott diplomataként dolgozott, 2018-tól 2021-ig pedig Magyarország nagykövete volt Finnországban.



Hazatérése óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Európa Főosztályát vezeti. Finnországi munkája előtt 1995-től a Világgazdaság újságírója volt, 2000-től rovatvezető. 2010-ben lett a külügyminisztérium munkatársa, majd bő egy évig Magyarország EU-elnökségének kommunikációs főosztályvezetője volt. Kötődése Finnországhoz és az ország nyelvéhez még a középiskolában kezdett kialakulni. A Veres Pálné Gimnáziumba járt, ahol az 1980-as évek második felében az orosz mint egyetlen, kötelezően oktatott idegen nyelv mellé már lehetett egy másodikat is választani. Angolul szeretett volna tanulni, de az igazgató másként döntött, és betette egy finn nyelvi osztályba. Eleinte kedvetlen volt és dühös, mert értelmetlennek látta, hogy egy kis ország nyelvét tanulja. De alig telt el egy hét, beleszeretett. Rájött, mennyire gyönyörű. 1986-ban így kezdődött el az életre szóló szerelem. Amikor pedig nagyköveti munkája véget ért, a finn köztársasági elnöktől magas kitüntetést kapott, a Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú parancsnoki érmét, elismerve ezzel nagyszerű kapcsolatteremtő képességét, amelyhez nagyban hozzájárult remek finn nyelv-tudása is. A kitüntetés átadásán a budapesti finn nagykövetségen mi, a magyarországi magyar- finn baráti körök vezetői is jelen voltunk.



Akkor határoztuk el, hogy meghívjuk Szigetszentmiklósra Urkuti Györgyöt. Örömünkre szívesen fogadta a meghívást és nagyon meg volt hatódva, amikor megtudta, hogy összejövetelünkre két szigetszentmiklósi polgármester is eljött, Nagy János, a jelenlegi, és Fodor Antalné dr., aki korábban volt több ciklusban településünk polgármestere.



Előadását - kérésünkre - az aktuális ünneppel, a Finn Függetlenség Napjával kapcsolatos nagyköveti élményeivel kezdte. 105 éve független Finnország, és ennek évfordulója, december 6. a legnagyobb ünnep Finnországban. A nap délelőtt hálaadó istentisztelettel indul a helsinki evangélikus székesegyházban, melyen mindenki részt vesz, aki számít, a köztársasági elnökkel az élen, és a diplomaták is mind ott vannak. Este pedig fogadást ad a köztársasági elnök. Diplomataként ez mindig különleges élményt jelentett Urkuti György számára. A köztársasági elnök és felesége mind az 1800 meghívottal kezet fog. A hosszú sor elején a háborús veteránok állnak, akik már 90 év körüliek és megkülönböztetett tisztelet övezi őket azért, mert az 1939-es Téli Háborúban ők védték meg Finnországot a támadó Szovjetunióval szemben. Aztán a diplomaták sora következik, az összes meghívottal másfél óra hosszat tart az elnöki kézfogások sora! A ceremóniát egyenes adásban közvetíti a finn TV. Finnország apraja-nagyja ott ül ilyenkor a készülékek előtt és csodálja az ünnepet, a megjelentek kosztümjeit, a fogadást. Eközben az otthonok ablakában ég az ilyenkor elmaradhatatlan két gyertya, egyik az otthonért, másik a hazáért, a szülőföldért. Az előadó asztalára mi is odakészítettük a két gyertyát, ami végig égett az összejövetelünk alatt.



Urkuti György ezután nagyköveti időszakáról és a nagykövetek dolgáról beszélt.
Láthattuk a magyar nagykövetség új épületét, mely egy Helsinkihez tartozó szigeten, tengerparti parkos környezetben épült fel (de sajnos vörösréz-borítású, ami miatt a hőszigetelése a jelenlegi klimatikus viszonyok között nem igazán jó).



Beszélt a megbízólevél átadásának protokolljáról. Érkezése után a nagykövet a külügyminisztériumban adja át megbízólevele másolatát, majd ők osztják be, mikor kerülhet sor arra, hogy magának a köztársasági elnöknek is átadhassa. A megbízólevél valójában a küldő ország köztársasági elnökének levele a fogadó ország köztársasági elnökéhez, hiszen a nagykövet a fogadó országban a küldő ország köztársasági elnökét képviseli majd. Ennek átadására várniuk kell, míg ez meg nem történik, nem érintkezhetnek a kormánytagokkal, csak a többi nagykövettel. Ő kiváltságos volt, mert érkezése után a 9. napon már átadhatta az aznapi 10 tagú nagyköveti csoport egyik tagjaként a megbízólevelét. A köztársasági elnök minden nagykövettel elbeszélget, majd fotó készül a köztársasági elnökről az illető nagykövettel. Elmondta, hogy aznap ő volt az egyetlen, aki finnül beszélt a köztársasági elnökkel, aminek később is mindig érezhette a jelentőségét.



Beszélt a protokoll szerepéről a diplomáciában, amit előzetesen még itthon tanulnak meg (a Külügyminisztériumban 12 tantárgy egyike a protokoll) és ami államonként eltéréseket is tartalmazhat. Finnországban sok egyszerűsítést alkalmaznak a többi országhoz képest.
Mit is csinál egy diplomata? Amit enged neki a nemzetközi jog, csak azt képviselheti!



Ezen belül: Képviseli a küldő államot a fogadó államban. (A parlamenti kávézó a legfontosabb beszélgetések színhelye.) Védelmezi a küldő állam és polgárainak érdekeit. Tárgyal a fogadó állam kormányával konkrét ügyekben és általánosságban. Tájékozódik minden megengedett módon a fogadó állam viszonyairól. (Ennek során nagyon szeretett vidékre menni, ahol nagyon jó Magyarország imázsa. Legjobban vidéken, egyetemeken szeretett előadást tartani az érdeklődő fiatalok miatt.) Rendszeresen jelentéseket küld haza az államelnöknek, a minisztériumoknak, a parlamentnek. (Ebben sokat segített neki az újságíró múltja.) Előmozdítja a baráti kapcsolatokat a küldő és a fogadó állam között (ő ezt szerette legjobban). Ennek egyik eseménye volt a SUOMI 100 ünnepségsorozat, melynek alkalmával Magyarország egy Bogányi zongorát ajándékozott a finn államnak (Bogányi Gergely zongoraművész Finnországban született, gyakran tart a Sibelius Akadémián mesterkurzusokat). Fontos része a sport-diplomácia is: ottléte alatt több iskolának és intézménynek adtak át ajándékként a magyar fejlesztésű teqball asztalokból, ami nagyon magyaros ajándék. Beszélt a kb. 3000 fős finnországi magyar diaszpóra tagjaival való kapcsolattartásról, a nagykövet szerepéről a testvérvárosok, egyetemek, zenekarok kapcsolattartásában. Külön beszélt az általa tartott fogadásokról, (ahol mindig a fogadást adó nagykövet eszi a legkevesebbet). Szó volt a tiszteletbeli konzulok szerepéről, az évfordulókról, a Mikulás szerepéről és az ottléte alatt sok megszorítást okozó Covid pandémia gondjairól. Hosszú lenne mindent felsorolni.
Nagyon sok érdekes dolgot hallottunk tőle, élvezetes előadói stílusban. Örülünk, hogy megismerhettük.

ELHUNYT KŐRÖSI PÁLNÉ, JANA, KORÁBBI TAGTÁRSUNK

Most érkezett a szomorú hír, hogy régi baráti köri tagunk, Kőrösi Pálné, Jana 2022. november 17-én, 86 éves korában meghalt. A régi baráti köri tagok jól ismerték őt, érdekes akcentusos beszédére (ha jól tudom, észt származású volt) mindnyájan szeretettel emlékezünk. Mindaddig aktívan vett részt a közös programokon, amíg - több éve már - egyre súlyosabbá váló betegsége ezt meg nem akadályozta.
A mellékelt kép a 2010-es kiskarácsonyi estünkön készült.



Temetéséről - csak szűk családi körben - később intézkednek.
Emlékezzünk rá szeretettel.

