• Főoldal
• Meghívók
• Szervezetünk
• Közzétételi kötelezettség
• Történetünk
• Programjaink
• Beszámolók
• Korábbi események képei
• Linkek
• Archívált beszámolók
• Archivált programok

Archívált beszámolók

2021. november 26. A FINN FÜGGETLENSÉG NAPJÁRA emlékezve Koppányi Miklós előadása EMIL WIKSTRÖMRŐL

Már 104 éve annak, hogy a finn parlament 1917. december 6-án elfogadta a Finn Függetlenségi Nyilatkozatot (Suomen Kansalle), aminek nyomán Oroszország szovjet kormánya hamarosan el is ismerte Finnország függetlenségét. December 6. nemzeti ünnep Finnországban mi is minden évben megemlékezünk róla november végi összejövetelünkön. Sajnos a Covid járvány miatt a tavalyi novemberi összejövetelünk elmaradt, az akkorra tervezett előadást azonban most - maszkban ugyan, de - meghallgathattuk.



A függetlenné váláshoz vezető finn ébredés folyamatának szellemi alapját, Arwidssonnak a híres 1822-es mondását most is emlegettük: "Svédek már nem vagyunk, oroszok nem akarunk lenni - legyünk tehát finnek!" Ennek az ébredési folyamatnak, a finn reformkornak sok híres alakjáról - főként művészekről - számos előadást hallottunk az évek során. Idén az említett korszak legjelentősebb finn szobrászának, Emil Wikströmnek a munkásságával és a maga tervezte különleges hangulatú tóparti lakó- és műterem-házával, Visavuorival ismerkedhettünk meg, régi barátunk, Koppányi Miklós jóvoltából.


Miklós bevezetőben röviden vázolta Finnországnak a svéd-orosz átmenettől a függetlenné válásig vezető útját, majd kiemelte, hogy a gazdasági és kulturális fejlődés közepette a finnek identitás-pillérei mindig is a finn természet és a Kalevala voltak és maradtak. A finn ébredés művészei - köztük Emil Wikström is - erre alapoztak, amikor csatlakoztak a reformfolyamathoz.
Vetítéssel kísért előadásából megtudtuk, hogy a Turkuban 1864-ben született és Helsinkiben 1942-ben meghalt Emil Wikströmnek megadatott, hogy éppen ebben, a finnek számára olyan fontos korban éljen és alkosson. Turkuban finn nyelvű iskolában tanult. Tehetsége korán megmutatkozott. Előbb csak saját örömére kezdett faragni, de hamarosan felvették a Helsinki Művészeti Akadémiára, ahonnan egyenes út vezette Bécsbe, majd Párizsba, a Julian Akadémiára.


1893-ban, amikor hazatért Finnországba, egy karjalai kirándulás során talált rá arra neki megtetsző tájra, ahová a műterem-lakását építette. Az épület-együttes első komoly munkájának bevételéből épült: ez a munka a Helsinki központjában akkor épülő Rendek Háza timpanonjának megfaragása volt.


A faragvány nem kis politikai éllel I. Sándor cárt ábrázolta, ahogy az 1809-es Porvoo-i országgyűlésen ígéretet tesz a finn rendek jogainak és a Finn Nagyhercegség autonómiájának biztosítására.


Ekkor ugyanis már 1903-at írtak, a finnek csalódottan voltak túl az 1899-es ún. "februári dekrétum"-on, melyben II. Miklós cár rendeletileg visszavonta tőlük az autonómia jogokat. E rendelet feletti felháborodás ösztönözte Wikströmöt egy korábbi munkájára, az 1902-ben Helsinkiben felavatott Lönnrot szobor elkészítésére is.


A szobrot, melynek mellékalakjai (Väinämöinän és Impi) a Kalevalára utalnak, a finn nemzeti eposz megjelenésének 50. évfordulójára Párizsban készítette. Az történt ugyanis, hogy műteremháza a nősülését követő évben porig égett. Barátai ugyan befogadták, de munkáit csak párizsi bérelt műtermében tudta megfaragni, ott készült tehát a Lönnrot szobor és a Rendek Háza timpanonja is. Mindkettőnek a felavatása az oda gyűltek csöndes tiltakozása volt a cári rendelet ellen.

Új házát ugyanoda építette, ahová az előzőt, de már úgy tervezte meg, hogy különálló épületbe kerüljön a műterem és másikba a lakóház. Előbbi vakolt téglafalú, zsindelyes fedésű épület, melyhez csillagvizsgálót is épített.


Rendes levelező tagja volt ugyanis a Francia Csillagászati Társaságnak is. Lakóházát is önmaga tervezte, pedig építészetet nem tanult.


A ház karjalai lakóház stílusában épült hagyományos boronafalas faépület, a ház védőszelleme - ahogy illik - a bejárati lépcső mellé faragva.


Belső tereit viszont polgári, városi környezetté alakította felesége igényihez alkalmazkodva, aki nehezen szokta meg a finn vidéket. Az épületeket nagy kert övezi, és gyönyörű kilátás nyílik tőlük a tóra. Wikström élete nagy részét itt élte le, három lányával, anyósával és szintén velük élő édesanyjával együtt, munkáit itt készítette. Műtermében minden munkájának megőrizte az eredeti gipsz mintáját, ezek most ott láthatók.
Wikströmről, az emberről Miklós azt mondta, hogy egyáltalán nem volt bohém művész, hanem megfontolt, rendszeres napirendet tartó, két lábbal a földön álló ember. Rengeteget dolgozott. Helsinkiben és Finnország számos városában állnak szobrai, de a párizsi világkiállítás finn pavilonjához is készített szobrot. Híres alkotásai a Helsinki főpályaudvar előtti lámpahordozó szobrok,



a Nemzeti Múzeum portájánál ülő medve, de megfaragta sok államférfi, politikus, művész (pl. Agricola, Pacius, Snellmann, Gallen-Kallela, Mannerheim) portré-szobrát, valamint a finn mitológia ihlette alakok szobrait (többek között a Lönnrot melletti Kalevala alakokat és az Aino szökőkút figuráit) is.

A függetlenné vált Finnországban azonban a 20-as évek végén már elmaradtak a hazafias témájú megrendelések, egyre inkább csak kisplasztikákat készített, tanította unokáit, kertet művelt. 1942-ben egy hirtelen jött súlyos betegség legyűrte. 1960-ban hozták létre azt az alapítványt, mely az épületeket múzeumként működteti. Visavuorit évente ezrek látogatják, fejezte be előadását Koppányi Miklós.

Köszönjük, Miklós ezt az érdekes és remekül illusztrált előadást! Jó volt együtt!

2021.október 02. BARÁTI KÖRÜNK 30 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGE

Ismét eltelt 5 év és jubileumi összejövetelre jöttünk össze 2021. október 2-án a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban. 30 évesek lettünk, azaz - Markku Virri nagykövet úr szavaival élve - baráti körünk érett felnőtt korba lépett. Mint nagykövet úr írta, Finnország és Magyarország viszonylatában fontos szerep jut a helyi baráti köröknek valamint a testvérvárosi együttműködésnek. A baráti körök és testvérvárosok hidat építettek országaink közé, és gondoskodnak róla, hogy ez a híd épségben megmaradjon. Szigetszentmiklóson a híd pilléreit harminc éve raktuk le. 1991-ben Szigetszentmiklós első civil szervezeteként alakítottuk meg a Magyar- Finn Baráti Kört. Alapító elnökünknek, Dr. Becz Miklósnak erre a 30 évre emlékező írása teljes terjedelmében olvasható honlapunk (http://mafib.extra.hu) "Történetünk" című részében. Ünnepségünkkel egy időben a Városi Könyvtár színháztermének előterében egy kiállítást is láthattak az érdeklődők, mely erről a 30 évről szólt, évenként megjelenítve mind a 30 év eseményeit.



Aki látta, azt mondta, nem kevés, amit letettünk az asztalra, amivel Szigetszentmiklós kulturális életéhez hozzájárultunk. És eközben, szinte észrevétlenül, nemcsak a finn és magyar kultúra, hanem egymás barátai is lettünk.
Jubileumi összejövetelünkre meghívtuk városunk vezetőit, Nagy János polgármester urat és Jaksa-Ladányi Emma alpolgármester asszonyt. Meghívtuk Finnország magyarországi nagykövetét, Markku Virri urat is, aki sajnos nem tudott eljönni, maga helyett azonban szép köszöntő levelet küldött. Vendégünk volt a Magyar- Finn Társaság elnöke, dr. Szíj Enikő és alelnöke, Koppányi Miklós. Legnagyobb örömünkre finn testvérvárosunkból, Haukipudasból is (ami 2013 óta Oulu része) érkeztek vendégek: az oului Finn- Magyar Társaság elnöke, Kaisa Pietilä valamint Jussi és Maikku Kemi. Nagy dolog ez, ebben a járványveszélyes időben! A Magyar- Finn Társaság tagszervezetei közül azok képviselőit hívtuk meg, akiknél kirándulásaink során korábban vendégeskedtünk. Vendégeket vártunk a budapesti Kalevala Baráti Körből, a tapolcai Finn Barátok Köréből, Vácról, Siófokról, Veszprémből és Zircről. Meghívtuk baráti körünk korábbi és jelenlegi tagjait. Együtt emlékeztünk halottainkról is, akik miatt fáj a szívünk. A 30 évvel ezelőtti, első vezetőség tagjai, Dr. Becz Miklós, Herkel László, Soltiné Radnics Magdolna és Török Zsuzsa közül csak Soltiné Magdi volt jelen, aki ma is baráti körünk titkára, a kezdetektől fogva stabil, biztos pont a vezetőségünkben. Ünnepségünk megszervezése is őt dicséri.



A többiek egészségi állapota nem engedte meg, hogy eljöjjenek, de - mint üzenték - gondolatban ők is velünk ünnepeltek.
Baráti körünk jelenlegi elnöke, Dr. Szacsvay Zsuzsanna köszöntő beszédében elmondta, milyen szép közös emlékek kötöttek össze bennünket finn testvérvárosunk magyarbarátjaival, szeretettel emlegetve a haukipudasi egyesület egykori elnökét, Eero Jussilát, titkárát, Olavi Jokit, valamint a testvérvárosi szerződést finn részről aláíró Heikki Seppälät.



Elmondta, hogy a Covid19 ellenére is tartjuk finn barátainkkal a kapcsolatot, baráti körünk több tagja is rendszeres levelezésben áll velük. Szívet melengető érzés tudni, hogy több mint 2000 kilométerre Szigetszentmiklóstól olyan barátaink vannak, akik gondolnak ránk, megosztják velünk örömeiket, bánataikat, akik szeretnek bennünket.
Elnökünk köszöntője után Nagy János polgármester úr kívánt baráti körünknek boldog születésnapot, további hasznos és örömökben gazdag munkát.



Ezt követően örökös, tiszteletbeli elnökünk, Dr. Becz Miklós lánya, Becz Éva olvasta fel édesapja visszaemlékezését az eltelt 30 évre, majd egy lírai rész következett. Baráti körünk tagjainak (akik közül ketten már nem élnek) visszaemlékezéseiből hallhattunk válogatást: Solti Magdi olvasta fel Farkas Ottó ?Éjféli perc? című írását, melyben 1995-ös finnországi élményei közül a Juhannuskor le nem nyugvó napról írt és Rákosiné Loncika írását egy 1996-os felejthetetlen kiskarácsonyunkról.



Petruzsán Györgyi Makkos Zsuzsi visszaemlékezését olvasta fel arról, milyen vicces volt a belépésük baráti körünkbe, végül pedig Vigh Piri emlékezett 2002-es finnországi útjukra, arra, mennyire megérintette a Juhannus éjszakáján éjfélkor megszólaló harangok zengése.
Ezt köszöntők követték. A finn nagykövetségen dolgozó tagtársunk, Garai Szilvi a nagykövet úr köszöntő levelét olvasta fel, majd Kaisa Pietilä mondta el - hibátlan magyarsággal! - finn testvérvárosunk baráti körének jókívánságait.



Idézek a szavaiból: "Minden egyes alkalommal, mikor régi kelloi vagy haukipudasi baráti köri tagokkal találkozom, mindenki azt kérdezi, hogy vannak a miklósiak, mi újság náluk. Reménykedünk, hogy valaha még újra fogadhatunk benneteket nálunk, vendégségbe." Jussi Kemi - kissé elérzékenyülten - zárta a köszöntők sorát, egy kis szobrocskát adva át Szacsvay Zsuzsának, amit baráti körünknek hoztak.



A szobrocska egy híres oului utcai szobor másolata, mely az oului piacra vigyázó rendőrt ábrázolja.

A műsort bekeretezte a szigetszentmiklósi Napraforgó néptáncegyüttes műsora, indítóként citeramuzsikát hallhattunk tőlük, zárásként pedig egy fergeteges néptánc összeállítást. Ők tavaly meghívást kaptak Finnországba, de utazásukat a Covid19 járvány meghiúsította. Reméljük, előbb-utóbb eljutnak északi testvérvárosunkba, követeiként a magyar népi kultúrának.



A szép műsort finom ebéd követte, ahol vendégeink jókedvű beszélgetése során sok szép közös emlék elevenedhetett fel, újra átélve az együtt töltött időket és tervezgetve a közös jövőt.






Végül pedig álljon itt veszprémi barátaink kedves levele:

2021. szeptember 28. BÚCSÚ ANNÁTÓL

Kiss Gáborné Anna barátunk idén márciusban hunyt el, a Covid19 harmadik hulláma vitte el. Nagyon lesújtott az elvesztése, de utolsó földi útjára akkor nem kísérhettük el. Bármennyire is fájt, a járvány miatti rendszabályok nem engedték, hogy a temetésén 10 főnél több vegyen részt.
Anna nemcsak a Magyar- Finn Baráti Körnek, hanem a Székely Miklós Városi Kórusnak is tagja volt. Úgy gondoltuk, hogy amint a vírus szorítása engedi, közösen veszünk búcsút tőle. Erre most jött el az alkalom.
Kedden délután találkoztunk a szigetszentmiklósi katolikus templom altemplomában. Baráti körünk nevében titkárunk, Soltiné Radnics Magdolna kedves búcsúbeszéddel és egy vers felolvasásával köszönt el Annától, a kórus pedig néhány kórusmű eléneklésével.



Álljon itt az a vers, amit Magdi hozott erre az alkalomra. Nyugodj békében, Anna!

"Valahol az égen, van egy fényes csillag,
Iránytűje lehet a mesés angyaloknak.
Hogy merre is van, azt senki sem tudja,
De biztos, hogy van, hisz mesélnek róla.
Mesélik még azt is, ha távozik egy élet,
Születik egy angyal, s benne újra él a lélek.
Mert angyalok leszünk, csak még nem tudunk róla,
De így van, én tudom, hisz valahol meg van írva.
Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk,
Anyákkal, apákkal, s kikkel együtt randevúztunk.
Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk,
Kiket egyedül hagytunk a Földön, de innen fentről látunk.
Látjuk azt, mikor a temetőbe mennek,
S sírunkra egy-egy virágot tesznek.
Könnybe lábad szemünk, ha könnyeiket látjuk,
De innen fentről vigyázunk majd rájuk."

2021. augusztus 29. KIRÁNDULÁS A BUDAI VÁRBA: Mecsetek és zsinagógák - a Budai Vár török és zsidó emlékei

A koronavírus járvány miatt már két éve elmaradtak a kirándulásaink, nem csoda, hogy nagyon vártuk ezt a lehetőséget. Baráti körünk ezúttal a Barangoló Baráti Kör által szervezett, vezetett sétára nevezett be, amelyen a Budai Vár török és zsidó emlékeivel ismerkedtünk meg. Remek idegenvezetőnk Virág Zsuzsanna volt, aki nagyon otthon van a témában és ismereteit igen impresszíven adta át nekünk.
Azt mondta bevezetésként: "A budai várnegyedet soha nem lehet megunni. Mindig találunk olyan részeket, részleteket, amelyeket fel lehet fedezni. Ezúttal a régi idők virágzó zsidó negyedét és emlékeit járjuk végig, de persze megkeresünk török emlékeket is. Vajon mi köti össze a két népet a Budai Várban?"



A Budai Palota közelében, a Dísz tér sarkán találkoztunk Zsuzsával, itt kaptunk tőle tourguide készülékeket, ami segített, hogy szabadon sétálva is mindenki remekül hallja, amit ő mond. Barangolásunk innen indult, hiszen itt a várnegyed déli részén feküdt az régebbi zsidónegyed, itt volt az első zsinagóga és a hozzá tartozó rituális fürdő, a mikve is. Ezeket 2005 körül találták meg közmű munkálatok során. Előbbit visszatemették, mert útfelület alá esik, utóbbit viszont más túrán már látogatni is lehet, de mindezek a történelmi emlékek mélyen a föld alatt vannak.
Megtudtuk, hogy a zsidó közösség a város 13. század közepén történt alapítása óta jelen volt Budán. Még a Buda városát a tatárjárás után alapító IV. Béla királyunk hívta be a franciaországi askenázi zsidókat, akiknek kiváltságlevelet adott. Pénzveréssel, hitelügyletekkel ők foglalkoztak, nem a magyarok. Ezeket a kiváltságokat azután a későbbi királyaink is megerősítették. Első városrészük a várnegyed déli részén, az egykori Zsidó kaputól, a mai Fehérvári kaputól a Királyi Palotához vezető út mellett helyezkedett el, amelyet a 14-15. század fordulóján, amikor Luxemburgi Zsigmond Budára tette át a székhelyét, fel kellett adniuk. Zsigmond telepítette át őket az egykori Szombat, a mostani Bécsi kapu közelébe, a mai Táncsics Mihály utca északi szakaszába, a korabeli Zsidó utcába, ahol rövid megszakítással egészen 1686-ig élt a közösség.



Megbecsült polgárok voltak, hiszen a Zsigmond király által elrendelt nagyszabású budavári építkezés a zsidók által adott kölcsönökből valósulhatott meg. Mátyás király uralkodása alatt még inkább megerősödött a zsidók helyzete, például Mátyás király és Beatrix esküvőjén, amikor az ajándékokat hozó zsidók ünnepi menetben vonultak fel, prefektusuk lovon érkezhetett, ami más európai országokban tilos lett volna. Mátyás korában itt, az északi zsidó negyedben egy imaházuk és egy nagy reneszánsz zsinagógájuk is volt a zsidóknak. A kisebbik a szírszefárd, a nagyobbik az askenázi rítusú zsidóság temploma volt. Megtudtuk, hogy Evlia Cselebi török történetíró 1660-ban mindkettőről írt, de csak 1964 körül sikerült őket feltárni. A Táncsics utca 26. alatti imaház, amit egy lakóház átépítésekor az utca szintjében találtak meg, látogatható (mi is jártunk benne).



A nagy zsinagóga azonban, amit a házsor túloldalán, a volt Zichy palotának a Babits Mihály sétány felőli kertjében találtak meg, jóval a föld szintje és részben a ház alatt van, ezért visszatemetésre került, csupán néhány oszlopát hozták át a régészek az imaház udvarába. Ez volt a középkori Európa legnagyobb zsinagógája. Most van szó a látogathatóvá tételét szolgáló feltárásáról.




Érdekes információkat kaptunk a Budát megszálló törökökről és az ott élő zsidókkal való kapcsolatukról is. Kirándulásunk napján volt éppen 480 éve, hogy 1541. augusztus 29-én a törökök hosszú időre elfoglalták Budát. Érdekes, hogy a szóbeszéd szerint a budai zsidóság hívta őket oda. Az akkori tapasztalatok alapján a szultán zsidókkal szembeni toleráns viselkedésében bízva, Buda jelképes kulcsát már 1526-ban, a mohácsi csatavesztés után elvitték Dunaföldvárra a szultánnak, aki akkor még csak rövid ideig tartózkodott Budán. Amikor elhagyta, a zsidókat is hajóra tette, kimentve Budáról és Törökország különböző városaiban telepítve le őket. Onnan a budai zsidóság zöme csak 1541 után, Buda tartós török kézre kerülésekor tért vissza. A törökök vallási kérdésekben türelmesek voltak, a zsidóknak nem kellett többé a középkorban előírt zsidóbélyeget viselniük,



tevékenységüket sem korlátozták, szabadon folytathattak ipari, kereskedelmi tevékenységet is a korábbi pénzügyi mellett. Virágzó zsidó élet alakult tehát ki Budán a török időkben, a budai zsidók biztonságban, jólétben éltek.
Sétánk során a Dísz tértől a Tárnok, majd a Táncsics utcán vezetett végig minket Zsuzsa. Eközben beszélt zsidó szokásokról (pl. a rituális fürdésről illetve a szombati teherhordásra vonatkozó tilalmat zárt területen felfüggesztő eruvról) és a törökök szokásiról is. Elmondta, hogy a várat uraló pasa nem a meglévő gyönyörű paloták közül választott székhelyet, hanem lent a Duna-parton, a Viziváros területén építtetett magának megszokott, favázas-téglás palotát, amit csak később adott föl, annak tűzveszélyessége miatt. Azt is elmondta, hogy a törökök Budán nem építettek maguknak dzsámit, hanem a meglévő keresztény templomokat alakították dzsámivá, a szobrokat általában lefalazva, a freskókat lemeszelve.



1684 és 86 között a Szent Liga csapatai kétszer próbálták Budát visszafoglalni a törököktől. 1686 elején XI. Ince pápa álmot látott, melyben a beata virgo dabit auxilium (a Boldogságos Szűz ad segítséget) régi fohásza számára új jelentést nyert: Budam Virgo Dabit Auxilium - ezzel a budai Szűzanya segítségét jövendölte meg. (A jelszó kezdőbetűi a latin ábécé írásmódjával Buda nevét adják ki.) Ezt a feliratot láttuk, ahogy megálltunk a pápa szobránál.



A pápa kiadta a jelszót Buda visszafoglalására. Hívó szavára egész Európa megmozdult. A törökök azonban erősen tartották a várat. Az egyesített keresztény hadak vezérei a rossz idő beállta előtt, szeptember elején még egy utolsó ostromra szánták el magukat. A Duna felőli oldalról ágyúzták, gyengítették a falakat. A monda szerint egyszer csak a dzsáminál egy falszakasz leomlott, előtűnt egy, a hajdani Nagyboldogasszony templomban korábban elfalazott Mária-szobor. A keresztény katonák döbbenten néztek felfelé. Az első ámulat hihetetlen erővé változott, halált megvető bátorsággal indultak a falakra, ugyanakkor a várvédők ereje megtört. Egy óra múlva Buda felszabadult. A pápa jövendölése valóra vált. E a harcok során a zsidók a törököket támogatták, bizonyára félve a pogromoktól. Sajnos Budavár visszafoglaló ostroma a zsidó negyedet is telibe kapta, a zsoldosok pedig a híres nagy zsinagógát az oda menekült zsidókra gyújtották.



Ahogy haladtunk a Táncsics Mihály utcán, több, későbbi, zsidókkal kapcsolatos eseményről és személyről is szólt Zsuzsa. Kossuth Lajosról például elmondta, hogy beteges gyerek volt, emiatt egy akkori híres csodarabbihoz vitte el az édesanyja. A rabbi nem találta igazán betegnek, egy talizmánt adott a gyermeknek és megjósolta neki: "Te leszel néped zászlóhordozója". Beszélt Zsuzsa a zsidókat a Holokauszt idején mentő Carl Lutz svájci diplomatáról, Angelo Rotta, budapesti pápai nunciusról, az 1944-es diplomáciai zsidómentő akciók egyik irányítójáról, a zsidó gyermekeket mentő magyar evangélikus lelkészről, Sztehlo Gáborról, akiknek a várban lévő emléktáblájukat is megmutatta.
Miután megnéztük a Buda visszafoglalásakor az ostrom során elesett, a harcokban 70 évesen is személyesen részt vett utolsó budai pasa síremlékét,



sétánk a már említett Táncsics utca 26. alatti középkori zsidó imaház megtekintésével ért véget. Ez - amellett, hogy a Budapesti Történeti Múzeum kiállítóhelye - egy élő, ortodox zsinagóga, sabbatkor 50-60 fő is részt vesz a szertartáson. 2018-ban szentelték fel, Budavári Zsinagógaként az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség használja.



Zsuzsától itt búcsúztunk el. Egyöntetű vélemény volt a sétán résztvevők között, hogy sok tudást kaptunk tőle, vele máskor is érdemes lenne együtt "barangolni".

2021. június 26. JUHANNUS

A szokatlan júniusi nagy kánikulát követően kissé enyhült a meleg, amikor baráti körünk összegyűlt a nyári napfordulót, Szent Ivánt vagy, ahogy finn barátaink nevezik, Juhannust megünnepelni.



Még mindig nem a régi helyen tudtunk összejönni, hanem a szigetszentmiklósi Önkormányzat Duna-parti üdülőjének a területén, ezért idén se volt lehetőségünk máglyát rakni. A Szent Iván-napi tüzet a szalonnasütő hely tüze jelképezte, ami mellett vidáman sütögettek kicsik, nagyok.



De nagyon boldogak voltunk, hogy a koronavírus járvány alábbhagyásával ismét élhettük a régi életünket.
A régi barátokon kívül újakat is köszönthettünk, és - hála Istennek - gyerekeink és unokáink közül is néhányat.
Ezúttal Delényi Éva is a vendégünk volt, aki a Kalevala Baráti Kör tagja és remekül játszik tárogatón. Most is hozta a hangszerét és az ő játékával lett kerek az ilyenkor szokásos műsorunk.



Először Szacsvay Zsuzsa köszöntötte az összegyűlteket, érdekességeket mesélve a finnek Juhannus-napi szokásairól és az ún. ?yötön yö?-ről, az éjszakátlan éjszakáról, amit mi fehér éjszakának nevezünk, és amit oului barátaink ilyenkor személyesen élhetnek át. A szokásos ?Hyvää Juhannusta!? köszöntőjükkel, amit nekünk küldtek, kaptunk tőlük egy éjjel 1:50-kor készült képet, ami jól mutatja a juhannusyö (Szent Iván-éj) ottani világosságát.



Nyári hangulatú kis műsorunkban Éva finn népdalokat játszott, melyek magyar szövegét mindig felolvastuk a jelenlévőknek a Kalevala Baráti Kör által még 2002-ben kiadott kétnyelvű daloskönyvből. Egy-egy finn népdalt egy-egy vers felolvasása követett, majd ismét Éva tárogató játéka. Petruzsán Györgyi egy mari költőnő, Nagyezsda Emikán "Álmodtunk" című versét olvasta fel, majd Zachár Laci Petőfi Sándor "A tavaszhoz" című versét.



Petőfitől Virág Istvánné, Erzsike is olvasott fel egy verset, a "Csokonai" címűt. A finnek "Petőfijétől", Eino Leinotól Kiss Gábor olvasott fel egy verset, az "Éji dal" címűt, először magyar fordításban, majd el is énekelte finnül. Solti Magditól S. Becz Pál "Homokbuckán" című versét hallhattuk,



végül Szacsvay Zsuzsa olvasott fel két nyarat idéző verset Kányádi Sándortól, a "Kakukk" és "A tavon" címűt, utóbbit, hogy a Duna partján szóljon vers szúnyogról, békáról és gólyáról is. Természetesen minden verset Delényi Éva tárogató muzsikája követett. Mint hangszeréről, az 1896-os "új" tárogatóról elmondta, "az általa kiadott rezgések a szívig érnek". Mi is így éreztük akkor is, amikor később a Duna-parti stég közelében szalonnát sütögetőknek fújt magyar nótákat.

Éva, aki korábban óvónő volt, a gyerekekkel is megtalálta a közös tevékenységet, papírból béka és fenyőfa hajtogatásra tanította őket.



Már indultak haza az idősebbek, amikor előkerült egy focilabda. A gyerekek energiái kifogyhatatlannak bizonyultak, úgyhogy most ez a Juhannus nálunk jókedvű focizással ért véget.



HYVÄÄ JUHANNUSTA!

2021. május 28. ÉVES BESZÁMOLÓ ÉS TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS

Idén alaposan átírta a programtervezetünket a Covid 19 járvány. Tavaly november óta nem jöhettünk össze, így elmaradt az idei évnyitó, éves beszámoló közgyűlésünk is. Összejöveteleink helyszíne, a Városi könyvtár eddig zárva volt, ezért januárban csak S. Becz Pálnak az épület falán lévő emléktábláját tudtuk megkoszorúzni.

De most, ahogy a járvány engedett a szorításából, a harmadik hullám ereszkedése lehetővé tette a könyvtárak, így a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár megnyitását is. Kapva kaptunk a lehetőségen, és mindenekelőtt az alapszabályban szereplő két kötelező rendezvényt, az éves beszámoló közgyűlést és az április 01 óta esedékes tisztújító közgyűlést tartottuk meg, "egy ülésben".

A Ház szabályaihoz alkalmazkodva, csak védettségi igazolvány felmutatásával és a többi higiénés szabály betartásával vehettünk részt az összejövetelen, amit sajnos szomorú emlékezéssel kezdtük. A koronavírus ugyanis márciusban bennünket is alaposan mellbevágott: elvitte baráti körünk kedves tagját, Kiss Gáborné, Annát. Tőle búcsúztunk a közgyűlés elején egy PPS összeállítást követő néma főhajtással.



A beszámoló közgyűlés továbbiakban a szokott módon zajlott. Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök ezúttal is vetítéssel kísérte a 2020-es év eseményeiről szóló beszámolóját.



Most is jól esett végig nézni az együtt átélt programok emlékét idéző képeket, bár sok volt az olyan dia, amin összejövetelek Covid 19 miatti elmaradásáról kellett beszámolnia. Soltiné Radnics Magdolna titkár az elmúlt év pénzügyi beszámolóját, Petruzsán Károlyné Györgyi pedig a felügyelő bizottság jelentését mondta el. Igyekeztünk jól gazdálkodni bevételeinkkel, azaz a 49 fő által befizetett tagdíjakból és az önkormányzattól pályázattal elnyert, bár a járvány miatt újragondolt és csökkentett támogatásból származó forrásokkal. Ezek után Dr. Szacsvay Zsuzsanna ismertette a baráti kör 2021-re javasolt programtervezetét, Soltiné Radnics Magdolna pedig a 2021-es költségvetési tervezetet, változatlan összegű éves tagdíjra téve javaslatot.



A tagság a szavazások során mind a beszámolókat, mind a tervekről szóló előterjesztéseket egyhangúan elfogadta.

Ezután került sor a tisztújító közgyűlésre. A tagság ismét bizalmat szavazott a vezetőségnek, egyhangúan újraválasztották, változatlan összetétellel, további 5 évre mind az elnökséget, mind a felügyelő bizottságot.



Elnökség:
Gyurasits Sándorné
Kertész Mihályné
Soltiné Radnics Magdolna
Dr. Szacsvay Zsuzsanna
Vigh Péterné

Tagjai közül az elnökség ismét Dr. Szacsvay Zsuzsannát választotta elnöknek.

Felügyelő bizottság:
Becz Józsefné
Kiss Gábor
Petruzsán Károlyné

A Magyar- Finn Társaság választmányában továbbra is Dr. Szacsvay Zsuzsanna és Soltiné Radnics Magdolna képviseli baráti körünket.

Az összejövetel ünnepi koccintással és jókedvű beszélgetéssel ért véget.



Jól esett végre látni egymást, már alig vártuk, hogy a kényszerű elzártság után újra találkozhassunk.

2021. március 17. ELMENT KISS GÁBORNÉ, ANNA BARÁTUNK

Sajnos szomorú hírrel jelentkezem. Ez a Covid19 kérlelhetetlen ellenfél: ma reggel elvitte Kiss Gáborné Annát. Mindnyájunkat megrendített a hír.
Anna 3 hete került kórházba, kb. egy hét után pedig lélegeztető gépre. Drukkoltunk, imádkoztunk érte. Tegnap este még reményt keltő véleményt mondott róla az orvos Gábornak, de ma reggel értesítették, hogy rosszabbra fordult az állapota. És elment! Pedig arra számítottunk, hogy felépül.
Ez nekünk is nagy veszteség, mindnyájan szerettük a mosolygós Annát, emlékszünk a finom sütikre, melyekkel kínált minket az összejövetelek végén. Bennem az a kép él róla egyre élesebben, ahogy 2014-ben a szentendrei skanzenben rendezett Juhannuszon boldogan viselte az önmagának, virágokból font koszorút.
Adjon neki a Jóisten örök nyugalmat, Gábornak és a lányuknak, Virágnak pedig vigasztalást.
Amint tudok valamit a temetéséről, tájékoztatlak Benneteket, de félek, hogy ebben a helyzetben csak korlátozott számban kísérhetjük el őt utolsó földi útjára.



Oului barátainktól ezt az üzenetet kaptuk:

Kedves Magdi és Zsuzsa, drága szigetszentmiklósi barátaink. Saját magam és az oului Finn-Magyar társaság nevében őszinte részvétünk a Kiss családnak, és mindannyiótoknak a szigetszentmiklósi Finn-Magyar körben. Meleg szívvel gondolunk rátok. Nyugodjon békében!

Szeretettel,
Kaisa Pietilä



A vers magyar fordítása Solti Eszti munkája:

Nem alszol, nem mentél el.
Parkon ezerszer átlebbenő szél vagy,
Hullámokon megcsillanó fény vagy,
Gyémánt ragyogása vagy a dicsőségben.
Nem hagytál el minket, nem hallgatsz,
Az égen daloló madarak hangja vagy,
A gabonamező suttogása,
Lélegzet kedvesed arcán.

2021. március 15. KOSZORÚZÁS KOSSUTH LAJOS EMLÉKTÁBLÁJÁNÁL

A koronavírus járvány alaposan megváltoztatta baráti körünk életét. Idén már második rendezvényünk maradt el, a januári után a februári, Finn Kultúra Napjára emlékező is.

A járvány miatt - akárcsak tavaly - elmaradt a március 15-i városi ünnepség is. Baráti körünk koszorúját azonban idén is elhelyeztük a Városháza falán lévő Kossuth emléktáblánál, tisztelgésül az 1848-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc hősei előtt.

2021. január 29. KOSZORÚZÁS A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL

A koronavírus járvány továbbra sem engedi rendezvények megtartását, közösségek összejövetelét. A baráti körnek otthont adó Városi Könyvtár is zárva tart még. Elkészítettük ugyan éves programtervezetünket, megvalósítani azonban még nincs módunk az abban foglaltakat.

Január végén szoktuk tartani éves beszámoló közgyűlésünket, amit most el kell halasztanunk. A Magyar Kultúra Napjára is ezen az összejövetelünkön szoktunk emlékezni, most ez is elmaradt. Csupán S. Becz Pál emléktáblájához tudtuk elhelyezni baráti körünk koszorúját, ezzel tisztelegve a szigetszentmiklósi költő, író emléke előtt.

2020. október 16. ALSÓBUCKÁTÓL A HIMALÁJÁBA - Varga Gábor képes nepáli útibeszámolója

Baráti körünk tagjai októberi összejövetelünkön a képzelet szárnyán rövid ideig Nepál magas hegyei között járhattak. Történt ugyanis, hogy a baráti kör kirándulásait hosszú éveken át tervező, szervező drága emlékű Varga Dénes barátunk fia, Gábor 2017-ben Nepálban volt, és erről az útjáról most számolt be nekünk.



Előadása a tervezett márciusi időpontban sajnos elmaradt a koronavírus miatti megszorítások következtében. Most azonban sikerült sort keríteni rá. Az összejöveteleinknek helyszínt biztosító Városi Könyvtár vírus miatti szabályaihoz mindenben tartva magunkat, a teremben a távolságot tartva és maszkban hallgattuk végig az izgalmas útibeszámolót.



Gábor 2017 októberében (pontosabban október 15-től november 5-ig) járt három barlangász társával Nepálban, hogy megmásszák a Himalája 6360 m magas Mera-csúcsát. Honnan ez a bátor elhatározás? Mint megtudtuk, Gábor életében a hegyek iránti vonzalom gyerekkorából indul. 8 éves volt, amikor először ment szüleivel hegyet mászni, a Magas-Tátrába. A 2600 m magas Lomnici csúcs emléke maradt a további, egyre magasabb hegycsúcsok meghódítására való vágyakozás alapja. Hegymászó társakkal a Kárpátok és Alpok számos magas hegyét mászta meg, hét alkalommal 4000 m-es alpesi csúcsokat. Később a barlangászat felé fordult az érdeklődése, de a hegymászáshoz sem maradt hűtlen. Barlangász társaival határozták el azt az utat is. Miért pont Nepált szemelték ki? Mert ebben a Délkelet-Ázsiai országban található a világ 10 legmagasabb csúcsa közül 7. Nepál területének nagy részét ugyanis főként a Himalája foglalja el, csak egy szűk déli része nyúlik át az Indo-Gangeszi-síkságra.



Persze Gáborék nem a legmagasabb csúcsokat választották, "megelégedtek" a "csak" 6360 m magas Mera-csúccsal. Gábor az mondta, ez az a csúcs, ahonnan az összes híres magas csúcsra a legszebb kilátás nyílik.



A négy fős csapat egyik tagja már járt korábban Nepálban, ő segített a szervezésben. Az ő ismerőse volt az a hegyi vezető serpa, aki a nepáli ügyintézést végezte, beszerezte számukra a két nemzeti parki engedélyt és a csúcsmászási engedélyt, gondoskodott számukra a teherhordó serpákról, szállásokról, étkezésekről. Ez a hegyi vezető kísérte is őket végig az ottani útjuk során.



Apropó serpa! Gábortól megtudtuk, hogy a serpák egy buddhista népcsoport, mely a Himalája É-K-i részén a magas völgyekben él. Falvaik 3-4000 m körüli magasan vannak, tehát a legmagasabban elhelyezkedő emberi települések közé tartoznak. A serpák közül csak kevesen választják a hegyi teherhordó vagy a magasabb képzettséget igénylő hegyi vezető munkát. Ebben valószínűleg a magashegyi életükhöz élettanilag alkalmazkodott szervezetük teremt előnyös képességeket.
Gáboréknak azonban komoly felkészülésre volt szükségük, ún. akklimatizációs körök megtételére: azaz magasba menni, majd vissza, és ezt ismételgetni, természetesen köztes pihenések beiktatásával. Májustól Európa számos hegyébe mentek el ilyen edzőtúrákra. Fölkészülésük jól sikerült, ami nagyban hozzájárult túrájuk sikeréhez.
A fenti időpontot azért választották, mert a két ún. "monszunablak" közül az ősziben van a legszebb idő, és valóban kissé hűvös, de végig napos idejük volt.

Nepálba érkezésük után 2 napot töltöttek az ország fővárosában, Kathmanduban (1300 m), onnan repültek Luklába (2800 m), ahonnan október 18-án indultak a túra csúcsig vezető szakaszára (legmagasabb éjszakázásuk 5518 m-en volt), a Mera-csúcsot 25-én érték el (6360 m), onnan jöttek a napokig tartó magashegyi körülmények között (4 napig 5000 m fölött), majd fokozatosan ereszkedve november 3-ra értek vissza Luklába (2800 m), végül ismét 2 napot Kathmanduban töltve zárták a nepáli utat.



Úgy döntöttek, hogy nem a szokványos módon másznak (azaz a csúcsra fölérkezés után ugyanazon az úton vissza), hanem körtúrát csinálnak, a csúcs megmászása után más úton mennek vissza, ami azt jelentette, hogy még egy hetet töltöttek nagy magasságban, napokig 5400 m körül. Gyönyörű helyeken jártak, de ez a tartós nagy magasság sokat kivett belőlük. Talán nem bizonyult helyes döntésnek.



Folyamatos oxigénhiány, hideg, alacsony légnyomás miatt kialakult ödémák (szerencsére csak az arcukon), étvágytalanság, fogyás, gyengeség jelezték, hogy talán túlvállalták magukat. De szerencsésen, minden külső segítség nélkül sikerült a kört bezárniuk, visszatérniük a 2800 m magasan fekvő városba, Luklába, oda, ahonnan 17 napos effektív gyaloglással töltött útjukra elindultak.



Gábor gyönyörű képeket vetített nekünk, mesélt a 17 napos gyalogtúra szépségeiről, de a nehézségeiről is. Mutatott fotókat a minden komfortot nélkülöző hegyi szállások alacsony higiénéjéről,



elmondta, hogy nem tudtak ez alatt a 17 nap alatt fürödni (igaz, hogy nem is izzadtak meg), nem volt ivóvíz, mindig forralni kellett, említette a magas hegyi biztosítókötél hiányosságait és sok furcsaságot. Beszélt a luklai reptér lehetetlen körülményeiről is, de az igazi kulturális sokk Kathmanduban érte őket. A nagyvárosi por és szmog a fotókon is látszott. Több fotó is mutatta a hűtés nélkül a boltokban kifüggesztett húsokat, a csontsovány szent teheneket, a sok szemetet, a tüzelőként felhalmozott jak-trágyát, valamint a legmegrázóbb élményüket: a város közepén átfolyó folyó partján lévő kolostor előtti halottégetési ceremóniát.
Érdekes út lehetett, szép is, emberpróbáló is. Örülünk Gáborék sikerének, a baráti kör tagjai szívesen és érdeklődve nézték a képeket, de egyetértettek abban, hogy hasonlóra nem vállalkoznának.