2022. október 21. A 800 ÉVES ARANYBULLA - Zsoldos Attila előadása

Hazánk idén ünnepli a középkori magyar királyság jogrendjének alapját képező, Aranybulla néven híressé vált királyi okirat kibocsátásának 800. évfordulóját. Székesfehérváron úgy tartják, hogy II. András ott hirdette ki a törvényt 1222. április 24-én, ezért a város az idei évet Aranybulla emlékévvé nyilvánította. A városban ennek kapcsán rendezett "Királyok és Szentek - Az Árpádok Kora" kiállítást baráti körünk is megnézte, amikor májusi kirándulásunkon, Székesfehérváron jártunk. De a kiállítás csak az egyik teremben foglalkozott az Aranybullával, ahol annak az Országgyűlési Múzeum szakemberei által rekonstruált példányát láthattuk. Mi azonban többet szerettünk volna tudni erről a magyar jogrendet évszázadokra meghatározó alap-dokumentumról és keletkezésének körülményeiről. Ezért hívtuk meg Zsoldos Attila történészt, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Középkori Osztályának vezetőjét, hogy jöjjön el hozzánk Szigetszentmiklósra és tartson nekünk előadást a témában. Biztosak voltunk benne, hogy az Aranybulláról legtöbbet tőle tudhatunk meg, mivel kutatási területe az Árpád- és Anjou-kor politika-, társadalom- és intézménytörténete.



Nem is csalódtunk. Személyében a téma kiváló szakértőjét és remek előadót ismerhettünk meg, aki idén Magyarország-szerte számos előadást tartott az Aranybulláról és könyvet is írt róla.



Mindenekelőtt elmondta, hogy az Aranybulla a II. András által 1222-ben kiadott, függőpecséttel ellátott királyi okirat, mely egykor hét példányban készült, de mára már egy sem maradt fenn belőle. Hitelesítésének eszköze volt a két préselt aranylemezből összeerősített, bullának nevezett királyi pecsét, melynek egy 1233-ban készült példányát az esztergomi Prímási Levéltárban őrzik.



Az okirat szövegét későbbi királyok is felhasználták (köztük már Nagy Lajos is 1351-ben), a későbbi századokban is hivatkozási alap volt az írott törvényekben. Valójában a ma látható rekonstrukciót is ezek alapján készítették el az Országgyűlési múzeum szakemberei.



Megtudtuk tőle, hogy az okirat keletkezésének helye és ideje nem pontosan meghatározott. Csak annyit lehet a szövegéből tudni, hogy 1222 áprilisának közepe táján, valamikor Szt. György napja táján adhatták ki (bizonyára ezért ment át a köztudatba április 24.), keletkezési hely pedig nincs feltüntetve a szövegben.



Tehát egyáltalán nem biztos, hogy Székesfehérváron hirdették ki, hiszen akkoriban még nem is volt országgyűlés. Az előadó által felvetített eseménytörténet azt mutatta, hogy 1222-ben a nagyböjtöt Óbudán töltő király az ellene kitört palotaforradalomra reagálva adta ki az Aranybullát, hogy leszerelje az elégedetleneket. Egyúttal úgy rendelkezett, hogy "évenként a szent király ünnepén", tehát augusztus 20 körül "Fehérváron tartozunk ünnepelni". Lehet, hogy ez a mondat szolgáltatta az alapját annak, hogy Székesfehérvárt tartják az okirat kihirdetési helyének.
Az előadás során Zsoldos Attila családi történeti vázlatot fölvetítve beszélt a III. Béla halála után kialakult testvérviszályról, II. András trónra kerülésének körülményeiről, majd trónra lépése után megkezdett reformpolitikájáról. Szó volt adománypolitikájáról (tékozló bőkezűséggel adományozott birtokokat a számára fontos embereknek), az ispánságok jogainak megnyirbálása érdekében bevezetett intézkedéseiről ("új berendezkedés").



Ő hozta létre a korábbi birtokos szabad magyarokból az ún. "királyi szerviensek" rétegét, akik felett ettől fogva már nem a megyésispán, hanem csak a király, a nádor vagy az országbíró bíráskodhatott, katonáskodniuk pedig továbbra is személyesen, de már nem a megyei csapatokban, hanem a királyi zászló alatt kellett, külföldön pedig ettől fogva csak a király pénzén. Kincstári reformokat is bevezetett, amivel nagy jövedelemre tett szert. Például amennyiben az addig szokásos módon, 2-3 évente új pénz veretésével és annak átváltási kötelezettségéből szerzett kamarahaszon elmaradt, mert nem készült új pénz, a haszon helyett adót vetett ki, amiből ettől fogva csak a király részesülhetett, a megyésispánok már nem.



Szüksége is volt a pénzre, többek között halicsi, majd a szentföldre vezetett hadjáratához. Ez mind ellene fordított sok elégedetlenkedőt. Az összeesküvők egyik halicsi hadjárata alatt megölték Gertrudot, a feleségét (Katona József drámájától eltérően valójában nem Bánk, hanem Péter/Petur bán volt a merénylő, akit karóba is húzatott a király), majd más trónkövetelőt kerestek András helyére, (amit azzal védett ki, hogy 8 éves fiát, a későbbi IV. Bélát is megkoronáztatta), a szentföldi hadjárata idejére kormányzóvá kinevezett János esztergomi érseket pedig elűzték. Az ellenállást látva, a Szentföldről hazatérő II. András néhány korábbi intézkedését ugyan visszavonta, mégis palotaforradalom tört ki ellene. Mint a pápa írta, "azon mesterkedtek, hogy engedelmességüket megtagadják a királytól, mintha nem neki, hanem fiának tartoznának azzal, és így mindkettőjük ellenében az ország viszályát és botrányát idézzék elő." Ezért kényszerült végül is II. András az Aranybulla néven ismertté vált királyi oklevelet kiadni, "új berendezkedési" szándékait törvényes keretbe foglalni, mely azonban továbbra is a király akaratát tükrözte (még az ún. ellenállási záradék is). Benne több közérzetjavító intézkedést, - mint Zsoldos Attila mondta - "könnyű ígéreteket" is találunk, de a királyi politikát megerősítő intézkedéseket is. Az előkelők követelései orvoslást nyertek, cikkelyek születtek a nagyhatalmú idegenek ellen. András megígérte, hogy egész vármegyéket nem adományoz (addig is csak igen ritkán tett ilyet), bármiféle méltóságot örök tulajdonul szintén nem. A becsületes szolgálattal szerzett birtoktól senki nem fosztható meg, írta az oklevélben. A szervienseknek olyan kiváltságokat adott, amelyek később a sarkalatos nemesi jogok közé számítottak.



Mint Zsoldos Attila mondta, az Aranybulla azokat a rendelkezéseket foglalta össze, amelyeket II. András hajlandó volt megadni az őt szorongatóknak a politikai vihar lecsendesítése érdekében. Kiadása pedig véget ugyan nem vetett 1222 politikai krízisének, de egy állomás volt a megoldáshoz vezető úton: a válság felszámolásában kibocsátása helyett a törvény alkalmazásának jutott korántsem elhanyagolható szerep.
Nagyszerű előadást hallottunk, melyet a professzor úrnak - stílusosan - a Magyar Nemzeti Bank által az évforduló alkalmából "'II. András Aranybullája" megnevezéssel kibocsátott színesfém és miniarany emlékérme-kombináció átadásával köszöntünk meg.

2022. október 08. SIÓFOKI BARÁTAINKNÁL A HALFESZTIVÁLON

Kedves meghívó levelet kaptunk "unokatestvéreinktől", a siófoki baráti körtől. Ezt írták: "Siófokon Halfesztivált rendeznek október 7-9 között. Ez azt jelenti, hogy október 8-án, szombaton a város központjában az egyik parkolót elfoglalják a civil szervezetek, felállítják kis sátraikat, padjaikat, előveszik a bográcsokat, majd kellemes beszélgetések, mosolygós koccintások mellett a segítő kezek is munkába lendülnek, és hamarosan elkezdenek rotyogni a finomabbnál finomabb halételek. Ezeket délidőben a szakmai zsűri végigkóstolja, pontozza, majd eredményt hirdet. Lenne-e kedvetek csatlakozni hozzánk és egy kicsit együtt főzni, beszélgetni, halfesztiválozni? Szeretettel várunk Benneteket! Judit, Ildikó, Mariann"
Hát persze, hogy volt kedvünk! És nagyon szép napot töltöttünk a Halfesztiválon a siófoki barátainkkal! A korábbi Szigetszentmiklóson járt ismerőseinken, Juditon és férjén, Ildikón, Jóskán és Erzsikén kívül újabb baráti köri tagokkal ismerkedhettünk meg, többek között Ágival, Lajossal és a főszakács házaspárral, a baráti kör titkárával, Mariannal és férjével, Gáborral, no meg két aranyos kislányukkal. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket.



Mire odaértünk, már főtt a halászlé.



Délre elkészült és pompás lett! Nekünk nagyon ízlett, mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána!



A szigorú zsűri számára gyönyörűen megterítettek, Lajos Lakka likőrrel is kínálni próbálta őket.



Még azt is elmondta nekik, hogy mi is ott vagyunk Szigetszentmiklósról, mert a két baráti kör a közös testvérváros révén unokatestvér kapcsolatot ápol egymással. Végül, az eredményhirdetésen kiderült, hogy a baráti kör II. díjat nyert a főzőversenyen! Szerintünk megérdemelték volna még az I. díjat is! Gratuláltunk is Gábornak és Mariannak.



Nagyon jól éreztük magunkat. Jókat beszélgettünk siófoki barátainkkal, kóstolgattunk a finomságokból, amikkel kínálgattak, élveztük a Víztorony körüli téren rendezett vásár hangulatát és a szép időt. Köszönjük a találkozás lehetőségét és a barátságotokat, kedves siófoki baráti körösök!

2022. október 01. KIRÁNDULÁS AZ OPERAHÁZBA ÉS A MAGYAR ZENE HÁZÁBA

Őszi budapesti kulturális kirándulásunk a nemrég felújított Operaházba és az idén átadott Magyar Zene Házába vezetett. A kiválasztott időpont - október 01. - azonban nem volt szerencsés, mert kiderült, hogy azon a hétvégén rendezik a budapesti Hősök terén a Nemzeti Vágta döntő futamait. Az egész Városliget és környéke le volt zárva! Buszunk az Operáig vitt csak el bennünket, majd a Földalatti Mexikói úti végállomásánál várt ránk az utunk végén. Az Operától már a Földalattival kellett tovább mennünk. Ez sok lépcsőzéssel és gyalogos sétával járt, ami idős, mozgásszervi panaszokkal küzdő társainknak bizony nehézséget okozott. De megérte!
Először tehát a tavasz óta ismét látogatható, megújult Operaházba mentünk, ahol egy órás vezetett épületséta keretében néztük meg, hogyan nyerték vissza eredeti fényüket az épület csodás terei.



Sétánk a szokottól eltérő útvonalon vezetett, először ugyanis az ún. Királylépcsőn mentünk fel az első emeleti Vörös Szalonhoz, mely az egykori királyi páholy fogadóterme volt.



Vezetőnk itt mondta el a ház építésének történetét. A Magyar Állami Operaház 1884-ben nyitotta ki kapuit a nagyközönség előtt, akkor még Magyar Királyi Operaház néven. Tervezése minden idők egyik legnagyobb magyar építésze, Ybl Miklós nevéhez fűződik, aki a tervezéshez a párizsi operát vette alapul. A gazdagon díszített belső terek kialakításában pedig neves magyar művészek is közreműködtek, többek között Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór. Megtudtuk. hogy az építéshez I. Ferenc József azzal a kikötéssel járult hozzá, hogy a pesti opera nem lehet nagyobb a bécsinél. Az ünnepélyes megnyitásra I. Ferenc József jelenlétében került sor. A nyitó díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő, Erkel Ferenc vezényletével. Vezetőnk elmondta, hogy Ferenc József a megnyitón meglepetten mondta: "Azt mondtam, hogy nem lehet nagyobb a bécsinél, de azt sajnos nem, hogy nem lehet szebb!" És ezt követően többé nem nagyon jött el a budapesti Operaházba.
Innen mentünk át a nézőtérre, ahol megtudtuk, hogy a felújítás mind a színpadtechnikát, mind a nézőtér széksorait is érintette. A patkó alakú, háromemeletes nézőtér Lotz Károly monumentális, a Zene apoteózisa című kupolafreskójával, valamint az Ybl Miklós által megálmodott csillárral valóban lélegzetelállító élmény volt.



Utunk ezután a főlépcsőn vezetett lefelé, ahol megtorpantunk. Kis koncert következett: egy énekes páros rövid részleteket adott elő a látogatóknak néhány operából.



Ez volt csak a meglepetés! És ezzel zárult is az épületsétánk az Operaházban.

Földalattira szállva, majd rövid sétával jutottunk el utunk második célpontjához, a Magyar Zene Házához. Itt már az épületen kívül is meglepődtünk, ahogy a természet, a park és az épület harmóniáját láttuk.



Belépve pedig egyik ámulatból a másikba estünk. Az Operaház klasszikus pompája után most a Magyar Zene Háza modern szépsége nyűgözött le bennünket.
Kedves kalauzt kaptunk, a tervezett egy órát túllépve, lelkesen mindent megmutatott, amit csak lehet. És közben mesélt.
Az épületet Sou Fujimoto japán sztárépítész tervezte, aki természet közeli, áttetsző üvegépítményt szánt a liget fái közé. A tervező elmondása szerint az épített és a természeti környezet harmonikus együttélését kívánta megteremteni terveiben, teret adni a zenei élmény és a természet találkozásának. Az épület egyedileg gyártott üvegfalainak némelyike eléri a 12 méteres magasságot. A ház és természet összeolvadását pedig az álmennyezetben elhelyezett több ezer, stilizált növényi levelet mintázó díszítő elem is hangsúlyozza, melyek aranyló színe folyamatosan reagál a fényviszonyok változásaira. A ház másik jellemzője a lebegő tetőszerkezete, melyet, a hanghullámból kiindulva formált meg a tervező, benne szinte nincsenek szögletes elemek, csak hullámzó formák. Felületét pedig közel 100 ún. fénykút töri át, átvezetve a természetes fényt a belső terekbe, és ezzel különleges atmoszférát teremtve.


Az épület hármas osztású: a felszín alatti térben kap helyet az ún. "hangdóm", valamint a múzeum, mely fejhallgató segítségével vezeti végig a látogatót a zene történetén egészen a popzenéig, a legmodernebb irányzatokig. A földszinten vannak az előadótermek (koncertterem és prózai előadóterem), ezekhez kívül egy szabadtéri színpad is csatlakozik, az emeleten pedig a könyvtár és a zenepedagógiai szobák.
Mi először a koncertterembe lopakodhattunk be, de ez teljes csendet kívánt, mert éppen a Sebő együttes próbált az esti koncertre.
Innen felmentünk az emeletre, ahol a könyvtárban további érdekességeket tudtunk meg. Például, hogy a koncertteremben az üvegfalakat úgy alakították ki a tervezővel végig együtt dolgozó akusztikusok, hogy cikkcakk alakban megtört falat hoztak létre, mert így a falnak ütköző hang nem közvetlenül, hanem szétszóródva verődik vissza a felületről, ezáltal homogén hangzást eredményezve. Itt mesélt vezetőnk azokról a nemzetközi díjakról is, melyeket az épület nyert.
Aztán visszamentünk földszinti előcsarnokba a különleges központi lépcsőn, melyet úgy alakítottak ki, hogy föntről lenézve a violinkulcsot formázzák a korlátok.



Lent megint meglepetés fogadott: egy vonós páros zenei produkciója. Hamarosan mi is velük énekeltük a népdalokat: "Már minálunk babám..."



És ahogy innen lementünk a felszín alatti térbe, folytatódott a kedves zenei élmény, mert a két zenész itt Kodály Székely fonójából vett részletekkel folytatta a meglepetés koncertet. Az ezen a szinten lévő Múzeumba már nem vitt be a vezetőnk, mert az, mint mondta, több órát igényelt volna. Érdemes majd máskor időt szakítani rá, mert nagy élmény.
Búcsúzóul, ahogy visszamentünk a földszinti előcsarnokba, még megmutatta azokat a képeket, melyek a helyszínt mutatták építés előtt és után. A Magyar Zene Háza ugyanis az Budapesti Nemzetközi Vásár lepusztult, elbontott irodáinak a helyén épül fel, környezetét pedig újraparkosították. Érthetetlen hogy civil szervezetek több tiltakozást szervezve miért igyekeztek a beruházást megakadályozni. Ez az építkezés többszöri megtorpanásához, a költségek fölösleges megemelkedéséhez vezetett. Az eredmény azonban, a csodálatos Magyar Zene Háza, mely végül idén január 22-én, a Magyar Kultúra napján átadásra került, igazolta a beruházókat: a közönség azóta is csodájára jár.