2020. szeptember 25. TÉVHITEK ÉS IGAZSÁGOK TRIANONRÓL - Baják László előadása

2020. számunkra nevezetes és szomorú évfordulót hordoz: 100 éve, 1920. június 04-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon kastély folyosóján a Magyarország számára végzetes, első Világháborút lezáró, ún. trianoni békeszerződést.



Baráti körünk idei programunk összeállításánál fontosnak találta, hogy megemlékezzünk erről. Eredetileg az áprilisi összejövetelünk témája lett volna, de a koronavírus járvány tavaszi hulláma lehetetlenné tette annak megtartását. Nem tettünk le azonban a tervünkről. Most, mivel a szeptember végi összejövetel megtartása - több komoly szabály betartása mellett ugyan, de - lehetséges volt, megkértük korábban felkért előadónkat, Baják Lászlót, hogy most jöjjön el hozzánk és tartsa meg az akkor elmaradt előadását.



Megtudtuk, hogy ő, aki a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, történész-szakmuzeológusként nagyon otthon van a témában, és ebben nem is csalódtunk. Remek előadást tartott, olyan összefüggésekre is rávilágítva, amit korábban nem igazán hallottunk, hiszen azok az átlagember elől sokáig rejtve voltak. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a szavait.



Azzal kezdte, hogy a trianoni békeszerződésnek nevezett dokumentum se nem béke, se nem szerződés. Magyar részről a delegáció is csak "biodíszlet" volt, hiszen a szerződés tartalmát már korábban kidolgozták, abba beleszólásunk nem volt. A szerződésnek nevezett dokumentumban a győztes hatalmak kijelentették, hogy Magyarország felelős a háborúban a győztes államoknak okozott károkért, majd részletesen szabályozták a jóvátétel feltételeit. Ennek során vették el, csatolták a környező államokhoz a korábbi Magyar Királyság területének valamivel több, mint 2/3-át, hogy ezáltal elveszítse lakosságának több, mint a felét.



Ez volt Mohács után Magyarország legnagyobb tragédiája. Csak, míg Mohács után 100 évvel már tudni lehetett, hogy visszaállítható Magyarország, addig Trianon után 100 évvel még mindig úgy látszik, hogy soha többé nem fog visszaállni a ?boldog békeidők? helyzete. Szomorúan kell látnunk, hogy a világnak (EU, USA, ENSZ, NATO) más az érdeke.
Előadónk először arra a kérdésre válaszolt, hogy mi volt az oka, hogy ez a tragédia bekövetkezhetett, majd azt mutatta be, mennyire súlyos következményei voltak az I. Világháború utáni békéknek.
Az okok között sokan azt állítják, hogy a francia Clemenceau magyar menye iránti utálata befolyásolta az egyezséget, de a történelem nem ilyen. Sokkal inkább jöhetett számításba Magyarország rossz sajtója: a cseh, szlovák, szerb és román propaganda a magyarországi kisebbségek elnyomását hangsúlyozta, sőt nagyította fel irreális módon az antant országok politikusai és közvéleménye előtt. Az előadó szerint ez is nélkülözött minden reális alapot. A nemzetiségek számára is előnyös volt az a természetes gazdasági egység, amit a Kárpát-medence rejtett. Minden fontos nyersanyaga megvolt, Magyarország remek infrastruktúrát, óriási vasúthálózatot épített ki, fejlett, kiszámítható közigazgatást és kultúrát teremtett. A háború előtt Magyarország katonailag erős nagyhatalom volt, ráadásul békés, nem gyarmatosító. Ezeket az alaptalan vádakat a brit Seton-Watson csak felhasználta ellenünk. Magyarország sorsa azonban nem Magyarországon dőlt el. A valódi ok az volt az előadó szerint, hogy mind Anglia, mind Franciaország azt akarta, hogy egyik ország se legyen Európában olyan erős, hogy a hegemóniájukat veszélyeztesse. Meg kellett törni Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia erejét. Sok kis, gyenge államot kellett kialakítani, melyek fölött a nagypolitika jobban tud uralkodni. Elmondta, melyik államtól mely részeket csatolták el és miért. Magyarországot egyáltalán nem a nyelvi határok mentén darabolták fel, hanem gazdasági szempontok szerint, hogy minél inkább meggyengítsék. És ebben sajnos komoly szerepe volt a tehetségtelen politikusnak, a bábfiguraként működő Károlyi Mihálynak. 1919-ben engedte, hogy proletárdiktatúra alakuljon ki Magyarországon, majd végzetes hibát követett el azzal, hogy lefegyverezte az erős magyar hadsereget, hogy ne veszélyeztesse a bolsevik hatalomátvételt. Ha nem tette volna, legalább a környező kis országok támadásait visszaverhette volna, vagy elég lett volna azzal fenyegetnie az antantot, hogy ha nem teljesítik a kért határköveteléseinket, rájuk uszítja az Olaszországból hazatérő, erősen felfegyverzett magyar katonákat. Ehelyett őket is lefegyverezte.
A győztesek azonban csalódtak. Nem tudták uralni Európát. Sőt elszámították magukat. Azzal, hogy legyengítették Közép-Európát, lehetővé vált két totalitárius diktatúra, a Szovjetunió és a hitleri Németország felemelkedése. Ha nem lettek volna ilyen szűklátókörűek a győztesek, elmaradt volna a II. Világháború, ami az első utáni "békék" -nek egyenes következménye volt. A győztesek "túlgyőzték" magukat. Igaza volt a francia Fosch marsallnak, amikor Trianon után ezt nyilatkozta: "Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre".
Mit lehet tenni? A trianoni béke már nem él, felülvizsgálni nem lehet, hiszen azt a II. Világháború utáni párizsi béke váltotta fel. A kezdeményező Szovjetunió jó tanítványnak bizonyult, neki is az volt a célja, hogy sok kicsi, jelentéktelen, gyenge állam alakuljon ki.
Akkor mit tehetünk ma? A területi egységet nem állíthatjuk helyre, de a természetes gazdasági egységet igen. És meg kell értetni, hogy az a kultúra, ami a Kárpát-medencében 1000 év alatt létrejött, közös örökség. És ebben a visegrádi összefogás a jövő egyik útja.

2020. június 20. JUHANNUS

A koronavírus járvány miatt elmaradtak a márciusra és áprilisra tervezett összejöveteleink, sőt még a szokásos májusi buszkirándulásra sem kerülhetett sor. Mindenkinek hiányzott már a találkozás, alig vártuk, hogy elmúljon a karantén.
Amikor hivatalosan is megszűnt a veszélyhelyzet, úgy döntöttünk, hogy a Juhannus-ünnepséget már nem hagyjuk ki. Sajnos ennek az összejövetelnek a szokott helyére még nem mehettünk be, ezért elnökünk, Szacsvay Zsuzsa és férje, Veresegyházy Tamás felajánlotta, hogy náluk rendezzük meg idén a Juhannus estet. Máglyát ugyan nem lehet rakni, de elég nagy a kert, hogy a baráti kör tagjai lazán elférjenek. Ők vállalták azt is, hogy bográcsgulyást főznek a csapatnak, a tagok pedig sütikkel, gyümölccsel, innivalóval érkeztek. Nem is akármennyien: 31 résztvevő (köztük 5 unoka) érkezett Zsuzsáékhoz!
Csak az időjárás nem volt kegyes. Hűvösre fordult az idő és erős szél fújt. A szabadtéri főzést azonban megoldották, a tűz köré rakott lángterelő sokat segített,





de az elkészült gulyást ilyen időben nem merték kint tálalni. Szerencse, hogy a ház nappalija sok vendég befogadására lett tervezve, mert Tamásék családja elég nagy. Így nem volt akadálya, hogy bent terítsenek, és mindenki elfért.



Abban nagy volt az egyetértés, hogy a bográcsgulyás igen finomra sikerült, sokan többször is repetáztak. Finomak voltak a sütik, a borocskázás mellett egyre jobb lett a hangulat is.
A gulyás után Zsuzsa először az oului baráti kör ünnepi üzenetét olvasta fel, amihez Kaisa Pietilä elnök egy rövid videót is küldött a nyaralójuknál ilyenkor szokásos zászlófelvonásról. Zsuzsáéknál is ki volt tűzve a finn és magyar zászló. Ezután rövid műsor következett. Zachár Laci tűzzel kapcsolatos operáról, a Normáról beszélt, majd két Szent Iván-éjjel kapcsolatos vers hangzott el, egyiket Solti Magdi, másikat Zsuzsa olvasta fel. Végül egy olyan videót nézhetett meg a társaság, ami a Szent Iván-éji tűzugrással kapcsolatos magyar és bolgár népszokásokat mutatta be.
És itt jött a meglepetés! Kint a kertben Tamás a bogrács alatti fémtepsiben felélesztett tüzet kirakta a járólapok egyikére, hogy aki akarja, átugorhassa. És nem is egy jelentkező akadt! Ki a "fiúk" segítségével, ki egymaga ugrotta át a tüzet.





Jó móka volt, a többség a teraszról nevetve nézte a bátrakat.
Végül is jól sikerült az idei Juhannus a szigetszentmiklósi Magyar- Finn Baráti Körben. Biztosan sokáig emlékezni fog rá minden résztvevő.

2020. február 21. A FINN ÜVEGMŰVÉSZET - Virpi Masonen előadása a Finn Kultúra Napja alkalmából

Februári összejövetelünkön hagyományosan a Finn Kultúra Napját köszöntjük, azaz a Kalevala Napot. Örömünkre szolgált, hogy mostani estünkre eljött közénk Lupa János, Szigetszentmiklós Város Képviselő-testülete Köznevelési, Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke is. Jól esett a munkánk, életünk iránti érdeklődése.
Évente megtartott Finn Kultúra napi összejöveteleinken szó esett már a kultúra számos ágáról, irodalomról, vallásról, zeneművészetről, képzőművészetről, építészetről, de a finnek híres-neves iparművészeti ágáról, az üvegművészetről eddig még nem. Pedig ez a sok gyönyörűséget produkáló művészeti ág megérdemli, hogy többet tudjunk róla. Ezért hívtuk meg Virpi Masonent, az ELTE finn nyelvi lektorát, ezért gyűjtöttünk össze olyan üveg dísztárgyakat, amiket finn barátainktól a sok év alatt ajándékba kaptunk, hogy ezúttal a finn kultúra újabb ágával ismerkedhessünk meg.



Virpi vetítéssel kísért előadásában történeti sorrendben tekintette végig a finn üvegművesség és üvegművészet fontosabb állomásait. Előadásának illusztrálásához sok képet kapott a ma élő leghíresebb üvegművész, Markku Salo feleségétől, aki - mint megtudtuk - annak idején diáktársa volt a tamperei egyetemen.



A finn üveggyártás nagyjából 300 éves múltra tekint vissza. Mint mondta, fénykorában 103 üveggyár működött Finnországban, sajnos ma ebből már csak kb. a negyede működik és ezek is főleg kis manufaktúrák. Talán az Iittala gyár tekinthető kivételnek, mely ma is működik, bár nemrég az is a Fiskars cégóriás részévé vált.
Bár az üveggyártáshoz szükséges legfontosabb anyagok, a kvarchomok és a fa bőségesen rendelkezésre álltak finn földön, sokáig nem igazán volt igény üvegtermékekre. Érdekes információ volt számunkra, hogy az akkoriban svéd fennhatóság alá tartozó finneknek mindenhez a svédektől kellett engedélyt kérni, így az üveggyártás beindításához is. Mivel a faigényes iparágak közül a svédeknek a vasipar volt fontosabb, beleegyeztek, hogy az üvegipar a finnekhez kerüljön. Az első üvegmesterek azonban Svédországból jöttek, mivel akkoriban nem volt képzett üvegfúvó a finneknél. Az első üveggyár 1681-ben meg is kezdte a termelést Uusikaupunkiban, de csak négy évig működött, annyira nem volt akkoriban keletje sem az ablaküvegnek, sem az üvegpalackoknak. Több, mint 60 év telt el, mire végre a Someroban alapított Ǻvik üveggyár talpon maradhatott, mert már volt szükség az ablaküvegre. Ettől fogva már egyre-másra létesültek üveggyárak, valamennyi a déli finn területeken. Ennek az említett 300 évnek az első 100 évében 16, a másodikban 33, az utolsó 100 évében pedig már 55 új üveggyár kezdte meg a működését. Sokáig a legjelentősebb az 1793-ban alapított Nuutajärvi üveggyár volt (Urjala), amely egészen a közelmúltig működött, pár éve azonban egy tűzeset után el kellett adni, mert a kedvezőtlen biztosítás nem tette lehetővé az újjáépítését. A vevő, a Fiskars pedig bezáratta, az üveggyártást a tulajdonába került másik híres üvegcégbe, az 1881-ben alapított Iittalába (Hämeenlinna) helyezve át. Nuutajärvi azonban továbbra is őrzi az üvegművészet hagyományát, múzeumot működtet és üvegművészeti alkotóműhelyek helyszíne. Hasonló sorsra jutott a Riihimäen Lasi nevű üveggyár is Riihimäkiben. A település neve ma is elválaszthatatlan a finn üveggyártástól, bár az itt 1910-1990 között működő üveggyár is megszűnt. Épületében azonban ma is működik a finn üveggyártás 300 éves múltját bemutató Finn Üvegmúzeum.



Megtudtuk Virpitől, mitől függ az üvegek színe, hogy a legnehezebb a piros üveg előállítása, így azok a legdrágábbak, hogy a kézifúvott üvegek előállítása milyen munka- és időigényes, némelyik ezért különösen drága.
Beszélt a leghíresebb finn üvegművészekről, mindenekelőtt Alvar Aalto-ról, aki a finn üvegművészet aranykorának szinte előfutára volt 1936-ban tervezett Savoy nevű vázájával, mellyel egy év múlva a párizsi világkiállításon is képviselte Finnországot. Ez a hullámformájú váza hamar forradalmasította az üvegtervezést és szinte azonnal jelképévé vált a finn formatervezésnek. Különböző méretekben ma is készíti az Iittala gyár, nekünk mécsestartó méretű példányunk van. De a finn üvegművészet valódi aranykora a második világháború után jött el, és 1946-tól 65-ig tartott. Ekkor kapott nagy lendületet a finn iparművészet, a Modern Finnish Design, az új finn formatervező művészet jelentős nemzetközi sikereket aratott. A finn üveggyárak is keresték a kiváló tervezőket, ezekről a "sztár" formatervezőkről beszélt nekünk Virpi előadása további részében.



Kaj Franck különleges helyet foglalt el a finn üvegművészek sorában, Virpi szerint ő a "lelkiismeret" -et képviselte az üvegművészetben. A Nuutajärvi üveggyár művészeti vezetőjeként beindította a sorozatgyártást, mert az volt a törekvése, hogy ne csak a gazdagok számára készüljenek egyedi üvegtárgyak, hanem készüljenek formatervezett tárgyak az átlagpolgároknak is. Tervezők generációinak tanította is az üvegművészetet. Az ő nevével függ össze az ún. "Kaj Franck Design díj", melyet évente olyan tervezőnek ítélnek oda, aki az ő szellemében dolgozik.
Beszélt a Milanói Triennale finn díjazottjairól, Tapio Wirkkaláról, akinek minden vázája egyedi és drága, de olyan készletet is tervezett, melyből ma is ihat a repülőgépek business osztályán az utas,



valamint Timo Sarpaneváról, aki mellékesen az Iittala gyár szimbólumát, a piros nagy I betűt is tervezte.



Hallottunk híres tervezőnőkről is, Nanni Stillről és Helena Tynellről. Utóbbinak az ún. Nap palackja nagyon népszerű, mostanában azonban már csak kéz alatt kapható. A híres tervezők művei közül mutatott tárgyakat Erkkitapio Siiroinentől, Oiva Toikkától (híresek az általa tervezett üvegmadarak)



és az egyetlen ma is élő üvegművésztől, Markku Salotól. Népszerűek sorozatban gyártott Nappi (Gomb) elnevezésű mécsestartói, melyekből baráti körünk tagjai közül többünknek is van több színben is példánya. Híres művét, az öt darabból álló Kuninkaiden laakso (Királyok völgye) nevű sorozatot, mely a tárgyak felső részének piramis-szerű megoldásáról kapta a nevét, viszont csak a budapesti Finn Nagykövetségen láttuk.



A művész üveg dísztárgyakról szóló hitvallása meglehetősen praktikus: "A veszély nélküli üveg nem érdekes", azaz, olyan ajándékokat kell készíteni, melyek eltörhetnek, ezért mindig újakra lesz szűkség, ami munkát ad az üvegművészeknek. Ennek ellenére Finnországban is gondokkal küzd az üvegművészet. A szabadúszó művészek és tervezők üvegfúvókat alkalmaznának, de alig van utánpótlás belőlük. Azt olvastuk, hogy képzésük nagyon drága és időigényes, az üvegipar nagy része viszont Európán kívülre költözött, a meglévő üveggyárakban pedig az automatizálás veszi el a munkát az üvegfúvóktól. Hallottuk, hogy Finnországban az üvegfúvás bekerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe és a szakma megmentése érdekében - több európai országgal együtt - Finnország is tervezi, hogy lépéseket tesz az UNESCO-nál, hogy az üvegfúvás felkerülhessen az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára is. Úgy legyen!

2020. január 31. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL

Baráti körünk januári összejövetelén - szokásunkhoz híven - nem csupán az éves beszámoló közgyűlésre kerítünk sort, hanem a Magyar Kultúra Napjáról is megemlékezünk. 2017 óta ezt a megemlékezést összejövetelünk elején, S. Becz Pál szigetszentmiklósi költőnek a Városi Könyvtár falán elhelyezett emléktáblája megkoszorúzásával kezdjük.
A Becz család több tagjának jelenlétében tartott eseményen titkárunk, Soltiné Radnics Magdolna a költő-író "Csendes lázadó" című versének felolvasásával kezdte a rövid megemlékezést.



Kemény vers, szinte összefoglalója az S. Becz Pált egész életében foglalkoztató kérdéseknek:
"Nincs igazság a világon
Sem a földön, sem az égben?" - kérdezi keserűen a vers végén, pedig még csak 25 éves annak megírásakor. Elgondolkodtató...

A koszorúzást követően, immár az épület jó melegében, a kör összejöveteleinek szokott helyszínén folytatódott a program. Először sajnos egy fájó megemlékezés következett: a 2019-es kiskarácsonyi összejövetelünket követő napon váratlanul elhunyt Dr. Olach Zoltán barátunk emléke előtt tisztelegtünk egy vetített képes összeállítást követő csendes főhajtással. Solti Magdi egy S. Becz Pál verssel zárta ezt az emlékezést is, olyan verssel, a "Sötét mezőn" cíművel, melyet akár Zoli is írhatott volna, aki sokszor maga is a költőhöz hasonlóan kereste az ösvényt az élet útvesztőjében.



Éves beszámoló közgyűlésünket csak ezt követően kezdtük meg. Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök ezúttal is vetítéssel kísérte a 2019-es év eseményeiről szóló beszámolóját. Most is jól esett végig nézni az együtt átélt programok emlékét idéző képeket. Soltiné Radnics Magdolna titkár az elmúlt év pénzügyi beszámolóját, Petruzsán Károlyné Györgyi pedig a felügyelő bizottság jelentését mondta el. Ezúttal is láthatóan jól gazdálkodtunk a bevételeinkből, azaz az 51 fő által befizetett tagdíjakból és az önkormányzattól pályázattal elnyert támogatásból. Ezek után Dr. Szacsvay Zsuzsanna ismertette a baráti kör 2020-ra javasolt programtervezetét, Soltiné Radnics Magdolna pedig a 2020-as költségvetési tervezetet.



A tagság a szavazások során mind a beszámolókat, mind a tervekről szóló előterjesztéseket egyhangúan elfogadta. A közgyűlés utolsó napirendi pontként új vezetőségi tag választásával zárult, hiszen Olach Zoli távozásával megürült egy hely az elnökségben. Erre a posztra a jelen lévők egyhangú szavazattal Gyurasitsné Vincze Györgyit választották meg a jelenlegi vezetőség mandátuma lejártáig, azaz a 2021 áprilisáig hátralévő időre. Györgyi azzal köszönte meg a tagság bizalmát, hogy minden erővel igyekszik majd a legjobban segíteni a vezetőség munkáját.



Az összejövetel további részében pénztárosunk, Vigh Péterné Piri dolgozott a legtöbbet, hiszen mindenki igyekezett már most befizetni az éves tagdíját, hogy legyen miből gazdálkodnunk addig is, míg - remélhetőleg - megérkezik majd a várt önkormányzati támogatás is.

2019. december 17. ELMENT OLACH ZOLI BARÁTUNK IS

Hát elment Olach Zoli barátunk is...ma délután, váratlanul, 75 évesen.
Amikor Myrtill fiával, Botival átküldte nekünk az összeállított karácsonyi műsort, csak azt üzente, nem tud személyesen eljönni a kiskarácsonyi összejövetelünkre, mert pár napja beteg. Nem gondoltuk, hogy ez a karácsonyi összeállítás lesz számunkra az utolsó üzenete.
Zoli, azaz Dr. Olach Zoltán és felesége, Baldauf Myrtill 2009 óta volt tagja baráti körünknek. Dr. Becz Miklós hívására jött el közénk. Amikor - Szigetszentmiklósra házasodva - Miklóst választotta háziorvosának, kiderült, hogy ő is lelkes finn-barát. Számos alkalommal járt valamennyi skandináv országban, hivatalos (külkereskedelmi és kereskedelem-diplomáciai) valamint magánutakon. Nemzetközi pénzügyes, marketinges és nemzetközi kereskedelmi közgazdász volt, címzetes docens, dolgozott vállalatoknál, kutatóként, diplomataként, harminc éven át volt nyolc egyetem rendszeres előadója, tagja volt az MTA marketing-szakbizottságának. 1969 őszén magas finn állami kitüntetést kapott a finn-magyar kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. Amikor a Finn Oroszlán Rendet átvette, Kekkonen elnök azt mondta, hogy a kitüntetést "különösen egy nagy magyar papírgyári beruházás elnyeréséhez nyújtott segítségért kapja, ami az utolsó évek legnagyobb magyar beruházása lesz" (akkor már épült is ez a papírgyár).
Nem csoda, hogy jól ismerte a skandináv országokat. Rá esett tehát a választás annak a skandináv államokról szóló előadás-sorozatnak a megtartására, mely 2009-ben a "Miért olyan a finn nép és kultúrája, amilyen?" című előadásával kezdődött, és a későbbi években a svédekről, dánokról, norvégokról, észtekről, végül pedig az izlandiakról szólókkal folytatódott. De tartott előadást a függetlenné vált Finnország sikeres gazdasági felemelkedéséről, a skandináv és finn mitológiáról és a Kalevala finn képzőművészetben való megjelenéséről is.
Széles körű műveltsége és jó előadókészsége segítette más előadások tartásában is, érdeklődéssel hallhattuk a "Törökvilág Magyarországon", illetve a "Finnugor nép a magyar?" című előadásait is. És még hány izgalmas előadása lehetett volna?...
2013 óta elnökségi tagként is segítette baráti körünk vezetőségét programjaink, életünk tervezgetésében. Mostantól hiányozni fognak a tanácsai.
Két képpel búcsúzunk tőle, szeretett könyvtárának képével és azzal, melyen a Finn Oroszlán Rendet tartja a kezében azon az összejövetelünkön, melyen 2019. november 22-én utoljára találkozhattunk vele.

2019. december 16. KISKARÁCSONY

December 16-i kiskarácsonyi összejövetelünkön a szokott módon ünnepeltünk. Mivel a legszebb élmény a gyerekek karácsonyvárása, idén is meghívtunk kisiskolásokat. Ezúttal a Bíró Lajos Általános Iskola 3./A osztályos tanulói hozták el hozzánk műsorukat. A történet öt angyalról szólt, Szeretetről, Jóízlésről, Gondosságról, Figyelemről és Vidámságról, akik a karácsonyra készülődő, kezdetben még civakodó testvérpárt tanítják meg, hogy készüljenek szebben karácsony ünnepére.



A tíz kisgyermek, osztályfőnökük, Ruckel Istvánné betanításában szépen felkészülten, magabiztosan adta elő a kis történetet, úgy tűnt, nem csak mi, hanem ők is élvezik az egészet. Műsoruk végén mi is velük együtt énekeltük a "Kiskarácsony, nagy karácsony" kezdetű éneket.



A gyerekek jelenetét egy zenés, verses összeállítás követte, amit Olach Zoli barátunk szerkesztett. Önmaga sajnos nem tudott eljönni, mert megbetegedett, de elküldte nekünk a zenés videókból összeállított nagyon szép anyagot. Az összeállítás egy kuriózummal kezdődött: Az Afrikában rögzített "Baba Yetu" című klipen a Mi Atyánk imádságot szuahéli nyelven éneklik. Nem minden nap hall ilyet az ember!



A második szám az "Adeste Fideles" volt Helene Fischer német énekesnő magával ragadó előadásában,



a harmadik a "Yoy to the World" a bájos és vidám norvég énekesnő, Sissel előadásában.



Ezt a "Gloria in Excelsis Deo" követte az olasz tenor, Andrea Bocelli gyönyörű előadásában,



majd egy kis vidámság: a holland André Rieu és zenekara karácsonyi zeneösszeállítása.



A számok közben Zoli tervének megfelelően versek hangzottak el (Ady Endre: Harang csendül... és Juhász Gyula: Karácsony felé című költeménye) Szacsvay Zsuzsa és Soltiné Radnics Magdolna előadásában. Az összeállítás végére egy karácsonyi népénekeket tartalmazó összeállításból a "Mennyből az angyal" kezdetűt tette Zoli, ezt közösen énekeltük.



Mindenkit meghatott ez a műsor.
Az ajándékozás a szokott módon számhúzással összesorsolt módon történt, mindenki adott és mindenki kapott ajándékot.



Szabó Gitta és Petruzsán Györgyi remekül vezényelte le a sorsolást.
Vacsoráig még daltanulás is belefért az időbe, a dalt a műsor házigazdái, Kiss Gábor és felesége Anna tanították a baráti körnek.
A vacsora, amit az egyik óvodában készítettek és hoztak el nekünk, finom volt, a mi, magunkkal hozott süteményei és itókái pedig még finomabbak.



Jó hangulatú beszélgetéssel búcsúztunk egymástól és az óévtől, alig akartunk hazaindulni. Viszlát 2020-ban!

2019. november 22. FINN-MAGYAR KITÜNTETÉSI KAPCSOLATOK 1920-1944 - Dr. Sallay Gergely előadása

A Finn Függetlenség Napja közeledtével tartott ünnepi összejövetelünk témája idén az 1920-1944. közötti finn-magyar kitüntetési kapcsolatok voltak. Előadónak a téma szakértőjét, Dr. Sallay Gergely történész-muzeológust, a Hadtörténet Múzeum Dokumentációs Osztályának vezetőjét kértük fel, aki vetítéssel kísért, érdekes előadásban mutatta be a témát magyar és finn közgyűjteményekben őrzött rendjelek, kitüntetések és dokumentumok segítségével.

Felmerül a kérdés, miért éppen erről az időszakról szólt az előadása?



Mint bevezetőjében, a közelgő finn ünnepről Szacsvay Zsuzsa elmondta, a finnek remekül megtalálták a számukra kedvező időpontot, hogy az orosz fennhatóság alól kikerüljenek. A cári rendszer bukásakor gyorsan léptek, és 1917. december 6-án már ki is kiáltották a függetlenségüket. A béke azonban még váratott magára. A fiatal államot 1918. január és május között keserű polgárháború hozta nehéz helyzetbe. A győztes Finn Köztársasági Erők főparancsnoka Gustav Mannerheim a polgárháború jelképes lezárásaként 1918. május 16-án ünnepélyes külsőségek között vonult be Helsinkibe.

És itt vette át a szót előadónk. Mint mondta, Mannerheim már a polgárháborúban megalapított egy olyan kitüntetést, amivel a kormány oldalán harcolók haditetteit jutalmazni tudta. Ez, a Szabadságkereszt (1940-től Szabadságkereszt Rend) volt az első finn állami kitüntetés. Tervezője Akseli Gallen-Kallela volt. Ezt kezdetben csak haditettekkel lehetett kiérdemelni (1918-ban a polgárháborúban, 1939-1940 során a téli háborúban, 1941-1944-ben pedig az ún. folytatólagos háborúban tanúsított háborús érdemekkel, amit a kitüntetés hátoldalán az aktuális háború kezdő évének feltüntetésével jeleztek).

A függetlenségét 1917-ben elnyert Finnországgal Magyarország 1920-ban vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, majd 1928-ban követséget nyitott Helsinkiben. A két állam között szoros politikai és kulturális kapcsolat alakult ki, ennek köszönhetően kezdettől fogva élénkek voltak közöttük a kitüntetési kapcsolatok is. Ez a címben szereplő első évszám, az 1920. magyarázata. A második, 1944-es évszám oka pedig az, hogy a diplomáciai kapcsolatok 1944 szeptemberében - a finn-szovjet fegyverszüneti egyezmény következményeként - megszakadtak. A kapcsolatok ismételt felvételére 1949 októberében került sor, majd azok 1960-ban emelkedtek nagyköveti szintre. A finn - magyar kitüntetési kapcsolatok feléledtek, tartanak mind a mai napig, de az előadásnak az utóbbi időszak már nem volt témája.

Előadónk először is felvázolta a szóban forgó időszakban a két ország közötti kitüntetési kapcsolatok területeit és típusait: diplomácia (politika, kultúrdiplomácia, katonadiplomácia), kultúra, katonai kapcsolatok (hírszerzés), a téli háború és végül a "női" kitüntetési kapcsolatok.
Ezután bemutatta a korszak finn és magyar elismerési rendszerét. Végig mutatta az akkoriban a magyaroknak adományozott finn és a finneknek adott magyar kitüntetések fajtáit, majd azokról a magyar és finn személyekről szólt, akiket ezekkel a kitüntetésekkel ismertek el.

Az önállóvá vált finn állam első kitüntetéséről már volt szó, az 1918-ban alapított Szabadságkeresztről (később Szabadságkereszt Rendről).



Ennek a kifejezetten háborús időben adható kitüntetésnek a "kiváltására", tehát békeidőben is adományozható általános kitüntetésként alapította Mannerheim 1919-ben a szintén Gallen-Kallela által tervezett Finn Fehér Rózsa Rendet, melynek katonai érdemekért adható változata is van, ennek viszont a jelvényén kardok is láthatók.



Ezt a kitüntetést máig is adományozza a Finn Köztársaság. A harmadik finn érdemrend az 1942-ben alapított Finn Oroszlán Rend, szintén polgári és kardokkal díszített katonai változatban. Azért hozták létre, hogy így megőrizhessék a Finn Fehér Rózsa Rend magasabb presztízsét.



Szintén mind a mai napig adományozzák. De alapítottak még rövidebb időszakban aktuális érdemrendeket is, ilyenek voltak a Polgárőrség Érdemkeresztje, amit 1922-ben,



a Téli Háború Emlékérme, amit 1940-ben alapítottak



és a Lotta Svärd Érdemkeresztje.



A szóban forgó korszak magyar kitüntetéseit mind Horthy Miklós alapította, miután 1920-ban, a román csapatok Magyarországról való távozása után a magyar alkotmányos monarchia kormányzója lett. Ezek a finneknek is adományozható kitüntetések az 1922-ben alapított Magyar Vöröskereszt Díszjelvény,



a szintén abban az évben alapított Magyar Érdemkereszt (később, 1935-től Magyar Érdemrend),



az 1930-ban alapított Magyar Corvin kitüntetések külföldieknek adható változata, a Magyar Corvin Díszjelvény



és a kizárólag külföldieknek adományozható kitüntetés, az 1943-ban alapított Magyar Szent Korona Rend voltak.



Ezután sorra vette előadónk, hogy a fenti kitüntetéseket kik és miért kapták a szóban forgó korszakban. Az első kitüntetések még a 20-as években inkább kultúrdiplomáciai jellegűek voltak, az első helsinki magyar nagykövet Finn Fehér Rózsa Rendet, a fiatal Finn Köztársaság első három külügyminisztere pedig Magyar Érdemkeresztet kapott. A politikai kapcsolatok miatti kitüntetések nagyjából viszonossági alapon követték egymást, előbb Horthy Miklós kormányzó kapta meg a Finn Fehér Rózsa Rend nagykeresztjét rendi láncon, majd Risto Ryti köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Szent Koronával ékesített nagykeresztjét a lánccal. A kultúrdiplomácia területén magyarok kitüntetéseiről hallottunk, Finn Fehér Rózsa Rendet kapott többek között két vallás- és közoktatásügyi miniszterünk, Klebelsberg Kunó, majd Dr., Hóman Bálint, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter, Dr. Szinyey Merse Jenő pedig másokkal együtt Finn Oroszlán Rendet. A katonadiplomácia területén szintén viszonossági alapon kapott a finn fegyveres erők főparancsnoka magyarországi, majd a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka finnországi látogatása során kitüntetést, előbbi a Magyar Érdemkeresztet, utóbbi a Finn Fehér Rózsa Rend nagykeresztjét. Természetesen Mannerheim tábornagy is magas magyar kitüntetést kapott, a Magyar Érdemrend Szent Koronával ékesített nagykeresztjét hadiszalagon, kardokkal. A kultúra területén magyar műfordítók, Vikár Béla és Dr. Bán Aladár érdemelték ki a Finn Fehér Rózsa Rend különböző fokozatait, két finn nyelvtudós, Eemil Nestor Setälä és Artturi Kannisto pedig a Magyar Corvin Díszjelvényt. Amikor pedig a budapesti Hadtörténeti múzeum finn egyenruha-, majd kitüntetés-adományt kapott Finnországból, hálából a magyar fél Magyar Érdemkeresztet adományozott a finn vezérkar főfelügyelőjének, a finnek pedig a Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztjét adták a budapesti Hadtörténeti Múzeum akkori igazgatójának. A katonai kapcsolatok, hírszerzés terén már a 20-as évek közepétől komoly együttműködés alakult ki a magyar Királyi Honvédség és a finn vezérkar között, ami főleg szovjet viszonylatban jelentett rendszeres információcserét. Mindez a Horthy korszak végéig folytatódott, amit a témában kölcsönösen egymásnak adott kitüntetések nagy száma tükröz. Több magyar vezérkari magasrangú tiszt - köztük például Sztójay Döme, a magyar vezérkari főnökség hírszerző-elhárító osztályának vezetője - kapta meg a finn Polgárőrség Érdemkeresztjét és szintén többen a Szabadságkereszt Rend különböző fokozatait. A finn vezérkar magasrangú tisztjei közül pedig a második világháború idején kapták meg hárman is a Magyar Szent Korona Rend különböző fokozatait ugyanezért. Számunkra azonban a legérdekesebbek azok a kitüntetések voltak, melyekkel az 1939-40-es finn-szovjet téli háborúban való magyar szerepvállalás tényét (magyar hadianyag szállítások, főleg pedig a magyar önkéntes zászlóalj részvétele a háborúban) jutalmazták a finnek. A zászlóalj tisztjei távozásukkor a Finn Fehér Rózsa Rend különböző fokozatait vehették át a turkui kikötőben rendezett búcsú ünnepségen, valamennyi önkéntes pedig jogosulttá vált az 1939-40. évi Téli Háború Emlékérmére. A kor háborús helyzetének furcsa fintora volt, hogy - bár az utóbbi érmék megérkeztek a budapesti nagykövetségre - az önkénteseknek való átadásuk sajnos elmaradt. Horthy Miklós azonban megkapta Mannerheimtől ennek az éremnek egy különösen ritka arany változatát, mintegy köszönetképpen.
Nagyon tanulságos dokumentumai voltak ezek a kitüntetési kapcsolatok a két ország 1920-tól 1944-ig terjedő diplomáciai kapcsolatainak és a történelem ezen zivataros időszakának. Különösen aktuális volt ennek az előadásnak a dátuma, hiszen idén volt a Finn Fehér Rózsa Rend alapításának 100. évfordulója, annak pedig idén volt 80 éve, hogy a magyar önkéntes zászlóalj elindult a téli háborúba, a finnek megsegítésére. A felsorolt kitüntetések egy része a Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjteményében is megtalálható. Dr. Sallay Gergely tehát a legilletékesebb személyek egyikeként tartotta nekünk ezt az igen érdekes előadást.



Amikor megköszöntük, elbüszkélkedtünk neki azzal, hogy baráti körünk két tagjának is van - igaz, már a diplomáciai kapcsolatok újra felvételét követő időkből származó (természetesen polgári) - finn kitüntetése. Olach Zoltán barátunk közgazdászként még 1969 őszén kapott Finn Oroszlán Rendet a finn-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztésében való közreműködéséért, Garai Szilvia pedig 2017 októberében Finn Fehér Rózsa Rendet a finn nagykövetségen végzett több, mint 20 éves kiváló munkája elismeréseként. És van finn testvérvárosunk baráti körében is egy barátunk, aki pedig magyar állami kitüntetés birtokosa, Tytti Isohookana-Asunmaa asszony, aki 2011. március 15-én kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, a csángó magyarok érdekében kifejtett tevékenységéért és a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak nemzetközi szintű elismertetéséért végzett több évtizedes kiemelkedő munkásságáért. Mindhármukra nagyon büszkék vagyunk.

2019. október 25. EGYSEJTŰEK KULTÚRTÖRTÉNETE - Becz Barnabás Álmos előadása

Bárki kérdezhetné, mi az oka annak, hogy Magyar- Finn Baráti köri összejövetelünkre ezt a témát választottuk. A magyarázat három évre nyúlik vissza.

Történt, hogy 2016. augusztus 12-én a szombati ebédnél ült ki-ki a családjával, amikor a Kossuth Rádió "Történet hangszerelve" adását hallgatók hirtelen felkapták a fejüket. A riporter, Csűrös Csilla ugyanis így vezette be a műsort: "Rajong az egysejtűekért, szívügye a csillagászat és az időmértékes verselés. Egy vízcsepp szűk határa c. kisfilmjével és előadásával nagy sikert aratva döntős lett az ország első tudománykommunikációs versenyén. Vendégem a jövőjét Magyarországon tervező Becz Barnabás Álmos, az ELTE biológus hallgatója." Ami ez után következett, egy gyönyörű, zenei betétekkel megtűzdelt riport volt, amiben a fiatalember szokatlanul mélyérzésű, szép hitvallását hallottuk az egysejtűek iránti tudományos érdeklődéséről, a kultúráról, szűkebb hazájáról, Szigetszentmiklósról, és benne családjáról, a Becz családról. Mert ez a fiatalember örökös, tiszteletbeli elnökünk, Dr. Becz Miklós unokája, akit kisgyerek kora óta ismertünk. Égtek a telefonvonalak, hívtuk egymást: "Hallottad? Nem? Kapcsolj a Kossuth adóra, Becz Barnussal van riport!" Akkor határoztuk el, hogy egyszer megkérjük Barnust, hozza el a baráti kör egyik estjére ezt a kisfilmet és beszéljen nekünk is tudományáról, az egysejtűekről.

Barnus már ötödéves az egyetemen, tudományos érdeklődése középpontjában továbbra is az egysejtűek állnak. De nem csupán kutatja a témát, hanem tudományos ismeretterjesztésre is vállalkozik. Azt mondja, célja a hiánypótlás ebben a témában. 2017-ben ezért adott elő kedvenc egysejtűiről a Tudományok Éjszakáján, 2018-ban pedig újabb 7 perces tudományos ismeretterjesztő kisfilmet készített "Egy csepp harangjáték" címmel, a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál filmterv fejlesztési programjának keretében. A zsűriben az ismeretterjesztő filmeket rendező ifj. Kollányi Ágoston is ott volt, akivel azóta már egy újabb kisfilmen dolgozik, ami várhatóan májusban fog megjelenni.



Meghívásunkra Becz Barnabás Álmos ezúttal baráti körünknek tartott az egysejtűekről egy remek ismeretterjesztő előadást.



Röviden végigvezetett bennünket az egysejtűekkel foglalkozó tudománynak, a mikrobiológiának a történetén, közben pedig gyönyörű képeket vetítve, bevezetett minket ezeknek a szabad szemmel általában láthatatlan élőlényeknek a világába.