2022. szeptember 29. HIVATALOS VENDÉGEK OULUBÓL

Nagy örömünkre 2022. szeptember 29-30-án Szigetszentmiklósra látogatott az oului önkormányzat delegációja, miután részt vettek a Veszprémben 2022. szeptember 28-29-én rendezett XV. Magyar- Finn Testvérvárosi Konferencián. A konferencián rajtuk kívül az oului baráti kört Kaisa Pietilä elnök, baráti körünket pedig Kontra-Solti Eszter képviselte, aki gyerekkora tagunk, cserediákként Haukipudasban töltötte az 1996/97-es tanévet és jól beszél finnül.



A 29-én, a Polgármesteri Hivatalban tartott délutáni fogadásra és az esti vacsorára baráti körünk elnökét és titkárát is meghívták. Kaisa Pietilän kívül Oulu képviseletében az önkormányzat részéről Outi Rouru PR- és protokollvezető, valamint Ari Heikkinen adminisztratív alpolgármester vett részt a megbeszélésen, a szigetszentmiklósi önkormányzat részéről pedig Nagy János polgármester, Jaksa-Ladányi Emma alpolgármester, dr. Szilágyi Anita jegyző, Lupa János nemzetközi kapcsolatokért és kultúráért felelős képviselő és a nemzetközi kapcsolatok ügyintézője, Nagy Eszter. Nagy János polgármester úr Szigetszentmiklóst mutatta be, a város örömeivel és gondjaival, Ari Heikkinen pedig Oulut.



A korábbi, Haukipudasszal való testvérkapcsolatok születéséről, és a Magyar- Finn Baráti Kör ebben betöltött szerepéről Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök mondott vetítéssel kísért összefoglalót.



Mivel a 2013-as finn közigazgatási reform Haukipudast Ouluhoz csatolta, új testvérvárosunk Oulu lett. Végre találkoztak a két város vezetői. Így ezt a testvérkapcsolatot talán most már sikerül tartalommal megtölteni. Az esti vacsorán tervezgettük az új közös jövőt. Együttműködési lehetőségként többek között felmerült cserediák program, illetve a következő évek Summerfestjein és a 2026-os Oulu, Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeken való kölcsönös részvétel. Azt is megtudtuk, hogy 2025-ben Oulu rendezi majd a következő testvérvárosi konferenciát.



Finn vendégeinkben kedves embereket ismertünk meg, reményt keltő beszélgetések zajlottak közöttünk. Most már csak a lehetőségek valóra váltása szükséges, és ez nem kis feladat lesz a következő években. Baráti körünk kész ebben segíteni a városnak.

2022. augusztus 10. ELMENT MÉSZÁROS RÓZSA, KORÁBBI TAGTÁRSUNK

Gyászhírt kaptunk Kanadából, régi kedves baráti köri tagunk, Mészáros Rózsa haláláról. Már évek óta ott élt, a lányáéknál. Ott is halt meg, augusztus 5-én, 85 éves korában. Hamvait - kívánsága szerint - ott szórják szét.

A régiek tudják, kiről van szó: férjével, Lukáccsal baráti köri tagok voltak, miután Szabadkáról át kellett költözniük Magyarországra. Lukács hamvai itt nyugszanak a szigetszentmiklósi temető urna házában.
Aktív tagunk volt, 2002-ben még előadást is tartott nekünk Alaszkáról. Illusztrációként álljon itt egy fotó Rózsáról, amin Becz Miklós társaságában látható. A kép egy 2006-os kirándulásunkon készült, amikor Petőfi nyomában több települést is meglátogattunk.



Nagy tudású, jó kedélyű, kedves, barátságos ember volt Rózsa. Adjon az Úr neki békét és nyugalmat.

2022. június 25. JUHANNUS

HYVÄÄ JUHANNUSTA!

Szent Iván-éje (finnül Juhannus) nyárközép napja, Keresztelő Szent János születésnapja, Karácsony után a második legnagyobb ünnep Finnországban. Zászlós ünnep, pénteken este még a nyaralók udvarán is felvonják a zászlót, és szombat estig fent is marad. Ezt az éjszakát finnül yötön yö-nek nevezik, ami szó szerint fordítva éjszakátlan éjszakát jelent, hiszen a sarkkörön túl ilyenkor már nem nyugszik le a nap. Az ünnep szimbolikája a fény és a világosság győzelmét fejezi ki a sötétség és a halál felett. Az északi népeknél, ahol az évnek nagyon hosszú részén későn kel és korán nyugszik a nap, ez különösen fontos ünnep. Mindenfelé nagy máglyákat gyújtanak, és együtt ünnepel a család.

Baráti körünkben kezdettől fogva ilyenkor a szabadban tartjuk a félévzáró összejövetelünket. Mi is máglyát rakunk, majd annak elhamvadása után együtt sütögetünk szalonnát, kolbászt, almát, újkrumplit a parázsban. Közben verseket, történeteket olvasunk fel egymásnak a nyárról és főleg Szent Iván éjszakájáról, annak bűvös szokásairól. Otthonról hozott finom süteményekkel, gyümölccsel kínáljuk egymást, borozgatunk, néha énekelgetünk is. A hamvadó parazsat sötétedéskor oltjuk el, búcsút mondva egymásnak, addig, míg majd ősszel újra nem találkozunk.



Így történt ez most június 25-én, szombaton is. De most vendégeink is voltak: a siófoki baráti kör tagjait hívtuk meg, hogy együtt ünnepeljünk. Mindketten a Magyar- Finn Társaság tagszervezete vagyunk, de velük különösen szoros kapcsolat fűz össze, mióta a 2013-as finn önkormányzati reform az addigi testvérvárosunkat, Haukipudast Ouluba olvasztotta. Addig csak Siófok volt Oulu testvérvárosa, azóta Szigetszentmiklós is, bár ez - azt hiszem, - itthon nem köztudott. A haukipudasi testvér baráti kör is beolvadt az ouluiba, mi pedig a siófokival kineveztük egymást "unokatestvér baráti kör"-nek. Korábban mi is meglátogattuk már a siófokiakat, most mi hívtuk meg őket.

Jó kis délutánt töltöttünk együtt. Először pár nevezetességet mutattunk meg nekik Szigetszentmiklóson: székhelyünket, a Városi Könyvtárat, benne az országban páratlan citera gyűjteménnyel,



majd lementünk a Kis-Dunához, hogy lássák a híres, természetvédelem alatt álló úszólápot.



Szerettük volna városunk büszkeségének, Ádám Jenőnek a szülőházát is megmutatni, de az sajnos felújítás miatt most nem látogatható. Végül a Kossuth utcai református templomba vittük el a vendégeinket, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a templom viharos történelmi múltját és csodálták a szép fafaragásokat.



Ezek után következett a valódi Juhannus: találkozás baráti körünk tagjaival, akik már várták vendégeinket a Buga iskola udvarán. Ismerkedés után a máglyát a két baráti kör elnöke együtt gyújtotta meg, Siófok részéről Heinczné Honvári Judit, Szigetszentmiklós részéről pedig Dr. Szacsvay Zsuzsa.



A fellobbanó lánggal a háttérben pedig folyt a műsor és egymás vendégül látása. A siófoki elnök felolvasta az oului Finn- Magyar Társaság elnökének, Kaisa Pietilének üdvözlő levelét is.



A hamvadó parázsnál együtt sütögettünk a siófokiakkal,



és hosszan beszélgettünk, tervezve a további találkozásokat. Szép este volt!

2022. május 28. BUSZKIRÁNDULÁS GÁRDONYBA ÉS SZÉKESFEHÉRVÁRRA

A pandémia múltával két év kényszerszünet után idén ismét lehetőségünk nyílt a szokott májusi buszkirándulásra. Ezúttal Gárdonyba és Székesfehérvárra mentünk annak apropóján, hogy idén április 24-én volt az Aranybulla kibocsátásának a 800., október 30-án pedig Gárdonyi Géza halálának lesz a 100. évfordulója. Pár éve az is szokásunk, hogy a májusi kirándulásunk során felkeressük a Magyar- Finn Társaság egy-egy tagszervezetét. Mivel mostani kirándulásunk egyik úti célja Székesfehérvár volt, megbeszéltük a SAMPO székesfehérvári Finnbarátok Körével, hogy velük is találkozunk.

Utunk első célja Gárdony volt, ahol vezetett múzeumlátogatáson vettünk részt a Gárdonyi Géza emlékházban.



Vezetőnk beszélt nekünk Gárdonyi Géza (eredeti nevén Ziegler Géza) családjáról, életéről és munkásságáról. Gárdonyi Géza, a 19.-20. századforduló irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Sorsa azonban, - mint megtudtuk, - hányatott volt. Szász származású apja az 1848-49-es szabadságharcban Kossuth fegyvergyárosa volt, de a szabadságharc bukása után elvesztette mindenét. Attól fogva uradalmi gépészként kereste kenyerét, de lázadó természete miatt munkaadói sehol nem tűrték meg hosszabb ideig. Amikor Géza fia született, éppen a Gárdony melletti Agárdpuszta Nádasdy uradalmában volt uradalmi gépész. A cselédház, ahol laktak, ma múzeum, ezt kerestük fel mi is. Ugyan pár hónapig élt csak itt a család, de igen impresszív kiállítást rendeztek be ennek a háznak az apró szobáiban. Láttuk, hogy az író már egri tanítóképzős évei alatt elkezdett újságokba írni, főként humoros írásokat, különböző álneveket választva. Írói névként a Gárdonyi vezetéknevet is akkoriban kezdte használni, mondva, "ha már egyszer Gárdonyban kereszteltek, úgy gondoltam, hogy Gárdonyira kereszteltetem a nevemet is." Ez a név aztán egy életen át elkísérte. Ziegler Géza névre kiállított népiskolai tanítói oklevelét is láttuk a kiállításon, de az "elégségesen képesített" minősítésre nem igazán lehetett büszke. Nem is sokáig tanított, élete egyre jobban az újságírás, majd a szépirodalom felé vitte. Hányatott élete során sokfelé megfordult az országban, láttuk ennek tárgyi emlékeit is. Szegeden még Dankó Pistának is írt nótaszövegeket. Végül is visszatért Egerbe, ahol. 34 éves korától 59 évesen bekövetkezett haláláig élt. Itt végre békességre lelt. Bár nagy kertje volt, maga egy kis parasztházban élt és alkotott, ahová nem szűrődött be a külvilág látványa és zaja. Kortársai "egri remetének" vagy regénye után "láthatatlan embernek" nevezték. Azonban ez az egri magány jelentette művészetének legtermékenyebb időszakát. Itt írta meg történelmi regényeit, köztük az "Egri csillagok"-at, amely a magyar irodalmi panteonban biztosította számára azt a helyet, amely ma is megilleti. Hamvai az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírban leltek nyugalomra, fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: "Csak a teste".



Gárdonyból Székesfehérvárra vitt az utunk, ahol már vártak ránk a SAMPO Kör vezetői, Prépostné Judit, Dobai Zsuzsi és Fehérné Judit. A finom ebéd után kicsit elbeszélgettünk a két baráti kör életéről,



majd együtt sétáltunk el a Szent István Király Múzeumhoz. Együtt néztük meg - szintén vezetéssel - a "Királyok és szentek - Az Árpádok kora" kiállítást. Székesfehérvár emlékévet hirdetett az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulója tiszteletére, joggal gondolhattuk, hogy ez a kiállítás is az Aranybullával fog foglalkozni. A 17 teremből álló kiállítás 16. termében valóban esett szó az Aranybulláról is, ám ez a kiállítás nem csak erről szólt, hanem az Árpád-ház századairól.
Vezetőnk hangsúlyozta, hogy nem sok királyi dinasztia ért meg az Árpádokhoz hasonlóan 400 évet! Ezt a 400 évet dolgozta fel a kiállítás, amelynek az idén megújult múzeum adott otthont.



A tárlókban látható csaknem 1000 tárgyi emlék a világ legnevesebb múzeumaiból, többek között Párizsból és a Vatikánból érkeztek erre az időszakos kiállításra. Szerencsére az Árpád-ház kiterjedt rokoni kapcsolatban volt Európa királyi házaival, s a magyar királylányok hozománya a tőlünk Nyugatra eső országokban jobban megmaradt, mint nálunk, ahol, tatár és török dúlta az országot. Így aztán mi is láthattunk hazánk államisága korai történetének korunkig fennmaradt tárgyai közül sok szép darabot, a honfoglalástól egészen az Árpád-ház férfiági 1301-es kihalásáig.



Többek között láttuk a honfoglalók viseletének legszebb darabjait, ötvösművészetük remekeit, Szent István Prágában őrzött kardját és a magyar királyság önálló pénzkibocsátásának első emlékeit jelentő nagyharsányi kincsleletet. Hallottunk királyaink temetkezési helyeiről és arról, hogy közülük III. Béla nyughelye volt az első hitelesen feltárt királysír, aminek anyagából végre lehetőség nyílt a kivont DNS segítségével a királyi vérvonal utáni kutatásra. Egyik teremben láthattuk azokat a tablókat, amelyek bemutatták az Árpád-ház csaknem egész Európát behálózó dinasztikus kapcsolatait, aminek hozadékaként került országunkba az a bizánci ún. Monomachos korona is, amit az egyik vitrinben megcsodálhattunk.



Természetesen kiállították a magyar Szent Korona és a koronázási jelvények másolatát is. Termet szenteltek a kereszténység felvételének és a magyarországi egyházalapításnak, a magyar Szűz Mária tiszteletnek, a magyarok középkori zarándoklatokban való részvételének, a középkori magyar kolostorokban folyó élet emlékeinek, valamint láthattuk a templomi liturgia akkori eszközeinek legszebb darabjait is. Szó volt a fejedelmi székhelyekről és fontos városokról, Esztergomról, Székesfehérvárról, Óbudáról, Győrről, Egerről, majd Budáról. A 14. terem anyaga a tatárjárás eseményeiről és a tatárok elől elrejtett, majd feltalált kincsleletekről szólt. Külön termet szenteltek az Árpád- kori Magyarországon élő besenyőknek, kunoknak és jászoknak és kapcsolatuknak az Árpád-házi uralkodókkal. A 16. teremben hallhattunk az utolsó Árpád-házi királyokról, közöttük II. Andrásról is, és láthattuk az általa az 1222-es székesfehérvári országgyűlésen kihirdetett királyi okirat, az Aranybulla egyik oldalának rekonstrukcióját,



valamint V. Istvánnak a margitszigeti kolostorban megtalált koronáját.



A kiállítás az Árpád-ház szentjeiről szóló teremmel zárult. Mint vezetőnk mondta, a középkor uralkodói dinasztiái között kivételes helyet foglal el az Árpád-ház, hiszen ez a család adta a legtöbb szentet a keresztény világnak.
A kiállítást is együtt néztük meg székesfehérvári barátainkkal, rövid belvárosi séta és fagyizás után pedig úgy búcsúztunk egymástól, hogy érdemes lenne a kapcsolatunkat folytatni, hiszen egy nyelven beszélünk, nagyon hamar megértettük és megkedveltük egymást.



Utolsó úti célunk a Székesfehérvár határában, a Csúcsos-hegyen álló Aranybulla-emlékmű felkeresése volt. A hagyomány szerint ugyanis itt volt az a bizonyos országgyűlés, melyen II. András kihirdette a híres dokumentumot.



Értékes, szép nap volt és boldogok lehettünk, hogy új barátokra leltünk. Hazafelé jövet egyre biztosabban tudtuk, hogy kell egy olyan összejövetelt is rendeznünk, melynek az Aranybulla lesz a témája.

2022. április 29. SUOMI, A FESZTIVÁLOK ORSZÁGA - Koppányi Miklós előadása

A varázslatos északi nyár kulturális események sokaságával várja a ma már jórészt városlakó finneket és a külföldi érdeklődőket. Koppányi Miklós barátunk előadásából megismerhettük a színvonalas és pezsgő finn fesztiválélet történetét, a műfajok és helyszínek változatosságát, video illusztrációk segítségével pedig élményszerű közelségbe kerülhettünk a legsikeresebb rendezvények hangulatával.



Előadása első részében Miklós a finn fesztiválélet kialakulásának történetéről szólt. Amikor Kodolányi János 1936-ban Finnországban járt, akkor még főként erdők és tavak között megbúvó falvakból állt az ország, kevés volt a város, sehol sem tartott még az urbanizáció. 1937-ben megjelent útirajzának nem is adhatott volna találóbb címet, mint "Suomi, a csend országa". Az urbanizáció felgyorsulása révén a finnek ma már jórészt városlakók lettek, de a hosszú és sötét tél után vágytak a főként szabadtéri kulturális rendezvényekre, ami kedvezett annak, hogy 2018-ra, amikor előadását Miklós összeállította, joggal adhatta neki a "Suomi, a fesztiválok országa" címet.