Megtudtuk tőle, hogy ezeket a parányi élőlényeket csak az 1600-as években fedezték fel, pedig a közéjük tartozó kórokozók járványokat kiváltó hatásától már ősidők óta szenvedtek az emberek. Beszélt az angol Robert Hookról, akit a sejtek felfedezőjének tekintenek. Igen egyszerű mikroszkópot készítve, ő találta a sejteket cellácskákhoz hasonlónak, ő is nevezte el ezért celluláknak a sejteket. Elmondta Barnus, hogy az ő könyvéből tanulta a mikrobiológia atyjának nevezett holland Anton van Leeuwenhoek, hogyan kell mikroszkópot készíteni. Neki, posztókereskedőként, szüksége volt jó nagyítókra, de olyan remek lencséket csiszolt, amikkel később már mindent nézett, amit nagyító alá lehetett tenni. Így fedezte fel például a tócsák vizében élő parányokat is, amiket ő még "állatkák" -nak nevezett.



A viktoriánus időkben már egyre fejlettebb mikroszkóppal egyre többen tanulmányozták a mikrovilágot. Voltak közöttük olyan tudósok is, akik illusztrált könyveket is készítettek róluk, még gyerekek számára is, ezzel az ismeretterjesztés is megindult. Még lelkes kutatónők is voltak közöttük, például az ír Mary Wald.



Ez a hölgy még praktikus könyvet is írt arról, hogyan lehet a sufniban található holmikból házilag mikroszkópot készíteni. Angliában hobbivá nőtte ki magát az egysejtűek figyelése. Mikroszkópos baráti körök alakultak (pl. a "Puhamoszat Gyűjtők Köre"), ahol valamelyikük lakásán vagy kávézóban együtt tanulmányozták a sejteket és beszélgettek róluk. Jópofa mikroszkópjukról képet is vetített nekünk Barnus.



Beszélt a magyar mikrobiológusokról, id. Entz Géza ebben az időben tett nagy felfedezéséről is. Ő észlelte először az egysejtűek együttélését, amikor észrevette, hogy papucsállatkák belsejében más egysejtűek, zöld algák élnek, amiket "levélzöld testecskéknek" nevezett el.



Hallottuk tőle, hogy napjainkban milyen komoly kutatásokat folytat a nemzetközi Tara expedíció, mely évekig tartó világ körüli hajóútján a tengerekben gyűjtött vízmintákat elemezve kutatja többek között az óceánokban élő egysejtűek, a planktonok szerepét az emberi tevékenység során kibocsájtott szén-dioxid megkötésében vagy tanulmányozza a korall-szigetek élővilágára leselkedő veszélyeket.



Beszélt az egysejtűekről szóló magyarországi ismeretterjesztés történetéről is. Lovas Béla orvos, mikrobiológus kutató sok ismeretterjesztő könyvet írt a témában, az ő könyveit olvasók közül sokan lettek mikrobiológusok.



Lovas id. Kollányi Ágostonnal ismeretterjesztő filmet is készített. Ifj. Kollányi Ágoston, akivel most Barnus dolgozik, gyerekként járt hozzá, majd később ő is mikrobiológus lett és elkötelezett ismeretterjesztő filmes.
Barnus végezetül néhány képet vetített a legutóbb készített ismeretterjesztő kisfilmükből, az "Egy csepp harangjáték" - ból.



Azt mondta, a szigetszentmiklósi Duna jó hely a minták gyűjtésére, amit ő végzett, kenujával bejárva a nádvilágot.



A vízbe hullott nádlevelekre telepszenek egysejtűek, amiket ő a vízmintákban összegyűjtött, mikroszkóposan feldolgozott és gyönyörű mikroszkópos felvételeket készített róluk. A film címét adó harangállatkákról készített felvétele olyan, mintha egy libanoni cédrusról készült volna.



Nagyon örültünk Becz Barnabás Álmos előadásának.



Nemcsak a kutatás iránt elkötelezett, de jó előadó is, ami vállalt feladatában, az ismeretterjesztésben nagy kincs. Kívánjuk neki, hogy sok sikert érjen el a jövőben is.

Végezetül pedig álljon itt egy idézet a dédapa, S. Becz Pál verséből:

"Nézd, a vízcsepp szűk határa egy világot zár magába.
S benne apró parány lények tért, s nyugalmat lelve élnek."

2019. szeptember 15. BUSZKIRÁNDULÁS BUDAPESTRE: a Zeneakadémiára és a Vigadóba

Szokásos őszi kulturális kirándulásunkra ezúttal egy szép szeptemberi vasárnap délutánján került sor. Budapest két kulturális gyöngyszemét, a Zeneakadémiát és a Vigadót kerestük fel. Mindkét helyszínen az épületlátogatáshoz szakavatott vezetőt kaptunk, aki olyan helyeket is megmutatott nekünk, amiket koncertlátogatóként nem láthatunk.

Elsőként a Zeneakadémiára mentünk, ahol nagyon kedves idegenvezetőnő várt bennünket. Míg a jegyeket megvettük, kiderült, hogy a Vigadóban is ő fog bennünket kalauzolni, tehát az egész délutánt az ő kellemes társaságában tölthettük. Bár a Zeneakadémián már javában folytak a próbák a Bartók Világverseny és Fesztivál esti gálakoncertjére, az épület több fontos termébe is bevitt, eközben rengeteg érdekes dolgot mesélt.



A földszinti előcsarnokban először a Zeneakadémia születéséről beszélt, arról hogyan kezdődött el a budapesti felsőfokú zeneoktatás Liszt Ferenc lakásán 1875 őszén 5 tanárral és 38 növendékkel, és hogyan bővült a tér, amikor pár év múlva a Sugár (ma Andrássy) úti új épületbe költözhettek át. Az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia első elnöke, Liszt Ferenc és első igazgatója, Erkel Ferenc lakásán kívül itt már jutott hely tantermeknek, sőt hangversenyteremnek is. De az intézmény egy idő után kinőtte az Andrássy úti palotát. Az új, a mai Liszt Ferenc téri Zeneakadémia épülete 1907. májusában nyílt meg. Ekkor lett többek közt Kodály Zoltán és Bartók Béla, a következő tanévtől pedig Weiner Leó a Zeneakadémia tanára.
Beszélt magáról a gyönyörű épületről, mely a szecessziós stílus pompás példája. A Giergl Kálmán és Korb Flóris által tervezett palota belső építészetében a kor nagy nevei működtek közre: a pécsi Zsolnay-cég kapta a padló- és falburkolati munkákat, az épület üvegablakainak kivitelezője pedig Róth Miksa volt. Vezetőnk a közreműködő társművészek közül még Körösfői-Kriesch Aladár nevét emelte ki, aki a földszinti előcsarnok két freskóját, valamint az emeleti előtérben látható kompozíciót festette.



(A Róth Miksa emlékházban tavaly, a gödöllői művésztelepen, Körösfői-Kriesch Aladár csoportjának műhelyében pedig 1998-ban jártunk.) Beszélt a 2010-13. közötti nagyszabású felújításról is, amiért 2015-ben Europa Nostra-díjat kaptak a rekonstrukciót végzők a kulturális örökség megőrzésének kategóriájában.
Ezután bementünk a gyönyörű nagyterembe, ahol sok apró érdekességre hívta fel a figyelmünket.



Az emeletre menve megmutatta a lépcsőkorlát diákoknak szerencsét hozó kék gömbjeit, láttuk az emeleti előtér szépségeit,



föntről is megnézhettük a gyönyörű nagytermet, jártunk a Solti teremben, ahol a diákok vizsgahangversenyei szoktak zajlani,



bevitt egy tanterembe is, majd a földszinten még megmutatta a legutóbbi felújításkor kialakított új terek egyikét, ami korábban világítóudvar volt, most azonban hasznos térré vált, főként kiállítások számára.

A Zeneakadémiát elhagyva nem búcsúztunk el az idegenvezetőnktől, meghívtuk, hogy jöjjön velünk a Vigadóig, így ő is fölszállt a buszunkra.



A Duna-parton álló Vigadóban először a földszinti Vigadó Galéria termébe vitt be bennünket. Kiállítás éppen nem volt, így ott mesélt az épület történetéről.



Szavaiból kiderült, hogy a jelenlegi Vigadó elődje a Pollack Mihály tervei alapján épült klasszicista stílusú Redute jóval a Zeneakadémiát megelőzve, már 1833-ban megnyílt. A polgárosodó pesti publikum ugyanis egyre inkább igényelte a bálok tartására alkalmas tánctermet.



Az épület erre készült ugyan, de - koncertek tartására alkalmas egyéb épület híján - sokáig hangversenyeknek is otthont adott. Többször adott itt koncertet az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc, utóbbi emlékezetes jótékonysági hangversenyét is itt tartotta, melynek bevételét a pesti árvíz károsultjainak ajánlotta. De ez az épület adott helyet 1848-ban az első népképviseleti országgyűlésnek is. Ez lett a veszte, ugyanis megtorlásul a következő évben a budai várat védő osztrák generális rommá lövette az épületet.

A jelenlegi épület, mely Feszl Frigyes tervei alapján keleti elemekkel vegyített romantikus stílusban épült a régi helyén, 1865-ben nyitotta meg kapuit. Vezetőnktől megtudtuk, hogy a többféle célt is szolgáló épület egyből jeles eseményeknek adott otthont: itt tartották Ferenc József és Sissy koronázási bankettjét és itt született meg 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Budapest is. Míg a későbbi Zeneakadémia arra alkalmas nem lett, a Vigadó volt a pesti zenei élet központja, vezetőnk nem győzte sorolni milyen hírességek léptek fel itt. De itt tartott előadást 1898-ban a norvég Nansen is északi sarki felfedező útjáról, 1909 októberében pedig a francia Blériot repülőgépét állították itt ki, amellyel az év júliusában elsőként repülte át a La Manche csatornát.
Csodálkozva hallgattuk, hogyan menekült meg a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett épület attól, hogy elbontsák és felvonulások számára alkalmas teret alakítsanak ki a helyén. 1954-ben sikerült ugyanis műemlékké nyilváníttatni, úgyhogy 1968-ban elkezdődhetett az újjáépítése. A régi pompáját csak nyomokban őrző, durván átalakított Vigadó csak 1980-ban nyílt meg újra, funkciója ekkor bővült ki a kortárs művészeknek kiállító helyet adó Vigadó Galériával, de változatlanul koncertek és kulturális rendezvények helyszíne is maradt. Még emlékszünk rá, hogy a 90-es években egyre többször csendült fel itt operett, musical, magyar nóta és ez volt a helyszíne az Interoperett hagyományteremtő újévi koncertjeinek is.
Aztán újra bezárták 2004-ben, és ekkor végre már a műemléki szempontokat figyelembe vevő, az eredeti állapotokat visszaállító felújítás vette kezdetét. Ennek csodaszép eredményét láthattuk most. A 2014-ben újranyitott Vigadó azóta a Magyar Művészeti Akadémia székháza is és összművészeti központként kulturális és művészeti rendezvények helyszíne. Bérelhetők a termei koncertek, bálok, de akár konferenciák vagy fogadások számára is. Ehhez azonban szinte naponta kell átrendezni a tereket, ami nem kis munka.

Vezetőnk igyekezett mindent megmutatni az épületben. Megcsodáltuk az impozáns előcsarnokot,



a II. emeletre vezető pompás díszlépcsőt és folyosót csodálatos csillárjaival,



az emeleti dísztermet



és a hozzá kapcsolódó termeket, a délit és északit, majd a IV. emeleten kialakított termeket, a Makovecz termet és a Sinkovits Imre Kamaraszínpadot. Még az egykori tetőtér átalakításával létrehozott V. és VI. emeletre is felmehettünk, ahol a Vigadó Galéria további kiállító helyszínei vannak (ottlétünkkor éppen egy nemzetközi textilművészeti kiállításra készülődtek). Bekukkantottunk a Magyar Művészeti Akadémia üléseinek termébe is.



A legfelső emeleten a panoráma teraszra vezető folyosón a "Pesti Vigadó Idővonal" kiállítás mutatta be képekben mindazt, amit vezetőnktől előzőleg a Vigadó és elődje, a Redute történetéről hallottunk. Sétánkat a délutáni napsütésben fürdő panoráma teraszon zártuk.



Csodálatos innen a kilátás a Dunára és a túloldali Várhegyre. Ebben gyönyörködtünk, amikor vezetőnk elbúcsúzott tőlünk. Azzal köszöntünk el tőle, hogy szívesen hallgatnánk a vezetését ismét, amikor a jelenlegi felújítás után 1-2 év múlva újra megnyíló Operaházat szeretnénk majd megnézni.

2019. június 29. JUHANNUS

Idén kissé formabontóan ünnepeltük a nyári napfordulót. Juhannus ünnepi összejöveteleink szokott helyszíne egy ideig sajnos le van zárva, veszélyessé vált az öreg iskolaépület. Így új helyszín után kellett néznünk, amit meg is találtunk: a Helytörténeti Múzeum kertje éppen megfelelt a csapatunknak. Csak máglyát nem lehet ott rakni. Emiatt kissé fájt a szívünk. A másik változás az időpont volt. A napforduló hétvégéjén nagy városi szabadtéri színházi rendezvények zajlottak Szigetszentmiklóson, ezért az a hétvége foglalt volt, s a mi Juhannusunk 29-re tolódott. De nem is volt baj, hiszen az előző szombaton olyan özönvíz-szerű felhőszakadás zúdult Szigetszentmiklósra, ami el is mosta a színházi előadást, ettől legalább megmenekültünk. Sőt: 29-én gyönyörű mosolygós napsütéses délután segített, hogy gond nélkül ünnepelhessünk.

Mivel máglyát nem rakhattunk, lecsót főztünk a múzeum tornácára kihelyezett gázégőn. Pontosabban főztek azok a baráti köri tagok, akik időt és fáradságot nem kímélve már kora délután hozzáláttak.




A csapat nagyobb része 5-6 óra között érkezett, örömmel szimatolva bele az ínycsiklandó illatokba. Sütit, gyümölcsöt, finom innivalókat mindenki hozott, ez már szokás nálunk.



A műsor rövid volt. Zachár Laci barátunk szabadtéri főzéssel kapcsolatos anekdotákat hozott és egy rövid történetet Mannerheim marsallról még abból az időből, amikor az orosz seregben a japánok ellen vívott harcokban oroszlánként harcolva tűnt ki bátorságával.



Ezután Virág Istvánné Erzsike énekelt egy finn nyári dalocskát magyar fordításban, amit még diákkorában tanult.



Végezetül Szacsvay Zsuzsa beszélt a nyári napforduló idejének kincseiről, Túrmezei Erzsébet evangélikus diakonissza Nyár című versét olvasva föl ehhez. Álljon itt pár sor a versből:

"Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatevő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem."



Majd a Szent Iván éj varázslatosságáról szólt, amihez illusztrációként egy Genfben élő magyar költőnő, A.Túri Zsuzsa Szent Iván éj című versét hozta:

"Hold ha ledobja fényfonalát
bontsd ki hajadnak éjfonatát
kémlelj merészen rejtjeleket
titkokat súgó vad szeleket
érezd az égbolt veled forog
benned varázslók vére csorog
míg mész a dombra réteken át
öleld meg néhány tölgy derekát
szedj kosaradba gyógyfüveket
életvíz töltse csöpp üveged
pázsit ha surrog lépted alatt
ruhádra pókháló ha ragad
énekelj lesnek kobold-szemek
virágzó páfrány magja pereg
gyújts tüzet megszentelt pillanat
pernye-pillangók most a szavak

-félelmet égetnek
a lángok
hajnali hamu
csendje áldott-

tűzben fonnyasztva szent a gyümölcs
titkaid őrizd tűzszemű bölcs."

Ezután hozzáláttunk a vacsorához. Köszönet a szorgosoknak, finom volt a lecsó, finomak a sütik, jól estek az italok és a jóízű beszélgetés.



Így is szép lett a Juhannus estünk.

ELHUNYT VARGA DÉNES BARÁTUNK

Megint kevesebben lettünk. Varga Dénes barátunk, közösségünk meghatározó tagja, május 29-én, 94 éves korában itt hagyott bennünket és elment a felesége, Judit után. Temetése 2019. június 19-én volt a szigetszentmiklósi katolikus templom altemplomában. Tudjuk, hogy ebbe bele kell nyugodnunk, de baráti körünknek nagyon fáj ez a veszteség, Velünk is marad a lelkünk mélyén.

Dénes halotti búcsúztatóján baráti körünk örökös tiszteletbeli elnökének, Dr. Becz Miklósnak búcsúzó gondolatait Deák Csaba parókus olvasta föl:

"Drága Dénes!

Ezzel a jelzővel szólítlak meg, mert szeretett és szívünkhöz nőtt barátunk voltál a Magyar- Finn Baráti Körben.
Akik már korábban is ismertek, azt mondták, hogy a csatlakozásod által sokat nőtt a Baráti Kör értéke.
És igazuk lett. Végtelen szerénységed sem rejthette el igen nagy általános műveltségedet. Gyorsan megtanultuk, hogy ha mondtál valamit, az biztos tudáson alapult.
Kedvességed, emberbecsülő magatartásod általános szeretetet keltett irántad.

Értékes előadásokat is tartottál nekünk, mégis az általad szervezett kirándulások hagyták a legmélyebb nyomot a lelkünkben. Az útvonalról és az úti célról mindig mindent tudtál, és minden nevezetességhez irodalmi szemelvényeket csatoltál. Nem volt egyetlen unalmas perc sem. A szemelvények felolvasásával a résztvevőket bíztad meg. Értettél hozzá, hogy a jobbik énünk nyilvánuljon meg. Elő-előfordult, hogy kívülállók is jöttek velünk, akik kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy hasonló felemelő turista élményben még nem volt részük.

Nagyon szerettünk, Dénes! Köszönjük a barátságodat.
Villon szavaival búcsúzom: Ölelje át az Úr a lelkedet!"



Képünk akkor készült, amikor 2016-ban a tisztújító közgyűlésen Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök Varga Dénes barátunknak, kirándulásaink kigondolójának és sok nívós előadás megtartójának, köszönetünk jeléül átadta a Szózat emlékérem egyik példányát.

2019. június 01. BUSZKIRÁNDULÁS ZIRCRE

A magyar finnbarátok jeles évfordulót ünnepelnek: idén júliusban lesz a Zircen született Reguly Antal, a magyarországi finnugrisztika egyik legelső, kiemelkedő képviselője születésének 200. évfordulója. Zirc készül az ünnepre, a zirci Bakonyi Finnbarátok Köre is. Eldöntöttük hát, hogy idei nyár-eleji kirándulásunkon Zircre megyünk, és egyúttal meglátogatjuk az ottani finnbarátokat is.
A sok esős nap után félve indultunk el, de ránk ragyogott a szerencse: egész nap remek idő volt.

Zircre érkezve már várt minket az Árpád-kori romoknál az ottani baráti kör korábbi elnöke, Németh István és a Reguly Antal Múzeum helytörténeti kutatásokkal foglalkozó munkatársa, Kirmer Anna. Istvánnal megbeszéltük, hol és mikor fogunk a baráti kör tagjaival találkozni, majd Kirmer Annára bízott bennünket, aki Zirc város történelmének jeles helyszínein és látnivalóin vezetett végig minket.



A város helyén a középkorban az első Árpád-házi királyok idején még csak egy udvarház állt, biztosítva a királyi vadászatok során a pihenő helyet a mindenkori uralkodónak. Itt halt meg I. Endre király, ennek és a hozzá csatlakozó templomnak a romjainál kezdtük sétánkat. Zirc valójában akkor vált lakott hellyé, amikor később III. Béla király monostort alapított itt francia ciszterci szerzeteseknek. Zirc akkoriban a monostor körül élő kézművesekből és a szerzeteseket kiszolgáló emberekből álló népességgel alakult településsé. Anna innen történelmet mesélve vezetett tovább, elmondva, hogy annak a bizonyos középkori ciszterci monostornak is csak a romjai állnak már, mert a török pusztítás elől menekülő szerzetesek magára hagyták és az apátság javai megsemmisültek.



A köveit később egy újabb, ezúttal barokk apátság építéséhez használták fel az elnéptelenedett települést újra benépesítő német telepesekkel érkező sziléziai ciszterci szerzetesek. Amíg az új monostor épült, itt a legrégebbi romok közelében építettek a szerzetesek egy kis templomot (ezt is megnéztük),



és maguknak egy átmeneti lakóházat, amit manapság Bagolyvár néven emlegetnek és étteremként működik, ezért csak kívülről láthattuk.



Sétánk során az arborétumon át érkeztünk el a jelenleg is álló ciszterci apátsághoz.



Azt és a régi, középkori monostornak a jelenlegi mögötti, eddig feltárt romjait délután néztük meg. Innen ugyanis Anna a Reguly Antal Múzeumba vitt minket,



ahol már várt a múzeum igazgatója, Ruttkay-Miklian Eszter. Ő a múzeumban a finnugor kutatások szakértője, nagy tudású szakember, akiről hamar kiderült, hogy nagyon szereti, amivel foglalkozik. Remek előadást tartott nekünk a múzeumnak helyet adó, egykori Dubniczay házban született Reguly Antalról.



Elhallgattuk volna még tovább is, de vártak a zirci finnbarátok.

Németh István értünk jött, hogy buszunkat elkalauzolja ahhoz a művelődési házhoz, ahol zirci barátaink az összejöveteleiket szokták tartani. Előbb azonban megmutatta nekünk azt a parkot is, aminek egy részét most fogják Reguly ligetnek elnevezni, ahol a júliusi ünnepségekre készülve a baráti kör emlékfát ültetett és asztalokat, padokat helyezett el. Ők itt szokták a Juhannust tartani. A nagy meglepetés a művelődési háznál várt. Érkező buszunkat a ház előtt felsorakozó baráti köri tagok várták, a ház nagy termében pedig terített asztalokon gőzölgött az általuk főzött gulyásleves, hozzávaló, maguk sütötte sajtos kiflikkel megrakott tálak társaságában. Házi pálinkával köszöntöttek, az együtt elfogyasztott finom ebédhez pedig remek vörös bort kínáltak.




Ebéd közben beszéltek az életükről, gondjaikról, örömeikről, melyek nagyon hasonlóak a mieinkhez. Ők is öregszenek, de nagyon aktívak. Örömmel újságolták el, hogy egyesületük a város érdekében kifejtett kimagasló tevékenységéért 2018. augusztus 20-án Pro Urbe Zirc kitüntetést kapott Zirc Város Önkormányzatától. Gratuláltunk is nekik ehhez. Aztán elbúcsúztunk tőlük, mert délután az apátság látnivalói vártak ránk.

Az apátsági templomban újabb meglepetés várt. Egy remek humorérzékkel megáldott fiatal szerzetes kalauzolt bennünket, aki amellett, hogy mindent elmondott a templomról és az utóbbi évek restaurálása során feltárt titkokról, sokszor meg is nevettetett minket.



Jó lett volna magunkkal hozni őt, annyira megkedveltük a rövid idő alatt.
Az apátság épületében ezután a gyönyörű ciszterci műemlék könyvtárat néztük meg,



majd - aki még mozogni tudott, - sétált egy nagyot az arborétumban. Körülöleltük a 400 éves kocsányos tölgyet,



gyönyörködtünk a virágokban, a szépen rendezett parkban.
Az utolsó meglepetés akkor fogadott, amikor visszaértünk az apátsághoz: nagy motortülköléssel egy különleges esküvői menet érkezett a templomhoz, nyitott VW autón a fiatal pár, mögöttük pedig a násznép motorkerékpárokon. Hát ilyet se minden nap lát az ember! Ennek a képnek az emlékével szálltunk vissza a buszba.



Nagyon szép nap volt. A zirci finnbarátoknak írt köszönő levelünkben többek között ezt írtuk: "Sokáig fogjuk emlegetni ezt a zirci kirándulásunkat és nagy szeretettel emlékszünk vissza rátok! Nagy dolog 15 ember napját széppé tenni, és ti ezt tettétek. Barátokra találtunk. Reméljük, találkozunk még Szigetszentmiklóson!"

2019. április 24. KÓS KÁROLY - Koppányi Miklós előadása

Koppányi Miklós barátunk, a Magyar- Finn Társaság kulturális alelnöke gyakori vendég nálunk, Szigetszentmiklóson. Építészmérnökként szakmájába vágó témákról, főként finnországi építészeti érdekességekről szokott vetítéssel kísért előadásokat tartani. Szeretjük előadói stílusát, szívesen hallgatjuk és mindig tanulunk tőle. Most is szakmájába vágó témát hozott, de - kérésünkre - ezúttal nem finn, hanem magyar (pontosabban erdélyi magyar) építész hírességről, Kós Károlyról szólt az előadása.



Előadásából kiderült, milyen sokszínű, gazdag életművet hagyott ránk Kós Károly, aki nemcsak építészként, hanem grafikusként, íróként, könyvkiadóként és közéleti személyiségként is jelentős pályát futott be. Gondolatait, írásait és épületeinek egyéni formavilágát idézte meg ezen az estén Miklós. Vetített sok-sok képet Kós rajzairól és linómetszeteiről, az általa tervezett épületekről és tervrajzukról, hozott magával a könyveiből, a fölolvasott önéletrajzi szemelvényekkel hozva közelebb hozzánk a művész egyéniségét.



Beszélt az életéről, ami történelmünk különösen viharos időszakára esett: a Temesváron 1883-ban született és Kolozsvárott 1977-ben meghalt Kós Károly hosszú életének 94 éve alatt előbb a császári- és királyi Magyarországnak, majd a királyi, végül pedig a kommunista Romániának volt a polgára. De mindvégig hűségesen szolgálta az ő szeretett Erdélyét.

Megtudtuk, hogy már középiskolásként kitűnt rajztudása. Jó tanuló volt, ezért 16 éves korában kapott egy kerékpárt, azzal járta a Kolozsvár környéki vidéket, vitte a rajzeszközeit és rajzolt mindent, amit látott. Ez a rajztudása kísérte végig a pályáján. Édesapja tanácsára a budapesti Műegyetem mérnöki szakján kezdte egyetemi tanulmányait, de rajztudása átvitte az építész szakra, ott is szerzett végül diplomát. (Érdekességként mondta el Miklós, hogy abban a Puskin utcai épületben, melyben akkoriban az építész szak volt, most az ELTE finnugor tanszéke működik.) Frissen végzettként, Kós Károly erdélyi tanulmányútra kapott lehetőséget, azalatt is rajzolt, a Székelyföld népi építészetét tanulmányozva. Tapasztalatait, rajzait könyvbe is foglalta.



Jövendőbeli feleségének is önmaga által illusztrált, székely népballadákat tartalmazó könyvet készített. Ezekből a rajzokból is vetített Miklós nekünk párat.



Amikor Budapesten megkezdte építészi munkáját, Kós Károly mindig Erdély, benne pedig különösen Kalotaszeg népi építészetének motívumait igyekezett terveibe beépíteni, így szeretett volna egy speciálisan magyar építészeti formanyelvet kialakítani. Művészi ars poeticája, amit Erdélyország népének építése című tanulmányában fogalmazott meg, valahol összecseng Kodály Zoltán és Ádám Jenő törekvéseivel: "Népművészetünk alapja a középkor művészete, nemzeti művészetünk alapja a népművészet". Miklós, képekkel illusztrálva, párhuzamba is állította a munkáját s finn Saarinennel és Gallen-Kallelával (utóbbival Kós találkozott is Budapesten és jó barátságba is kerültek egymással).
Miklós azt mondta, hogy Kós első önálló építészeti megbízását Schulek Frigyes segítségével kapta, Óbudán a reformárus templom mellé kellett parókiát és imatermet terveznie. Ettől kezdve számos híres épület tervezésében működött közre, melyek közül többet mi is láthattunk. Mindegyiken észrevehetők az erdélyi népi építészet stíluselemei. Részt vett a budapesti állatkert épületeinek tervezésében, stílusát olyan épületek jellemzik, mint a zebegényi katolikus templom



vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Saját bevallása szerint ez utóbbi nőtt leginkább a szívéhez.

1910-ben, három évvel az egyetem elvégzése után megnősült és a kalotaszegi Sztánán vásárolt földön házat épített magának és családjának. Ez lett a híres "Varjúvár", ami kezdetben csak nyaralónak készült, de később lakó- és alkotóházává vált, amikor az első világháború idején családjával ide vonult vissza.



(Miklós felhívta a figyelmünket a hasonlóságra Hvitträsk, a finn építészhármas - Gesellius, Lindgren és Saarinen - önmaguknak épített műteremháza és a Varjúvár között.) Budapesten felfelé ívelt Kós Károly karrierje, a Wekerletelep sajátos arculata ma is őrzi a keze nyomát, 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek megtervezésével, állami ösztöndíjjal Isztambulba mehetett tanulmányútra, 1918-ban pedig meghívták tanárnak a budapesti Iparművészeti Főiskolára. Trianon azonban arra indította, hogy ne fogadja el a kinevezést. Önmaga és családja további sorsát befolyásoló döntéséről így vallott 1957-ben írt önéletrajzában: "Választanom kellett tehát: a biztos és szép professzori egzisztenciát, építészi tevékenységem újrafelvételét és a Budapestre való áttelepedést, vagy a teljes életbizonytalanságot, a magam és családom és népem ismeretlen sorsában való osztozást az itthon maradással. A döntés nehéz volt. Végül is ezt írtam az Iparművészeti Főiskola néhai igazgatójának, Gróh Istvánnak: Erdélyben bizonyára nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten. És itthon maradtam."

Élete ettől fogva Erdélyhez kötődött. Abból, amit Miklós mesélt, az látszik, hogy sokféleképp szolgálta a hazáját. Jó ideig nem építészi munkát, hanem politikai feladatokat vállalt. Megalapította a "Kalotaszegi Köztársaságot", a magyarságnak igért nemzeti autonómia érdekében megírta "Kiáltó szó" című röpiratát, de pár év hiábavaló küzdelem után felhagyott a politizálással, inkább a magyar kultúra érdekében próbált tevékenykedni. A két háború között megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, szerkesztette az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóiratot, sorra jelentek meg tanulmányai, szépirodalmi művei, melyekhez rendszerint maga készítette az illusztrációkat is. Több, mint 40 évig volt az erdélyi református egyházkerület főgondnoka. Lassan ismét jöttek építészeti feladatok is: a kalotaszegi Székely Népfőiskola megtervezése, Mátyás király kolozsvári szülőházának és egyéb erdélyi épületeknek, sok egyházi épületnek a restaurálása. A háború alatt kezdett mezőgazdasági építészetet tanítani a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán, ahol egészen 1953-as nyugállományba vonulásáig tanított. Tankönyveket írt és rajzolt, ezekből is láthattunk rajzokat.

A második világháborúban azonban sztánai házát kifosztották, családjával Kolozsvárra kellett költöznie a testvéreihez. Hallhattuk, hogy a háborút követően, a demokratikus átalakulásban reménykedve, egy ideig ismét politikai szerepet vállalt, de pár év után, látva a reménytelen helyzetet, ismét felhagyott ezzel. Inkább írogatott és egyre inkább az erdélyi magyarság élő lelkiismerete lett. Szakmai természetű könyvein (Régi Kalotaszeg, A székely nép építészete, stb.) kívül jelentőset alkotott a szépirodalom területén is. Úgy érezte, hiányzik a magyar múlt olyan idézése, amely erőt ad a magyar jelenhez. Ennek a gondolatnak jegyében születtek szépirodalmi művei (Atila Királról Ének, Gálok, Erdély kövei, Varju-nemzetség, Az országépítő, színművei Budai agy Antalról, István királyról, stb). Minden tevékenységével a hazáját szolgálta tehát. Születésének 90. évfordulóján a magyar állam a gyémántokkal ékesített Zászlórend I. fokozatával tüntette ki. Köszönő beszédében fontosnak tartotta kihangsúlyozni: "A történelem tanúsága szerint az igaz embernek, de mindenekelőtt az igaz művésznek, írónak, építő-, képző-és zeneművésznek - mindenütt a világon, minden időben és minden körülmények között - a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét, megbecsült hagyományaik szellemében, hűségesen szolgálja. Ezt vállaltam és cselekedtem, nem mást és nem többet."
94 évesen halt meg Kolozsvárott, ahol a házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.



Előadása befejezéseként Koppányi Miklós a hosszú, küzdelmekkel teli életet leélt idős Kós Károly szelíd, bölcs szavait idézte: "És megtanultam megelégedni azzal, amit a sors számomra juttatott: az egészséget, a családomat és az Úristennek azt a sok-sok szépségét, amit az emberek nem tudnak elrontani és megcsúfolni, s ami ingyen ajándékként jut minden embernek, csak a szemét kell kinyitni a látásra, fülét a hallásra és lelkét a befogadásra."

2019. március 29. "MINDEN AKAROK LENNI" - S. Becz Pál életmű kötetének bemutatója

Baráti körünk alapító, évek óta immár örökös, tiszteletbeli elnöke, Dr. Becz Miklós néhai édesapja, S. Becz Pál költő emléke előtt tisztelgett baráti körünk a költő-író születésének 120. évfordulója alkalmából. Összejövetelünk társrendezői a Városi Könyvtár és Közösségi Ház, valamint a Kossuth utcai Református Egyházközség voltak.



Miklós barátunk édesapja a XIX. század utolsó évében született egy tősgyökeres, akkor még jómódú szigetszentmiklósi parasztcsalád hetedik gyermekeként. Parasztember édesapjától azonban szinte észrevétlen örökölte istenhitét és a műveltség iránti igényét. A család anyagi helyzetének megromlása miatt az igen okos kisfiút szülei sajnos nem taníttathatták tovább, a hat elemi elvégzése után dolgozni kényszerült: a legnehezebb fizikai munkák elvállalásával kereste a kenyerét. Műveltségét azonban autodidakta módon tovább fejlesztette és írni is kezdett. Írásaival reagált mindarra, ami a századforduló Magyarországán és Szigetszentmiklósán érte. Ezek az írások azonban a politikai hatalom szemléletével nem egyeztek meg, publikálni nem lehetett őket. Asztalfiók őrizte az iskolai irkákban egyre gyűlő műveit, majd, amikor ott már nem fértek, az egyre szaporodó füzetek kisebb ládákba vándoroltak.



Ez az életmű, melyet lánya gondosan megőrzött, Miklós fia pedig szép sorban, több év alatt nyomda alá rendezett, mára hét kiadott kötetet töltött meg.



A mostani, utolsó kötet, mely a "Minden akarok lenni" címet viseli, válogatás a hét kötet műveiből, mintegy az író-költő életművének keresztmetszete. A válogatást Miklós barátunk Olach Zoltánra, baráti körünk tagjára bízta, a könyv bemutatását pedig eddigi könyveinek szakavatott bemutató művészére, Gy. Szabó András előadóművészre. Erre gyűltünk össze március 29-én.
Szokásunkhoz híven a Városi Könyvtár és Közösségi Ház falán 2015-ben elhelyezett S. Becz Pál emléktábla koszorúzásával kezdtük összejövetelünket. A sok megjelentet, közöttük a költő családjának tagjait Soltiné Radnics Magdolna, baráti körünk titkára köszöntötte az alábbi idézettel, mely a költő "Egyedüli érték" című verséből való:

"Gondolataidnak kristálytisztasága
Felemeli lelked olyan magasságba,
Hol megszűnik minden, földi salak nincsen.
Ott közel van hozzád, lehajlik az Isten."



A köszöntés után Olach Zoltán barátunk helyezte el koszorúnkat az emléktábla alá.



Köszöntőjében Soltiné - többek között - azt mondta: "Az emlékezés olyan, mint az imádság, megszólítjuk azt, akire emlékezünk, kapcsolatot keresünk vele." Az összejövetel a Városi Könyvtár színháztermében folytatódott, ahol a költő Gy. Szabó András közvetítésével válaszolt a mi kapcsolat keresésünkre.



Gy. Szabó András, számos irodalmi díj és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa, ezúttal is a téma és a költő iránti mély tisztelettel méltatta S. Becz Pál munkásságát és "Minden akarok lenni" című, sokféle műfajú, válogatott írásait tartalmazó kötetét. Ahogy ilyenkor szokta, előadását a költő verseinek és prózai műveiből vett részleteknek magas szintű tolmácsolásával illusztrálta. Végezetül ezt mondta: "S. Becz Pál egyes szám harmadik személyben megírt önéletrajzának, a Szürke kis regénynek sorait így fejezi be: "...az írás létszükséglete volt, mert amíg írt, és úgy érezte, hogy szépen ír, addig tartalmat és értelmet kapott az élete, még akkor is, ha a célját, az írói elismertséget nem érte el. Az írásai mind az asztalfiókba és a ládájába kerültek. A lelkiismerete tiszta maradt". Igen, a lelkiismerete tiszta maradt, egy makulátlanul tiszta élet néz ránk immár az asztalfiókból és ládákból kikerült írásaiból."



Az előadónak és a szervezőknek Dr. Becz Miklós így köszönte meg az emlékműsort:
"A mai estért köszönetet kell mondanom városunk vezetésének, a Kossuth utcai református gyülekezetnek, a Magyar- Finn Baráti Körnek és a Városi Könyvtár és Közösségi Háznak, kiemelve Lázár igazgató úr és Soltiné Radnics Magdolna sokrétű segítségét.
Ma olyan író-költő előtt hajtunk fejet, aki lemondva a karrier lehetőségéről megalkuvás nélkül szállt síkra a társadalmi igazságosságért és az örök humanista értékekért. Szegény ember létére nem azt kereste, hogy mit kaphat a közösségtől, hanem hogy ő mit adhat.
Szívből köszöntöm a közönség minden tagját remélve, hogy továbbadják S. Becz Pál szellemiségét."

A nagy sikert aratott előadói est végeztével az előcsarnokban még hosszan együtt maradtak a meghívottak és baráti körünk tagjai. Az életmű kötetből sokan vásároltak,



Dr. Becz Miklós pedig, aki nagy és szép küldetést teljesített édesapja emlékének megőrzésével, boldogan dedikálta azoknak, akik ezt kérték tőle.

2019. március 01. "FINNUGOR NÉP A MAGYAR?" - Olach Zoltán előadása

Baráti körünk minden évben megemlékezik a Finn Kultúra Napjáról, azaz a Kalevala-napról. Idén március 01-i összejövetelünkön tettük ezt.



Bevezetőjében Dr. Szacsvay Zsuzsanna, a kör elnöke szólt a Kalevala-nap jelentőségéről, a finnek nemzeti eposzává vált Kalevala összeállítójáról, Elias Lönnrotról, és arról, miért éppen február 28-án ünneplik a finnek a finn kultúra ünnepeként a Kalevala-napot. A dátum kiválasztása nagyon hasonló a Magyar Kultúra Napjának dátum választásához: 1835-ben az első, később Régi Kalevalaként ismert kézirat előszavát összegyűjtője február 28-án írta alá. Ezután Zsuzsa röviden megemlékezett a 200 éve született magyar néprajzkutatóról, Reguly Antalról, aki az oroszországi finnugor nyelvcsaládhoz tartozó népek kutatásának úttörője, a magyarországi finnugrisztika egyik legelső képviselője volt.

Baráti körünk tagja, Olach Zoltán előadása éppen ehhez kapcsolódott. Címe, "Finnugor nép a magyar?" kissé provokatívnak hathat, de hamar kiderült, hogy nem annak szánta.

Előadásában arra vállalkozott, hogy részben bizonyos fogalomzavart eloszlasson, részben a modern kutatások tükrében megpróbálja helyre tenni a magyarság genetikai hovatartozását és nyelvi gyökereit. Mert, mint előadásából kiderült, a kettő nem azonos.
Manapság sokfelől hallhatunk a magyarok sumér eredetéről. Zoli előadásában kifejtette, hogy erre tudományos bizonyíték sem nyelvészetileg, sem genetikailag nincs.



Tárgyalta a hun eredetet is, de sajnos a valódi bizonyítékok erre vonatkozóan is hiányoznak.
A megalapozó nyelvtudomány úttörőiről, Sajnovics Jánosról, Gyarmathy Sámuelről, Hunfalvy Pálról, Reguly Antalról, Budenz Józsefről szólva hozzátette: komoly tudomány által megalapozottan azóta sem lehetett kétségbe vonni a finnugor nyelvi rokonság tényét. A nyelvi és genetikai rokonságot azonban nem szabad összekeverni.
A magyarság paleogenetikai vizsgálatáról szólva Zoli azt mondta, hogy a genetika nem magyaráz meg semmilyen nyelvi-kulturális tényt. Az első évezred sztyeppei régiójából alig van DNS minta. Annyi megállapítható, hogy a honfoglalók anyai ágon a mitokondriális DNS-ük alapján rendkívül heterogén népet alkottak, ezen belül ázsiai összetevőkkel. A teljes mitokondriális genom egyedi (filogenetikai) kapcsolatokat ugyan mutat itt-ott a 6-11. századi uráli-kámai-bjelajai népességgel, tehát létezhetett némi kevés keveredés is akár a nyelvrokonainkkal, de a mai magyar népesség genetikája ettől már nagyon eltér. Már a 10. századi magyar sírok népe is a honfoglaláskor itt talált népek (avarok, szlávok) erős genetikai hatását mutatja, a magyarság jelenlegi genetikai jellege pedig arra utal, hogy az évszázadok alatt nagyon erősen keveredtünk az európai népekkel, hiszen a magyar mára már a legtöbb európai néppel erős genetikai rokonságot mutat.