Pedig nehezen indult a dolog. A mintát az észtországi kórusfesztiválok adták: az ott élő német kisebbség dalostalálkozói nyomába lépő tallinni kórustalálkozók, melyek fokozatosan a nemzeti öntudatra lépő észtek tízezreket megmozgató ünnepei lettek. Aksel August Granfelt (1846-1919) finn országgyűlési képviselő volt az, akinek a kezdeményezésére - a tallinni példán fellelkesülve - 1881 nyarán Jyväskylében megrendezték az első finnországi dalos találkozót. Mindez nem volt egyszerű, hiszen akkoriban a cári megbízott nem engedett nagy rendezvényeket.
A finn nemzeti ébredés nagy alakjai közül három zeneművészt említett Miklós, akiknek különösen fontos szerepük volt a finn fesztiválok indulásánál. Ezek: Heikki Klementti (1876-1953) zeneszerző, a kórusmozgalom megújítója, a Finnország-szerte koncerteket adó Oskar Merikanto (1868-1924) karmester, zeneszerző és Aino Acté (1876-1944) operaénekesnő, a finnek első nemzetközi operacsillaga, a savonlinnai Olavinlinna várában rendezett operafesztivál megálmodója és elindítója. A 1912-től 1216-ig tartó operafesztiváloknak a háború egy időre megálljt parancsolt, 1930-ban tartottak egyet, majd 1967 óta folyamatosan évente megrendezésre kerülnek a híres savonlinnai operafesztiválok.



A finnországi zenei rendezvények ügyét Seppo Nummi (1932-1981) zeneszerző, zenekritikus forradalmasította, aki egész életművével a finn zenekultúra átfogó fejlesztését szolgálta. Célja az volt, hogy a rendezvények európai színvonalúak, de finn értékeket felmutatóak legyenek. Az ő híres mondását idézte Miklós: "Most már nem fognak minket összetéveszteni a rénszarvasokkal és a jegesmedvékkel." Nummi előbb az 1956 óta szervezett Jyväskylä Nyár nevű kulturális rendezvény, majd 1968-1977-ig a Helsinki Ünnepi Hetek ügyvezető igazgatója volt.
A vezetésével 1968-ban Helsinkiben megalakult fesztivál ernyőszervezet, a Finland Festivals ma is töretlen fejlődéssel működik. Álljon itt szervezésének a 2018. évre elért impozáns eredménye:



a megváltott jegyek alapján számítva 691.882 fesztivállátogató, amihez, ha az ingyenesen látogatható rendezvények résztvevőit is hozzászámítjuk, 1.980.929 fesztivállátogató! Az állam óriási szerepet vállal a kultúra támogatásában. Mára már oda jutottak, hogy Finnország az 5. helyen áll az európai fesztiválok között. Ezt a fölfelé ívelő folyamatot szakította meg a koronavírus világjárvány, de a finnek hisznek a folytatás sikerében.
Miklós a fentieket az alábbi 10 rövid filmecske levetítésével illusztrálta:
1. Kaustinen - Népzenei Fesztivál;
2. Turku - Rock fesztivál a város melletti szigeten;
3. Vaasa -Tangó Fesztivál;
4. Salmela - a Művészeti Múzeum kortárs művészeti kiállításához csatlakozó zenei rendezvények,
5. A Helsinki Fesztivál egyik különlegessége: a tengerparti Hangszerek Parkja, ahol nem muzsikusok, hanem a változó irányú és erejű szél játszik az ott felállított hangforrásokon;
6. Kuhmo - Kamarazenei Fesztivál;
7. Savonlinna - Operafesztivál;
8. Pori - Jazzfesztivál;
9. Helsinki - World Willage Festival, a világ különböző országainak vendégjátékával;
10. Lieksa - Rézfúvós Hetek



Ezek - amellett, hogy ott érezhettük magunkat - remek zenei élményt is jelentettek számunkra, hozzájárulva az előadás élvezetességéhez. Köszönjük, Miklós!

2022. március 25. A NŐ MINT HÁZIORVOS - HUGONNAI VILMA MUNKÁSSÁGA

SCHEFFER KRISZTINA ELŐADÁSA AZ ELSŐ MAGYAR ORVOSNŐRŐL

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő halálának idén március 25-én volt a 100. évfordulója. Baráti körünk legutóbbi összejövetelének időpontja éppen március 25-re esett, elhatároztuk hát, hogy Hugonnai Vilmáról kérünk előadást erre az alkalomra. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum őrzi az iratait, önéletrajzát, tehát a leginkább szakavatott előadót találtuk meg ehhez a múzeum munkatársa, Scheffer Krisztina történész-régész, főmuzeológus személyében.





Szokásunkhoz híven arra is kíváncsiak voltunk, vajon ki volt az első finn orvosnő. Kiderült, hogy szinte pontosan akkor élt, mint Hugonnai Vilma. Emma Rosina Heikelnek hívták.

Mivel akkoriban az egyetemek nők előtt még nem nyitották meg a kapuikat, ő is nagy nehézségekkel küzdött meg, hogy nő létére orvos lehessen. 16 évébe telt, mire végre, különböző tanulmányok után, 36 évesen, külön engedéllyel megszerezhette az orvosi diplomát is. De csak korlátozott gyakorlati engedélyt kapott: csak nőket és gyermekeket kezelhetett. Róla elnökünk, Szacsvay Zsuzsa beszélt Scheffer Krisztina előadása előtt.

Az Orvostörténeti Múzeum munkatársa remek előadást tartott Hugonnai Vilmáról, az első magyar orvosnőről.



Beszélt családi hátteréről: grófi családba született Nagytétényben 1847-ben, tanulásra tüdőbajos édesanyja bíztatta. Vilma 10-16 éves koráig egy bentlakásos leánynevelő intézetben tanult, de a lányokat akkoriban - a kornak megfelelően - csak zenélni, hímezni, intelligensen társalogni tanították és arra, hogy el tudják látni a háztartást.

Vilma is férjhez ment, de boldogsága csak rövid ideig tartott. Férje, a pándi földbirtokos Szilassy György nem értette meg tudásszomját. Első gyermekük születése után, visszatérve régi kicsapongó életéhez, gyakran hagyta magára a feleségét. Vilma apósa, akit a fiatalasszony a családból egyedül kedvelt, híres növénynemesítő volt (a máig népszerű pándi meggy is az ő nemesítése), halála után a férj keze alatt azonban tönkrement a birtok. Vilmának Szilassytól két gyermeke született, György és Béla-Kálmán, utóbbit azonban 3 hónapos korában elvitte a himlő.

Vilma vonzódott a gyógyításhoz: gyermekként babáit ápolgatta, asszonyként a birtokon élő cselédeket gyógyítgatta, sőt apósát is sikeresen ápolta, amikor az himlőben megbetegedett. Orvos szeretett volna lenni, de akkoriban nők nem érettségizhettek és nem járhattak egyetemre Magyarországon. Magánya már a depresszió felé sodorta, amikor egy újsághírben meglátta, hogy Zürichben nőket is felvesznek egyetemre. Látva Vilma állapotát, férje és a család beleegyezett, hogy Vilma Zürichbe menjen. Fiát, Györgyöt gondos nevelőkre bízva, ékszereit eladva meg is kezdte svájci tanulmányait.

Szerényen, szinte szűkösen élt. Vegetáriánus életmódját példaként emlegették az egyetemen. Egyetemi tanulmányaihoz pótlólag még latint és egyéb hiányzó alaptárgyakat is meg kellett tanulnia. Kitartó, céltudatos egyetemistaként, kiváló tanulmányi eredménye meghozta a sikert. Még egyetemista volt, amikor Dr. Rose már foglalkoztatta segédorvosként a klinikáján. Nem is szívesen vált meg tőle, amikor diplomáját 1879-ben megkapva, bejelentette, hogy haza akar jönni Magyarországra.

Itthon azonban hatalmas csalódás érte: hiába kérvényezte, nem tudta honosíttatni a diplomáját. Le kellett érettségiznie, amit meg is tett. Bár a budapesti egyetem dékáni kara támogatta, szigorlatait itthon is jelesre tette le, mégsem kaphatott diplomát, mert az akkori kultuszminiszter, Trefort Ágoston nem adott engedélyt rá. Hugonnai önéletrajzából idézte a miniszter szavait előadónk: "A nők felforgatnák az államot, ha a tudományos téren egyenjogúsítanánk a férfiakkal". Vilma válasza erre ez volt: "Micsoda alapon nyugodhatnék az az állam, melyet egynéhány intelligens nő felforgathatna? Szégyellném, ha ilyen államnak volnék gyermeke."