Nem vagyunk tehát genetikailag finnugor nép, csak nyelvünk tartozik a finnugor népek nyelvcsaládjába.



Ezekről a népekről beszélve Zoli bemutatta, hogy a magyarok, finnek és észtek kivételével a többiek veszélyeztetettek vagy máris kihalóban vannak.

Végezetül színes képsorokkal mutatta be a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó népek népviseletét és néhány olyan finnugor nyelvű kisebbséghez tartozó embert, aki valamilyen módon mára sikeressé vált (pl. Moszkva manysi származású főpolgármesterét, Szergej Szemjonovics Szobjanyint).

2019. január 25. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL

Idei januári összejövetelünket az éves beszámoló közgyűléssel kezdtük. Szokás szerint az elnöki beszámoló volt az első napirendi pont.



Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök ezúttal is vetítéssel kísérte a 2018. év eseményeiről szóló beszámolóját. A tagok szívesen nézegették az átélt emlékeket visszaidéző képeket. Soltiné Radnics Magdolna titkár az elmúlt év pénzügyi beszámolóját, Petruzsán Károlyné Györgyi pedig a felügyelő bizottság jelentését mondta el.



Ezúttal is láthatóan jól gazdálkodtunk a bevételeinkből, azaz az 51 fő által befizetett tagdíjakból és az önkormányzattól pályázattal elnyert támogatásból. Utóbbival maradéktalanul időre el is számoltunk a szigetszentmiklósi önkormányzatnak. Ezek után Dr. Szacsvay Zsuzsanna ismertette a baráti kör 2019-re javasolt programtervezetét, Soltiné Radnics Magdolna pedig a 2019-es költségvetési tervezetet. A tagság a szavazások során mind a beszámolókat, mind a tervekről szóló előterjesztéseket egyhangúan elfogadta.

Összejövetelünk második részében a Magyar Kultúra Napja alkalmából baráti körünk örökös, tiszteletbeli elnökének, Dr. Becz Miklósnak az előadását hallgattuk, melyben az erdélyi magyar kultúra két tavaly elhunyt nagyságára, Kallós Zoltánra és Kányádi Sándorra emlékezett.



Visszaemlékezése annak példája, miként kapcsolódik össze a finn és a magyar kultúra, pontosabban a magyar kultúrát ismerő és szerető finnek mit tesznek a magyar kultúráért és viszont. Álljon ezért itt Miklós teljes előadása azzal, hogy a verseknek, melyeket részben ő maga, részben lányai, részben három baráti köri tag olvasott fel, csak a címét tüntetjük fel.

"A magyar kultúra erdélyi nagyjai közül 2018-ban Kallós Zoltán és Kányádi Sándor távozott az élők sorából. Ezen óriások méltatására csak szaktudósok vállalkozhatnak. A mai estünk tehát nem akar értékelés lenni, inkább csak rácsodálkozás két személyre, akik maradandót alkottak. Emlékezni azonban filológiai képzettség nélkül is szabad, sőt mivel mind Kallós Zoltán, mind Kányádi Sándor megfordult a Magyar- Finn Baráti Körben, úgy gondolom, tartozunk az önbecsülésünknek azzal, hogy felidézzük emléküket. Másrészt Kányádi életében van néhány mozzanat, amelynek a szigetszentmiklósiak közül csak én voltam részese.

A kilencvenes évek elején a Kéktón volt egy óriási juhannuszunk, amelyen reszt vettek a Kalevala Baráti Kör és az oroszlányi Magyar- Finn Baráti Kör tagjai is. Outi Karanko figyelmeztetett, hogy a megnyitómban feltétlen üdvözöljem Kallós Zoltánt, akit ő meghívott. A nagy népdal- és nyelvemlékgyűjtő úgy járt-kelt a tömegben, ahogy gyűjtőútjain szokott, szerényen, egyszerűen öltözve, erdélyi tarisznyával a vállán. Emlékezzünk rá az egyik leghíresebb, általa gyűjtött apokrif imával! (Hegyet hágék, lőtőt lépék)

Kedves Barátaim! Jólesik arra emlékeznem, hogy 1995-ben vendégünk volt Kányádi Sándor. Ez egy nagysikerű est volt. A Városi Könyvtár színházterme megtelt. Kányádi akkoriban robbant be a magyar irodalmi életbe. Itt, az esten elég hosszan beszélt. A Baráti Kör tagjai jó néhány versét felolvasták. Ő pedig az akkori újdonságaiból mondott el néhányat. Nekem feltűnt, hogy mindegyiket fejből mondta. Az est könyvdedikációval ért véget.

Nekem a jó sorsom megadta, hogy néhányszor találkozhattam Kányádival ezen kívül is. Kétszer a Kalevala Baráti Körben bizonyos jubileumok alkalmával, egyszer pedig olyan körutazáson vettem részt Erdélyben, amelynek az idegenvezetője a híres költő volt. Kányádi ismételten szólt arról, hogy milyen fontosnak tartja, hogy a magyarok tartsák életben két híres apójuk, Bem és Benedek Elek emlékét, és ő mindent el fog követni, hogy ez a két fontos személyiség szobrot is kapjon. A csoport több tagja feliratkozott különböző összegekkel a gyűjtő ívekre.
A kétnapos körút zárásaként meghívta a csoportunkat Hargita fürdői nyaralójába. Kányádi kedves házigazda volt. Az udvaron helyezkedtünk el. Kellemes borozgatás mellett irodalmi délutánt tartottunk. Az ő verseiből olvastunk fel, és akinek már volt kész finn műfordítása, az azt is felolvasta.
Ez az erdélyi eseménysor ugyanis a Kalevala Baráti Kör kéthetes nyelvi tábora programjához tartozott, amelyet Brassóban tartottunk.
A kultúra iránt érdeklődők hálával gondolhatnak Outi Karankora, aki a nyári finn nyelvi táborokat szervezte. Gondja volt rá, hogy a tábor tagjait a kultúra jeles személyiségeivel hozza össze. Elég, ha Tatai Sándor írót, Ponori Thewrewk Aurél csillagászprofesszort és a ráckevei Patay László festőművészt említem. De emellett jeles művészeti fesztiválokra, híres műtermekbe is szervezett látogatásokat.
Outi Karanko Brassóban arra inspirálta a tábor finn és magyar tagjait, hogy készítsenek műfordításokat Kányádi verseiből. Készült is számos fordítás, és ennek később jó haszna lett.
Amikor Kányádi 85. születésnapját ünnepeltük a Kalevala Baráti Kör szervezésében a finn nagykövetségen, a versek, zenei betétek és beszédek után a nagy író kapott egy kicsike ajándékkönyvecskét. Ebben 31 Kányádi-vers volt. A magyar eredeti mellett ott volt a finn műfordítás is, amelyeket finn és magyar táborozók alkottak.
A fordítások túlnyomó része Pap Kingától származik. Kinga a tartalmi hűség megtartása mellett a magyar eredeti szépségét is visszaadta, és gyönyörűség olvasni a finn változatokat. Engem az a megtisztelés ért, hogy három fordításomat beválogatták a kis gyűjteménybe. Mivel a fordítók maguk választották ki, hogy mit ültetnek át finnre, nyilván alaposan átnézték a verseket, és így egy kollektív válogatás történt. Meggyőződésem, hogy a gyűjtemény hűen adja vissza Kányádi szellemiségét. 1958. és 2011. között írt versek adnak bepillantást az életműbe.

Nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, és újra hangsúlyozom, hogy én csak a Kalevala Baráti Kör összeállításából válogattam erre a mai estre. A csoportosítás azonban önkényes, és az én felelősségem.
A kis verscsokrok a következő címeket viselhetnék: anya, szerelem, szülőföld, székely sorskérdések, egyéni sors.


Édesanyja emlékére: (Felolvasta Dr. Szacsvay Zsuzsanna)

Holtomig ismeretlen (Anyám emlékére)
Sárga kankalin

Egy forró szerelmes éjszaka és az elmélyült házastársi szerelem: (Felolvasta Farkas Ottó)

Kétszer kelt föl...
Két nyárfa
Bántani én nem akarlak

A szülőföld szeretete: (Felolvasta Becz Éva)



Gyermekkor
Változatlan változat
Betemetett a nagy hó
Folytonosság
Előhang

Székely sorskérdések:

(Felolvasta Benyóné Becz Katalin):

Harangfölirat (Ars poetica)
Történelemóra
Indián ének
Isten háta mögött

(Felolvasta Dr. Becz Miklós):

Éjfél utáni nyelv

(Felolvasta Farkas Ottó):

Árnykép
Jönnek hozzám
Vagyunk amíg

Egyéni sorsok: (Felolvasta Dr. Becz Miklós):

Oki Asalcsi balladája
Születésnapokra

(Felolvasta Soltiné Radnics Magdolna):

Majd
Távolodóban
Szelíd fohász

Reméljük, megkapta a Teremtőtől a Szelíd fohászban kért végső áldást:

"nem marad-e sziklára hullt
magokként vajon terméketlen
mit egy hosszú életen át
a jövendőnek elvetettem

tudom sokat eltékozoltam
abból amit rám bíztál sokat
de azért ne tagadd meg tőlem
holtomban se áldásodat"

Kányádi Sándor igazi költő lett a Születésnapokra c. versében leírt zord társadalmi viszonyok között is. Nem fulladt bele az isten háta mögötti provinciába. Hű maradt a szülőföldjéhez és a népéhez. Utánozhatatlan stílusával jutott fel a magyar költészet nagyjai közé, de mindvégig megmaradt kedves, közvetlen embernek.
Az ágra akasztott tarisznyája nem üres, hanem kincsekkel van tele.
Köszönöm a felolvasók segítségét.
A válogatás körülményeiről azért beszéltem egy kicsit bővebben, mert be akartam mutatni egy példát arra, hogy a magyar- finn barátság milyen nemes tartalommal van tele.
Köszönöm a figyelmüket."

2018. december 17. KISKARÁCSONY (PIKKU JOULU)

Híven baráti köri tradíciónkhoz, idén is megünnepeltük a Kiskarácsonyt. Összejövetelünket a szokott módon, advent közepén, december 17-én tartottuk.
A karácsonyi ráhangolódás úgy az igazi, ha gyermekekkel ünnepelhetünk. Meghívásunkat elfogadva, ezúttal is a Bíró Lajos Általános Iskola 3./a református osztálya jött el hozzánk, karácsonyi műsorral kedveskedve a nagymama- és nagypapa korú baráti köri tagoknak. A 20 gyerek, akiket osztályfőnökük, Becz Józsefné Erzsike tanítónéni készített fel, aranyos történetet játszott el nekünk. Címe "Állatok karácsonya" volt és arról szólt, miként élték meg a Betlehem környékén élő állatok azt az éjszakát, amikor Jézus született.



Dicséretesen felkészültek voltak a gyerekek, a végén pedig gyönyörűen énekeltek! Szokatlan, hogy ilyen korú gyermekek ennyire szépen, tisztán és ennyire együtt énekeljenek.



Megköszönve a 3./a-sok produkcióját, őket és szüleiket kis uzsonnával vendégeltük meg. Miután a gyerekek elmentek, kezdődött a szokott ajándékozás. Ilyenkor sorszámot szoktunk húzni, és sorsolással derül ki, hogy ki adja és ki kapja az ajándékot.



Amikor már mindenki adott és kapott kis karácsonyi csomagot, lementünk a galériából szokott helyünkre, az emeleti tárgyalóba, ahol már terített asztal várta a társaságot. Kezdődhetett az ünnepi vacsora.



Ezúttal a Csicsergő Óvoda konyhája által készített finomságokat ehettük, hozzá a tagok által hozott borokat kínálgattuk körbe, majd a magunk sütötte sütikből csemegéztünk. Kellemes hangulatban, hosszan beszélgetve zártuk ezzel az estével az évet.

Ezúton kívánunk áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet minden finnbarátnak!

Hyvää Joulua ja Onnellista Uutta Vuotta!

2018. november 23. RENDHAGYÓ LÁTOGATÁS A FINN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNÉL - Koppányi Miklós előadása az elnöki rezidencia épületéről

December 6-án lesz Finnország legfőbb nemzeti ünnepe, a Függetlenség Napja. Ilyenkor mi is ünneplünk a szigetszentmiklósi Magyar- Finn Baráti Körben. Idei ünnepségünkre régi kedves barátunkat, Koppányi Miklóst, a Magyar- Finn Társaság kulturális alelnökét hívtuk meg. Miklós építészmérnökként a finn építészet jó ismerője, mindig érdekesek az erről szóló előadásai. Most is így volt.
Ezúttal a huszadik század végi finn építészet legkülönlegesebb alkotását, a Finn Köztársaság mindenkori elnökének rezidenciáját mutatta be nekünk. Előadását most is vetítéssel illusztrálta.



Először azonban röviden megemlékezett arról az útról, amit a finnek országuk függetlenné válásáig megtettek. A finn függetlenség 1917. december 6-i kikiáltása után Finnországot köztársasággá nyilvánították. További másfél évnek kellett eltelni az ország alkotmányának kidolgozásáig, amely megszabta a mindenkori elnök helyét, szerepét a Finn Köztársaság élén. Kezdetben az elnök munkahelye és lakása, azaz rezidenciája azonos épületben volt. Ez az elnöki palota Helsinki déli kikötőjére néz. Ma már csak a munkahelye van itt az elnöknek, mert 1993-ra elkészült az új elnöki rezidencia. Erről szólt Miklós előadása.
Mint mondta, az építkezést Finnország fejlődése tette lehetővé. A 1960-as, 70-es évekre az ország tehetősebb lett, megengedhette magának, hogy ne egy régi műemlék épületet újítson fel a köztársasági elnök számára, hanem teljesen új, nagyszabású épületet építsen a számára. A tervezést 1983-ban kezdték el. A kiszemelt helyszín adott volt, egy gyér növényzettel, főleg fenyőkkel borított, töredezett gránitsziklás félsziget, félúton a Sibelius emlékmű és Seurasaari között, Helsinki nyugati tengerpartján. Nevét is a fenyőkről kapta, Mäntyniemi, azaz Fenyő Félsziget. Ehhez kellett a terveknek igazodni.



A 203 pályázó közül a finn organikus építészet mestere, Reima Pietilä nyerte meg a pályázatot, és feleségével, a belső építész Railival olyan különleges épületegyüttest hoztak létre, ami az organikus építészet remek példája: eltér minden megszokott stílustól és minden részletében a tájhoz igazodik. Olyan, mintha abból nőtt volna ki.



A külső környezet gránitsziklái az épület közelében olyan megmunkálást kaptak, mintha a jég csiszolta volna le őket. Ebből nő ki a bumeráng alaprajzú épület. A külső, tenger felé néző ívét plasztikusan osztó, simára csiszolt gránitfalakba illesztett rengeteg hosszúkás üvegablak tovább tagolja,



a város felé néző homorú oldalán az ablakok kisebbek, a gránitfal több, szinte erődhöz hasonló. A külső fényforrásokat is úgy helyezték el az épület körül, hogy azok is kiemeljék annak plasztikáját.
Funkcióját illetően két részre oszlik ez a bumeráng, egyikben a fogadások hivatalos terei, másikban az elnök lakosztálya lett kialakítva. Előbbiben a terek szükség szerint összenyithatók vagy mobil falakkal kisebb helyiségekre oszthatók. Az illusztrációként levetített képeken láthattuk, hogy a sok, tengerre néző üveg nyílászáró azt az érzetet kelti a bent lévőben, mintha egyszerre kint is, bent is lenne.



A belső építészetben minden egyszerű, emberközeli, de minden egyedi tervezésű, még az étkészletek, evőeszközök, terítők is. A külsőhöz hasonlóan, a belső felületek kialakításakor is sok szabálytalanságot kombináltak szabályos felületekkel. Az épületben talán csak a fényes gránitpadló sima, rajta kívül mind a falak, mind a mennyezet szabálytalan felületeket képeznek, melyekhez hangulati elemként nyolc különböző, szintén szabálytalan alakú gránit kandalló illeszkedik. A bumeráng másik felében kialakított elnöki lakosztály is követi a képviseleti terek stílusát, de kicsit egyszerűbben, otthonosabban, bár nagy közlekedő terekkel, osztott falfelületekkel, rejtett világításokkal.



A megvilágítás változatos eszközeivel, magasan elhelyezett ablakokkal, rejtett mesterséges megvilágítási pontokkal egyedi fényhatásokat ért el a tervező házaspár. Koppányi Miklós szerint minden olyan ebben az épületben, mint egy lendületes tangó, minden szeglet újabb fordulatot ígér, a hozzátervezett különleges fényekkel, a lemenő nap tenger felől bevetülő sugaraival. Az épület avatásakor megkérdezték az akkor beköltöző elnököt, milyen zenét rendel az ünnepségre és ő tangót rendelt!
A tervező az épület 1993. októberi avatását sajnos nem érhette meg, két hónappal előtte halt meg. Mäntyniemi lett az utolsó munkája.
Miklós barátunk előadását az ünnephez igazodóan is fejezte be. December 6-án az elnök átvonul a rezidenciából a déli kikötőnél lévő elnöki palotába, ahol a függetlenség napi ünnepi fogadás következik 2000 vendég számára.



Az ablakokban kék-fehér gyertyák égnek, a TV közvetést az egész ország nézi, csodálják az estélyi ruhákat és pár napig még mindenki az ünnepi ceremóniáról beszél.

2018. október 26. "A MAGYAR MÓDSZER" Előadás az Ádám Jenő - Kodály Zoltán féle zenei nevelési módszerről

Baráti körünk októberi összejövetelét a szokásostól eltérő helyen, a szigetszentmiklósi Ádám Jenő emlékházban tartotta. Nem véletlen a helyszín választás: 122 éve itt született városunk egyetlen Kossuth-díjasa, Ádám Jenő zeneszerző, kóruskarnagy, zenepedagógus.



Már régen felmerült a kívánság baráti körünk tagjaiban, hogy többet tudjunk meg a "Kodály-módszer" -ként világhírűvé vált zenére nevelési módszerről, mely valójában Kodály Zoltán - Ádám Jenő féle módszer volt, de sajnos Ádám Jenő neve nélkül lett világhírű.
Mint leghozzáértőbb szakembereket, a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zeneiskolai intézményegységének tanárait kértük meg, hogy a témáról tartsanak nekünk előadást.



Sokan voltunk kíváncsiak Kincses Edit és Gál Róbertné előadására, meg is telt a kis szülőház a hallgatósággal. És nem csalódtunk, nagyon szép, emlékezetes est részesei lehettünk.
Az előadók többféle meglepetéssel is készültek. Az első Denke Dorka, a zeneiskola magánénekes tanítványa volt, aki Darvassi Andrea tanárnő zongorakíséretével néhány Ádám Jenő féle népdalfeldolgozást adott elő az est indításaként. A tanárnőnek is, nekünk is nagy élményt jelentett, hogy a kíséretet Ádám Jenő zongoráján játszhatta.



Kincses Edit és Gál Róbertné tanárnők vetítéssel és film bejátszással illusztrált előadásukat Ádám Jenő életének meghatározó eseményeivel kezdték. Meglepődtünk azon, hogy eredetileg magyar-német-történelem szakos tanári képesítést szerzett, és csak az I. világháború után, az orosz frontot és a hadifogságot is megjárva, 25 évesen felvételizett a Zeneakadémiára. Már az orosz fogságban is zeneiskolát alapított, kórust, zenekart, színtársulatot szervezett. A fogságból hazatérve a főváros több iskolájában tanított, közben pedig a Zeneakadémián tanult zeneszerzés szakos növendékként, Kodály Zoltán sokat emlegetett híres zeneszerző osztályában. Négy év múlva már a Zeneakadémia tanára lett, ahol 1929-től 1959-ig, nyugdíjazásáig tanított szolfézst, karvezetést, ének-zene tanítási módszertant, és közben vezette a Zeneakadémia énekkarát, valamint a középiskolai ének-zene-tanár képzőt. Százával kerültek ki keze alól az énektanárok. Eközben zeneszerzőként is tevékenykedett, de élete lényegét később ezekkel a szavakkal foglalta össze:
"Ha visszaemlékszem a nyolc évtizedet meghaladó időre, amit éltem, azt egyetlen egyenes vonallal tudnám összekötni a mai napig... Az a vonal elég feszes, nem is engedett soha. És meg lehet pendíteni, és zeng, mint egy húr. Ez a vonal a pedagógia, a tanítás. Tanítónak születtem, és tanító maradtam mind a mai napig."
Mestere, Kodály Zoltán ezt a képességét jól látva kérte fel 1942-ben, hogy írja meg az iskolai énektanítás módszertanát.
A zenepedagógia felé Kodály figyelme már korábban, 1925 körül fordult. Azt szerette volna elérni, hogy magyar nép zeneileg műveltté váljon, tekintet nélkül arra, hol él, városon vagy a legkisebb faluban. Értsék és szeressék a zenét. Szükségesnek találta, hogy ezt a zenei népművelési programot a tanulásra legfogékonyabb életkorban, azaz már gyermekkorban elkezdjék. Ehhez az ének-zene-oktatás megreformálására volt szükség, mert az addigi germán oktatási rendszerből átvett merev, zeneietlen énektanítási módszer erre nem volt alkalmas. Kodály új zenepedagógiai módszer kidolgozását határozta el. A magyar zenei anyanyelvet, a népdalokat szerette volna átültetni a zeneoktatásba. Ehhez kellett a népdalokhoz illeszthető, a zenetanításhoz megfelelő didaktikus módszert találni. Kodály angliai tanulmányútján figyelt fel az ottani zenekultúra magas színvonalára, és az elért eredmények magyarázatát kutatva talált rá Curwen énektanítási módszerére. Curwen tiszteletes a vasárnapi iskolai énektanítás megkönnyítésére, a kottaolvasás gyorsítására kézjeleket vezetett be, melyek a hangok biztosabb eltalálását segítették elő.



Kodály úgy találta, hogy a kézjelekkel kiegészített relatív szolmizációs módszer, mely a hangok egymáshoz való viszonyát segít megérteni, a magyar iskolákban is bevezethető lehetne, hiszen erre a pentaton hangsorú magyar népzene igazán alkalmas.



Kodály felszólításának eleget téve Ádám Jenő 1944-ben, a galyatetői üdülő magányában, hat hét alatt meg is írta módszertani munkáját, a "Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján" című, a zenepedagógusok számára máig is alapvető fontosságú könyvét, és a diákoknak szánt "SZÓ-MI" énekfüzeteket. Ezek borítójára a sajátja elé Kodály nevét illesztette.



Az általános iskola mind a nyolc osztálya számára készített ének tankönyveket.



Könnyű kis gyermekdalok, népdalok szolmizálásán, a rövid és hosszú szótagok ritmusának, a hangok magasságának egymáshoz viszonyításán vezetett az út a gyermekek zenei képzéséhez.



Sajnos az akkori hatalom döntésére ezeket hamarosan bezúzták. Csak mutatóba maradt belőlük. Ennek ellenére e könyvek tartalma és lelkisége mindmáig meghatározójává lett a magyar iskolai énektanításnak. Egy ország diáksága nőtt föl és szerzett életre szóló zenei műveltséget, zeneszeretetet ezekből a tankönyvekből. Ezekből hoztak most el kincsként óvott példányokat előadóink, ahogy mondták, "simogatni". Valamennyien kezünkbe vehettük, lapozgathattuk őket.



A további meglepetést az jelentette, hogy a "magyar módszer" szerint minket is megénekeltettek a tanárnők, a ritmus kísérethez a férfiakat lábbal dobogásra, a nőket pedig tapsolásra szólítva. Remek, játékos szolfézs órát rögtönöztek a számunkra.



Az utolsó meglepetés pedig egy bejátszás volt abból a portréfilmből, amit a Duna TV sugárzott Ádám Jenő születésének 100. évfordulóján, 1967. december 14-én. Bartalus Ilona ebben gyönyörűen emlékezett vissza rá, összefoglalva mindazt, amit Ádám Jenő adott a magyar zenei nevelésnek.
Majd mindenki Kodály-módszernek nevezi ezt a speciálisan magyar iskolai énektanítási szisztémát, amelynek csodájára jár a világ. Az előadásból azonban megtudtuk, hogy a koncepciót ugyan Kodály Zoltán fogalmazta meg, annak részletes kidolgozása, iskolai alkalmazása azonban Ádám Jenő nevéhez fűződik. Megtudtuk azt is, hogy Kodály maga is tiltakozott a Kodály-módszer elnevezés ellen, javaslata a "Hungarian system" név volt, a módszer mégis Kodály-módszerként maradt a világra.
Mi, szigetszentmiklósiak viszont, akik tudjuk az igazságot, őrizzük Ádám Jenő emlékét. Gondozzuk szülőházát, ápoljuk sírját a szigetszentmiklósi temetőben, születése, halála évfordulójára hangversenyekkel emlékezünk, utcát, iskolát neveztünk el róla, mely előtt Ádám Jenő szobra is őrzi a mester emlékét.

2018. szeptember 22. BUSZKIRÁNDULÁS BUDAPESTRE, a Szabó Ervin Könyvtárba és a Róth Miksa Emlékházba

Utóbbi években az őszi kirándulásaink során egyre gyakrabban megyünk Budapestre. Ott is van sok olyan látnivaló, ami mellett sokszor csak elmegyünk, pedig nagyon is érdemes alaposabban megnézni. Így tettünk most is. Szeptemberi kirándulásunkon két belvárosi csemegét néztünk meg.
Először a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár VIII. kerületi, központi épületegyüttesét kerestük fel.



A pesti "mágnásfertály" egyik legszebb épülete, az eredetileg főúri magánrezidenciaként szolgáló Wenckheim-palota, melyet a főváros a családtól megvásárolt, 1931 óta ad otthont a főváros könyvtárának. Az 1889-ben épült neobarokk palotát 2001-re úgy restaurálták, hogy a régi fényében helyreállított könyvtárpalotához két másik épületet is hozzákapcsoltak, egy szomszéd lakópalotát és egy újonnan hozzáépített modern szárnyat. Ezzel a könyvtár területe a sokszorosára nőtt. Az Europa Nostra építészeti nívódíjjal kitüntetett épületegyüttes a régi és az új összhangjának különleges példája. Ezt kerestük fel.



Sétánk során remek vezetőt kaptunk, aki mind a sokféle funkciót betöltő könyvtárról, mind a Wenckheim családról sok érdekeset mesélve vezetett végig minket a termeken. Ámultunk azon, miként alakították a család által használt gyönyörű termeket könyvtárrá úgy, hogy azok megőrizték eredeti szépségüket, hogyan lettek otthonos olvasószobák a régi báltermek, az egykori ebédlő, az elegáns szalonok.







Irigykedve néztük a patinás termekben tanuló diákokat, diplomamunkájukhoz anyagot gyűjtő egyetemistákat, a másik szárnyban pedig a legkisebbek számára kialakított "Sárkányos könyvtár" látogatóit. Érdekes történelmi-művészettörténeti séta részesei voltunk.

Innen a VII. kerületben található Róth Miksa emlékházhoz mentünk. Ha valaki elmegy a Nefelejcs u. 26-os ház előtt, valószínűleg csak bérháznak nézi, fel sem tűnik neki, milyen szépségek rejtőznek benne. Pedig érdemes bemenni, mert itt lakott és alkotott 1911-től 1944-ben bekövetkezett haláláig a magyar üvegfestészet és üvegmozaik művészet legjelentősebb alkotója.



Róth Miksa nevéhez rengeteg épület gyönyörű ólomüveg ablakainak elkészítése fűződik határainkon belül és túl is. Ő készítette többek között a Parlament, a Zeneakadémia, a Gresham-palota ablakait, a marosvásárhelyi Kultúrpalota magyar történelmi témájú üvegfestményeit, de sok főúri lakás ablakait is. Az Emlékházban először egykori lakásának megmaradt részét néztük meg,



majd Róth Miksának a család birtokában maradt üvegfestményeit és mozaikjait láthattuk, képet kapva a historizmus, a szecesszió és az art deco korában készült alkotásaiból.





Remek élmény volt!

2018. június 23. JUHANNUS

Az idei Juhannust kissé hűvösebb és esősebb napok előzték meg, ezért többen nem is mertek eljönni a Buga iskolába, ahol a szokott helyen, az udvaron most is megrakták Mizsei Béláék a máglyát.



Nem hiába bizakodtunk, végül nem esett. De most a szokottnál kevesebben jöttünk össze a nyári napforduló ünneplésére. Aki azonban ott volt, láthatóan jól érezte magát és most is voltak, akik unokáikat is elhozták.
A fák alatt felállított asztaloknál egymást kínálgattuk és Makkos Zsuzsira emlékeztünk, az ő szilvájából készült pálinkát kortyolva.



Az alaphangulat megvolt, meggyújtottuk hát a máglyát és kezdődött a kis műsor. Mint tavaly, idén is kaptunk üzenetet a finnországi barátainktól Kellóból. Szacsvay Zsuzsa Tytti és Mannu leveléből olvasott föl a baráti körnek. Jól esett, hogy a távolból így gondolnak ránk.



Zsuzsa ezután a finn Juhannus-napi népszokásokról, Solti Magdi pedig a magyar Szent Iván napiakról beszélt. Megtudtuk, hogy Finnországban a Juhannus zászlós ünnep, a naptárban piros betűs! A műsorban ezután rövid nyári versek következtek, hallottunk verset Áprily Lajostól, Petőfi Sándortól, Nemes Nagy Ágnestől, Kányádi Sándortól, Szabó Lőrinctől. A nemrég elhunyt Kányádi Sándorra Napsugár-hívogató című versével emlékeztünk. Felidéztük azt a rég-volt, 1995. novemberi összejövetelünket, amikor személyesen találkozhattunk vele a Sárga Házban.

A kis műsor zárásaként CD-ről a Nyár kánont játszottuk le. Fiatal korunkban sokat énekeltük, és akkor még nem tudtuk, hogy ez, az Angliában a XIII. század elején lejegyzett kánon az európai többszólamú zene egyik első írásos emléke:



Ezalatt szépen lelohadt a tűz, kezdődhetett a virslik, szalonnák, pirítósok sütése.



A még mindig meleg parázs mellett szépen kipirultak az arcok. Azok is, akik nem sütögettek, a fák alatt üldögélők is lassan egyre közelebb húzódtak a parázshoz. Jól esett a hűvös estében a meleg.



A hamvadó parázs mellett még sokáig beszélgettünk, a régi Juhannus estekre emlékezve.

2018. május 26. BUSZKIRÁNDULÁS VESZPRÉMBE

Sok esős nap előzte meg veszprémi kirándulásunkat, úgyhogy kissé szorongva indultunk útnak. De velünk volt a szerencse, elkerült bennünket az eső, sőt, igazi, mosolygós, napsütéses kiránduló időnk volt.
Egyébként is remek napot töltöttünk Veszprémben. A Veszprémi Magyar- Finn Egyesület Czibókné Pszota Ágnes személyében profi idegenvezetőt adott mellénk. Ágnes annyit tud Veszprémről és olyan ínyencségekkel fűszerezi mondanivalóját, hogy bámulatos. Délelőtt az ő vezetésével sétáltunk körbe a Várban és környékén.
Vele indultunk útnak a Megyeháza mellől, majd az Óváros téren (az egykori Piac-téren) a VEMAFI elnöke, Dr. Szoboszlai András is csatlakozott hozzánk.



Onnan már vele együtt hallgattuk Ágnest, akitől - amellett, hogy végigvezetett a várnegyed minden fontos látnivalóján, - sok olyan plusz információt is kaptunk, amiket útikönyvekből nem tudtunk volna meg. Többek között azt, hogy az Óváros téren felállított Korsós lány szobrot, mely a veszprémiek kedvence, az itteniek csak Zsuzsi szobornak hívják, mert alkotója, R. Kiss Lenke egy Zsuzsi nevű lányról mintázta az alakot. Ugyanitt a Tűztoronyról beszélve, Ági elmondta, miként cserélődtek a torony csúcsán lévő jelképek a történelem során: az eredetileg ott lévő magyar címert 1945 után vörös csillagra cserélték, amit 1956-ban átmenetileg eltávolítottak, de visszakerült, és csak 1990-ben kerülhetett vissza a helyére a felújított régi országcímer. A toronyból minden órában Csermák Antal Verbunkosa szól, amit mi is hallottunk sétánk közben.
A Vár utcába kanyarodva mindjárt az első épületen Ágnes egy emléktáblára hívta fel a figyelmünket: a Mondolat emléktáblájára.



A Mondolat híres gúnyirat volt a nyelvújítás ellen, amelyet Somogyi Gedeon, Veszprém megye levéltárnoka szerkesztett és adott ki Veszprémben 1813-ban. Az emléktáblát a kiadásának 200. évfordulójára állították, azért itt, mert a hagyomány szerint itt állt a Számmer-nyomda, ahol a magyar nyelvújításnak ezt a jelentős dokumentumát nyomtatták. A nyelvújításnak valóban voltak furcsa eredményei, melyek közül Ágnes néhányat idézett is a táblánál. Korábbról már ismertük a gőzpöfögészeti tovalöködönc (=gőzmozdony), nyaktekerészeti mellfekvenc (=nyakkendő) kifejezéseket, de nevetve hallgattuk a számunkra új egyen-billengészti körduplány (=kerékpár) vagy a dalabáj zenér (=fülemüle) és egyéb szavakat, melyek olyan mulatságosnak bizonyultak, hogy végül ki is kerültek a nyelvújítók által használatra javasolt kifejezések köréből.
Szemben, az egykori várfalon másik érdekes emléktáblára hívta fel a figyelmünket: Verancsics Faustus bronz domborműves emléktáblájára. Verancsics 1579-től csak három évig élt Veszprémben, ahol várkapitányként és a püspökség három megyében fekvő birtokainak kormányzójaként tevékenykedett, de híressé humanista polihisztorként, feltalálóként és történetíróként, valamint a maga korában igen modernnek számító ötnyelvű szótár szerkesztőjeként vált. 49 találmánya szinte Leonardo da Vinciéihez hasonlítható.



A tábla a találmányainak vázlatos leírását tartalmazó, Machinae novae című, a halála előtti évben megjelent művének 38. rajzát, az ejtőernyőt ábrázolja.
A Tűztoronnyal csaknem szemben lévő Fecskendőháznál is megálltunk. Itt beszélt nekünk Ágnes Tumler Henrikről, akinek a város sok mindent köszönhetett. Többek között az ő tervei alapján kapta az 1810-es földrengéskor megrongálódott Tűztorony 1811‒1814 között késő-barokk felmagasítását és körerkélyét, "egy éjjeli-nappali vigyázó számára". Ő tervezte a torony alatt akkor megépült városházát is, aminek Fecskendőház elnevezése arra utalt, hogy az épület két (mára már befalazott) árkádos utcai nyílása alatt állandóan egy-egy (lóval vontatott) fecskendő-, azaz tűzoltókocsi állt, szükség esetére, készenlétben. Az épület ma ipartestületi székház. Homlokzatán versbe szedett felirat hirdeti régi funkcióját: "Városi polgárok pénzén épüle föl e ház, itt tüzi pusztitás védelem eszköze áll".



Érdekes, ahogy a feliratban pirossal festett betűk, római számokként olvasva állítólag az építés dátumát (1814) jelzik.
Tumler Henrikről és apjáról, Tumler Györgyről többet is mesélt Ágnes. Fellner Jakab egyik legismertebb épületét, a veszprémi érseki - korábban püspöki - palotát 1765-66-ban emelték. A palota építésekor még nyilvánvalóbbá vált az, amit a korábbi évszázadok várostromai is bizonyítottak már: a száraz veszprémi vár fennsíkon nincs megoldva a vízellátás. Tumler György, Veszprém és a környék ezermester molnárja vállalkozott a feladatra, hogy megoldja a vár vízellátását, méghozzá úgy, hogy a vár alatti ősi Úrkútból, az ott lévő káptalani malom egyik kerekének felhasználásával annyi vizet nyom fel az építkezéshez, ami egyúttal a vár egyéb vízigényét is kielégíti. 1766-ban a püspökkel, Koller Ignáccal szerződést is kötött a munka elvégzésére, azonban a következő év elején meghalt. A munka befejezése fiára, a tehetséges Tumler Henrikre várt, aki ekkor 18 éves volt, de apjával már több vízépítési munkát is végzett a környéken. A fiú az apja által elkezdett munkát fényes sikerrel befejezte, amiért a püspök 100 arannyal jutalmazta és vállalta bécsi építészeti tanulmányainak költségét. Mérnök lett, vízépítési, mocsár lecsapolási munkákat vezetett az országban több helyen is. Bekapcsolódott a budai vár vízellátásának megoldását célzó munkálatokba is. 1810-ben már ismét otthon tartózkodott Veszprémben, ahol az általa megrajzolt terv szerint készítették el az akkor romos Tűztorony ma is teljes szépségében látható tetejét, valamint a Fecskendőházat, amelyet alul a tűzoltók, felül a polgármesteri hivatal használt.
A vár egyházi épületei között természetesen arról is beszélt Ági, miért emlegetik Veszprémet a "királynék városa" néven. Már Géza fejedelem felesége, Sarolta is szeretett itt élni, majd I. István királyunk bajor származású feleségének, Gizellának lett kedvenc tartózkodási helye Veszprém. A veszprémi püspök volt az Árpád-házi királynék kancellárja és az ő joga volt a királynék koronázása is. Ezt a jogot az esztergomi érsek tiltakozása ellenére is meghagyta a pápa és az utolsó magyar királyné, Zita fejére is a veszprémi püspök tette fel a koronát 1916-ban. Már Gizella idejében nemcsak püspöki, hanem királynéi palota is épült a vár területén, sajnos azonban az idők során mindkettő többször is elpusztult. Mára már csak a XVIII. században épült püspöki palota áll, oda azonban nem tudtunk bemenni, mert éppen felújítják. Voltunk azonban a mellette töredékesen fennmaradt 1009 körül épült Gizella kápolnában, ami feltehetőleg királynéi kápolna lehetett. Megnéztük a veszprémi érsekség fő székesegyházát, a Szent Mihály Székesegyházat is, ami Magyarország legrégebbi székesegyháza. Elődjét, mely akkor román stílusban épült, még Gizella királyné alapította, az egykori feljegyzések szerit gazdagon fel is szerelte, de abból az időből már csak a gótikus szentély és az altemplom maradt fenn. Számtalan csapás érte a székesegyházat, mindig újabb stílusban épült újjá, utoljára a XX. század elején, neoromán stílusban.



De a régi, román stílusú templom ma is látható a koronázási paláston, amit szintén Veszprémben készítettek, a veszprémvölgyi görög apácakolostor lakói, de a hagyomány szerint a palást gazdag hímzésén, ami eredetileg miseruhának készült és csak később alakították át koronázási palásttá, maga Gizella királyné is dolgozott.
Ágnestől és Andrástól a vár végében lévő kilátóterasznál búcsúztunk el, de még készítettünk egy csoportképet velük a Szent Istvánt és Boldog Gizellát ábrázoló szobrok előtt.



Itt is újabb titkot tudtunk meg: Gizella arcvonásai Ágnes egyik rokona arcvonásait őrzik, mert a szobor készítője, Ispánky József róla mintázta azt 1938-ban.)
Ebéd után a Megyeház térnél éppen elcsíptük a városnéző kisvasutat, amivel kellemes utat tettünk a Séd völgyében.



Ezzel fejeztük be veszprémi kirándulásunkat. Boldogan állapítottuk meg, hogy a Magyar- Finn Társaságnak immár a negyedik tagszervezetétől (Tapolca, Vác és Siófok után ezúttal Veszprémtől) kaptunk felejthetetlen, baráti kalauzolást városukban. Köszönet érte!

2018. április 27. FILMVETÍTÉS: JÄRVEN TARINA - dokumentumfilm a finn tavak világáról

27-i estünk sajnos rendhagyóan kezdődött. Baráti körünk tagjára, Makkos Bencéné Zsuzsira emlékeztünk, aki hosszú, türelemmel viselt betegség után április 10-én eltávozott az élők sorából. Közülünk néhányan a veszprémi Szt. Anna kápolnában április 25-én tartott búcsúztató szentmisén, baráti körünk nagyobb része pedig 27-i összejövetelünkön búcsúzott tőle. Zsuzsi, aki kb. 10 éve csatlakozott hozzánk, baráti körünk egyik meghatározó tagja volt, 2013-tól 2016-ig a vezetőségben is mindent megtett azért, hogy a lehető legjobban menjenek a dolgok nálunk. Sajnos súlyosra forduló légúti betegsége miatt egy ideje már hiányzott az összejöveteleinkről. Tavaly novemberben Szigetszentmiklósról is elköltözött fiáékhoz, Paloznakra. Búcsúzó levelében még ezt írta: "Nagyon fog hiányozni a társaságotok, de az eddigi emlékeket már nem veheti el senki! Idén nem, de a jövő évi Kiskarácsonyra szeretnék eljönni Hozzátok!" Szomorú, hogy ilyen hamar elment. De itt marad az emléke, és nemcsak a Kiskarácsonyon lesz velünk...