Vilma szülésznői diplomát szerzett hát, és szülésznőként dolgozott, de titokban más pácienseket is fogadott. A birtok elvesztése után pesti lakásukban rendelt, sokszor ingyen gyógyítva a szegényeket, így tartotta el a családját. Szülésznői táblája az egyetlen tárgyi emlék tőle a múzeum tulajdonában,



de orvosi naplói is bekerültek a múzeumba, ezek jól mutatják alaposságát. Jelmondata az volt, hogy "az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka". Közben elvált, majd újra férjhez ment. Ezúttal boldog, harmonikus családi élet jutott osztályrészéül. Férje, Wartha Vince felvilágosult ember volt: műegyetemi tanár, kémikus, az eozin zománc feltalálója, Vilmát mindenben támogatta. Ebből a házasságból lánya született, akit szintén Vilmának hívtak.

Időközben, 1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy nők is folytathassanak egyetemi tanulmányokat itthon. Hugonnai Vilma 1896-ban újból kérte, ezúttal az uralkodótól, zürichi oklevelének elismertetését. Szorgalmának és kitartásának meglett az eredménye: 1897. május 14-én, Budapesten orvosdoktorrá avatták. Ő lett az első női magyar orvos. 20 év után végre már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot. 50 éves volt ekkor.



Közben tudományos tevékenységet is folytatott, külföldi szakirodalmat fordított. "A nő mint háziorvos" című könyv, amit ő fordított németből, több kiadást is megért. Nőnevelő előadásokat is tartott: betegápolást, gyermekgondozást, egészségvédelmet tanított nőknek.

Családi boldogságának lánya halála (20 évesen, TBC-ben halt meg), majd pár évvel később férje Parkinson kór következtében bekövetkezett halála vetett véget. De Hugonnai Vilma továbbra is aktív orvosi életet élt. 64 éves volt, amikor 1914-ben, az I. Világháború kitörése után még elvégzett egy hadisebészeti tanfolyamot. A háborúban a nők egészségügyi tevékenységének szükségességére is szükség volt, ennek érdekében országszerte betegmegfigyelő állomásokat szervezett. 1915-ben pedig tetűirtó eljárást dolgozott ki, amire akkoriban szintén nagy szükség volt.
A háború után már kevésbé volt aktív, cikkeket nem írt, de élete végéig gyógyított. 1922. március 25-én halt meg, 74 évesen, akkori diagnózis szerint szívszélhűdésben, amit ma szívinfarktusnak mondunk. Hamvai a Fiumei úti sírkertben nyugszanak.

Előadónk hangsúlyozta: minden Magyarországon egyetemet végzett nő végül is annak köszönheti a diplomáját, hogy Hugonnai Vilma annak idején kitaposta előttük az utat.

Scheffer Krisztina hozott pár műszert is az Orvostörténeti Múzeumból. Ezek ugyan nem Hugonnai Vilmához tartoztak, de érdekes, muzeális darabok voltak. Nagy érdeklődéssel néztük, ahogy előadása végén bemutatta ezeket.

Sokat tanultunk ezen az estén is.

2022. március 15.

Kélt év kihagyás után idén megtarthattuk a városi ünnepséget. Baráti körünk is koszorúzott a Kossuth emléktáblánál.

2022. február 28.Finn Kultúra Napja - Garai Szilvia előadása a NOKIA cég történetéről

Február 28. a Finn Kultúra Napja. Ez az évfordulója annak, hogy a kajaani körorvos, Elias Lönnrot 1835. február 28-án aláírta az előszót az általa összeállított Kalevala, 32 runóból álló, első kiadásához. 15 év gyűjtőmunkájának eredménye volt ez. Lönnrot ez alatt 11 utat tett meg kocsin, csónakon, gyalog, hogy az anyagot összegyűjtse a sok runóénekestől. Hatalmas munkájának máig ható eredménye lett: megszületett a finnek nemzeti eposza, a Kalevala. Alapmű, ehhez nyúltak vissza a nemzeti ébredés híres alakjai és ma is a finnek identitástudatának alapköve. Ezt ünneplik minden évben február 28-án. Erre emlékezve idén a finn kultúra egyik érdekes részével, a Nokia cég történetével foglalkoztunk.
2009 őszén baráti körünk több tagja is látta a Néprajzi Múzeumban megrendezett "M)ilyenek a finnek?" című kiállítást. Amikor ott a Nokiáról szóló részhez értünk, többünket meglepetésként ért, hogy a Nokia egyáltalán nem telefonok gyártásával kezdte a pályafutását. Sőt! Papírral, majd gumicsizmákkal! Mostani tagságunk erről nem sokat tudhatott, ezért kértük ezt az előadást Garai Szilvi tagtársunktól.



Hosszú történet a Nokiáé, tudtuk meg Szilvitől: 1865-ben kezdődik, amikor még nem is ez volt a neve. A cég ősét, egy cellulóz-feldolgozó üzemet akkor alapította Fredrik Idestam, aki papírgyártással kezdte.



Az első papírgyárat, mely a Tampere melletti Tammerkoski patak vízi energiájára települt, 3 év múlva egy második papírgyár is követte, nem messze onnan, Nokia város közelében, ahol a Nokianvirta folyó jobb vízi energiát biztosított. Innen ered a Nokia név, de a Nokia Company nevet csak 3 évvel később vette fel, amikor Idestam egy barátja, Leo Mechelin segítségével részvénytársasággá alakította a fejlődő céget. Később, a bővizű folyón villamos energia termelésbe is fogtak.
Sorra alakultak a cégek. Az 1898-ban létrejött Finn Kaucsuk Művek, amely gumicsizmákat és hasonló termékeket gyártott, ez később a Nokia gumi üzletága lett.



Az 1912-ben alapított Finn Kábel Művek pedig, amely elektromos kábeleket, telefonokat, és telegráfokat készített, a Nokia kábel és elektronikai iparát alapozta meg. A három cég 1922-től került egy kézbe, 1967-től pedig egyesültek is, Nokia Corporation néven. Ezt a nevet viseli ma is a multinacionálissá vált cégóriás.
A 90-es évekig megtartották a több lábon állást. A nagy cég továbbra is gyártott papírtermékeket, gumitermékeket, a lábbelik mellett kerékpár- és autógumikat, kommunikációs kábeleket, TV készülékeket, háztartási gépeket, villamos energia termelő berendezéseket, személyi számítógépeket, katonai kommunikációs és egyéb felszerelést (például gázmaszkot a finn hadsereg részére).
Végül az 1990-es években a vállalat úgy döntött, hogy profilt tisztít, és fokozatosan leépítette az összes nem telekommunikációval foglalkozó üzletágát.
A gumigyártásra szakosodott Nokia Gumik már 1988-ban kivált az anyacégből, de a legtöbb finn autó ma is az ő Hakkapeliitta nevű szöges téli gumiabroncsukat használja. A gumiiparág, mint Nokia Autógumigyár, és a papírgyár, mint Georgia-Pacific Finland Oy még jelenleg is Nokiában működik. A Nokia távközlési vállalatnak azonban 2008-tól már semmi köze nincs a város Nokiához. Annak ellenére, hogy a társaságot Nokiában alapították, a székház Espooba költözött, a gyártás pedig Salóba.
A Nokia fő profilja a telekommunikációs eszközök gyártása lett, ennek érdekében fejlesztette tovább a régi kábel divízió elektronikai részlegét. Kifejlesztette a világ első mikroprocesszor vezérelte kapcsoló eszközét automatikus telefonközpontokhoz. Innen aztán nem volt megállás a mobil telefonkészülékekig. A mobil ág a finn védelmi erőknek kifejlesztett digitális, hordozható készülékkel indult. A Nokia és a Salora cég egyesítésével létrejött a Nokia-Mobira Oy. Ezt követte az első üzleti célú mobil autó-rádiótelefonok kifejlesztése. Az 1982-ben forgalomba hozott első ilyen készülék, a Mobira Senator még 8 kg fölötti súlyú volt, mondta Szilvi. A világ egyik első maroktelefonját, a Mobira Citymant pedig 1987-ben mutatta be a Nokia. Ez már "csak" 800 grammot nyomott. Bár nagyon drága volt, szinte elkapkodták a boltokból. A készülék népszerűségét az is növelte, hogy Gorbacsov Helsinkiből ilyen készülékkel telefonált haza, ezért a készülék a "Gorba" becenevet kapta.