Összejövetelünk további részében a "Järven tarina" (A tó meséje) című finn természetfilmet néztük meg.



A 2016-ban készült, nagyszerűen fényképezett dokumentumfilm az évszakok változását követve segített megismerni a víz életet adó erejét, a természet körforgását - mindezt lenyűgöző, néhol bájos, humoros, máskor izgalmas képekben, hozzáfűzve a finn mitológia kapcsolódó elemeit is.


Sajnos a film nem magyarul beszélt, de Olach Zoli barátunk jóvoltából, aki végig tolmácsolta számunkra a kísérőszöveget, mindnyájunknak érthető, teljes élményt jelentő volt. Méltó párja volt a film, az évekkel korábban látott, finn erdőkről szóló dokumentumfilmnek, a "Metsän tarina" címűnek. Köszönjük a Finn Nagykövetségnek, hogy megnézhettük!

2018. március 23. A SZABADSÁGHARC KÖLTÉSZETE ÉS UTÓÉLETE - Szabó András előadóművész műsora

Az 1848-as magyar forradalom 170. évfordulójára készülve megkértük régi kedves ismerősünket, Szabó András előadóművészt, hogy magyar írók és költők 1848-hoz kapcsolódó műveiből adjon elő baráti körünk márciusi összejövetelén. A művész úr elfogadta a felkérést és nagyszerű irodalmi estet tartott a témában. Mint kiderült, kifejezetten nekünk, erre az alkalomra állította össze műsorát. Érdekes és szokatlan volt, milyen műveket választott ki.



Először az előzményekről beszélt. Előadását Jókai Mór "És mégis mozog a föld" című regényével indította. A regény akkor jelent meg, amikor a szabadságharc már régen elbukott és a magyar reformkor nagyjai, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Széchenyi István, Teleki László, Eötvös József már nem éltek, Arany János élete is már válságba került. A műben a reformkor története regényes formában jelenik meg, a "Csittvári krónika" szerkesztése miatt a debreceni kollégiumból kicsapott reformer diákok életútját követve. Szabó András a történetből azt a beszélgetést tartotta fontosnak kiemelni, amely a főhős, Jenőy Kálmán temetése után szállásadója, a műkedvelő öreg csizmadia és Kálmán ősmagyarokat a távoli Keleten kereső egykori barátja között folyt, és mintegy Jókai Magyarország jövőjéért érzett aggodalmát fejezte ki. A csizmadia kérdésére, hogy "Vannak-e tehát még Magyarországon kívül magyarok?" az utazó így felel: "Még nem találtam meg őket; de én hiszem, hogy vannak." Majd ő is feltesz egy hasonló kérdést: "Hát Magyarországon belül vannak-e még magyarok?", amire az öreg azt válaszolja: "Nem találom őket - de én hiszem, hogy lesznek."

Ezután a forradalom és szabadságharc irodalmából hallottunk részleteket. Beszélt Czuczor Gergelyről, aki az 1848-as forradalomban való részvételéért, illetve a forradalomra felhívó "Riadó" című verse miatt börtönt viselt Kufsteinben. Tőle egy rövid, de íróját jól jellemző, 1849-ben írt verset mondott el:

ÍTÉLŐSZÉK ELŐTT

Hogy hazámat ne szeressem,
A bitorlót meg ne vessem:
Hatalom nem teheti!

Hogy hazámat megtagadjam,
Megvetés jelét hogy adjam:
Azt se követelheti!

Főbe lőhet, nyakaztathat,
Bitófára fölakaszthat,
Most erősebb, tegye meg!

De az érzelem honában,
Keblem titkos templomában:
Én urat nem ismerek!

Ezt Petőfi egyik olyan verse követte, melyet életművében nem igazán tartanak számon, de Szabó András a költő egyik legnagyobb versének tart: "A szabadsághoz" című, melyet a költő még 1848 márciusában, pár héttel a forradalom kitörése után írt, benne többek között így szólítva meg a szabadságot:

"Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót,
Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,
S lesz sereged ezer és ezernyi,
Kész meghalni vagy diadalt nyerni!"

A következő vers Arany Jánosé volt a sorban, a szintén 1848-ban írt,"Él-e még az Isten?" című, bizonyítékául annak, hogy a Petőfinél sokkal csendesebb Arany is írt a szabadságharcra lelkesítő műveket. Utolsó versszaka:

"Él még, él az Isten... magyarok Istene!
Elfordítva sincsen még e népről szeme,
S az még, aki régen:
Harcra hát, magyar nép! Isten a vezéred:
Diadalmat szerez a te hulló véred
Minden ellenségen."

És itt következett Jókainak az a regénye, mely 1869-ben, a kiegyezés utáni politikai harcok közepette jelent meg, és amelyben a legszebb emléket állította az író a magyar szabadságharcnak, "A kőszívű ember fiai". A regényből azt a részt olvasta fel András, amely arról szól, hogyan támadt "egy nemzeti hadsereg": "gyerekekből, öregekből, ifjakból, papokból, ügyvédekből, úrfiakból és rablókból". Arra pedig külön felhívta a figyelmünket, mennyire egymáshoz simul Jókai regényében a "haza" és az "édesanya" fogalma. Bizony, érdemes ezt ma is végig gondolni...
De Arany, Jókai, Czuczor és más nagyságokon túl hitet tettek ma már ismeretlen nevű szerzők is 1848-49 mellett. Dienes Lajos neve nem mond már nekünk semmit. Tanító volt és honvédhadnagyként harcolt a szabadságharcban. Raboskodott is emiatt. "Köztársasági ima a magyarok Istenéhez" című 1849. március 15-én írt versét egy Marosvásárhelyen nyomtatott röplap őrizte meg. Ezt, a Miatyánk felhasználásával írt verset találta meg és mondta el nekünk Szabó András.

A továbbiakban pedig a szabadságharcnak a magyar irodalomban való utóéletéről beszélt az előadó. Sokunk számára ismeretlen műveket talált elő.

Például felolvasott egy részt Illyés Gyula "Az utolsó törzsfő"" című írásából. Ebben Madarász Józsefre emlékszik vissza az író, aki a szabadságharc és a kiegyezés idején lakóhelye, Cece képviselője volt az országgyűlésben. Illyés 10-12 éves forma gyerekként, nagyapja méhesében találkozott az akkor már aggastyán, de igen nagy tiszteletben álló egykori képviselővel. Ő különösen nagy tisztelettel nézett fel arra az emberre, aki még Kölcseyvel és Vörösmartyval is beszélt valaha. "Nos, én tudtam, hogy ugyanaz az ember, aki ott ült előttem nagyapám rongydarabokkal kényelmesített szunyókáló székében, ugyanaz a kis ember, Madarász József, 1867 júniusában Ferenc József megkoronázása előtt négy nappal, egy szál maga felállt a képviselőházban, s tiltakozott a koronázás ellen! Bejelentette, hogy a cecei kerület nem ismeri el Ferenc Józsefet királynak!"
De a szabadságharc utóéletéhez tartozóként említette meg Szabó András Utassy József "Zúg március" című versét is, ami pedig sokkal később, 1968-ban született, akkor, amikor a budapesti Petőfi szobornál ünneplőket gumibottal igyekezett a hatalom szétkergetni. András ezt, a később több zeneszerző által megzenésített verset is felolvasta. Említette Sinka István "Két gyermek szabadságot Játszik" és Illyés Gyula "Ne feledd a tért" című versét is. Majd Görgey személyének ellentmondásos megítéléséről beszélt, ezzel is zárult az est, számos hozzászólást generálva.

2018. március 07. KÖZÖS KONCERTLÁTOGATÁS A ZENEAKADÉMIÁN

Már régen voltunk együtt hangversenyen, örömünkre most ismét eljöhetett az ideje egy közös, baráti köri koncertlátogatásnak. Ezúttal a Zeneakadémiára mentünk el március 7-én este.



Miért döntöttünk így? Sokan még nem jártak ott a felújítás óta, örültek volna, ha megnézhetik a gyönyörű épületet.



A program is vonzó volt, mert kapcsolódott múlt októberi összejövetelünk témájához, amikor a reformáció 500. évfordulójáról emlékeztünk meg. Már akkor hallottuk Zachár Laci barátunktól, milyen hatással volt a reformáció a művészetekre, különösképpen a barokk kor zenéjére. A 18. század eleje a lutheránus egyházi zene olyan felvirágzásának időszaka volt Németországban, amely az egész európai zenetörténetben szinte páratlan nagyságú, változatosságú és gazdagságú műkincseket hozott létre. Most ezekből kaptunk ízelítőt a kor három talán legjelentősebb német lutheránus egyházi zeneszerzője, Johann Sebastian Bach, Georg Philipp Telemann és Gottfried Heinrich Stölzel egy-egy kompozíciójának meghallgatása során. A műveket a korabeli hangszereken játszó Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában élvezhettük.



Különleges élményben volt részünk, mert - mint megtudtuk, - Telemannak és Stölzelnek az előadáson hallott művei ezen az estén szólaltak meg először Magyarországon. Tehát két magyarországi ősbemutató részesei is lehettünk!

2018. február 23. IZLAND, A TŰZ ÉS JÉG KETTÉHASADÓ SZIGETE - Olach Zoltán előadása

Baráti körünk a Finn Kultúra Napját idén február 23-án ünnepelte. Összejövetelünk elején Soltiné Radnics Magdolna emlékezett meg a Kalevala Napról, majd átadta a szót Olach Zoltán barátunknak, aki az est előadója volt. Zoli évekkel ezelőtt hozzákezdett egy skandináv sorozathoz, melyből már csak Izland hiányzott. Ezen az estén tehát Izlandról tartott előadást nekünk. Ahogy szokta, előadását vetítéssel kísérte.



Először is megmagyarázta előadásának címét. Az eurázsiai és észak-amerikai tektonikus lemezek itt húzódó találkozása és a két lemez napjainkban is tartó, évi 2 cm-es távolodása komoly tektonikus árkot alakít ki az Atlanti-óceán közepén fekvő magányos sziget alatt, ami előbb-utóbb a sziget kettészakadásához fog vezetni.



Itt az egymásnak feszülő kőzetlemezek nyomán kialakuló rendszeres földrengések, a vulkánok tüze, a gleccserek jege és az Atlanti-óceán hidege folyamatosan alakítja a tájat. A vulkáni aktivitásnak köszönhetően a sziget területe keletkezése óta állandóan növekszik. Különleges helyzetet teremt, hogy Izlandon a vulkanikus aktivitás jelei és a geotermikus területek közvetlenül a hatalmas gleccsermezők mellett, sőt, helyenként azok alatt helyezkednek el. Itt található Európa legnagyobb összefüggő gleccsermezeje és Európa legbővizűbb vízesései. Izland a földtörténet élő múzeuma.
Zoltán beszélt Izland történelméről. A sziget egészen a 9. századig lakatlan volt. Kb. akkor érkeztek az első telepesek ide, amikor honfoglaló őseink a Kárpát-medencébe. A történetírók szerint Norvégiából érkeztek, de az első norvég hajós, aki a "jégföld=Izland" nevet adta a helynek, még elhagyta a barátságtalan szigetet. Hamarosan azonban a norvég uralkodó, Széphajú Harald elől menekülő vikingek már itt maradtak, és a később az ír és skót földről ideérkezett keltákkal keveredve létrejött az új északi nép, az izlandi.



Nyelvük azonban az ó-norvéghoz hasonlít. Parlamentje, az Alþingi, a legrégebbi a világon, 930-ban alapították. Izland a kereszténységet a norvég király nyomására 1000 körül vette fel. 1281-től Norvégia része lett, 1397-től dán uralom alá került és ott maradt egészen addig az 1944-es népszavazásig, amelynek nyomán kikiáltották az Izlandi Köztársaságot. A reformációt is a dánok kényszerítették rá Izlandra. Jelenleg a vezető vallás az evangélikus. Az Európai Unióval 2011-ben megkezdték ugyan a csatlakozási tárgyalásokat, de csatlakozási kérelmüket végül, 2015-ben visszavonták.
Hallottunk tőle arról, hogy Izland vulkánjai a történelem során milyen sok csapást hoztak az itt élőkre. Legaktívabb vulkánja a szigetország déli részén található Hekla. 874 óta több mint 20 kitörést jegyeztek fel a Heklán és környékén és ezek közül néhány rendkívül pusztító volt mind a lakosságra, mind az állatállományra. A középkorban az izlandiak a "Pokol Kapuja" néven emlegették a Heklát. De az igazán nagy katasztrófát a Laki résvulkán kitörése okozta. Ez 1783-ban történt, a kitörés 10 hónapig tartott, melynek következtében még Indiába is jutott a Délkelet-Izlandot befedő mérgező kénsavas ködből. A kitörést követően Izland lakosságának ötöde halt meg, állatállománynak háromnegyede pusztult el.



A vulkáni aktivitás ma is erős, az Eyjafjallajökull jégmező alatti vulkán 2010-es kitörésére mindnyájan emlékszünk, arra is, milyen káoszt okozott az európai légiközlekedésben azzal, hogy a legtöbb európai repülőteret két napig teljesen zárva kellett tartani. A jég alatti kitörés sajátosságai miatt ugyanis a vulkáni hamu kis üvegszemcséket tartalmazott, ami kárt tehetett volna a repülők hajtóművében, ez pedig katasztrófákhoz vezethetett volna. Az elmúlt 1100 évben ez a vulkán négy alkalommal lépett működésbe. A korábbi három alkalommal ezeket a kitöréseket mindig követte, közel 50 év elteltével, a közeli Katla vulkán kitörése is. A Katla egy jóval aktívabb vulkán, lényegesen nagyobb magmakamrával, és ugyancsak vastag jégtakaró alatt helyezkedik el. Izlandi szakértők tartanak attól, hogy az Eyjafjallajökull alatti vulkán 2010-es kitörését is követi majd 2060 körül a Katla kitörése, ami az előbbinél jóval nagyobb károkat okozhat. Ez bizony riasztó információ volt.
Nem csoda, ha Izland lakossága a kezdeti időktől a 19. század közepéig csak 40-60 000 között ingadozott. A vulkánkitörések mellett a hideg telek, éhínség és a pestisjárványok is sokszor tizedelték a lakosságot. Az életkörülmények rohamos fejlődésének köszönhetően 2010 körül a lakosság száma elérte a 300 000 főt. A jelenlegi népesség 330.000 körüli, de a gyönyörű természeti környezet annyi turistát vonz, hogy azok éves száma ötszöröse a lakosságnak. A Zoli által vetített képeket nézve, a szebbnél szebb tájak láttán, az ember meg is érti a turisták Izland iránti érdeklődését. Mutatott nekünk vulkánkitörések nyomát mutató riolit orgonákat, vulkáni krátereket és különböző színű krátertavakat, iszapfortyogókat és gejzíreket, miközben megtudtuk, hogy a gejzír nevét a világ szinte minden nyelve az Izlandon található Geysir nevű gejzír nevéből vette.



Láttuk hatalmas gleccserek és sok gyönyörű vízesés képét, színes hangás, zuzmós tájakat és az északi fény kihagyhatatlan fotóit. Láttunk fotókat a fővárosról, Reykjavikról, megcsodáltuk modern templomát,



de láttunk hagyományos tőzeg-gyepfedésű falusi házat is. Mutatta Zoli a tipikus izlandi állatokat is, többek között az izlandi vastag bundájú pónit, az izlandi sólymot, a bálnákat és Izland nemzeti madarát, a kedves lundát.



Beszélt Izland gazdaságáról és kultúrájáról is, többek között arról, mennyire gondosan ápolja a nép a honfoglalása óta ősei történetét, családi krónikáikat, így sajátos irodalmuk igazi kuriózum Európában. Az izlandi sagák minden házban ma is kedvelt olvasmányok. Mint mondta, Nobel-díjas írójuk, Halldór Laxness regényeiben és elbeszéléseiben is az izlandi gyökerek tükröződnek.
Hosszúra nyúlna a beszámolóm, ha mindenre kitérne, amit Olach Zoltán érdekes előadásában hallhattunk és képein láthattunk. Ezen az esten is sokat tanultunk tőle. Köszönet érte!

2018. január 26.ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTURA NAPJÁRÓL

Régi szokás nálunk, hogy baráti körünk januári összejövetelén, nem csupán az éves beszámoló közgyűlésre kerítünk sort, hanem a Magyar Kultúra Napjáról is megemlékezünk. Tavaly óta már az is szokásunk, hogy ezt a megemlékezést összejövetelünk elején, S. Becz Pál szigetszentmiklósi költőnek a Városi Könyvtár falán elhelyezett emléktáblája megkoszorúzásával kezdjük. Most is ezzel a kis ünnepséggel kezdtünk, hiszen baráti körünk alapító elnökének, Dr. Becz Miklósnak az édesapja volt a költő, akinek az emléktáblája felett 2016-ban védnökséget vállaltunk. A költő születésnapja közel van a Magyar Kultúra Napjához, úgyhogy mi ezzel a kis megemlékezéssel ünneplünk.



A Becz család jelenlétében tartott eseményen titkárunk, Soltiné Radnics Magdolna méltatta az 1972-ben elhunyt költőt, akinek sorsa a nehéz fizikai munka, az egész életében tartó önművelés és az írói munkásság volt. Írásai azonban szekrények, fiókok mélyén aludták sok évtizedes álmukat, nem jelenhettek meg a maguk idejében, mert a korabeli sajtó nem volt vevő rájuk. Csak 2013 óta jelennek meg kötetekké rendezve írásai, magánkiadásban, a család gondozásában. Ezek közül olvasott fel Magdi egy rövid verset, melyet a költő élete vége felé írt, és ami nagyon jellemző volt a sorsára:



"Harminc évvel a száz előtt

Harminc évvel a száz előtt
Érdemes még írni, írni?
Nem volt elég majd ötven év,
Míg ládámban halomra gyűlt
Vers és próza, mint a szemét?

Már ha adna is hírnevet,
Vesse másnak! Nekem késő.
Lépcsőfokon, lenn a végsőn,
Minek vénnek, szenvedőnek,
Koporsóba szemfedőnek?

Hanem azért, ha találok,
Csak szedem még a virágot.
Kis csokrokat, csak magamnak,
Melyek aztán velem együtt
Lassan-lassan elhervadnak."



Ezután Kiss Gábor barátunk helyezte el baráti körünk koszorúját az emléktáblánál, majd bent az épületben, szokott termünkben folytatódott az ünnepség, még további két vers, a legelső kötetből a "Miatyánk" és a legutóbb kiadott hatodik könyv végéről a "Búcsú a naptól" című költemények felolvasásával. Azon vagyunk, hogy ne "hervadjanak el" azok a "kis csokrok", melyekről S. Becz Pál az előbb idézett verse végén szólt.



A család távozása után kezdtük meg éves beszámoló közgyűlésünket. Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök ezúttal is vetítéssel kísérte a 2017. év eseményeiről szóló beszámolóját. A tagok örömmel látták ismét az átélt emlékeket visszaidéző képeket. Soltiné Radnics Magdolna titkár az elmúlt év pénzügyi beszámolóját, Petruzsán Károlyné Györgyi pedig a felügyelő bizottság jelentését mondta el. Ezúttal is láthatóan jól gazdálkodtunk a bevételeinkből, azaz az 57 fő által befizetett tagdíjakból és az önkormányzattól pályázattal elnyert támogatásból.



Ezek után Dr. Szacsvay Zsuzsanna ismertette a baráti kör 2018-ra javasolt programtervezetét, Soltiné Radnics Magdolna pedig a 2018-as költségvetési tervezetet. A tagság a szavazások során mind a beszámolókat, mind a tervekről szóló előterjesztéseket egyhangúan elfogadta. Szomorúan állapítottuk meg azonban, hogy baráti körünk öregszik és megint elment közülünk valaki. Közgyűlésünk napjának reggelén hunyt el Kevei Antal barátunk, akinek emléke előtt most néma főhajtással tisztelegtünk.



Az összejövetel további részében a legtöbben már be is fizették az éves tagdíjukat, míg a többiek a hozott finomságokat fogyasztva beszélgettek egymással a hallottakról.

2017.december 15. KISKARÁCSONY

Mint minden évben, idén is összegyűltünk, hogy az advent hangulatában, baráti körben Kiskarácsonyt ünnepeljünk. Most nem jöttek unokák - sok iskolában hasonló időpontban tartanak hasonló rendezvényt -, mégis sokan összejöttünk. Volt olyan barátunk is, aki megromlott egészsége miatt nem tudott volna eljönni, de meglepetésként egyik barátunk érte ment kocsival, hogy ő is ismét köztünk lehessen.



Estünk első részében ezúttal nem a magunk összeállította műsorban gyönyörködtünk, hanem - tekintettel a függetlenségének 2017-ben a 100. évfordulóját ünneplő Finnországra - egy finn filmet néztünk meg. A Karácsony Története (Joulutarina) a sokszor elmesélt Télapó legendát dolgozta fel egy szívmelengető filmmé. Bizony sokunknak csalt könnyet a szemünkbe a több száz évvel ezelőtti lappföldi kis faluba álmodott történet az árván maradt kisfiúról, Nikolasról, aki kezdetben, karácsonyonként az őt felnevelő falubeliek ajtaja elé tesz maga faragta ajándékokat, majd, ahogy öregszik, mindenki számára ajándékot hozó Mikulássá válik.



A film után estünk a szokott módon folytatódott. Kisorsoltuk, kinek ki ad ajándékot, így minden magunkkal hozott karácsonyi ajándékcsomag gazdára talált.



A szokásos évzáró vacsoráig kicsit énekelgettünk, majd megettük a disznótoros finomságokat és a magunkkal hozott ünnepi süteményeket. Békés, szép este végén egymásnak áldott ünnepet és boldog új esztendőt kívánva, szeretetben búcsúztunk el egymástól. Januárban újra találkozunk!

2017. november 24. ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS FINNORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRÓL

Finnország ünnepel idén: december 6-án lesz 100 éve annak, hogy kinyilvánították függetlenségüket. Ennek a SUOMI 100 ünnepségsorozatnak egyik eseményén, a testvérvárosunkhoz tartozó városka, Kello évfordulós ünnepségén november 5-én mi is részt vehettünk.
De nem csupán Finnország ünnepel, a magyarországi finn-barátok is számos rendezvényen ünnepelnek velük az idén. Több ilyen eseményen mi is részt vettünk, saját SUOMI 100 ünnepségünket pedig november 24-én tartottuk Szigetszentmiklóson.
Ünnepi összejövetelünk megtervezésekor célunk az volt, hogy érzékeltessük, hogyan ünnepel ilyenkor Finnország.



Már a szokásos termünket is igyekeztünk "finnesen" berendezni, az összejövetel végi szokásos fehér asztal melletti beszélgetésre pedig finn ételeket és süteményeket készítettünk.



Rendezvényünkre rövid időre a helyi DunaMédia TV forgatócsoportja is belátogatott.



Az estet Sibelius Finlandia című szimfonikus költeményének részletével és a zene során szép finn tájak vetítésével indítottuk. Ezt követően Soltiné Radnics Magdolna beszélt arról, hogy ilyenkor általában hogyan ünnepelnek Finnországban az emberek.



Ehhez kapcsolódott Szacsvay Zsuzsa is azzal, hogy elmondta, Ouluban november 12-én egy templomban tartottak Suomi 100 ünnepséget, melynek műsorát egy idős tanár állította össze hazafias versekből, dalokból, kórusművekből, zeneszámokból. Ebben a műsorban egy olyan dal is elhangzott, melyet Hannu Takkula, az idős tanár egyik fia énekelt, aki a dal szövegét is maga írta évekkel ezelőtt.

A dal a Vaari-vainaan Kannel címet viselte és egy fiúról szól, aki megtalálta a padláson azt a régi kantelét, amit még a háborúban, a fronton készített a nagyapja a fiának, de haza már nem ő hozta, hanem a bajtársai, mert ő elesett a harcokban. A dal valahogy így végződik: "Mi lenne, ha az unokák tanulnának meg játszani a kantelén? Vajon megtalálják-e a hálaadó fohászt? Kegyes lesz-e az Úr a nagyapához és a finn hazához?" A dal szövegét Zsuzsa kérésére Dr. Becz Miklós fordította le magyarra, ő is olvasta fel az ünnepségünkön, majd meg is nézhettük a dal videoklip változatát. Megható, szép dal volt. Láthattuk, mennyire becsülik még a finnek azokat a hősöket, akik fiatal országuk szabadságáért harcoltak. Ide illett az is, ami estünk műsorában ezután következett: Kertész Mihály tagtársunk olvasta fel Dr. Becz Miklós magyar fordításában Mannerheim marsall 1942. 5. 12-én kelt 60. számú napiparancsát, melyet a háborús főhadiszállásról küldött a finn édesanyáknak.



A napiparancs így kezdődik: "Finn Édesanyák! Amikor ebben az évben május második vasárnapját, a finn anyák napját ünnepeljük, a harctereken honunk védelmezői elcsendesednek, hogy áhitatos lélekkel és szerető szívvel rátok gondoljanak, Édesanyák!" És így fejeződik be: "A jövő nemzedékek számára legyen az anyai szent hívatás ismertető jele, hogy ennek a népnek a gyermekeit izzó szabadságszeretetre nevelik, amely örök időkre biztosítja országunk számára a drágán megszerzett függetlenséget, és fenntartja népünk lelki erejét." Nehéz volt nem megkönnyezni ezt a hazafias édesanya-köszöntőt, mely immár a finn történelem jellemző írásos emlékei közé emelkedett, és - mint megtudtuk, - Finnország-szerte számos helyen ki is van függesztve, hogy mindenki olvashassa.

Az est további részében Dr. Szacsvay Zsuzsanna számolt be a Kellóban tartott SUOMI 100 ünnepségről, melyen alkalma volt férjével együtt, a Kellói Faluegyesület meghívására részt venni. Beszámolójából mi is megéreztük, mennyire fontos a finneknek a hazájuk és a kellóiaknak a településük, a szülőföldjük. Az ünnepség szónoka a Kellóban élő Tytti Isohookana-Asunmaa asszony, Finnország korábbi kulturális minisztere volt.



Beszédében, melyet saját versének részletével kezdett, visszaemlékezett az 50 évvel ezelőtti hasonló kellói ünnepségre is. Idézte annak az ünnepségnek a szónokát, aki megjárta a háborút és a harcokban a testvérét veszítette el: "Itt születik az igazi hazaszeretet, ezen a köves talajon, amikor úgy dolgozunk, hogy itt mindenkinek legyen meleg lakása és biztonságos megélhetése." Tytti hozzáfűzte ehhez előadása végén: "Nagyon igaza volt, és ha emellett megvan bennünk az összetartozás érzése, a közösen megtapasztalt szeretet a vidék és a haza iránt, akkor meg tudunk finneknek maradni a világban, és szükség esetén meg tudjuk védeni a kultúránkat és a hazánkat, és az új nemzedékek számára is kikovácsoljuk a finn érzést."

Zsuzsa beszámolóját az általa készített fényképekkel, video felvételekkel és a finn barátaitól kapott videók lejátszásával illusztrálta.



A műsorban 6-tól 80 éves korig sokan szerepeltek: helybeli kisiskolások kórusa, pöttöm gyerekek torna összeállítása és idősek, akik régi táncokat táncoltak a színpadon. Hallottunk szóló énekeket



és volt közös éneklés is, melyet a helybeli harmonika zenekar kísért.
Zsuzsa a műsor második felében kapott szót. Átadta azt a köszöntő levelet és ajándékot, amit a településen lakóknak Szigetszentmiklós város polgármestere, Szabó József küldött, majd köszöntője végén azt is, amit baráti körünk küldött kellói barátainknak.





Zsuzsa köszöntője, melyet Kaisa Pietylä tolmácsolt a jelenlévőknek, így hangzott:

"Tisztelt ünneplő finn barátaim!
Köszönöm a kedves meghívásotokat. Férjem és én örömmel tettünk ennek eleget.
Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy itt ünnepelhetjük veletek Kellóban országotok függetlenné válásának 100. évfordulóját.
Mi, Szigetszentmiklóson minden évben, immár 26. éve ünnepelünk veletek a Magyar- Finn Baráti kör novemberi összejövetelén. Nagy tisztelettel idézzük fel azt a folyamatot, amit mi "FINN CSODA" néven emlegetünk, azt a XIX. században megindult finn reformkort, ami 1809-től alig több mint 100 év alatt, 1917-re minden szükséges alapot megteremtett ahhoz, hogy Finnország végre önálló államként működhessen.
Tudjuk, hogy ehhez kellettek megfelelő politikai feltételek és olyan kiváló személyiségek, akik felismerték a lehetőségeket és a finnek számára kedvezően fel is használták azokat.
1809. a politikai feltételt teremtette meg azzal, hogy átkerülve az orosz fennhatóság alá, autonóm finn nagyhercegségi státust és évtizedekre békét nyertetek. Szerencsétek volt azzal is, hogy a cár bizonyítani akart a világ előtt azzal, hogy új nagyhercegségének új fővárosát, Helsinkit pompás várossá építtette.
Sokat beszélgettünk a finn függetlenség napját ünneplő összejöveteleinken azokról a nagy emberekről, akik a helyzetet felismerték és okosan népetek javára fordították. Mi is gyakran emlegetjük Arwidssonnak az egész folyamat szellemi alapjának tekinthető híres 1822-es mondását: "Svédek már nem vagyunk, oroszok nem akarunk lenni - legyünk tehát finnek!"
Ennek a folyamatnak sok híres alakjáról hallgattunk előadásokat az elmúlt 25 évben, többek között Lönnrotról, Runebergről, Snellmanról, Kiviről, Gallen-Kalleláról, Sibeliusról és még sok más kiválóságról. Ők és társaik segítettek benneteket, finneket végig azon a folyamaton, amely a finn nemzeti ébredéstől a Finn Függetlenségi Nyilatkozat (Suomen Kansalle) megalkotásához és Finnország 1917-es függetlenné válásához vezetett.
Ennek egy hónap múlva lesz a 100. évfordulója. Magyarországon is sokan, sokféleképpen ünnepelnek veletek az idén.
Mi most Szigetszentmiklós város és a szigetszentmiklósi Magyar- Finn Baráti Kör tagjainak jókívánságait hoztuk el nektek.
Kívánjuk, hogy a "FINN CSODA", mely a függetlenné válásotok óta eltelt 100 évben is folytatódott, ezután is kísérje az életeteket.
ISTEN ÉLTESSE FINNORSZÁGOT!"

Az elmondottaknak igen pozitív volt a visszhangja, finn barátaink nagyon nagyra tartották azt, hogy itt, Szigetszentmiklóson mi mennyire tisztában vagyunk a történelmükkel és mennyire velük vagyunk gondolatban.
Az ünnepséget Kellóban a nálunk is többször járt "Péntek Kórus" (Perjantaikuoro) előadásában a finn himnusz zárta.



Mostani ünnepi estünk végén Zsuzsa felolvasta azt a köszöntő levelet is, amit a napokban hozott Kellóból a posta. Ebben Eija Tiri a Kellói Faluegyesület nevében megköszönte a jókívánságainkat és az ajándékunkat, amit Zsuzsa az ünnepségen Kellóban átadott. Azt írta, a finnországi SUOMI 100 ünnepségeknek az "EGYÜTT" kifejezés a központi jelszava. Az eltelt 25 év alatt a szigetszentmiklósi és az ottani baráti kör olyan meleg baráti kapcsolatot alakított ki együtt, melynek folytatását a továbbiakban is remélik. Szép ünneplést kívántak nekünk ezen a 24-i összejövetelünkön és a legjobbakat a jövőben.

Valóban más volt az idei finn függetlenségi napi összejövetelünk, mint az eddigiek, de Finnország is csak egyszer 100 éves!

2017. október 27. EMLÉKEZÉS A REFORMÁCIÓ 500. ÉVFORDULÓJÁRA

A világ idén ünnepli a reformáció 500. évfordulóját. Baráti körünk is csatlakozni akart az ünneplők népes táborához. Tettük ezt azért is, mert a nép nyelvén, magyarul prédikáló reformátorok a Biblia magyar nyelvre való fordításával nemcsak a legkisebb falvak népéhez vitték el a Szentírást, hanem a magyar irodalmi nyelv kialakulásához is hozzájárultak. A reformációt tehát a magyar művelődéstörténet kiemelkedő állomásának is tartjuk. Erről Zachár László tagtársunk tartott nekünk remek előadást október 27-i összejövetelünkön.
Laci alaposan felkészült a témában.

Előadását vetítéssel, zenei betétekkel illusztrálta. Bevezetésképpen Mendelssohn Reformáció szimfóniájából hallgathattunk egy jellemző részletet, mégpedig Luther "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű koráljának feldolgozását, majd néhány híres magyar Biblia hasonmását mutatta be: a magyar Anjou-kori könyvművészet remekét, a Nekcsei Bibliát, majd két magyar nyelvű bibliafordítást: a gyönyörű Jordánszky Kódexet és a legrégibb fennmaradt és ma is használt, teljes, magyar nyelvre fordított Bibliát, a Károli Gáspár-félét.

Ezután előbb a reformáció előzményeiről szólt. Arról, miként hoztak a 14 - 15. századi Európában új gondolkodási módot a reneszánsz és a humanizmus szellemi áramlatai. Arról, miként kezdték már a 14. században az egyház dogmatikus tanait egyre többen kritizálni. Szólt a kor két legismertebb egyház-kritikusáról, az angol John Wycliffe-ről és a cseh Husz Jánosról. Husznak az anyanyelvi misézéssel és a két szín alatti áldozással kapcsolatos tanai egy az egyben megjelentek a 100 évvel későbbi reformációban is. De akkoriban az ő reformjaik mögé még nem álltak széles tömegek és hatalmasságok, így ők még elbuktak, Husz máglyán végezte.
Elmondta, hogy azt a folyamatot, amit ma reformációként emlegetünk, és aminek most az 500. évfordulóját ünnepeljük, a 16. század elején a katolikus egyház erkölcsi és anyagi válsága indította el. A Róma felvirágoztatására óriási összegeket költő X. Leó pápa pénzszűkébe kerülve, odáig jutott, hogy 1515-ben búcsút, azaz bűnbocsánatot hirdetett mindazoknak, akik a Szent Péter bazilika befejezéséhez pénzadományokkal hozzájárultak. Ez sok egyházi személyt háborított fel, de legjobban Luther Márton Ágoston-rendi szerzetest, aki akkoriban a wittenbergi egyetem bibliatanára volt. Luther mélyen elgondolkodott az egyház működésének visszásságain, és 1517. október 31-én levelet írt a mainzi érseknek, melyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen. Leveléhez csatolta 95 pontos vitairatát is, melyet a wittenbergi templom kapujára is kiszegezett, hogy az aznap vidékről ide várt sok ember is olvashassa azokat.

95 tételével ő vitát akart kezdeményezni a témáról, nem egy új felekezetet alapítani - bár később mégis ez történt -, csak a katolicizmust szerette volna megreformálni. Legfőbb tételei:

A Luther-féle 95 tézisnek a megjelenését tekintjük a reformáció kezdetének, ami olyan folyamatot indított el, mely nem csupán az egyház, hanem egész Európa életében új korszakot nyitott.
Laci barátunk Luther életéről és erről a folyamatról beszélt nekünk, a hitvitákról és politikai következményekről, arról, miként forgatta föl a reformáció szinte lavinaként Európa életét és miként okozott háborúkat is amellett, hogy egyházszakadást eredményezett, az evangélikus egyház megszületésével. Beszélt a reformáció további ágairól, a két nagy svájci reformátorról, Zwingliről és Kálvinról, utóbbinak Angliában a puritánok, Franciaországban a hugenották, Magyarországon a reformátusok lettek a fő követői. Szólt a protestáns mozgalmak legradikálisabb ágáról, a Münzer Tamás vezette anabaptistákról is, akiknek a mai követői közé tartoznak például a mennoniták és az amisok. Beszélt az antitrinitáriusokról azaz Szentháromság-tagadókról is, az ő mérsékelt irányzatukból szerveződött meg Erdélyben az unitárius egyház. Térképen mutatta be, miként terjedtek el a reformáció különböző ágazatai a 16. századi Európában.

Beszélt az ellenreformáció pozitív és negatív módszereiről, előbbi között kiemelve a papnevelés és az oktatás fejlesztését, valamint a barokk művészet pártolását, utóbbiak között pedig az inkvizíció elrettentő intézményét.
Külön szólt a magyarországi és a finn reformációról, Dévai Bíró Mátyásról, Sztárai Mihályról, Szegedi Kis Istvánról, Mikael Agricoláról. Magyarországon a reformáció szinte a törökökkel vívott háborúval egy időben jelent meg és gyorsan hódított, mivel az akkoriban a törökökkel is szövetségre lépő pápában az elkeseredett magyar nép elvesztette bizalmát. A török hódoltság területein a reformátorok bátorították a csüggedt nemzetet, és nem csak a nép csatlakozott a protestáns tanokat hirdetőkhöz, hanem a főurak közül is sokan. A nép nyelvén prédikáló reformátorok a magyarra fordított Biblia segítségével széles körben tudták a hitet terjeszteni, a népet az imádságos, Isten-hívő életre visszatéríteni, Magyarországot a keresztény hitben megerősíteni, az iszlám ellenében kitartásra buzdítani. A reformátorok iskolákat alapítottak, a tanulás lehetőségét a néphez is eljuttatva, a Biblia magyar nyelvre fordításával pedig - mint a reformáció minden országában a nemzeti - itthon a magyar irodalmi nyelvet alapozták meg. Ugyanígy történt mindez a finneknél is, Agrikolát, aki a finn írásbeliséget alapozta meg a Biblia finnre fordításával egy időben, a finn nyelv atyjának is nevezték.
Végezetül arról beszélt Laci, milyen hatással volt a reformáció a művészetekre, különösképpen a barokk kor zenéjére. Luther koráljai gyönyörű feldolgozásban jelentek meg H. Schütz passióiban és J. S. Bach kantátáiban, G. F. Händel műveiben. Ennek illusztrálására előbb J. S. Bach 79. kantátájának egy részletét hallhattuk, a "Nun danket alle Gott" kezdetűt, amit a református énekeskönyvből "Jöjj, mondjunk hálaszót" kezdetű énekként ismerünk, majd pedig G. F. Händel Messiásából az "Alleluja" tételt, mindkettőt nagyszerű előadásban.
Nagyon értékes este volt. Szerencsések vagyunk, - mint Solti Magdi az előadás végén mondta, - hogy baráti körünkben több ilyen tag van, mint Zachár Laci, akik fontos témákban remek előadásokat tudnak nekünk tartani. Köszönet Lacinak, köszönet nekik.

2017. október 07. KIRÁNDULÁS A PARLAMENTBE ÉS A GELLÉRTHEGYI SZIKLATEMPLOMBA

Kicsit szeles, hűvös, de szép napsütéses napon került sor idei őszi kirándulásunkra. Ilyenkor mindig rövidebb útra megyünk, mint májusban. Most Budapest volt az úti cél, a Parlament és a gellérthegyi Sziklatemplom meglátogatása.

A Parlamentnél kezdtünk.


A legtöbben már többször is jártunk ott, de most néhány új élmény is várt. A Látogatóközpont megépítésével kibővült a látnivalók köre. Először az innen nyíló Országgyűlési Múzeumot néztük végig, ahol a magyar törvényhozás ezer évét bemutató tárlatot láttuk. Innen vitt az utunk magába a Parlamentbe. Nekem csalódást jelentett, hogy mellékútvonalon jutottunk be, nem a szokott módon, a gyönyörű főlépcsőn. Sőt: a főlépcső le is van zárva a látogatók elől.



Az idegenvezetés azonban remek volt.


A Parlament látogatható részét bejárva, utunkat ismét a látogatóközpontban fejeztük be, pontosabban az oda nyíló kiállítás megtekintésével, ami bemutatta a Parlament építésének előzményeit, történetét, a jelentősebb terveket, sőt a pályamunkák közül néhányat ügyes számítógépes animáció segítségével úgy is láthattuk, mintha azok épültek volna fel a Duna-parton. Jól rendezett, érdekes kiállítás volt, jó befejezése a Parlament-látogatásnak.


Innen Budára vitt az utunk, a gellérthegyi Sziklatemplomba.



Itt is többen jártunk már, de - hála a kirándulást szervező Solti Magdinak - most arra is lehetőségünk nyílt, hogy a templomhoz tartozó kolostor lakóinak, a pálos szerzeteseknek egyik képviselőjével is találkozhassunk.



Nagy figyelemmel hallgattuk a szavait, sok érdekes dolgot tudtunk meg tőle a rend történetéről, hányattatásukról történelmünk nehéz időszakaiban, a gellérthegyi Sziklatemplomhoz tartozó kolostorukról, életükről, mindennapjaikról. Igazán tanulságos beszélgetés volt!
És ennyi elég is volt egy napra. Még szép napsütésben értünk haza Szigetszentmiklósra és nem is fáradtunk el túlságosan. Jó kis kirándulás volt!

2017. június 24. JUHANNUS

Idén szokatlan meleget hozott a nyári napforduló, Szent Iván (vagy, ahogy a finnek mondják, Juhannus) napján még délután is 30 fok volt. Nem így finn barátainknál, Kellóban, ahonnan kedves juhannusi jókívánságot kaptunk. Ebben az állt, hogy szépen süt a nap és már 16°C a hőmérséklet!
Mi most is a szokott helyen, az öreg Buga iskola udvarán gyűltünk össze, hogy félévzáró rendezvényként megünnepeljük a nyári napfordulót. A nagy melegben jól esett az enyhe szellő és a fák árnyéka, ahová az asztalokat és székeket állítottuk.



Szacsvay Zsuzsa mindenekelőtt tolmácsolta Mannuék juhannusi jókívánságát, amit a tengerparti mökkiből küldtek. Jó érezni, hogy több mint 2000 km-re tőlünk ránk gondolnak a finn barátaink.
Közben meggyújtottuk a tüzet, s a felcsapó lángokat Petőfi Sándor "Tűz" című versével köszöntöttük.



A rövid nyári műsorban szó esett a Szent Iván éjről, majd versek, történetek hangzottak el, melyek témájukban mind a nyárhoz kapcsolódtak. Hallottunk egy finn mesét a tavasz és nyár találkozásáról, Juhász Gyula "Kórus a naphoz", Váci Mihály "Pipacsok a búzamezőben", Puskin "A meggyfa" című versét, végül pedig Wass Albert "Erdők könyve" című művéből egy részletet, "Mese az erdőről" címmel. Mindegyiket baráti köri tagjaink tolmácsolásában.



Öröm, hogy mindig vannak, akik minden Juhannus ünnepünkre új meg új versekkel, történetekkel készülnek.
Eközben leégett a tűz, előkerültek a nyársak és a rájuk húzott kolbászok, szalonnák. Nem kis teljesítmény volt ezek sütése a nagy melegben a még forróbb parázsnál.



Fogyott is az innivaló, ezúttal különösen a víz volt népszerű az egész napos meleg után. Körbejártak a finom sütik, gyümölcsökkel kínálgattuk egymást, jókat beszélgettünk, míg falatoztunk.



Lassan ránk sötétedett, eloltottuk a tüzet, nyárra elbúcsúztunk egymástól.
Találkozunk szeptemberben!

2017. május 27. BUSZKIRÁNDULÁS A MÁTRÁBA

Már régóta terveztük, hogy egyszer elmegyünk a Mátrába, de valami mindig közbejött. Most végre sikerült. És az időjárás is kedvezett, gyönyörű napfényes szombat volt ez a május 27-i.

Kirándulásunk útvonaltervét és a megnéznivalókat - mint rendesen - most is Varga Dénes barátunk állította össze, velünk jönni sajnos mégsem tudott, mert egy családi esküvőre voltak hivatalosak aznap. De távollétében is a tőle tanult módon, versekkel, a Mátráról, Recskről, Mátraverebély-Szentkútról szóló összefoglaló írások felolvasásával hangolódtunk a látnivalókra a buszon. Ebben sokan részt vettek.
Utunkat Dénes tervei alapján Solti Magdi szervezte meg. Első állomásunk Parádsasvár volt, ahol már várt bennünket egy kedves helyi idegenvezető, Béres Magdika. Először a helyi üvegművesség történetéről, virágzásáról és az üveggyár bezárása utáni helyzetről beszélt. Az üvegművesség túlélését jelentő kis üvegmanufaktúrát látogattuk meg először. Itt nagyszerű bemutatót kaptunk az üvegfúvás ördöngös mesterségéből, poharak és különböző dísztárgyak készültek a szemünk előtt.

Végül lehetőségünk nyílt arra, hogy aki akart, ki is próbálhatta az üvegfúvást, üveg lufit fújhatott.

Magdika ezután elvitt bennünket két családi üvegcsiszoló műhelybe is. Rengeteg gyönyörű ólomkristály üvegtárgyat csodálhattunk meg a vitrinekben és azt is megnézhettük, hogyan csiszolják ezeket.



Ezután Parádra mentünk tovább. Itt megnéztük a tájházat, majd a kis, műemlék palócházat, végül pedig Asztalos Johák, helyi népi fafaragó művész szobrainak kiállítását láttuk.





Mindenhol szakavatott vezetést kaptunk Magdikától, aki - maga is palóc származású lévén - mindent tudott a régi életről és szokásokról. A többgenerációs, de igen pici és szűk palóc házból kijövet nagyot lélegezve, boldogan állapítottuk meg, milyen szerencsések vagyunk, hogy nem ott és akkor éltünk.
Utunkat Parádfürdő felé folytattuk, ahonnan egy kis kitérővel Magdika nagyszerű piknikező helyre vitt el minket, az Ilona völgybe, a Szent István forráshoz, ahol megebédelhettünk, majd a híres "csevice" gyógyvizet is megkóstolhattuk.

Ebéd után Recsk felé vettük az utunkat, ahonnan 10 km-re, a Csákánykő andezit kőbányája közelében az egykori kényszermunkatábor rekonstruált épületeit és a Nemzeti Emlékparkot kerestük fel. Szinte hihetetlen, hogyan tudta az 1950-53 között, az akkori ÁVH által itt működtetett kényszermunkatábor létét a világ elől a kommunista rezsim eltitkolni. Tervük az volt, hogy az andezit kitermelésén majd lassan elfogy, elpusztul az a 1300 fogoly, akit az "új" társadalomban nem kívánatosként tartottak számon. A tábor felszámolása után a kiszabadult túlélőkkel titoktartást fogadtattak, a tábort lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. Csak a rendszerváltás után szólalhattak meg a túlélők, akik a Recski Szövetséget létrehozva elérték, hogy a néhai tábor helyén létrejöhessen a Nemzeti Emlékpark, és mementóként emlékeztessen a kommunista diktatúra addig titokban tartott szörnyűségeire. Nekünk mindenesetre megrázó élmény volt körbejárni az egykori tábor rekonstruált területét és megnézni a büntetőbarakkban létrehozott kiállítást.

Recsken azután elbúcsúztunk a minket kísérő Béres Magdikától, megköszönve neki a remek idegenvezetést.
Innen már magunk indultunk hazafelé, de úgy, hogy útba ejthessük a Mátra és a Cserhát határán található Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyet. Jó is volt, hogy itt fejezhettük be a napot. Ránk fért Recsk nyomasztó emlékét a búcsújáróhely békességével feloldani.

2017. május 8. FINN DIÁKCSOPORT SZIGETSZENTMIKLÓSON

Sok év telt el azóta, hogy utoljára finn diákcsoport látogatott Szigetszentmiklósra. Mióta testvérvárosunkat, Haukipudast Oulu városával egyesítették, kapcsolatunk a régi testvérvárosiakkal inkább magántermészetűvé vált. A korábbi haukipudasi településszövetséghez tartozó Kello új iskolájából most a végzős osztály kilenc tanulója azonban úgy döntött, hogy felelevenítik a régi szokást: búcsúkirándulásuk céljául Budapestet választják és ittlétük alatt Szigetszentmiklóst is felkeresik. Itteni programjukat kísérőjükkel, régi jó barátunkkal, Kaisa Pietilävel állítottuk össze. Szerettek volna ellátogatni egy szigetszentmiklósi iskolába és szerették volna felkeresni a baráti körünknek helyet biztosító Városi Könyvtárat is. Úgy terveztük, hogy elvisszük őket a Helytörténeti Múzeumba is, ez azonban elmaradt, mert Budapestről kijövet a BKV busszal olyan közlekedési dugóba kerültek, hogy az egész program csúszott egy órát.
Szigetszentmiklós iskolái közül városunk büszkeségét, az új Szebeni úti általános iskolát mutattuk meg a finn diákoknak. Zilling Ibolya igazgatónő úgy szervezte meg az iskolalátogatást, hogy olyan órákat nézzenek meg, ahol ők is értik, mi történik. Bementünk hát egy angolórára és egy énekórára. Az angol órán a diákok és tanárnőjük kis film vetítésével angol nyelven mutatták be iskolájukat a finn vendégeknek.

Az óraközi szünetben pedig együtt játszottak a magyar és finn diákok azzal a játékkal, amit a finnek az iskolának hoztak ajándékba.

A Mölkky nevű finn tekejáték nagy sikert aratott. Az ezután következő énekóra mély benyomást tett a finn gyerekekre. A hallott sok magyar népdal és azok dallamszerkezetének elemzése magáért beszélt.

Csodálták, milyen magas színvonalú itt az énektanítás.
Az óralátogatások után az igazgatónő megmutatta nekik a sportcsarnokot, a könyvtárat

és a technika termet, majd következett az ebéd az iskola barátságos ebédlőjében.

A zeneiskola nagy előadótermének megnézése után elbúcsúztak az igazgatónőtől és továbbindultak a Városi Könyvtárba.

Itt az előadóterem és a könyvtár után megmutattuk nekik a 25 éves jubileumunkra készített vitrinünket, melyben a Finnországból kapott emléktárgyakat és könyveket állítottuk ki, majd bekukkantottunk összejöveteleink szokásos helyére, az emeleti tárgyalóba. Az igazi attrakció azonban Fritz Rautner képzőművésznek az emeleti galériában látható kiállítása volt, melyen Solti Eszter kalauzolta őket végig.
Örültek az I love Szigetszentmiklós pólóknak és a hűtőmágneseknek is, amit baráti körünktől emlékbe kaptak. Nagy siker volt a közeli cukrászdában elfogyasztott fagyi,

majd elbúcsúztunk egymástól. Indultak vissza Budapestre, hiszen estére újabb program várta ott őket.

2017. április 28. MEGEMLÉKEZÉS A 200 ÉVE SZÜLETETT ARANY JÁNOSRÓL

200 éve, 1817. március 2-án látta meg a napvilágot a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, a magyar nyelv és vers legnagyobb mestere, Arany János. Rá emlékezik idén Magyarország, és április 28-i összejövetelünkön ezt tettük mi is. Baráti körünk elnöke, Dr. Szacsvay Zsuzsanna tartott vetítéssel, zenei bejátszásokkal illusztrált előadást róla, de segítségül hívta a kör tagjait is, akik az előadáshoz kapcsolódó verseket olvasták fel.


Termünk berendezését a témához igazítottuk, irodalmi kávéház szerűen, asztaloknál ültünk. Így az előadók is asztaluknál olvasták fel a verseket. Szokás ez nálunk.




Zsuzsa úgy igyekezett összeállítani az előadást, hogy többet nyújtson annál, mint amit az iskolában tanultunk Arany Jánosról.
Felhívta a figyelmünket rá, milyen hatalmas ívű életpályát ját be a költő életének 65 éve alatt: szegény földműves szülők gyermekeként született Nagyszalontán, a halál pedig a Magyar Tudományos Akadémia palotájában érte Pesten, melynek előbb titkára, majd főtitkára volt.
Beszélt a költő szüleiről, gyermekkoráról, arról, milyen korán megtanult művelt édesapjától írni, olvasni. Apja mesélt neki a Toldiakról, akik szalontai földesurak voltak, ő szerettette meg vele a magyar népköltészetet és irodalmat. Innen eredt páratlan szókincse, a régi magyar nyelv szeretete, ami nagy hatással volt későbbi költészetére.
Beszélt debreceni diákéveiről, pártfogójáról, Török Pál, későbbi református püspökről, akinek könyvtára hozzásegítette Aranyt fordítói, majd költői pályájának beindulásához. Megtudtuk, hogy a Shakespeare művei iránti vonzalma rövid színész kalandjától eredt, és élete későbbi időszakában a nagy drámaíró műveinek fordításában csúcsosodott ki.
Hallottunk arról, miként vált szülővárosában, Nagyszalontán kis nótáriussá azaz aljegyzővé, és miként élt példás hivatalnokként. Hallottunk családalapításáról, gyermekei megszületéséről, majd költői pályája felíveléséről, első költői sikereiről. Nagyszalontán írta a Toldi című elbeszélő költeményét is, amivel a Kisfaludy Társaság pályadíját megnyerve nemcsak ünnepelt költő lett, de életre szóló barátságot is kötött Petőfi Sándorral.



Zsuzsa beszélt erről a barátságról, össze is hasonlítva a két költőóriást. Hallottunk tőle Arany János szerepéről az 1848-as forradalomban és szabadságharcban, buzdító versei közül a Nemzetőr-dal "Süvegemen nemzetiszín rózsa" kezdetű dalként való feldolgozását meg is hallgathattuk. Versekkel illusztrálva mutatta be a költő csüggedtségét, ami elfogta a bukott forradalom után.
Hallottunk életének új szakaszáról, a nagykőrösi iskolai tanári időszakról, ekkor írt első balladáiról, melyekkel lelkesíteni igyekezett a szabadságharc után reményüket vesztett embereket. Láttuk, miként vált egyre elismertebb költővé, hogyan utasította mégis vissza az I. Ferenc Józsefet köszöntő vers megírására szóló hivatalos felkérést, majd hogyan döntött helyette A walesi bárdok című ballada megírása mellett. Megtudtuk, hogy nagykőrösi éveiben már irodalomelméleti és irodalomtörténeti értekezéseket is írt, bekapcsolódva ezzel a tudományos életbe is, ami meghozta számára az akadémiai tagságot.
Ezután pályájának további fejlődéséről beszélt Zsuzsa, arról, miként került fel Arany Pestre, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatója lett, hogyan igyekezett ebben a tisztében az irodalmi életet újraszervezni, miként fedezte fel Madáchot és művét, Az ember tragédiáját, hogyan haladt előre ebben az időszakban Shakespeare műveinek fordítása, majd a magyar Molière kiadás, hogyan látott hozzá Arany a nemzeti műeposz megteremtéséhez a Buda halála megírásával. Utóbbi hatodik énekét, melyet minden kisiskolás a "Rege a csodaszarvasról" címmel ismer, a Kaláka együttes feldolgozásában hallhattuk.
Az előadásból kiderült, hogy akadémiai titkári, majd főtitkári feladatai mennyire lekötötték minden idejét, hallgatást hozva költői pályáján. Ehhez lánya halála is nagymértékben hozzájárult, ami csaknem magát Aranyt is sírba vitte.
Érdekes volt, amit hallottunk a kiegyezés körüli időszakról, Arany magas kitüntetéséről, amit Ferenc József magyar királlyá koronázása alkalmából kapott, keserűségéről, amit a kitüntetés kapcsán érzett, miután hiába próbálta azt visszautasítani.



Beszélt Zsuzsa Arany egyre jobban elhatalmasodó betegségéről, ami miatt végül elfogadták lemondását az Akadémia főtitkári tisztségéről. Hallottunk életének utolsó éveiről, miként szólalt meg ismét költőként, miután megvált főtitkári hivatalától, mint írta Őszikék címen összefoglalt lírai ciklusát és a Kapcsos Könyvbe bejegyzett utolsó verseit és balladáit a Margitsziget tölgyei alatt. Ezek közül a Vörös Rébéket Koncz Zsuzsa lemezéről, zenés feldolgozásban, A tölgyek alatt címűt pedig a felejthetetlen színész, Mensáros László előadásában hallgathattuk meg. Láttuk a Fiumei úti sírkertben lévő síremlékét, ahová, költői végakaratát teljesítve, tölgyeket ültetett az utókor.
Végül Arany János emlékezetéről beszélt Zsuzsa.



Láttuk a nagyszalontai Arany János Múzeumot és az újjáépített szülői házat. Mutatta az idei Arany emlékév alkalmából megjelent Arany János szótárt, a Magyar Nemzeti Bank által kibocsájtott Arany emlékérmeket,



hallottuk az Országos Széchenyi Könyvtár emlékkiállításáról szóló hírt, ahol becses, csak ritkán látható Arany kéziratokat mutatnak be a nagyközönségnek.



Friss hírként azt is elújságolta, hogy Arany János díszpolgárrá lett a walesi Montgomeryben, s hogy azt is rebesgetik, hogy a walesi Montgomery és a nagy költő szülővárosa, a romániai Nagyszalonta testvérvárosi kapcsolat kialakítására is készül egymással.
Az előadáshoz illusztrációként Zachár László elhozta Zichy Mihály Arany illusztrációit tartalmazó könyvének és a híres Kapcsos Könyvnek a hasonmás kiadását, Farkas Ottó pedig az idén kiadott ezüst Arany emlékérem egy példányát, így ezeket is láthattuk.



Zsuzsa megköszönte az esten versek felolvasásával közreműködőknek, Becz Józsefnének, Petruzsán Károlynénak, Farkas Ottónak, Szabó Józsefnének, Virág Istvánnénak, Zachár Lászlónak és Szentirmai Péternek a segítségét. Jó, hogy ilyen ez a baráti kör.

2017. március 31. HELSINKI - A finn főváros építészeti arculatának változásai az alapítástól napjainkig - Koppányi Miklós előadása

Régi kedves barátunk, Koppányi Miklós építészmérnök, a Magyar- Finn Társaság kulturális alelnöke nem kevesebbre vállalkozott ezúttal, mint hogy bemutassa nekünk, miként változott Helsinki építészeti arculata az alapítástól napjainkig. Tette ezt a szokott alapossággal, szakértelemmel és a téma iránti elkötelezettséggel. Nagyon szeretjük hallgatni az előadásait, és nézni az azokat illusztráló sok szép diaképet. Így volt ez most is.



Miklós barátunk egy kis történelemmel kezdte előadását. Nem mindig volt ugyanis település ezen a helyen. Helsinki történelme csak a XVI. századig nyúlik vissza, hiszen akkor alapította Gustav Vasa, svéd király. Alapításának valójában gyakorlatias oka volt. A középkor óta a Balti-tengeri régióban kelet felé terjeszkedő Hansa kereskedelmi szövetségtől függött az észak-európai országok, így Svédország gazdasága is. Oroszországgal csak a szövetséghez tarozók kereskedhettek, méghozzá főleg Tallinnon keresztül. Helsinkit I. Gusztáv 1550-ben azzal a szándékkal alapította, hogy váljon olyan jelentős kereskedelmi központtá, ami majd csökkenteni tudja a gazdag Hansa-város, Tallinn jelentőségét. Elrendelte, hogy a környék kézműiparáról és kereskedelméről híres kisvárosainak mesteremberei, tehetős kereskedői ide költözzenek át. A király reményei azonban nem váltak valóra. 90 év alatt kiderült, hogy rossz helyre építette a várost, a Vantaa folyó partjára, ami a tengertől való nagy távolsága és a folyótorkolat zátonyai miatt nem tudott a nemzetközi kereskedelmi véráramba bekapcsolódni. Krisztina királynő ezért délebbre, közvetlenül a tenger partjára, a Vironniemi nevű földnyelvre telepítette át a várost. Sokáig azonban itt sem fejlődött, tűzvészek égették fel, járványok pusztították a lakosságát, a svédek és oroszok közötti háborúk is gyakran feldúlták. Helsinki csak akkor tudott igazán fejlődésnek indulni, amikor az oroszok elleni védekezésül, a svédek felépítették Suomenlinna erődjét, "Észak-Európa Gibraltárját". Igazi fordulatot a város életében aztán az 1800-as évek jelentettek. 1809-ben Finnországot önálló nagyhercegségként az orosz cári birodalomhoz csatolták. I. Sándor cár pedig 1812-ben Helsinkit tette meg a nagyhercegség új fővárosává. Turkuból az ország összes hivatali intézménye át kellett költözzön ide, később, a nagy turkui tűzvész után, az egyetem is ide került át. Helsinki fővárosi rangra emelkedése a gyakorlatban új főváros építését jelentette. Hálás feladat lehetett a cár kívánsága szerint egész városrészeket megtervezni, felépíteni. A ma már "óváros"-ként emlegetett akkori városközpontot mértani tervek alapján, egyenes utcákkal, a gránit alapokba robbantva építették.



A XIX. sz. első felében épült klasszicista városmagnak, a főváros államigazgatási központjának nagyszabású terveit J. A. Ehrenström és C. L. Engel készítette el. Ez ma is élettel teli része a fővárosnak. A székesegyház tér fölé magasodó hófehér épülete messze látszik a tenger felől is. A teret szegélyező klasszicista épületek, a nagyhercegség legfőbb hivatali szerveinek helyt adó Szenátus ház, valamint a Helsinki Egyetem és az Egyetemi Könyvtár egységes stílusa szemet gyönyörködtető.



Koppányi Miklós ettől kezdve fotók sorával mutatta be a város építészeti arculatának változásait.
A XIX. sz. első felének klasszicista stílusát hamarosan az eklektikus stílusban épült bérpaloták építésének időszaka követte. Ahogy fejlődött a város, sok lakásra volt szükség, az eddigieknél nagyobb és magasabb házak épültek ebben a nagy fejlődési ütemben.
Hamarosan megjelent a jugendstil (art nouveau, szecesszió), ami Finnországban a nemzeti romantika kibontakozását hozta az építészetben is. Ennek az időszaknak jelentős építészei voltak a híres Saarinen, Lindgren, Gesellius hármas, akikről korábban már hallottunk előadást Koppányi Miklóstól. Többek között a Finn Nemzeti Múzeum és a Helsinki Főpályaudvar is ebben a korszakban készült, de sok lakóház is mutatja Helsinkiben a nemzeti romantika illetve a szecesszió jegyeit.



A függetlenné válás 1917-es kivívása után, ahogy Miklós fogalmazott, a "20-as évek klasszicista stílusa" vette át a szecesszió helyét. Ez puritán, díszítetlen épületeket hozott, ennek példája a Parlament épülete is, de sok lakóház is épült ebben a stílusban. Mivel akkoriban is sok lakás kellett, fából is épültek, még kis egyemeletes lakóházak is. Ezek közül a külvárosi faházas városrészek közül több még ma is létezik, példaként említette Käpylä városrészt.
A 33-as gazdasági válság utáni fejlődés erejét az új stílus, a finn funkcionalizmus mutatja. Ennek az időszaknak Alvar Aalto volt a mestere. Miklós Aalto saját házán mutatta be ennek a stílusjegyeit. Ekkorra már megoldott lett a lapos tetők szigetelése és tért hódított a vasbeton használata az építkezésben. Az épületek egyszerűek, díszítetlenek voltak, de különleges formájukkal, építőanyagaikkal mind egyediek lettek. Ebben a stílusban épült 1934-ben a Helsinki Olimpiai Stadion is. Eredetileg az 1940-es nyári olimpia helyszíne lett volna, de a második világháború miatt Helsinki csak 1952-ben rendezhette meg az olimpiát.
A szükség a háború utáni Helsinkiben is nagyúr volt. A téli háború elvesztése után Karjalából 420 ezer embert kellett finn területre áttelepíteni, ami ismét növelte a lakásínséget. Ezt gyorsan csökkenteni voltak hívatottak az ekkor, típustervek alapján, fából épített ún. "veterán házak", melyekből ma is áll még néhány. Az olimpiai falu házai is lakóházakká lettek, és ma is azok.
Az 50-es években ismét jó minőségű épületek épültek. Ekkor merült fel az ún. "erdővárosok" gondolata, és építettek a megnőtt lakosságszám miatt, a városszéli erdős területeken, a fák megóvásával, a természeti adottsághoz alkalmazkodó, egyszerű kialakítású, de a lakótelepekhez képest változatos képet mutató, szalagszerű elrendezésű lakóházakat.
A 60-as évek Helsinkiben is az esztétikailag jellegtelen panel lakóházak korszaka volt, de ekkor is születtek különleges, szép alkotások. Ekkor kezdtek jobb anyagiak közé kerülni a finnek, amit az építészet is mutat. Példaként mutatta Miklós a Suomalainen testvérek Sziklatemplomát, Pietilä egyedi lakóépületeit valamint az 1971-ben átadott Finlandia-talo-t, Helsinki koncert- és kongresszusi palotáját, Alvar Aalto egyik utolsó, egyben egyik leghíresebb munkáját.



Aalto megelőzte korát, és olyan merész építészeti megoldásokat alkalmazott, melyek nem voltak megszokottak. Nem csoda hogy a posztmodern építészek tisztelték őt, sőt elég sok gondolatát vitték tovább.
A 70-es évek válsága után a 80-as, 90-es éveket az építészeti sokszínűség jellemezte Helsinkiben. Mostanában pedig, más finn városokhoz hasonlóan, Helsinkiben is terjed az új irányzat, hogy a régi ipari területeket kiköltöztetik a város külső részeire, helyükön komplett új városrészek nőnek ki a földből. Középületeket illetően megjelent már a hi-tech építészet is, egészen újszerű, XXI. századi megoldásokkal. Ennek példájaként mutatta Miklós a 2011-ben elkészült Musiikkitalo-t, Helsinki új Zenepalotáját vagy az egyetemi könyvtár 2012-ben átadott új épületét, a Kaisa-talo-t. Mindkettőn szembeötlő a sok, fémmel kombinált üvegfelület.
Így jutottunk el, Koppányi Miklós segítségével, 1550-től, Helsinki alapításától máig, a régi faházaktól a hi-tech palotákig, amikkel a mai finn építészet mutatja meg magát a világnak. Nagyon érdekes időutazás volt.

2017. március 03. SARKI FÉNY - ÉSZAK HANGJAI - Ghéczy László finn zenetörténeti előadásának folytatása

A Finn Kultúra napjára emlékező összejövetelünkön immár másodszor foglalkoztunk a finn zene történetével. Tavaly ilyenkor annyira elvarázsolta baráti körünk tagjait Ghéczy László csellóművész előadása, hogy még akkor megkértük, jöjjön el újra és folytassa. Estünkön jelen volt a helyi TV stábja is, akik érdeklődve kísérik figyelemmel baráti körünk finn és magyar kultúra iránti elkötelezettségét.



Ghéczy László azok kedvéért, akik, tavaly nem lehettek velünk, röviden ismét felelevenítette előző évi előadásának a finn zene kezdeteiről szóló részét. Szólt a finn népzene legősibb rétegéről, hallottunk Kalevala runóéneket, fonódalt, altatót autentikus énekelőadásban, majd kantele kísérettel, mai előadótól. Elmondta, hogy a finn és a magyar népzene is 5 hangú, de míg a magyar lá pentaton hangsort használ, addig a finn az egymás melletti hangokból épülő, ún. pentachord hangsort. A későbbi finn népdalként énekelt dalok közül az általunk is jól ismert "yksi ruusu" kezdetűvel illusztrálta azt, hogy az Európa más tájairól finn földre került dallamokhoz miként költött a nép finn szöveget. Ezek a népdalok is ugyanúgy négysorosak, mint a magyarok.
Szólt az ún. "pelimanni népzenéről" is. A "pelimanni", a népi ünnepek alkalmi népzenésze a nyugati partokon tűnt fel. A különféle hangszereken, hegedűn, kantelén, majd újabban tangóharmonikán is játszó pelimannikból kis együttesek
alakultak. Ezek a polkákat, valcereket játszó zenekarok lettek a finn népi ünnepek, lakodalmak kedvelt muzsikusai.



A finnek sajnos az ősi néptánc kincsüket nem tudták úgy megmenteni, mint mi, csupán ez a pelimanni zene lett és maradt a finn néptánc zenéje. Jelenleg a kaustineni népzenei fesztivál a fő őrzője ennek. Ebből is hallgathattunk most ízelítőt.
A finn komolyzene gyökereiről, az első írásban fennmaradt finn zenei emlékről, a középkorból származó Piae Cantiones című latin nyelvű diákének gyűjteményről most is szólt Ghéczy László. Mivel ezek még a reformáció előtti időkből származtak, igazi csoda, hogy fennmaradhattak. A reformáció eltűntette ugyanis az addigi latin nyelvű egyházi műveket. Ennek a daloskönyvnek a lapjait a hátoldalukra írt adóbevallás őrizte meg az utókor számára.
A finn klasszikus zene első ismert zeneszerzőjéről, a bécsi klasszikusok idején, a XVIII.-XIX. század fordulóján élt hegedű- és csellóművészről, Erik Tulindbergről most is beszélt. Követve a bécsi klasszikusok műveit, stílusát, ő "hozta el Európa zenéjét Finnországba", zenekarokat szervezett a nyugati part nagy városaiban, Turkuban, Ouluban. Ezúttal egy másik művébe, egy vonósnégyesbe hallgathattunk bele.



Ismétlésként hallhattunk a kor másik híres finn zeneszerzőjéről, a klarinétművész Bernhard Crusellről is, akinek ezúttal abba a klarinét koncertjébe hallgattunk bele, mely a Finnországban kétévente megrendezésre kerülő Crusell-versenynek ma is kötelező darabja. Ezek a zeneszerzők fontosak a finn zene történetében, világszínvonalú zenét írtak, de zenéjükben még nem volt semmi "finnes".
Ghéczy László legutóbb nem beszélt Frederik Paciusról, a finn romantika Németországban született, majd Helsinkibe költözött jeles zeneszerző képviselőjéről. Most róla is hallhattunk.



Neve összekapcsolódott a finn himnusszal, a Maammeval, ezért főként ennek a megzenésítőjeként ismerjük. Azt eddig nem is tudtuk, mennyit tett azért, hogy élő zenei élet legyen Finnországban. Az általa szervezett oratórium-, szimfónia- és operaelőadások Észak-Európa egyik legfontosabb zenei központjává tették Helsinkit. Elhozta Európa klasszikus és kortárs zenéjét a finn fővárosba. Helsinkiben kórust szervezett, majd létrehozta a helsinki konzervatóriumot és az első helsinki profi szimfonikus zenekart. Őt már az a kérdés is foglalkoztatta, hogyan lehet klasszikus zenei formába öntött finn zenét írni. Megírta az első finn operát "Károly király vadászata" címmel, ami a nemzeti romantika egyik nagyhatású darabja lett. Mi ebből hallgathattunk meg most egy ária részletet.
A finn nemzeti romantika legnagyobb alakja azonban tagadhatatlanul Jean Sibelius volt.



Munkássága nyomán a Kalevala belső ritmusa és szövege egyaránt átemelődött a finn klasszikus zenébe. Sibelius Kullervo szimfóniája már igazi "finn zene", amint hallhattuk is a zenei illusztrációban. Ghéczy László tavalyi előadásában is elmondta, hogy Sibelius a finnek számára nemcsak zeneszerző, hanem nemzeti szimbólum is. Mellette, illetve az ő "árnyékában" nagyon nehéz volt felnőni a finn zene újabb nemzedékének. Nem is mindegyik zeneszerző műveit fogadta egyöntetű lelkesedés a maga korában.
Sibeliusnak széles körű munkássága során egyedül zenedrámát nem sikerült írnia. Ezt a hiányt Leevi Madetoja pótolta, akinek finn népzenei elemeket is magába emelő "Pohjolaisia / Pohjolaiak" című operája óriási sikert aratott 1924-es bemutatásakor.



Madetoja ezzel szinte a finnek "Erkelje", a finn nemzeti opera atyja lett. Egy másik finn zeneszerző, Aarre Merikanto ezzel csaknem egy időben írt "Juha" című operáját viszont, mely már a modernizmus jegyeit viselte, a finn közönség sokkal nehezebben, sokáig idegenkedve fogadta. Igazi bemutatásával várni is kényszerültek egészen 1963-ig, sajnos a zeneszerző ezt már nem élhette meg. Mi mindkét operából hallhattunk most egy-egy részletet, valóban két világ.
A modernizmus hagyományait folytatta Uuno Klami, akire a spanyol és francia szerzők voltak nagy hatással, saját utat kezdett járni, mégis sok műve kapcsolódott a Kalevalához. Nagyszerűen tudott "festeni" zenéjével, amiről mi is meggyőződhettünk az 1948-ban írt "Revontulet / Északi fény" című zenekari fantáziáját hallgatva.
A második világháború vízválasztó volt a finn zenében. Végre kibontakoztak a zeneszerzők Sibelius árnyékából. Köztük volt Einar Englund is, aki katonaként részt vett és meg is sebesült a téli háborúban. "Háborús szimfóniája" a 40-es évek végén készült. Ebből is hallhattunk egy részletet. Englund így nyilatkozott erről a művéről: "Ez nem a szó szoros értelmében vett háborús szimfónia - ez egy túlélési szimfónia. Túléltem azt a szörnyű időt."
Aztán Finnországot is elérte az avantgárd, benne a dodekafónia. A XX. században Sibelius után az egyik nemzetközileg leginkább elismert finn zeneszerző Joonas Kokkonen volt. Mi egy olyan darabjából hallottunk részletet, a "Sinfonia da camera" címűből, melyet - a dodekafoniát, azaz 12 fokú technikát kompozíciós eljárásként használva - 12 vonós hangszerre írt. Írt azonban operát is, melyek közül az "Utolsó kísértések" címűt, mely világszerte több mint 500 előadást ért meg, sokan a legkiválóbb finn nemzeti operának tartják.
Merikanto és Kokkonen tanítványa volt Aulis Sallinen, aki Finn-Karélia kiürítésekor került át családjával a mai Finnország területére. Ő már egyike a mai kortárs zeneszerzőknek. Ő is jelentős operaszerző, első operája, a "Ratsumies / Lovas" című, Kokkonen előbb említett operájával együtt a modern finn opera aranykorának elindítói. Művei, melyekben hagyományos dallamokat hozott össze újszerű módon, ismét emberközeli hangzásúak, amiről mi is meggyőződhettünk egy kamarazenekarral kísért zongoraversenyéből bemutatott részletet meghallgatva.
Szintén kortárs finn zeneszerző a 2016-ban elhunyt Einojuhani Rautavaara.



Dodekafónikus korszakának csúcsművét, a "Bánya" című, 1956-os magyar témájú egyfelvonásos operáját Magyarországon tavaly ősszel, az 56-os forradalom 60. évfordulóján, már halála után mutatták be. Nála tanult a mai finn zeneszerzői élvonal. Zseni volt, úgy tartják róla, bármihez nyúlt, arannyá vált a kezében. Szokatlan megoldást használt abban a művében is, amibe belehallgattunk: a "Cantus Articus"-t ugyanis madárhangokra és zenekarra írta 1972-ben. Előre felvett madárhangok vannak ebben modern technikával, a zenébe "keverve". Mi a költöző hattyúkról szóló részt hallhattuk.
Utoljára említette Ghéczy Lásztó Pehr Henrik Nordgrent. Ő alapította Kaustinenben a híres népzenei fesztivált, ahová évről évre a világ minden tájáról érkeznek vendégek. Nordgren, aki majdnem autodidakta zeneszerző volt, Japánban is éveket töltött. Zenéjére a finn népzene és a tradicionális japán népzene is nagy hatással volt, sok művében használ japán népi hangszereket kantelével együtt. Mi egyik leggyakrabban játszott művét hallgathattuk meg zárásképpen, a vonószenekarra írt "Pelimannimuotokuvia / Pelimanni zenész portrék" címűt, amit 1976-ban írt. Nagyon vidám muzsika, a finn népi ünnepek talpalávalóját húzó zenészek stílusára emlékeztet.
Megint sokat tanultunk Ghézy Lászlótól, aki annak a Lappföldi Kamarazenekarnak volt hosszú évekig a szólócsellistája, amelyik 2017. április 12-én fog Budapesten a Tavaszi fesztivál keretében koncertet adni a Vigadóban. Erre mi is vettünk jegyet, úgy köszöntünk el tehát tőle, hogy találkozunk a hangversenyen!

2017. január 27. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL

Idén a Magyar Kultúra Napjáról nem a közgyűlés után, hanem előtte emlékeztünk meg. Vezetőségünk úgy döntött, hogy baráti körünk védnökséget vállal S. Becz Pál szigetszentmiklósi költőnek a Városi Könyvtár falán 2015-ben elhelyezett emléktáblája fölött. Ennek keretében, első ízben idén, a Magyar Kultúra Napja és a költő, író születésnapja alkalmából, január 27-i összejövetelünk elején, az emléktáblánál koszorúzással egybekötött kis ünnepséget tartottunk. A hideg és a korai sötétedés ellenére a baráti kör tagjai szívesen vettek részt ezen a szabad téri rendezvényen, mert egyet értettek ezzel az elhatározással. S. Becz Pál örökös, tiszteletbeli elnökünk, Dr. Becz Miklós édesapja volt.


Miklós, miután 2013-ban leköszönt a baráti köri elnökségről, édesapja, eddig a fiók mélyén rejtőzködő művei kiadásának szentelte az idejét. 2016-ban már az ötödik kötet jelent meg és szerkesztés alatt van a hatodik. A hallgatásra kárhoztatott S. Becz Pál sorsa a nehéz fizikai munka, az egész életében tartó önművelés és az írói munkásság volt. Most rá emlékezve, baráti körünk több tagja olvasott föl, életére jellemző részleteket műveiből.


Solti Magdi bevezetője után a "Futófelhők" című novellából azt a részt, ahol az irodalom és a tudományok iránti csillapíthatatlan szomjúságáról, a könyvek iránti vonzalmának kialakulásáról írt, Szacsvay Zsuzsa, "Epilógus" című versét, melyben keserűen szólt arról, mennyi akadályon át tartott ki az írás mellett, Kiss Gábor, az emberiséget szeretetre és békére bíztató, "Ha szólna az Isten" című versét pedig Szentirmai Péter olvasta fel. A műsor végeztével, melyet a helyi DunaMédia TV is rögzített, Veresegyházy Tamás helyezte el baráti körünk koszorúját az emléktáblánál.


A kinti hideg után jól esett a finom forralt bor és a kellemes meleg, összejöveteleink szokott helyszínén, az emeleti teremben, ahol az éves beszámoló közgyűléssel folytattuk a programunkat.


Először azt a riportot vetítettük le a baráti körnek, amit a DunaMédia TV készített január közepén Solti Magdival és Szacsvay Zsuzsával a baráti körről, annak 25 éves évfordulója kapcsán. Ezt követte a közgyűlés hivatalos része. Szacsvay Zsuzsa elnöki beszámolóját most is vetítéssel illusztrálta, hiszen jó újra látni az év eseményeit. Solti Magdi pénzügyi beszámolóját és Petruzsán Györgyinek, a felügyelő bizottság elnökének jelentését hallgatva mindnyájan meggyőződhettünk róla, hogy a tagdíjakból és a Városi Önkormányzattól kapott támogatásból sikeresen gazdálkodtunk. A jelen lévők mind ezeket, mind az elnökünknek a 2017-es munkatervünkre, majd a titkárunknak az idei költségvetésünkre vonatkozó előterjesztését egyhangúan elfogadták.
Összejövetelünkön ezúttal külön köszöntöttük Solti Magdikát, aki az eltelt 25 évben az állandóságot képviselte baráti körünkben. Titkárunk volt a kezdetektől és az ma is. Stabil, biztos pont a mindenkori vezetőségben. Amit a vezetőség megálmodik, az az ő remek szervező munkája segítségével válik valósággá. Ezt a 25 évet köszöntük meg neki egy olyan ajándékkal, ami mindig emlékeztetni fogja erre az időszakra.


Az est hátralévő részében a szokott baráti beszélgetés, egymás otthonról hozott finomságokkal való kínálása mellett újabb sikeres év reményében megkezdődött a tagdíjak befizetése is.

2016. december 16. KISKARÁCSONY

A karácsonyi előkészületek során, az advent idején szoktuk tartani kiskarácsonyi összejövetelünket. Jó ilyenkor kicsit megállni a tennivalók sűrűjéből szabaddá tett estén, összejönni a barátokkal, ünnepelni. Idén is így történt baráti körünkben december 16-án.

Összejövetelünket szokás szerint most is műsorral kezdtük. Nagy örömünkre elfogadta a meghívásunkat a Bíró Lajos Általános Iskola III./a, református osztálya, akik osztályfőnökük, Kovács Dóra vezetésével szép betlehemes műsort hoztak el hozzánk.

Mindig öröm gyerekek produkciójában gyönyörködni, most pedig különösen az volt, hiszen az egyik szereplő éppen elnökünk egyik unokája volt.