A Nokia 1998-ban a világ legnagyobb mobiltelefonokat gyártó cége lett. A további fejlődést a multimédiás, "okos" telefonok piacra dobása jelentette 2002-ben.
Az amerikai iPhone és az androidos operációs rendszer megjelenése azonban megtépázta a Nokia sikereit. Aztán bekerült a piacra a nagy versenytárs, a Samsung is. A Nokia lemaradt a fejlesztésben, gyárakat kényszerült eladni. De a Nokia is áttért az androidos operációs rendszerre, és ma is versenyben van. Késve ugyan, de 2008-ban megjelent az első érintő képernyős N8-as Nokia készülék is, amit egyre újabbak követnek. Az első mobiljuk 1982-es piacra dobása óta összesen kb. 1000 új típust fejlesztettek ki. Óriási fejlesztőmérnök gárdát foglalkoztatnak, ma is többszáz magyar fejlesztőmérnök dolgozik Finnországban, 2019 óta pedig új székházuk is van Budapesten, ami európai értékesítési központként működik.
A Finn Nagykövetségnek szép gyűjteménye van Nokia telefonokból, a követségen dolgozó tagtársunk, Szilvi ezeket is elhozta. Baráti körünk tagjai érdeklődve nézegették a sok készüléket.





Az előadás után pár napig még látható a gyűjtemény a Városi Könyvtár aulájában.


Megjegyzés:
A "hakkapeliitat" finn könnyűlovasok voltak a harmincéves háború (1618-48) alatt és az akkori svéd király (Gustavus Adolphus) szolgálatában álltak. A szó maga a "hakka päälle" - csatakiáltásból alakult ki (üssed).
1930-ban nevezték el az autógumikat "hakkapelitta"- nak.

2022. február 11. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL

Baráti körünk idei első összejövetele két hetet csúszott, ugyanis a nekünk otthont adó Városi Könyvtár átmeneti bezárásra kényszerült, mert az intézményben hirtelen nagyon sokan lettek Covid betegek. Így a Magyar Kultúra-napi megemlékezést is csak jóval az ünnep után tudtuk megtartani.
Ezt az összejövetelünket már több éve kint kezdjük, a Városi Könyvtár falán elhelyezett S. Becz Pál emléktábla megkoszorúzásával. A Magyar Kultúra Napjáról és S. Becz Pál szigetszentmiklósi költőről Soltiné Radnics Magdolna gyönyörű szavakkal emlékezett. Mint mondta, más politikai körülmények között országszerte híres lehetett volna az így csak az íróasztal-fióknak író költő. Mielőtt Szentirmai Péter barátunk elhelyezte volna a koszorúnkat az emléktáblánál, Magdi még felolvasta S. Becz Pál egyik ikonikus versét, az 1945-ben írt "Sötét mezőn" címűt, mely jól jellemezte a töprengő költőt: "Voltam-e mielőtt lettem?/ Leszek-e majd, ha meghalok? /Láttam-e valaha testem?/ Voltam-e egyéb, mint most vagyok?"



Magyar Kultúra-napi megemlékezésünk már a házban folytatódott, méghozzá az idén 125 éve született Tamási Áronra emlékezve, akit Erdély küldött a magyar irodalomba. A erdélyi Farkaslakán, szegény székely családban született író hatalmas pályát futott be. Erről Soltiné Magdi beszélt. Illusztrációként egy olyan fotót vetítettünk föl, amit Szentirmai Péter barátunk készített Tamási Áron sírjáról 2010-ben, amikor finn barátainkkal Farkaslakán jártunk.


A sírkő hátulján ott olvasható az író végakarata szerinti felirat:

"Törzsében székely volt,
fia Hunniának,
hűséges szolgája
bomlott századának"

Szacsvay Zsuzsa pedig Tamási Áronnak egy, a gyerekkorára emlékező, írói pályafutását akaratlanul is meghatározó történetet elbeszélő, 1949-ben megjelent "Szabadság madara" című írását olvasta fel.



Ezt követően tartottuk meg éves beszámoló közgyűlésünket, amely a szokott rendben zajlott. Szacsvay Zsuzsa vetítéssel kísért, 2021-ről szóló beszámolóját Solti Magdi 2021-es gazdasági beszámolója, majd Petruzsán Györgyi felügyelő bizottsági jelentése követte. A tagság mindezeket egyhangúan elfogadta. A baráti kör 2022-es munkatervére tett javaslatot, amit Szacsvay Zsuzsa mutatott be és a kör 2022-es költségvetésére tett javaslatot, amit Solti Magdi olvasott fel, szintén egyhangúan elfogadta a jelen lévő tagság.



A közgyűlés határozatot hozott az éves tagdíj 500,- Ft-tal történő emelésére. Ezután az aktív dolgozók éves tagdíja 3.000,- Ft, a nyugdíjas illetve diák tagoké pedig 2.500,- Ft lesz. Ennek befizetése meg is kezdődött.
Míg Petruzsán Györgyi a tagdíjakat vette át, a baráti társaság az otthonról hozott sütemények, borok mellett vidám beszélgetésbe fogott. Vártuk már az újesztendő első találkozását! Bízunk benne, hogy idén nem gátolja majd a járvány a sok szép tervünk megvalósítását.

2021. december 13. KISKARÁCSONY

Ez a karácsony valóban "kicsi"-re sikerült, hiszen a szokottnál jóval kevesebben, csupán 18-20-an jöttünk össze ünnepelni, és valamennyien maszkban... De idén legalább összejöhettünk, nem úgy, mint tavaly. Sokan most is a járvány miatti óvatosságból mondták le a részvételt. Kár, mert nagyon kellemes este lett.
Szintén a Covid volt az oka, hogy idén nem hívtunk meg iskolásokat, akik betlehemes műsort hozhattak volna. Talán majd jövőre...
Szokás szerint műsorral kezdtük az estet, amit magunk állítottunk össze. Elsőként Kiss Gábor énekelt egy Jézus születését ünneplő finn éneket, méghozzá finnül: "Hoosianna, Daavidin Poika, kiitetty olkoon hän!"



Ezt Solti Magdi előadásában Barbara Cratzius: "Karácsonyi utak - karácsonyi kérések" c. verse követte, majd egy videoklip, melyben egy óriási kórus a Holy night-ot énekli.



Ezután Szacsvay Zsuzsa következett, aki Aranyosi Ervin "A szeretet angyala" c. versét olvasta fel, majd Zachár László olvasta fel Túrmezei Erzsébet "Kérdez a gyermek" című költeményét. Egy újabb videoklip (100 Folk Celsius: Ünnepek ünnepe) után előbb Petruzsán Györgyitől hallottuk Dsida Jenő "Itt van a szép karácsony" c. versét, majd Koczó Teri olvasta fel Szilágyi Domokos "Karácsony" című költeményét.



Ezt ismét videoklipek követték (ezekről mind Veresegyházy Tamás gondoskodott): Martin Hurkins előadásában a "You rase me up", melyet "Te erőt adsz" címmel magyarul is meghallgattunk a Continental Singers előadásában. A műsort S. Becz Pál "Miatyánk" című verse zárta, amit Solti Magdi olvasott fel.
A szép összeállítás után az ajándékozás következett. Ahogy szoktuk, mindenki adott és mindenki kapott ajándékot.


Még az a barátunk is küldött ajándékot, aki beteg lett és nem tudott eljönni, a sorsolásban az ő ajándéka is gazdára talált és ő is kapott ajándékot, amit majd eljuttatunk hozzá.
Estünk itt egy kicsit megtorpant. Sajnos a közelmúltban két tagtársunk, barátunk is itt hagyott bennünket, Virág Pista és Tell Vili. Rájuk emlékeztünk csendes főhajtással és mécses gyújtásával.


Nyugodjanak békességben. Hiányozni fognak nekünk.

Az este ezután az otthonról hozott karácsonyi sütemények, csemegék és finom borok mellett folytatódott az ünnepi asztalnál. Jól elbeszélgettünk, ahogy az barátoknál szokás.




Áldott karácsonyt és boldog, békés, Covid-mentes új évet kívánva búcsúztunk egymástól. Ahogy finn barátaink mondják: Hyvää Joulua ja Onnellista Uutta Vuotta!