A gyerekek szép műsora után Olach Zoli barátunk vette át a szót. Ő és felesége Myrtill ezúttal olyan karácsonyi műsort állított össze, ami eltért az eddigiektől. Sok internetes bejátszással gyönyörködtetett el bennünket, de közben verseket is hallottunk, melyeket Solti Magdi és Szacsvay Zsuzsa olvasott fel. Csupa csemegét láttunk és hallgattunk: André Rieu 2005-ös maastrichti karácsonyi koncertjéből a "Harangjáték" című számot,

a Boney M. együttes "Mary's Boy Child" című dalát, Andrea Bocelli gyönyörű karácsonyi énekét, a "God Bless Us Everyone" kezdetűt,

a NOX együttes "Szent ünnep" című dalát, Péter- Szabó Szilvia hangjában gyönyörködve, Latinovits Zoltán emlékezetes előadásában József Attila "Betlehemi királyok" című versét, a Happy Gang együttes dalát, a "Szent Karácsony"-t, végül a "Mennyből az angyal" kezdetű éneket, mégpedig Farkas Ibolya előadásában: ő énekelt és orgonált a felvételen. Ebbe már mi is bekapcsolódtunk, együtt énekelve az ismert karácsonyi éneket.

Zoliék karácsonyi blokkja után Zachár Laci barátunk emelkedett szólásra, az evangélikus énekeskönyvből felolvasva a "Várj, ember szíve készen" kezdetű gyönyörű éneket,



majd a baráti kör Városi Kórusban éneklő tagjainak ének összeállítása zárta a nagyon szép műsort.


Természetesen nem maradhatott el a szokásos sorsolós ajándékozás sem, melynek során mindenki adott és mindenki kapott ajándékot.


Az estet disznótoros vacsora, finom innivalók és a tagok által sütött karácsonyi sütik kóstolgatásával zártuk. Sokáig együtt maradtunk, beszélgetve, szeretetben. Fülünkbe csengett még a NOX együttes dalának refrénje:

"Szent ünnep van, gyújtsd a lángot,
dúdolj boldog dallamot!
Kívánj szívből szép világot,
kívánj békés holnapot!

Lásd a mosolyokon át
a gyönyörű csodát,
a szívek fénylő angyalát!
Égen-földön várnak ránk!"

2016. november 25. MEGEMLÉKEZÉS A FINN FÜGGETLENSÉG NAPJÁRÓL

Nem sokkal az 1917-es, októberi orosz forradalom után, 1917. december 06-án kiáltotta ki Finnország a függetlenségét. Ennek évfordulóját ünnepli baráti körünk minden évben november végi összejövetelén. Így történt ez most is.
Ünnepségünk elején Szacsvay Zsuzsa bevezetőjét hallgattuk. Elmondta, hogy fiatal finn állam nem élhetett hosszan békében. A szovjet vezetés nem adta fel expanzív törekvéseit, vagyis az egykori cári birodalom elvesztett területeinek visszaszerzését. Három hónappal a II. világháború kitörését követően, 1939. november 30-án, a szovjet csapatok hadüzenet nélküli támadásával megkezdődött a finnek elleni téli háború. A szovjet hadvezetés öt irányból támadva egy hét alatt akarta lerohanni Finnországot, de mindenhol elkeseredett ellenállásba ütközött. A védelmet irányító Mannerheim marsall a hadászati hírszerzés eszközével sikeresen élve, embereit mindig a megfelelő helyre irányította, így érhette el azt a páratlan hadisikert, ami egész Európát meglepte. Csodálkozva hallgattuk, hogy a kicsiny, 175 ezres finn hadsereg nemcsak feltartóztatta az egymilliós szovjet haderőt, hanem sikeres ellentámadásba lendülve, győzelmet győzelem után aratott.

Moszkva csak hatalmas haderő átcsoportosításával, 27 hadosztály, több ezer harckocsi és több mint ötszáz repülő összevonásával és együttes támadásával tudta áttörni a Mannerheim vonalat, és legyőzni a finneket. A téli háború, mely az 1940. március 13-án aláírt békeszerződéssel zárult le, jókora területi veszteséget hozott Finnországnak, de nagy szimpátiát keltett Európa népeiben Finnország iránt. Több ország támogatta őket, nyíltan vagy titokban, önkéntesek és hadianyag küldésével, köztük magyarok is. Számunkra új volt, és nagy tisztelettel hallottuk, hogy Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjához kapott összeget teljes egészében Finnországnak ajánlotta fel.

Gróf Teleki Pál kormánya pedig önkéntes zászlóaljat szervezett a finnek megsegítésére. A politikai helyzet úgy hozta, hogy csak "sítáborba utazó turisták"-nak álcázva, jókora kerülővel, fél Európát nyugatról megkerülve és sajnos csak március elejére juthattak el ezek a magyar önkéntesek Finnországba.



A külföldi önkéntesekből Finnországban szervezett különítmény neve SISU volt, ezen belül alkotott a 344 fős a magyar zászlóalj egy külön, jól szervezett egységet.



Az önkéntes zászlóalj résztvevői évtizedeken át hallgatásra voltak kényszerítve. A finn operatőr-rendező, Osmo Wilkuna szinte az utolsó percben készített interjút a még élőkkel, elsőként állítva emléket ez által ezeknek a katonáknak a SISU című dokumentumfilmben. Ezt a filmet, amit 1995-ben a Duna TV már vetített, mi most láthattuk a Finn Függetlenség Napja alkalmából rendezett ünnepi összejövetelünkön. Nagy élmény volt.

Érdekes volt hallgatni a filmvetítés után baráti körünk tagjainak hozzászólásait is. Varga Dénes barátunk például arról mesélt, hogy a volt cserkészparancsnoka, aki egyénileg ment Finnországba, egy finn katonai egység tagjaként harcolt. Egy akcióban valamit, talán vasúti pályát kellett felrobbantaniuk. Vissza-úton egy síelő orosz csapat vette őket üldözőbe. A finnek törték az utat, emiatt ők mentek lassabban, a nyomukat felhasználó túlerejű oroszok így beérhették volna őket. Hogy egérutat nyerjenek, azt tették a finnek, hogy két magyar Vécsey-gránátot tettek a sí nyom két oldalára, és zsineggel összekötötték azokat. Az első érkező orosz síelő katona összerántotta a gránátokat, és felrobbant. Ezután már lassabban jöttek az üldözők és minden felkavart nyomot nagy ívben kikerültek. Meg is menekültek a finnek.
A másik hozzászóló, Zachár Laci egy 2002-es "Aranysas" repülős folyóirat számot hozott el, amelyben Ilmari "Illu" Juutilainen pilótáról, a finn fenegyerekről szóló cikkből olvasott fel nekünk.

A finn téli háborúban kezdték ugyanis a pályafutásukat azok a hős finn vadászpilóták, akik közül a II. világháború végéig 155-en értek el igazolt légi győzelmeket, közülük 87-en 5-nél is többet. Ez utóbbiak - az ászok - sorából emelkedett ki az akkor 25 esztendős Juutilainen tiszthelyettes. Ő lett az, aki - a németeket leszámítva - a II. világháború alatt a legtöbb vörös csillagos gépet (szám szerint 94-et) lőtt le. Hősiességéért kétszer is Mannerheim Érdemkereszttel tüntették ki.

Nagyon szép ünnepség kerekedett így baráti körünkben a finn függetlenség kivívásának 99. évfordulójára emlékezve. Jövőre pedig finn barátainkkal megünnepeljük a 100-ikat.

2016. október 28. A BARÁTI KÖR 25 ÉVES JUBILEUMI ÖSSZEJÖVETELE

Ismét eltelt 5 év, ismét jubileumi összejövetelre gyülekeztünk a szigetszentmiklósi Városi Könyvtárban. Mondhatnánk úgy is: eltelt baráti körünk első 25 éve. És nem is akárhogyan! Erre emlékezve ünnepeltünk sok meghívott vendéggel ezen az estén.

Mindenekelőtt meghívtuk azokat az alapító tagokat, akik 25 évvel ezelőtt, 1991. november 29-én a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban megalakították Szigetszentmiklós első civil szervezetét, a Magyar- Finn Baráti Kört. Meghívtuk a jelenlegi baráti köri tagokat és azokat, akik hosszú ideig velünk tartottak. Meghívtuk azokat, akik támogattak bennünket, akik segítették vagy csak figyelemmel kísérték a munkánkat. A Magyar- Finn Társaság vezetői közül örömmel láttuk vendégül Dr. Szíj Enikőt, valamint Koppányi Miklóst és feleségét. A budapesti Kalevala Baráti Kört pedig az a Revontulet együttes képviselte, akik idén szintén évfordulót ünnepelnek, hiszen 20 évvel ezelőtt éppen itt, Szigetszentmiklóson a nyelvi táborban határozták el együttesük megalakítását.
Az ünnepi műsort a Városi Könyvtár és Közösségi Ház színháztermében tartottuk.



Bevezetőként az eltelt 25 év eseményeiről vetített diákat láthatták az emlékezni összegyűltek, Sibelius Finlandia című szimfonikus költeményét hallgatva eközben. A képek sok szép közös emléket idéztek. Hihetetlen, mi minden fért bele ebbe a 25 évbe! Az ezt követő műsorban először finnországi testvérvárosunkat, Haukipudast több alkalommal is megjárt két baráti köri tagunk énekét hallgattuk. Dr. Becz Miklós ünnepi beszéde előtt Kiss Gábor énekelt egy dalt Ábrahám Pál Viktória című operettjéből, utána pedig Szépné Dr. Veresegyházy Andrea énekelt két kislányával, Julcsival és Timivel magyar népdalokat, egy csokorra valót a "Tardonai karikázó"-ból.




Nagy tapsot kaptak. Alapító, örökös tiszteletbeli elnökünk, Dr. Becz Miklós kezdetekre és az eltelt 25 évre visszaemlékező beszéde nagyon megragadta a hallgatóságot, a hegymászók látványos hasonlatával érzékeltette, mint törtünk az évek alatt kitűzött céljaink felé.



Beszéde honlapunk "Történetünk" című részében teljes terjedelmében olvasható. Érdemes elolvasni! Az őt követő, jelenlegi elnök, Dr. Szacsvay Zsuzsanna lánya és unokái éneke után emelkedett szólásra.



Biztosította a megjelenteket arról, hogy az új vezetőség minden igyekezetével azon van, hogy baráti körünk tevékenysége és működésének stílusa továbbra is méltó folytatása legyen a korábbinak. Megemlékezett a baráti kör elhunyt tagjairól, említette, milyen gond, hogy öregszik a tagság és mennyire nehéz a fiatalítás. Ő is megköszönte a vezetőség tagjainak a munkáját, kiemelve Soltiné Radnics Magdolnának a tevékenységét, aki az alapítás óta folyamatosan a kör titkáraként meghatározó, előrevivő személyisége a baráti körnek. Elnökünk beszéde után felolvasta Petri Tuomi-Nikula nagykövet úr köszöntő levelét is, aki további fiatalos lendületet kívánt nekünk. A műsor ezt követő részében a jelenlévők a Revontulet együttes zenei műsorában gyönyörködhettek.



Nagyon szeretjük a muzsikájukat, nagy szerencsének tartjuk, hogy el tudtak jönni, köszönjük, hogy még ünnepibbé varázsolták az est hangulatát!
A műsor végeztével elsötétült a terem, és Halász Judit "Boldog születésnapot" című dalának hangjaira meggyújtottuk az ünnepi tortákon (egyik Magyarországot, másik Finnországot formázta) a tűzijátékot.



Az ünnepi összejövetel az aulában fogadással folytatódott, a résztvevők pedig egy-egy baráti köri évfordulós hűtőmágnest kaptak emlékbe. Hosszan beszélgettünk az asztal mellett az emlékekről és tervezgettük a jövőt. Szép este volt.

2016. szeptember 24. BUSZKIRÁNDULÁS SIÓFOKRA

Amikor a finnországi közigazgatási reform 2013-ban testvérvárosunkat, Haukipudast Ouluhoz csatolta, Oulu polgármestere biztosított bennünket, hogy az addigi magyar testvérvárosuk, Siófok mellé Szigetszentmiklóst is testvérvárosukká fogadják. Így lett Siófok és Szigetszentmiklós "unokatestvér város", mi pedig a siófoki Magyar- Finn Baráti Körrel "unokatestvér" baráti körök. Idén ősszel elhatároztuk, hogy felkerekedünk és megismerkedünk az "unokatestvéreinkkel". Az őszi kirándulásunk úti céljául ezért Siófokot választottuk. Előzetesen leleveleztük a siófoki baráti kör elnökével, Kerekes Edittel a tervünket, kérve őt, hozzon össze bennünket baráti körük tagjaival és mutassák meg nekünk a városukat. Örömmel jelenthetem, nagyon jól sikerült ez a találkozás.
Bár szeptember vége nem igazi balatoni kiránduló időpont, mégis szerencsénk volt: aznap végig sütött a nap, kellemes, szép őszi idő lett. Siófoki barátaink tanácsára az evangélikus templom melletti parkolóban hagytuk a buszt, így könnyen be tudtuk járni a belvárost.
A templomnál várt bennünket a siófoki baráti kör jelenlegi és volt elnöke, Kerekes Edit és Hortobágyi Józsefné, Ildikó. Úgy volt, hogy a kör Siófokot legjobban ismerő tagja, Balogh Ilona fog bennünket kalauzolni, de ő sajnos mégsem tudott aznap velünk tartani. Edit azonban felkészült Siófokból és remek idegenvezetőnek bizonyult.



Elintézte, hogy kinyissák számunkra az éppen felújítás alatt álló evangélikus templomot és megkérte az egyházközség felügyelőjét, hogy beszéljen nekünk templomuk történetéről. Megtudtuk, hogy a kis siófoki evangélikus gyülekezetnek máig se lenne temploma, ha melléjük nem áll a finn testvérváros, Oulu, ahol gyűjtést rendeztek a templom építésére. Ebből vásárolták meg és küldték Finnországból a templom építéséhez szükséges faanyag nagy részét. Ez a "Krisztus hajójának" nevezett különleges formájú templom ugyanis túlnyomó részben fából készült, Makovecz Imre, Kossuth-díjas építész első templomterveként.



Az 1990-ben elkészült épület ma Siófok egyik legmeghatározóbb épületének számít, a város hálából Oulu parknak nevezte el a templomot övező területet.
Innen a Kálmán Imre sétány felé sétálva láthattuk, mennyi szép zöld területet alakítottak itt ki, mindenütt szobrokkal, köztük a város híres szülöttjének, a Kossuth-díjas Varga Imrének a szobraival. A művész szobrai közül különösen tetszett nekünk a Millennium park Zenepavilonjában ülő Kálmán Imre szobor



és a Jókai parkban látható Krúdy szobor.
A Kálmán Imre sétányon két múzeumot is felkerestünk, a Kálmán Imre Emlékházat és az Ásványmúzeumot.



Előbbi a zeneszerző szülőházából lett múzeummá alakítva, és a századforduló hangulatát idézve hiteles környezetben mutatja be az operett király kalandos életét.



Utóbbit viszont alig lehet észrevenni, pedig állítólag hazánk legnagyobb és legszebb magán ásványgyűjteménye. Helyszűke miatt a kiállított közel 3000 ásvány, zsúfolásig megtölti az 5 kis terem 54 vitrinszekrényét, az ember szinte nem is tudja befogadni a rengeteg látnivalót. Állítólag államilag védett a gyűjtemény, ráférne egy tágasabb kiállítóhely, ahol méltóbban lehetne elhelyezni ezt a nagy értéket.
Miután siófoki barátainkkal megebédeltünk a közeli Kálmán Imre étteremben, tovább sétáltunk a kikötőhöz, mert kíváncsiak voltunk a móló végén látható, "A béke jóságos angyala" nevű aranyozott szoborra, melyet a 2012-es Finnugor Népek Világtalálkozója alkalmából avattak fel.



Innen a Rózsa-kerten át sétálva, megnéztük Szekrényessy Kálmánnak, a Balaton első átúszójának a szobrát, majd a városközpont felé visszavezető utunk során ízelítőt kaphattunk a régi siófoki üdülőélet hangulatából, az egymás mellett sorakozó patinás villák (Krúdy villa, Jókai villa) egykor itt nyaraló híres emberek emlékét idézték.
Végül visszaérve a város központjába, előttünk állt a ma már Siófok jelképének számító egykori Víztorony.



Az ipari műemlék épület azonban manapság már nem eredeti funkcióját tölti be, hanem kilátó, ahová lift visz föl és az egykori víztartály helyén kialakított lassan körbe forgó kávézóból szép körpanoráma tárul a látogató elé. Ebben gyönyörködtünk mi is, majd elbúcsúztunk siófoki barátainktól, akiktől egy szép festményt kaptunk ajándékba látogatásunk emlékére.

A festmény különlegessége, hogy az a Balogh Ilona nevű baráti köri tag festette, aki más sürgős elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, hogy bennünket kalauzoljon. Bízunk benne, hogy nemsokára vele is találkozhatunk, remélhetőleg Szigetszentmiklóson.

2016. július 15. RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS

Soron kívül összehívott közgyűlésünknek egyetlen napirendje volt: a Baráti Kör alapszabályának módosítása a Budapest Környéki Törvényszék 2016. június 21-én kelt végzésében előírtak szerint. Azt a változásbejegyzési kérelmet ugyanis, melyben többek között alapszabályunk április 01-i módosításának bejegyzését kértük, a Törvényszék hiánypótlásra visszaküldte, 30 napos határidőt szabva a hiánypótlás elvégzésére és visszaküldésére.

Baráti körünk ezúttal is jelesre vizsgázott. A tagok átérezték, hogy fontos a megjelenésük a szokatlan időben összehívott közgyűlésen, és a forró nyár közepén 56 fős tagságunkból 30-an eljöttek!

Szacsvay Zsuzsa elnök ezúttal ügyvéd segítségét kérte abban, hogy minden az új Polgári Törvénykönyv betűinek és a Budapest Környéki Törvényszék elvárásainak megfelelően kerüljön leírásra az alapszabályunkban. Közgyűlésünk pedig úgy döntött, hogy a hiánypótlással kiegészített, módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt az előterjesztéssel egyezően elfogadja.

Az új változásbejegyzési kérelmet ezzel a módosított alapszabállyal és a többi szükséges melléklettel együtt július 18-án - tehát határidőn belül - postára is adtuk. Reménykedve várjuk, hogy ezúttal kedvező elbírálásban lesz részünk.

2016. június 25. JUHANNUS

Kánikulai meleg nap estéjén került sor az idei Juhannus ünnepségünkre. Talán ennek és a foci EB-nek köszönhetően idén kevesebben jöttünk össze a Buga iskola udvarán a szokásosnál.



De akik eljöttek, jól érezték magukat. Szokás szerint többen hozták unokáikat is. A gyerekek hamar barátságot kötöttek egymással, őket a nagy meleg sem zavarta, nagy játszás folyt, míg mi idősebbek a tűz meggyújtásával és a műsorral foglalkoztunk.



A műsor részben szólt csak a Juhannusról. Farkas Ottó barátunk eszmefuttatásában a jó és rossz csendről,



Zachár László olyan hírességek gyerekkoráról és későbbi karrierjéről beszélt, mint a matematikus Gauss vagy a nagy zeneszerző Händel. Halász Becz Imre aktuális témához talált remek ironikus verset: Eörsi István "Szigetországi tragédia" című költeményét olvasta fel. Milyen más volt most, a brit népszavazást követően hallgatni ezt, mint sok éve, amikor Szörényi Levente feldolgozásában Halász Judit énekelte a gyerekeinknek.



Imre sajnos búcsúzni is jött a baráti körtől, mert betegsége miatt már nem fog tudni részt venni az összejöveteleinken. Ez bizony rossz hír volt, hiányozni fog nekünk.
Ezt követően már a Szent Iván nap volt a műsor témája. Szacsvay Zsuzsa egy külföldön élő magyar költő, Túri A. Zsuzsa "Szent Iván éj" című versét olvasta fel, Solti Magdi a Szent Iván éjhez kapcsolódó néphitről beszélt. Eszerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány, de ez a virág csak néhány pillanatig él és bárhogy is igyekeznének az emberek azt mágikus ereje miatt megszerezni, senkinek sem sikerül egy varázslat miatt. Zsuzsa azzal folytatta, hogy ezen a napon szakad meg a búza töve, ezen túl már nem nő, csak érik, nemsokára kezdődik az aratás. Ezzel vezette be Dr. Becz Miklós mondandóját. Ő édesapjának hagyatékában talált írást olvasott fel, Kincse József: "Aratások Szigetszentmiklóson hajdanában" címmel. Ez igazi kincs a Szigetszentmiklós néprajzát kutatók számára. Mi is érdeklődéssel hallgattuk, miként ment ez régen városunkban. A műsort zenével zártuk, Illés - Bródy "Szentiván" című dalát hallgattuk meg egy régi felvételről Koncz Zsuzsa előadásában.
Eközben leégett a tűz, kezdődhetett a sütögetés a parázson.



És amíg a kolbász, szalonna, alma sült, előkerültek az otthonról hozott italok, sütemények, gyümölcsök is. Ment egymás kínálgatása és a beszélgetés. Szokás szerint ránk is esteledett ez alatt. Véget ért hát az első félév, baráti körünk a nyári szünet után majd siófoki kirándulással folytatja programját.

2016. június 11. FINN KÓRUS SZIGETSZENTMIKLÓSON

Aranyos hír keringett az interneten június 11-én egy rejtélyes "villámcsődületről" vagy, ahogy a nemzetközi szóhasználat nevezi, "flash mob"-ról. Az E-mail, amit egy csepeli hölgy írt, hozzám is eljutott, hadd tegyem közkinccsé egy részletét:
"A mai napon bearanyozta egy nagyon kedves finn kórus a délutánomat. Egy órája talán, hogy hazafelé utaztam a HÉV-en és egy különleges csoport szállt fel a Boráros téren. Elkezdtek énekelni. Csodálatos volt és igazán nem mindennapi! Megkértem őket (úgy hiszem a többi utas nevében is), hogy énekeljenek még egyet! Kérésemet örömmel fogadták és még 2 dalt elénekeltek nekünk! Kérdésem az volna Önhöz, hogy tudja-e kik voltak ők? Van esetleg ma vagy mostanában itt Csepelen finn kórus, akik fellépnek? Szeretném kideríteni kik voltak."
Eddig a részlet a levélből. És most jöjjön a megoldás! Valóban utazott egy finn kórus aznap délután a csepeli HÉV-en, de nem Csepelre, hanem Szigetszentmiklósra igyekeztek.
Történt ugyanis, hogy a haukipudasi templom kórusa, a Haukiputaan Kirkon Kamarikuoro, Hannu Niemelä karnagy vezetésével, Budapestre jött pár napra, és ez alatt szerettek volna Szigetszentmiklósra is ellátogatni, hiszen régi ismeretség köti őket a szigetszentmiklósi Kossuth utcai református egyház Máté János kórusához. 1998-ban először a finn kórus vendégeskedett Szigetszentmiklóson, majd 2000 nyarán a Máté János kórus járt Finnországban.
A mostani szigetszentmiklósi fellépésre került sor június 11-én 18 órakor a Kossuth utcai református templomban. A koncertre baráti körünk is meghívást kapott. Szívesen mentünk el, hiszen a sok évvel ezelőtti látogatásuk alkalmával több finn kórustagot baráti köri tagok szállásolták el, ezért ők most örömmel várták a viszontlátást.



A hangverseny nagyon szép volt.



Ráadásul az utolsó számokat már együtt énekelte a finn és a magyar templomi kórus. Ilmari Krohn "Kesäillalla", Sibelius "Soi kunniaksi Luojan", valamint "Finlandia" című művének közismert himnikus részletét és a finn himnuszt, a "Maamme" dalt még 1998-as finnországi vendégszereplésére megtanulta a szigetszentmiklósi kórus, a magyar himnuszt pedig a haukipudasiak.
A templomi hangversenyt szeretetvendégség követte a Bíró Lajos Általános Iskola aulájában, ahol a vendégek további rögtönzött koncert tanúi lehettek. A vendéglátó kórus, Karajanniszné Villányi Andrea karnagy vezetésével, egy vidám énekkel, Franz Schöggl "A tréfás pisztráng" című kórusművével indított, melyben az osztrák szerző Schubert "Pisztráng"-ját dolgozta fel számos híres zeneszerző stílusában,



amire a finn vendégek is további énekekkel feleltek.



Könnyes lett többek szeme a búcsúzáskor, de kifejezték reményüket, hogy legközelebb Finnországban találkoznak majd. Úgy legyen!

2016. május 28. BUSZKIRÁNDULÁS NAGYCENKRE

Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójára emlékezve baráti körünk ezúttal Nagycenk felé vette az útirányt szokásos májusi buszkirándulásán. Tettük ezt abban a reményben, hogy a család nagycenki kastélyában berendezett Széchenyi István Emlékmúzeumban tudhatunk meg a legtöbbet a "legnagyobb magyar"-ról. Jól gondoltuk, Magassy Lajos személyében olyan kiváló vezetőt kaptunk ott, aki rendkívüli tárgyi tudással rendelkezett Széchenyivel és családjával kapcsolatban. Mondanivalóját érdekes történetekkel fűszerezte és bármit kérdeztünk tőle, mindenre pontos választ adott.



A földszinten a Széchenyi család történetét bemutató kiállítást és Széchenyi István életének emlékeit láthattuk. Itt van kiállítva egykori miniszteri dolgozószobájának berendezése is.



Széchenyi ezt írta önmagáról: "Mióta élek, kimondhatatlan vágy él lelkemben. Magyarország kifejtése, a magyar nemzet feldicsőítése él minden csepp véremben." Ennek szellemében tevékenykedett semmittevésbe süllyedt, elmaradott hazánknak a haladás felé való megindításáért. Külföldön és itthon tett utazásai során szerzett tapasztalatai ráébresztették a külhoni és a magyar közállapotok között fennálló lényeges kulturális és gazdasági különbségekre, s ez arra ösztönözte, hogy a külföldön már működő és bevált közintézmények hazai életre hívásán is munkálkodni kezdjen. Az emeleti termekben ennek a közéleti munkának a területeit mutatja be egy kiállítás. Láttuk a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Kaszinó megalapítása érdekében tett felajánlásáról, Buda és Pest egyesítése érdekében a Lánchíd építéséről, a közlekedés fejlesztése érdekében tett intézkedéseiről, a Duna kereskedelmi útvonallá tétele érdekében az Alduna szabályozása, a gőzhajózás, a vasútépítés, az úthálózat korszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéről szóló tárgyi és képi anyagot, valamint a korszerű majorgazdálkodással, ló-, juh- és selyemhernyó tenyésztéssel, gőzmalomépítéssel kapcsolatos munkásságát bemutató dokumentumokat.
Számos könyvét láttuk a kiállításon, köztük a Hitelt, a Világot és a Stádiumot, melyekben reformterveit írta le.



Ő úgy képzelte, hogy a reformok kifejtéséhez időre, legalább 20 évre lesz szükség és azok megvalósításában a főúri rendre akart támaszkodni. De a haladók csoportja megoszlott. Az 1848-as európai forradalmi hullám hatására a fiatal reformerek jobban hittek a gyors eredményekben, mint a megfontolt haladásban. Széchenyi állandó harcot vívott az országgyűléseken a reformokért, és egyben igyekezett fékezni az általa meggondolatlannak tartott türelmetleneket. Amikor a forradalom elérte Bécset, majd Pestet is, az uralkodóházzal mindaddig megegyezést kereső Széchenyi nem tudott megbirkózni a saját, egyedül helyesnek tartott politikai meggyőződése és a valóságos politikai helyzet közötti különbséggel. Konfliktusba került saját, túlérzékeny lelkiismeretével. Úgy érezte, ő a felelős azért, hogy a nemzetet megindította a fejlődés útján, de az túlfutott az ő tervein, és ő már nem képes a megfontolt haladás útján tartani. A szabadságharcot látva, egyre sűrűbben gyötörte a közelgő nemzethalál víziója, amiért önmagát tette felelőssé. Elmegyógyintézetbe került, ahol lassan gyógyulni látszott. Ismét figyelte a politikát, és világossá vált előtte, hogy a Habsburg dinasztiával lehetetlen az együttműködés. Bachnak a rendszert dicsérő röpiratára írt, titokban kiadott "Ein blick"-jének megjelenése után a rendőrség figyeltetni kezdte.



Ő pedig nem tudta elviselni, hogy kémekkel, besúgókkal veszik körül. Ismét elővette a hazája sorsa felett érzett önvád, ami végül elvezetett ahhoz a lövéshez, amely a döblingi elmegyógyintézetben pontot tett a "legnagyobb magyar" életére. De furcsa módon még halálában is félt az osztrák kormányzat Széchenyitől. Megdöbbenve tudtuk meg, micsoda mesterkedésekkel igyekeztek elérni, hogy temetésén minél kevesebben legyenek: kötelezték a családot, hogy ne a gyászjelentésben megjelölt időpontban, hanem az előtte való napon temessék el.
A kastélyból a nagycenki temetőhöz vezetett az utunk, ahol a Széchenyi család mauzóleumát kerestük fel. Itt temették el a "legnagyobb magyart", tisztelettel adóztunk nyugvóhelye előtt.



Búcsúzóul megnéztük még a temető melletti Szent István plébániatemplomot, melynek újjáépítésével halála előtt röviddel maga Széchenyi bízta meg Ybl Miklóst. Valóban olyan a templom, amilyennek építésére Ybl Miklóst kérte: "minden cikornyás díszítményt kizáró, egyszerű, de mégis tágas Isten háza".



A tartalmas nagycenki látogatás végeztével hazafelé indulva kissé könnyedebb programmal oldottuk a látottak és hallottak feletti borongós hangulatot. A Nagycenktől mindössze 30 km-re fekvő Hövejre látogattunk el, hogy megcsodálhassuk azt, amiről ez a mindössze 300 lakosú kis település híres, az 1962-es brüsszeli világkiállításon aranyéremmel kitüntetett csipkehímzést.



Ezt a hímzést régen a falu apraja, nagyja készítette és jól megéltek belőle. Egy időben szinte minden asszony a termékeiket messze földön is eladó Budapesti Háziipari Export Szövetkezettől ment nyugdíjba. Ma már kevesen készítik ezt a csodálatos kézimunkát, az iskolában is csak a szakkörösök tanulják a technikát. A helyi Csipkemúzeumban kalauzunk Horváth Miklósné volt, aki azon kevesek közé tartozik, akik még ma is szívvel-lélekkel és nagy ügyességgel készítik a gyönyörű höveji csipkehímzést.



Örömmel újságolta: 2014-ben a Hungaricum Bizottság döntött "a höveji csipke" Magyar Értéktárba való felvételéről, a "kiemelkedő nemzeti érték" kitüntető cím adományozásáról. Ígéretet kaptak arra is, hogy hamarosan Hungaricum lesz a höveji csipke.

2016. április 29. TÖRÖKVILÁG MAGYARORSZÁGON - Olach Zoltán előadása

Két évfordulós dátum is indokolta, hogy a fenti történelmi időszakot válasszuk egyik idei összejövetelünk témájául. Az egyik örömteli, a másik szomorú. Idén lesz 560 éve annak, hogy a nándorfehérvári magyar győzelem jó hetven évre megállította az oszmán-török terjeszkedést, annak pedig 490 éve, hogy a mohácsi csata elvesztése mégis megteremtette a lehetőségét a 150 éves török uralomnak Magyarországon.




Kérésünkre Olach Zoltán barátunk vállalta, hogy a témában előadást tart baráti körünknek és igyekszik minden fontos körülményt felvázolni, ami Magyarország egykori török megszállásával kapcsolatos.
A török hódítások előzményeivel kezdte. Amikor a több ezer éve lakott Anatólia (a mostani Törökország területének) korai történelméről beszélt, többünket meglepett, milyen későn érkeztek oda a törökök, később, mint a magyar honfoglalók hazánk területére. De annál nagyobb volt a hódító kedvük. A szeldzsuk törökök még csak Anatólia felét hódították meg, de az őket 1300-tól követő oszmán törökök egészen a 17. századig szinte ellenállhatatlanul terjeszkedtek. A Konstantinápolyt elfoglaló, a város nevét Isztambulra változtató II. (Hódító) Mehmed ellen még sikeresen vette fel a harcot Európa, amikor 1456-ban Nándorfehérvárnál Hunyadi János vezetésével a magyarok és szerbek legyőzték a szultánt, 70 évvel később, az 1525-os mohácsi csatában azonban a magyarok már nem tudtak ellenállni I. (Nagy) Szulejmán hódító hadainak. Az ő uralkodása idején a hatalmassá váló Oszmán Birodalom határai a Perzsa-öböltől nyugatra egészen Bécs kapujáig és Egyiptomtól a Kaukázusig húzódtak.
Előadónk elemezte, mi vezetett ahhoz, hogy Magyarország területének nagy része török kézre kerülhetett, előbb két, majd Buda elestével, három részre szakadva. Beszélt a trónviszályokról, az ígért európai segítség elmaradásáról, a magyar belháborúkról.



A törökök magyarországi berendezkedését követő helyzetről szólva beszélt a török hódoltság alatti terület közigazgatási rendszeréről, a jogrendszerről, az igazságszolgáltatásról, a földviszonyokról, az adórendszerről, a népességpusztulásról, majd a Magyarország visszahódítását követő állapotokról.
Láthattuk, hogy Magyarország számára a 150 éves török uralom mérlege mennyire, szinte máig hatóan, negatív volt. A Habsburg és az Oszmán birodalom hadszínterévé vált magyar területeken 150 éven át valójában soha nem hallgattak a fegyverek. Ennek hatásaként a kivérzett Magyarország fejlődésében nem csak a nyugathoz, de még a törökökhöz képest is elmaradt. A hódoltság területe még visszafoglalása után is európai viszonylatban nagyon ritkán lakott terület maradt. Kipusztult az Alföld és a Dél-Dunántúl népessége, itt később betelepítések váltak szükségessé, aminek következményeként Magyarország etnikai összetétele megváltozott, a török területekre elsősorban délszláv rácok (ortodox szerbek és muzulmán bosnyákok) érkeztek. Ennek hosszan, talán máig is tartó hatása lett. Az Oszmán Birodalom fejlődése a 17. századra elmaradt a nyugat-európai államok mögött. A belső nehézségek a magyarországi területeket sem kerülték el, az adóterhek egyre növekedtek, éhség és nyomor volt mindenütt. Ugyanakkor a Habsburgok ereje egyre nőtt. A Habsburg birodalom ekkor vált nagyhatalommá, és megkezdődött Magyarország újabb elnyomása.
Mindezek máig is tartó hatásairól pedig még sokáig beszélgettünk az előadást követően. És nem értjük, ezek után hogyan jöhetett létre 1994-ben a Magyar- Török Barátság Park Szigetváron...

2016. április 01. TISZTÚJÍTÁS A SZIGETSZENTMIKLÓSI MAGYAR- FINN BARÁTI KÖRBEN

Baráti körünk 2016. április 01-én tisztújító közgyűlést tartott, mivel 2013-ban választott vezetőségünk mandátuma lejárt. Ezúttal is voltak olyan tagjai a korábbi vezetőségnek, akik különböző okokból - ki betegség miatt, ki a korára hivatkozva - nem vállalták tovább az elnökségben vagy az ellenőrző bizottságban végzendő munkát.



Közgyűlésünknek másik fontos feladata is volt. Az új Polgári Törvénykönyv előírásainak megfelelően át kellett alakítanunk egyesületünk alapszabályát, ezt is a taggyűlés elé kellett vinni, elfogadásra.

Közgyűlésünk napirendje tehát a következő volt:
1. A közgyűlés levezető elnökének, a jegyzőkönyv vezetőjének és két hitelesítőjének megválasztása
2. A Baráti Kör alapszabályának módosítása az új Polgári Törvénykönyvben előírtaknak megfelelően
3. A szavazatszámláló bizottság megválasztása
4. Az elnökség és a felügyelő bizottság megválasztása
5. A Magyar- Finn Társaság választmányába delegálandó választmányi tagok megválasztása
6. Egyebek

A közgyűlés az átdolgozott alapszabályt - benne külön azt is, hogy ezután a vezetőség mandátuma nem 3, hanem 5 évre szól majd - egyhangúan elfogadta. Azt honlapunkon (http://mafib.extra.hu) mindenki elolvashatja.



Az új vezetőséget is megválasztottuk, összetétele az alábbi:

Elnökség:
Kertész Mihályné
Olach Zoltán
Soltiné Radnics Magdolna
Dr. Szacsvay Zsuzsanna
Vigh Péterné



Az elnökség ezután tagjai közül Dr. Szacsvay Zsuzsannát választotta elnöknek.

Felügyelő bizottság:
Becz Józsefné
Kiss Gábor
Petruzsán Károlyné

A Magyar- Finn Társaság választmányában továbbra is Dr. Szacsvay Zsuzsanna és Soltiné Radnics Magdolna képviseli baráti körünket.

Végül a most megválasztott elnökség tagjai a Baráti Kör köszönetét kifejező ajándékokat (virágot és egy csoportképet, mely az iszkaszentgyörgyi kirándulásunkon készült) adtak át a leköszönő vezetőségi tagoknak, hangsúlyozva, hogy segítségükre továbbra is számítunk, és ha idejük engedi, szeretettel látjuk őket a vezetőségi üléseken.




Összejövetelünk még egy további ajándék átadásával zárult: Varga Dénes barátunknak, kirándulásaink kigondolójának és sok nívós előadás megtartójának, köszönetünk jeléül a nemrég kibocsájtott Szózat emlékérem egyik példányát adtuk át.

2016. február 26. SIBELIUS ÉS A FINN ZENE - Ghéczy László előadása

A Finn Kultúra Napjára készülve, február 26-i összejövetelünk témájául a finn zenét választottuk. Tettük ezt azért, mert - bár a 181 évvel ezelőtt megjelent eposz, a Kalevala a finn kultúra minden elemére erős hatással volt, - eddig inkább a képző-és iparművészetre gyakorolt hatásáról hallhattunk előadásokat, a finn zenére gyakoroltról még nem. Előadónak a téma olyan szakértőjét sikerült megnyernünk, mint Ghéczy László csellóművész, aki korábban évekig volt zenetanár Helsinkiben, majd 15 évig Rovaniemiben dolgozott a Lappföldi Kamarazenekar szólócsellistájaként. Lebilincselően érdekes előadást tartott nekünk. Szavait vetítéssel és zenei bejátszásokkal illusztrálta. Személyében nagyszerű előadót ismertünk meg.



A finn zenéről szóló előadását rövid zenetörténettel kezdte. Láthattuk, hogy akármennyire Európa perifériáján voltak is a finnek, svéd közvetítéssel már korán bekapcsolódtak az európai zenei kultúrába. A műzene gyökereit az egyházi zenében találhatjuk meg. Az ezt bizonyító első írásos finn zenei emlék, az 1582-ből származó latin nyelvű Piae Cantiones, egyházi témájú énekek gyűjteménye volt iskolai diákok számára. (Meglepő volt hallani, hogy ezt az értékes könyvet az mentette meg a pusztulástól, hogy a lapjainak hátuljára adóívet írtak.)
Az előadásból megtudtuk, hogy az első ismert finn zeneszerzők a Svédország-közeli partvidék svédül beszélő lakói közül kerültek ki. A finn klasszikus zene első ismert zeneszerzője, a bécsi klasszikusok idején, a XVIII.-XIX. század fordulóján élt Erik Tulindberg volt, hegedűversenyét, melybe belehallgathattunk, ma is játsszák, a kor európai színvonalának annyira megfelel. Hallhattunk részletet Bernhard Crusell klarinét kvartettjéből is. Ő Tulindberg kortársa volt, aki klarinét virtuózként, szintén európai színvonalú zenét írt. Őt tartják a Sibelius előtti idők legjelentősebb és nemzetközileg legismertebb finn születésű zeneszerzőjének. Nevét ma is őrzik a klarinétosok számára rendszeresen megrendezett ún. "Crusell-versenyek".



Az "erdőkben élő finnek" zenei kultúrájával eleinte senki nem törődött. Az után azonban, hogy a svéd-orosz háború végén a finn területek átkerültek Svédországtól Oroszország fennhatósága alá, és elhangzott Arwidsson híres mondása: "Svédek már nem vagyunk, oroszok nem akarunk lenni - legyünk tehát finnek!", hamarosan fontos lett a finnek számára a népi kultúra kutatása. A finn zenében is sikerült megtalálni az ősi réteget. Falusi énekmondók énekeit kezdték feljegyezni, és alig 40 évvel a Svédországtól való elszakadást követően már össze volt gyűjtve a Kalevala!



A finn identitás megtalálásának ebben a korszakalkotó időszakában született Jean Sibelius, a klasszikus zene legismertebb finn képviselője. Ő a finnek számára nemcsak zeneszerző, hanem nemzeti szimbólum is. Ghéczy László a továbbiakban róla beszélt, az ő műveiből hallgattunk részleteket. Elmondta, hogy Sibelius bécsi tanulmányai során döbbent rá, hogy ő finnként, mennyire másképpen, mennyire "finnesen" ír zenét, amit tanárai, köztük Goldmark Károly is nagyon barbárnak találnak. Ezt vállalva jött haza Finnországba. A Kalevala ötös ritmusa izgatta, ezt akarta zenéjébe foglalni. Ő is vidékre ment zenei anyagot gyűjteni, az akkori egyik leghíresebb énekmondót hallgatni. A finn nemzeti romantika hangja első nagyszabású művében, a Liszt szimfonikus költeményei alapján írt Kullervo szimfóniában jelent meg.



Ebből egy gyönyörű részletet mutatott nekünk az előadó, felhívva figyelmünket benne a "finnes" ötös metrumra is. Termékeny zeneszerzői élete során Sibelius a saját útját járta. Megtalálta a finn népzenét és kivitte az európai porondra. A dodekafóniával és az avantgárd zenével felbomlott addigi európai zene azonban már idegen volt tőle, a 20-as években megírt Tapiolával befejezte zeneszerzői pályafutását. Azon az úton, ahol ő járt, végigment, azon, azóta több folytatás nincs.
Az új úton járók közül az egyik legismertebb zeneszerzőről, a ma is élő Einojuhani Rautavaaráról, szimfóniák, zongora-és hegedűversenyek, kamarazenei darabok, kórusművek és operák szerzőjéről beszélt még az előadó. Végezetül egy különleges zenei csemegével zárta az előadást: kis részletet hallottunk Bartók Divertimento című darabjából, majd Rautavaara hasonló című zeneművéből, amit 18 évesen írt. Érdekes volt a kettőt összehasonlítani, nagyon tetszett.
Szívesen hallgattuk volna még sokáig Ghéczy Lászlót. Mindnyájunkat magával ragadott az előadása. Szeretnénk, ha ennek az estnek még lenne folytatása és eljönne hozzánk máskor is.

2016. január 29. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS ÉS MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL

Idei első összejövetelünk hagyományainkhoz híven zajlott.

Az est első felében éves beszámoló közgyűlésünket tartottuk meg. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy már a meghirdetett első időpontra annyian érkeztek, hogy gyűlésünk azonnal határozatképes lett. Végül is 56 fős tagságunkból 38-an vettek részt a közgyűlésen.



A baráti kör tagjai ezúttal is szívesen hallgatták Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök vetítéssel kísért 2015-ös beszámolóját. Jól esett ismét látni az elmúlt év eseményeiről készült fotókat, újra élni a közös emlékeket és tervezgetni a jövőt. A jelenlévők megállapították, hogy ismét tartalmas, érdekes programokkal teli éven vannak túl, és ez nem csak a saját véleményük, hanem kívülállók is így gondolják. A honlapunkat olvasóktól is kaptunk elismerő szavakat, és a helyi médiától is.



Úgy gondoljuk, hogy a helyi civil szervezetek között egyáltalán nem kell szégyenkezni kulturális tevékenységünk színvonaláért. Jelzi ezt, hogy idén ismét 4-5 új tag kérte közénk a felvételét.
Egy nagy baj viszont van: tagságunk sajnos egyre idősödik. 2015-ben két baráti köri tagunktól is búcsút kellett vennünk. A közgyűlésen jelenlévők most néma főhajtással emlékeztek rájuk.
A 2015-ös évről szóló pénzügyi beszámolót Soltiné Radnics Magdolna előadásában hallhattuk. Megtudtuk, hogy jól gazdálkodtunk, s némi tartalékunk ezúttal is maradt. Az ellenőrző bizottság elnöke, Kertész Mihályné jelentése mindnyájunkat megnyugtatott, hogy működésünk és gazdálkodásunk tavaly is mindenben megfelelt a civil szervezetek számára hozott törvényi előírásoknak. A közgyűlés egyhangúan el is fogadta a beszámolókat.
Ezután előbb Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök mondta el a vezetőség javaslatát a baráti kör 2016-os munkatervére, majd titkárunk ismertette az ehhez tartozó 2016-os költségvetésre tett javaslatot és a vezetőség ajánlását az idei tagdíjra. A tagság szintén egyhangúan szavazta meg a munkatervet, költségvetést és azt, hogy idén sem lesz tagdíjemelés.

Összejövetelünk második részében, szintén szokásunkhoz híven, a Magyar Kultúra Napjáról emlékeztünk meg Varga Dénes barátunk Tours-i Szent Mártonról tartott előadásával. A 2016-os évet ugyanis Szent Márton- emlékévnek nyilvánította a magyar kormány a Savariában (a mai Szombathelyen) 1700 éve, 316-ban született püspök tiszteletére. Hogy miért róla hallgattunk előadást a Magyar Kultúra Napja tiszteletére? Miért pont Magyarországon emlékeznek rá emlékévvel? Nem magyar ember volt. Hol voltak még akkor a magyarok? Márton egy Pannóniában szolgáló római katona fia volt csupán. De a kereszténység elkötelezett terjesztője lett. Magyarország pedig a keresztény Európába való betagolódás nélkül már régen sehol sem lenne. Kultúránk az ősi magyar gyökerek mellett keresztény gyökerű is. És ennek a magyar kultúrának egyik jeles intézménye, a pannonhalmi Bencés Apátság és Középiskola azon a helyen épült, amit egykor Szent Márton hegyének neveztek. Még István királyunk választotta Mártont az első hazai monostor patrónusának. Szent Márton és Pannonhalma egy, Pannonhalma pedig része a múltunknak és kultúránknak.



Dénes barátunk Szent Márton életéről, majd a nevéhez fűződő népszokásokról beszélt. Nagy tárgyi tudása, széles alapokon nyugvó általános műveltsége révén sok történelmi párhuzamot vonva, igen érdekesen és élvezhetően adta elénk a mondanivalóját. Mindig csodáljuk őt ezért.



Sokat kaptunk tőle ma is és az együtt töltött évek során is. Köszönet érte!

2015. december 18. KISKARÁCSONY

Idén új helyszínen ünnepeltük a karácsonyt. A Pikku Joulu ünnepséget ezúttal a lakótelep közepén a volt zeneiskola épületéből nemrég kialakított ún. Nemzedékek Házában tartottuk. Itt nem kellett más rendezvényekhez alkalmazkodnunk, csak magunk voltunk. A több egybenyitható teremből kettőt nyitottunk össze, így egy kis színpad-szerű tér is kialakult. A nagyobb alapterületű rész pedig elegendő helyet biztosított a megterített asztalokhoz és a svédasztalos vacsoraételekhez. Sajnos többen hiányoztak, olyanok, akik az iskolákban, egyéb intézményekben tartott hasonló karácsonyi összejövetelekre is hivatalosak voltak. Mi 25-en azonban nagyon szép estét töltöttünk együtt.
A hangulat megalapozásához nagyban hozzájárult a finom forralt bor, amit Kerepesi Magdika készített és szolgált fel mindenkinek szép piros bögrékben.



Eközben Gitta és Györgyi felkészültek az ajándéksorsolásra: mindenki kapott tőlük sorszám cédulát.



A műsor most nem volt hosszú, néhány baráti köri tag készült karácsonyi témájú verssel és énekkel. A társaságnak különösen tetszett az a vers, amit Solti Magdi olvasott fel, és arról szólt, milyen lett volna a szent család fogadása Jézus születésének éjjelén, ha egy magyar faluban kerestek volna szállást. Alföldi Géza: "Ha nálunk született volna..." című versét a szegedi piaristák honlapján találta.



A műsort a szokásos ajándékozás követte, mindenki adott és kapott ajándékot, hogy kitől, az meglepetés volt a sorsolás szerint.



Ami ezután következett, nagyon megható volt: Kevei Anti barátunk tett tanúságot a szeretet és reménység fontosságáról a karácsonyi ünnep kapcsán.



Az est a szokott módon, finom vacsorával fejeződött be, majd körbejártak a süteményes tálak, itókák, amiket a baráti köri tagok hoztak. Eközben pedig jól esett a beszélgetés és a visszaemlékezés az elmúlt évre.

2015. november 27. A FINNEK ÉS AZ OROSZOK - Dr. Szíj Enikő előadása

Baráti körünk minden évben tart összejövetelt a Finn Függetlenség Napja környékén. Idén a november 27-i estünkön emlékeztünk erre a jeles ünnepre. Előadónak Dr. Szíj Enikő, ny. egyetemi docenst hívtuk meg, aki ezúttal a finnek és az oroszok közötti viszony történelmi alakulásáról beszélt nekünk.
Érthető a témaválasztás, hiszen az orosz szomszédság, 1200km hosszú keleti határral mindig jelentős szerepet játszott a finnek életében. Ez a határ persze az első ismert 1323-ashoz képest később ingaszerűen változott kelet felé. Legkeletebbre 1941-44 között, az ún. "folytatólagos háború" idején húzódott, Petrozavodszk megszállásakor, É-K-en is kiért "kar"-szerűen az Északi tengerig. De a II. világháború után elvesztették ezt a "kart", télen is fagymentes kikötőjével és jó nyersanyaglelőhelyeivel, valamint D-K-en is nagy területeket csatoltak tőlük a Szovjetunióhoz.
A hosszú orosz-finn határ jókora része ma is inkább erdő, 2-4 fő/km2 népsűrűséggel. Lakói jobbára nem oroszok, hanem karélok, akik a finn egyik nyelvjárását beszélik ma is, de a Szovjetunió annak idején hatalmi szóval nyelvüket önálló nyelvnek nyilvánította.
Sok érdekes dolgot hallottunk Enikő előadásában. Sok olyasmit mondott, amiket a történelemkönyvekből nem tud meg az átlagolvasó.



Megtudtuk például, hogy a Suomi név a cári időkben kezdte egész Finnországot jelenteni. Megtudtuk, hogy a finn nyelvben venäläinennek nevezik az oroszokat, nem pedig a rusz szóból származó néven. (Utóbbinak pejoratív jelentése van, nem használják, bár a vodkát és más csempészárut áruló "táskás ruszkik" kifejezés sokáig élt a köztudatban.)
Érdekes volt hallani, hogy a napóleoni háború után a cár megtiltotta a tiszteknek a külföldre utazást, mert a Franciaországba eljutott tiszteket túlságosan felvilágosultnak találta. Akkoriban a "külföld" számukra a finn nagyhercegség lett. Reguly Antal is írt arról, milyen volt a Finnországban élő orosz tisztek világa.
Azt is érdekes volt hallani, hogy a századforduló éhínsége elől nem csak Amerikába vándoroltak ki finnek, hanem Szentpétervárra is, ahol önálló közösséget alkottak, az ún. Viipuri-negyedet. A finnek, elismerten jó szakemberekként a "finn minőség" képviselői voltak, és így ők is, a finn ékszerkereskedők is piacra leltek ott.
Mondott meglepő dolgokat is. Például azt, hogy a függetlenség kikiáltása előtt nem sokkal, 1917 tavaszán nagy finn kiállítást rendeztek Petrográdban, melynek megnyitóján az orosz értelmiség színe-java részt vett. Beszédében Gorkij azt mondta, nem ismer több olyan népet, mint a finnek és finnül fejezte be "éljen Finnország" felkiáltással. Ez szinte hihetetlen.
Érdekes információ volt az is, hogy a függetlenségét végül 1917. december 6-án kikiáltó Finnország függetlenségét a népbiztosok tanácsa és Lenin hajlandó volt ratifikálni, Sztálin viszont ellene volt ennek. December 30-án végül is aláírta, mondván "Finnország előbb-utóbb úgyis vörös lesz". Hát nem lett az.

2015. október 30. BÚCSÚ KEREPESI KÁROLY BARÁTUNKTÓL

Kerepesi Károly, baráti körünk régi tagja, mindannyiunk kedves Karcsi bácsija 2015. október 2-án eltávozott az élők sorából. Többen ott voltunk a temetőben, hogy elkísérjük őt utolsó útjára. A baráti kör tagságában azonban megfogalmazódott a gondolat, hogy össze kellene jönni egy kötetlen beszélgetésre is, ahol a magunk módján, emlékezve vehetnénk búcsút tőle. Erre az összejövetelre került most sor.
A létszám is jelezte, mennyire megérintett bennünket Karcsi barátunk távozása: 30-an gyűltünk össze emlékezni! Többen hoztak albumokat régi fényképekkel, páran dia-összeállítást készítettek, amiket levetítve újra élhettünk régi közös események kedves emlékét.



Solti Magdi a Karcsival közösen szervezett első szigetszentmiklósi szüreti felvonulásra emlékezett az ott készített fényképekkel. A Városi Kórusban is éneklő baráti köri tagok pedig film-összeállítást készítettek a kórus vendégszerepléseiről, ahol Karcsi bácsi is mindig jelen volt és jókedvre hangolta a kórustagokat.

Néhány kép az emlékezés során levetítettekből:








Kerepesi Károly szinte a kezdetektől volt tagja baráti körünknek, ami nélküle már nem lesz ugyanaz, mint eddig. A régi Szigetszentmiklós jó ismerője, festményein, rajzain megörökítője, a kedves jó barát, a Juhannusok szakértő tűzrakója és nótafája azonban velünk marad.



Farkas Ottó barátunk, aki Karcsi bácsi festményeinek 2004-es kiállítására annak idején köszöntő verset írt, most felolvasta ennek folytatását, amiben immár búcsúzik Karcsi bácsitól:



KARCSI KÉPÉT nézem, s bár a jövőt látom,
Elszorul a szívem most a BÚCSÚZÁSKOR.
Szép emléket hagytál, NYOMOD VAN A FÖLDÖN.
Adjon vigaszt ISTEN, ha nem is most rögtön.
Emléked és képed itt marad minékünk,
Személyed hiányzik, SOHA NEM FELEJTÜNK.

2015. október 17. BUSZKIRÁNDULÁS VÁCRA

A tavalyi tapolcai kirándulásunk kellemes emlékén felbátorodva, úgy döntöttünk, hogy idén az őszi kirándulásunkon Vácot keressük fel és a váci finn-barátok egyik képviselőjétől, Mándli Gyulától kérünk segítséget a városnézéshez. Tavaly ugyanis a tapolcai Finn- Barátok Körének elnöke, Bolla Albertné nagyon széppé tette szakavatott kalauzolásával tapolcai sétánkat. 2010-ben jártunk már Vácott, de akkor csak a Hétkápolnát, a "Kőszentes" hidat és az 1848-as emlékművet néztük meg, mert a Dunakanyar és a Börzsöny más látnivalói vártak bennünket. Most a belvárost néztük ki uticélul.
Esős napok baljós előjelei után, a zárt felhőzetű eget kémlelve, de reménykedve indultunk útnak Vác felé október 17-én. Csak abban bíztunk, hogy talán valóra válik az időjárás előrejelzés jóslata, és a sok esős nap után szombatra esetleg kiderülhet az ég.
Kirándulásaink tervezője, Varga Dénes, az odafelé vezető úton sok érdekeset mesélt nekünk Újpestről, az ottani egykori ipari nagyüzemek (Láng Gépgyár, Ganz Hajógyár, Egyesült Izzó, stb.) történetéről, sikereikről és megszűnésükről. Így hamar eltelt az idő, észre sem vettük és máris ott voltunk Vácott.
Vác legrégebbi részén, a Géza király téren várt minket Mándli Gyula, a váci Katona Lajos Városi Könyvtár közelmúltban nyugdíjba ment vezetője és barátja, Cservenák Péter helytörténész, akik a belváros számos látnivalóját mutatták meg nekünk. Péter mindenről mindent tudott és ezt a tudását remekül tudta velünk megosztani. Nagyon élveztük minden szavát. Olyan helyekre is bevitt minket, ahová csak ritkán juthat be a turista.
Elöljáróban részletesen mesélt Vác történelméről. A történeti sorrendnek megfelelően is kezdtük váci sétánkat: először a város középkori magjának, az egykori váci püspökvárnak a területén jártunk. Megtudtuk, hogy az Árpád-házi I. Géza király, Szent László bátyja, még azt tervezte, hogy Vácot teszi az ország központjává, itt is emeltetett székesegyházat, majd ő magát is itt, a Szűz Mária tiszteletére szentelt székesegyházban temették el. A történelem viharai lerombolták ezt a templomot és, bár IV. Béla új templomot építtetett a romokon, később Mátyás király idején pedig reneszánsz pompával át is alakították, mára ebből a templomból mégse maradt szinte semmi. Később, részben az egykori templom fölött, barokk templomot és kolostort építettek a ferencesek, amihez a várrom és a templomrom köveit is felhasználták. Ez ma a legrégebbi megmaradt váci templom, legtöbbször zárva van. Mi mégis olyan szerencsések lehettünk, hogy a kedvünkért kinyitották, úgyhogy belülről is megnézhettük, gazdag díszítésű fából készült rokokó főoltárával együtt.



Itt mondta el Péter azt a szenzációs felfedezést is, amit még csak kevesek tudhatnak, hogy a régészek pár hete a néhai templom helyén, a kolostor fala mellett, végre megtalálták I. Géza régóta keresett sírhelyét.
Innen a néhai várfalon kívülre, az egykor itt folyó Duna, sétánnyá feltöltött területére mentünk le a Vár lépcsőn, hogy megmutathassák nekünk I. Géza királynak a várfal egyik kiszögellésére a millennium alkalmából, 2000-ben állított nagyon impozáns szobrát.
A sétányról a püspöki palota kertje mellett nemsokára ismét felkanyarodtunk a történelmi belvárosba, ahol először a jelenlegi Székesegyházat kerestük fel a Schuszter Konstantin, egykori váci püspökről elnevezett téren. Váci barátainktól megtudtuk, hogy ezt a hatalmas templomot a két másik korábbi, a történelem során rommá vált váci székesegyház helyett építették a XVIII. század második felében, ezért mindkét korábbi székesegyház védőszentjének, Szűz Máriának és Szent Mihálynak a tiszteletére szentelték fel, és hogy ez Magyarország harmadik legnagyobb látogatható székesegyháza az esztergomi és az egri után.



A székesegyházat a téren övező, főként oktatási intézmények legtöbbje ismét egyházi tulajdonban van. Legnagyobb közülük a piaristák rendháza és gimnáziuma, sok híres magyar tanult itt. Az iskola falán olyan jeles emberek emléktábláit fedezhettük fel, mint Madách Imre, Lotz Károly és Öveges József.
Természetesen innen a piaristák közeli templomába mentünk, ahol már várt bennünket Bocsa József piarista atya, templomigazgató, aki ezúttal átvéve a szót Pétertől, maga mutatta be templomukat. Legbüszkébben a templom velencei metszett tükörüveg szentségházát mutatta meg nekünk.



Legnagyobb meglepetésünkre ki is nyitotta és kezébe véve a szentségtartót, áldást adott ránk. Ezt hatalmas megtiszteltetésnek éreztük és bizonyára nem lehetett volna részünk benne, ha nem olyan jeles váci személyek kísértek volna bennünket, mint Gyula és Péter.
A templom előtt az egyik legrangosabb váci műemléket, a pestisjárvány megszűntéért hálából emelt barokk Szentháromság oszlopot is megnéztük,



majd utunkat ismét a Duna-part irányába lekanyarodva folytattuk, ahol az egykori váci Tabán közelében jót ebédeltünk egy pince-étteremben.
Ebéd után új erőre kapva folytattuk városnézésünket, immár napsütésben. A Március 15. tér, a város főtere annyi látnivalót kínált volna, amennyi nem fért mind bele a napba, ezért csak néhányat választottunk ki és néztünk meg közülük. A régi németváros egykori székesegyházának, a Szent Mihály templomnak a romjai mellett elkanyarodva a volt Curia épülete volt az első célunk, itt található ugyanis az ún. Váci Mosolyalbum nevű kiállító terem, ahol Pompom figurája megálmodójának, Sajdik Ferencnek a karikatúráiból és Vácról festett képeiből összeállított gyűjtemény látható, ezt néztük meg.



Innen csoportunk az ún. "Fehérek templomába", a volt Domokos rendi templomba ment, ahol Péter barátunk ismét sok érdekeset mondott.



Többek között azt is, hogy a templom oldalhomlokzatán álló szobor Szent Hedviget, Nagy Lajos király lányát ábrázolja, aki néhány éve lett a Dunakanyar védőszentje. Azt is elmondta, hogy a templom felújítási munkái során 1994-ben egyedülálló lelet került napvilágra, ami akkoriban nagy szenzáció is volt: megtalálták a templom befalazott, feledésbe merült kriptáját, benne a XVIII. században ide temetett polgári és egyházi személyek természetes módon mumifikálódott tetemeivel. Közülük sokat a Természettudományi Múzeumba vittek, de néhány átkerült egy közeli lakóház 700 éves kőpincéjébe, ahol a kriptaleletek egy Memento Mori nevű kiállításon megtekinthetőek. Meglepő épségben maradtak meg a festett fakoporsók és az eltemetett személyeken a viseletek. Ezt néztük még meg, azután búcsút mondtunk vendéglátóinknak, megköszönve, hogy segítségükkel ilyen tartalmas, szép élményben lehetett részünk.



Péter barátunk úgy búcsúzott tőlünk, hogy még sok értéke, látnivalója van Vácnak, s a jövőben is örömmel kalauzolna minket.

2015. szeptember 25. A MAGYAR és a SZÉKELY népelnevezés eredete (Dr. Sándor László Dezső előadása)

Sándor László Dezső barátunk már tartott előadást baráti körünknek 2009-ben. Akkor a magyar nyelvemlékekről beszélt nekünk. Azóta eltelt 6 év, ő pedig már 95 éves lett! De idős kora ellenére még most is érdeklődéssel foglalkozik a történelmünkkel, őseink eredetével. Mindannyiunk tiszteletét megérdemelte azzal, hogy kísérletet tett ezeknek a népelnevezéseknek a magyarázatával.



A magyar elnevezést a "magy" és az "eri" szavak összekapcsolásával magyarázta. Utóbbira azt mondta, hogy azt jelentette, "ember". Valóban, van olyan tudományos föltevés, hogy az i.e. 22. század körüli globális éghajlatváltozás miatt szétszakadt, az uráli őshazából különböző irányban szétvándorló finnugor törzsek közül magukra maradt ugorok, nem értve a közelükbe került újabb népek nyelvét, önmagukat "magy"-nak, azaz "beszélni tudó"-nak nevezték, ellentétben a környezetükben szerintük "beszélni nem tudó" népekkel.



A székely népelnevezés eredetével azonban adós maradt idős barátunk, csak a letelepítésükről beszélt. De ez érthető is, ha meggondoljuk, hogy a híres történetírók véleménye is mennyire megoszlik ebben a kérdésben. Voltak, akik a hunoktól, voltak, akik a magyaroktól származtatták a székelyeket, innen a "siculus - scythulus - szkíta" illetve a "szikil - szekil = nemes, előkelő" elnevezés gondolata is. Nem csoda, ha ő sem tudott állást foglalni ez ügyben.
Mindenesetre köszönjük neki az igyekezetét és az előadását.

2015. június 28.- július 01. FINN VENDÉGEINK

Amikor 2013-ban a Finnországban végrehajtott közigazgatási reform testvérvárosunkat, Haukipudast Oulu részévé tette és ezzel együtt megszűnt a Finn- Magyar Társaság önálló haukipudasi szervezete, azt hittük, Szigetszentmiklósnak a finn testvérvárosi és baráti köri kapcsolatai megszakadnak. A 2013-as oului egyesítési ünnepségek során azonban kiderült, hogy Oulu addigi magyar testvérvárosa, Siófok mellé Szigetszentmiklósnak is felkínálta a testvérvárosi státust, a Finn- Magyar Társaság oului szervezetébe pedig betagolódtak a haukipudasi baráti kör tagjai, többen közülük vezető tisztséget kapva. Akkori látogatásunk során az így kibővült oului baráti kör biztosított bennünket arról a szándékáról, hogy kapcsolatukat a siófoki baráti körrel megőrizve, a szigetszentmiklósi körrel is ki szeretnék építeni. Azt beszéltük meg akkor, hogy legközelebbi magyarországi látogatásuk során az ottani baráti kör tagjai Siófokra és Szigetszentmiklósra is ellátogatnak majd. Erre most került sor.
2015. június 25-én érkeztek Siófokra, majd pár napos ott tartózkodás után, 28-án átjöttek hozzánk, Szigetszentmiklósra, s végül innen mentek haza július 01-én. Főként a kinti vezetőség tagjai jöttek el. A vendégek közül több már régi ismerősünk volt még abból az időből, amikor Haukipudas volt a testvérvárosunk: Kaisa Pietylä, Jussi és Maikka Kemi, Niilo és Riitta Karjalainen már több alkalommal vendégeskedett városunkban és sokunkkal személyes barátságot is kötöttek. A többiekkel baráti körünk tagjai még nem találkoztak. Egyikük Kovács Jenő volt, családjával kint élő magyar, aki 2013 óta az oului baráti kör elnöke. Eljött a korábbi elnök, Vikke Vänskä és felesége, Leena is. Ők most jártak hazánkban huszonötödször és korábban siófoki barátaikkal kerékpáron Magyarország jó részét bejárták már. Kaisa Pietylä testvére, Anna is először látogatott el hozzánk, ő magával hozta 5 éves kislányát is, aki ittléte alatt jól összebarátkozott Solti Magdi unokáival.
Rövid volt az itt töltött idő, de jól telt.
Baráti körünk tagjai először a július 28-i, vasárnapi Juhannus esten találkoztak az oului vendégekkel. Az est műsora előtt megtörtént mindkét részről a bemutatkozás, majd az ajándékok kölcsönös átadása.





Az esős kezdés ellenére remekül sikerült a közös Juhannus est, erről honlapunkon a korábbi cikk szól.
Hétfőn a finn csoport Budapestre kirándult, méghozzá tömegközlekedéssel. Szerették volna kipróbálni, hogyan utaznak a szigetszentmiklósiak Budapestre. Megnézték a Sziklakórházat, vásárolgattak, este pedig egy jó kis pincelátogatással, borkóstolással fejezték be a napot.
Kedden Szigetszentmiklós néhány nevezetes helyével ismerkedtek meg. Igyekeztünk a látnivalókat úgy összeválogatni, hogy azoknak is érdekes legyen, akik jártak már nálunk.
Először székhelyünkre, a Városi Könyvtárba vittük el őket. A galériában megmutattuk nekik Bernát Barbara grafikusművész Fabula című kiállítását, amit Solti Eszti rendezett. Őket is lenyűgözte a magyar euró bakjegy sorozat terve, melyet művész még mesterszakos egyetemi hallgató korában készített, diplomamunkaként.



Innen a helytörténeti múzeumba vitt az utunk, ahol érdeklődéssel nézegették a régi falusi élet eszközeit.



Elbüszkélkedtünk nekik a Szebeni utcában nemrég elkészült Ádám Jenő Többcélú Intézménnyel. Meglepődtek azon, hogy az iskola a márciusi alapkőletétel után szeptemberben már fogadta a diákokat.



A finn csoport egyik tagja az oului egyetem gyakorló iskolájának volt az igazgatója, igazán szakmai szemmel nézett tehát mindent és elismerően szólt a látottakról.
Szigetszentmiklósi körutunk a Duna-parton ért véget,



majd a Horgász Egyesület területén nemrég megnyitott étteremben egy közös ebéddel fejeztük be.



Rövid délutáni pihenő után a napot Szacsvay Zsuzsáéknál zártuk, ahol a búcsúvacsora után még hosszan beszélgettünk.





Úgy tűnt, finn barátaink jól érezték magukat nálunk, s legközelebb talán hosszabb itt-tartózkodásra is módjuk lesz. Várjuk őket vissza!

2015. június 28. JUHANNUS FINN VENDÉGEKKEL

Idén több szempontból is rendhagyó Juhannus estet tartottunk. Szokásunktól eltérően nem szombaton, hanem vasárnap jöttünk össze a Buga Iskola udvarán. Ennek az volt az oka, hogy vendégeket vártunk finnországi testvérvárosunkból, Ouluból, meghívtuk őket a Juhannus ünnepünkre, de ők vasárnapig a másik testvérvárosukban, Siófokon vendégeskedtek.
Rendhagyó volt a Juhannusunk azért is, mert a műsor ezúttal nem spontán, hanem szerkesztett volt. Azért, hogy finn barátaink is megérthessék, azt találtuk ki, hogy olyan verseket olvasunk fel, melyek szerzői kötődnek az oului és a szigetszentmiklósi baráti körhöz, és melyeknek Dr. Becz Miklós barátunk jóvoltából finn illetve magyar fordítása is létezik. Az oului baráti körnek tagja Tytti Isohookana-Asunmaa is, aki sajnos most nem tudott a csoporttal jönni, de van egy szép verses kötete a szerelemről, Meren tuuli címmel. Mivel pedig a szent Iván éji máglyák többek között a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképei is, illettek a versei a műsorunkba. Öt rövid versét választottuk ki és előzőleg leleveleztük finn barátainkkal, hogy a kiválasztott verseket finnül ők olvassák fel, magyarul pedig mi. A szigetszentmiklósi baráti körhöz kötődő költő pedig Dr. Becz Miklós édesapja, néhai S. Becz Pál volt, akinek a korábban csak az íróasztal fiókja számára írt műveit mostanában rendezi Miklós sajtó alá. Baráti körünk számos művét ismeri és szereti. Kérésünkre Miklós egy olyan költeményét választotta ki, mely a negyedik kiadott kötetből való, és a szigetszentmiklósi Duna-part hangulatát idézi. Ezt fordította le finnre és olvasta föl az esten.



A versek között és után pedig tárogató-muzsikában gyönyörködhettünk, a Budapesti Tárogató Együttes előadásában. Nagyon tetszett az egész műsor, mind a finneknek, mind a magyaroknak, és amikor finn barátaink megtudták, hogy ez a hangszer hungaricum, különösen boldogak voltak, hogy hallgathatták a kuruc kori dalokat és táncokat.



És ezen az sem tudott rontani, hogy a műsort az eleredő eső miatt nem a szabadban, hanem az iskola ebédlőjében kényszerültünk meghallgatni.
A műsor végeztével, mivel az eső közben elállt, az időközben kint meggyújtott tűz immár sütögetésre alkalmassá hamvadó parazsánál közösen sütöttük a kolbászt, makkarát finnek és magyarok, s a legnagyobb egyetértésben jártak a pálinkás, majd boros poharak és süteményes tálak körbe.



Nálunk nem olyan hosszú a nappal szent Ivánkor, mint Ouluban. Nincs részünk abban a csodában, hogy láthassuk az éjféli napot. Idő közben ránk is sötétedett, de tárogatós vendégeink velünk maradtak, elfogadták az étellel, itallal kínálást és szívesen játszottak még nekünk, kísérve az ilyenkor elengedhetetlen nótázást.



Így ismerhették meg finn barátaink, miként ünnepeljük mi itt Szigetszentmiklóson a nyári napfordulót. Tetszett nekik, jól éreztük magunkat együtt.
Sajnáltuk, hogy a szintén meghívott siófoki baráti köri tagok nem tudtak eljönni az estünkre. Jó alkalom lett volna ismerkedésre. No, majd máskor!

2015. május 16. BUSZKIRÁNDULÁS GYÖNGYÖSRE ÉS KÖRNYÉKÉRE

Kirándulásaink tervezője, Varga Dénes barátunk ezúttal Gyöngyöst és környékét javasolta úti célul. Nem bántuk meg, hogy hallgattunk rá. Nagyon szép napot töltöttünk együtt és az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket.
Szokás szerint többen fölkészültek a várható látnivalókból, Petruzsán Györgyi a gyöngyösi borvidékről, Szabó Gitta pedig Gyöngyös városáról beszélt nekünk még odafelé menet a buszon. Odaérve a belvárosi sétánk során először a Szent Bertalan templomot kerestük fel. Itt Makkos Zsuzsi tartott nekünk ismertetőt a templomról.



Innen a Szent Bertalan templom Kincstárába mentünk, ahol már várt ránk a kincstár igazgatója. A gyöngyösiek körében Korona házként ismert barokk palotában elhelyezett kincstár páratlan gyűjteménnyel rendelkezik középkori ötvöstárgyakból.



Ezek megmenekítésének története - mint vezetőnktől megtudtuk, - szinte regénybe illő volt. Csak 1960-ban fedték fel a kincsek elrejtői a különösen jelentős darabok rejtekhelyét, ennek köszönhető, hogy azok megmaradtak a háború vészei között is. A kincstárhoz két restaurátor műhely is tartozik, amelyekben a múzeumban látható és más templomokból javításra hozott ötvös- és textil liturgikus tárgyak restaurálását végzik. Ezeket a műhelyeket is volt lehetőségünk megnézni, szakavatott vezetéssel.




Innen a belváros másik nevezetességéhez, az Alsóvárosi Ferences plébániatemplomhoz (érdekesség, hogy itt temették el a közeli katonai táborban meghalt Vak Bottyán Jánost) sétáltunk át. A hozzá kapcsolódó egykori ferences kolostorban található a Magyar Ferencesek Gyöngyösi Műemlék Könyvtára, az egyetlen olyan könyvtár az országban, mely már a törökdúlás előtt is gyűjtötte a könyveket, iratokat.



A könyvtár vezetőjétől kapott mindenre kiterjedő ismertetőt követően, az épületből kilépve - legnagyobb meglepetésünkre - kedves emberek vettek körül bennünket és ebédre invitáltak a közeli katolikus iskolába. Mint megtudtuk, aznap tartotta a Ferences templomban és környékén a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége az országos találkozóját, ennek része volt az az agapé, melyre minket is meghívtak. Az iskola udvara tele volt asztalokkal és padokkal, több százan kaptak ott - közöttük mi is - finom gulyást, kávét és süteményeket, pusztán szeretetből. Természetesnek tartottuk hát, hogy amikor a kárpátaljai magyarok számára gyűjtő dobozzal jártak körbe az ebédelők között, mi is adakoztunk a számukra.



Ebéd után a Mátra Múzeumot kerestük föl, amely az egykori Orczy kastélyban kapott helyet.



Érdekességként megtudtuk, hogy ebből a kastélyból indult 1849-ben a tavaszi hadjáratára Görgey. A múzeumban helytörténeti, vadászattörténeti és őslénytani kiállításokat néztünk meg. Itt található Magyarország egyetlen teljességében megmaradt mamut csontváza, melyet még 1949-ben Mátraderecskén találtak egy ásatás során.



A kiállítások megnézése után jól esett a kastély szép parkjában élvezni a délutáni napsütést.
Még egy fontos célpontja volt az utunknak, Gyöngyöspata, ahol a szép gótikus templom nem csupán régi freskótöredékeiről, keresztelő kútjáról, hanem egyedülálló ún. Jessze-fa oltáráról is nevezetes. Ez a magyar művészeti gyakorlatban teljesen egyedül álló faragott fa oltár Jézus családfáját ábrázolja, mégpedig úgy, hogy a Jessze fekvő szobrának törzsökéből sarjadó fa ágain Jézus ősei (királyok és próféták, köztük Salamon és Dávid) ülnek, az összehajló ágak felett pedig Mária trónol, karján a kisdeddel.



Sokat kellett várnunk, hogy bejussunk a templomba, de megérte, hiszen ez különleges látnivaló volt, méltó befejezéseként a szép napnak. Köszönet Dénesnek!

2015. április 27. JEAN SIBELIUS & AKSELI GALLEN-KALLELA - részvétel a Várkert Bazárban rendezett ünnepi rendezvényen

2015. ünnepi év a finn kultúra történetében. Olyan nagyságok születtek 150 éve mint Akseli Gallen-Kallela festő-és iparművész, Jean Sibelius zeneszerző és Pekka Halonen festőművész.
Pekka Halonenről már megemlékeztünk március 27-i összejövetelünkön, Koppányi Miklós tartott nekünk remek előadást róla.
A finn művészet aranykorának másik két világhírű művészéről 2015. április 27-én szervezett ünnepi rendezvényt a Várkert Bazárban a Finn Nagykövetség, Budapest Főváros Önkormányzata és a Budavári Önkormányzat. Finn Nagykövetség meghívására a szigetszentmiklósi Magyar- Finn Baráti Kör képviseletében tizenketten vehettünk részt ezen a rendezvényen.



Már a szépen felújított Várkert Bazár látványa is megkapó volt. A föld alatt kialakított hatalmas rendezvényteremben pedig alig fért el a sok meghívott.
Pasi Tuominent, Finnország nagykövetét nagyon megszerettük. Szokásához híven köszöntőjét magyarul is elmondta, ami nem kis kihívás lehetett a számára.



A megnyitó beszédet Tarlós István, Budapest főpolgármestere mondta.



Megemlékezett mindkét művész magyar kapcsolatairól. Akseli Gallen-Kallela kétszer is Budapestre látogatott. Először 1907-ben, amikor a budapesti nemzetközi művészeti kiállításon több művével is részt vett és sikert aratott, majd 1908-ban, amikor családjával együtt csaknem fél évet töltött itt. Számos budapesti tárgyú képet festett akkor és jó barátságot kötött Körösfői- Kriesch Aladárral és a vezetése alatt álló gödöllői művésztelep művészeivel. Jean Sibelius magyar zeneszerzőktől is tanult (közöttük Goldmark Károlytól is), egyetlen zongoraversenyét pedig a kor híres virtuóz magyar hegedűművészének, Vecsey Ferencnek ajánlotta.



Az est során érdekes előadást hallottunk Minna Turtianentől Akseli Gallen-Kallela és Jean Sibelius barátságáról és hatásukról, melyeket egymás műveire gyakoroltak.



Befejezésképpen pedig a Budafoki Dohnányi Zenekar Sibelius koncertjében gyönyörködhettünk: A Karélia-szvitben, valamint A tuonelai hattyú, a Lemminkäinen visszatérése és a Finlandia című szimfonikus költeményekben. Emlékezetes, szép est marad számunkra.

2015. április 17. AHOL MAJDNEM SÓTLAN A TENGER - Olach Zoltán előadása Észtországról

Olach Zoltán barátunk már több skandináv témájú előadással örvendeztetett meg minket, ezúttal a balti országok egyetlen finnugor nyelvcsaládhoz tartozó népéről, az észtekről tartott előadást nekünk.



Meglepett már az előadásának címe is: "Ahol majdnem sótlan a tenger". Lehetséges lenne? De Zoltántól megtudtuk, hogy valóban, a számos folyó, melyek ezen a partszakaszon ömlenek a Balti tengerbe a part menti vizet annyira felhígítják, hogy annak sótartalma csupán 0,5-0,6%, szemben a világtengerek átlagos 3,5%-os sótartalmával.
Érdekes információ volt, hogy bár kb. a bronzkorra tehető a finn és a balti észt nép szétválása, nyelvük azonban annyira hasonló, hogy még ma is elég jól megértik egymást. A két nép összetartozását fejezheti ki az is, hogy a finn és az észt himnusz dallama azonos, csak a szövege más, Pacius zenéjére a finnek Runeberg "Maamme" énekét, az észtek Janssen "Mu isamaa" kezdetű dalát éneklik. Az észt himnusz később fontos és különleges szerepet játszott az ország függetlenné válásában.
Zoltán részletesen beszélt az észt történelemről és kultúráról. Beszélt a természeti szépségekről, arról, hogy Észtország területének 61%-a erdő és rengeteg a mocsaras terület (no és persze a szúnyog).


Beszélt az észt irodalomról, a Kalevipoegtól kezdve egészen napjaink író nemzedékéig, köztük a finn-észt Sofi Oksanenig. Beszélt észt képzőművészekről, az észt városok építészeti arculatáról. Érintette előadásában a mai Észtország gazdasági életének fejlettségét, a polgári jogok, az oktatás-nevelés szabadságát.
A krónikást, azaz engem mégis az észtek történelme ragadott meg. Különösen az, ahogy a függetlenségükért harcoltak: szelíden, kitartóan.
Az előadásból kiderült, hogy az észt identitás a mai formájában a XIX. század második felében alakult ki. Az 1860-as években meginduló észt nemzeti mozgalom kulturális mozgalom volt. Az észtek olyan gyenge pozícióban voltak, hogy az önállóságról nem is álmodhattak. Mivel politikai szervezetek akkoriban nem jöhettek létre, az emberek dalos egyleteken, kórusokon, fúvószenekarokon keresztül kerültek kapcsolatba egymással és ezek segítségével terjedtek a nemzeti eszmék. 1869-ben létrejött az első dalosünnep, amely máig az észt identitás egyik fontos hordozója.
Már ezen az első nagy énekfesztiválon énekelték a Mu isamaa-t, aminek fontos szerepe volt az észt nemzeti öntudat felébresztésében. Az oroszoktól való függetlenség elérésekor, 1920-ban pedig ez lett a nemzeti himnuszuk. Később, amikor 1940-ben véget ért a rövid függetlenségük és Észt Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság néven betagolták őket a Szovjetunióba, tilos lett a himnusz éneklése. A finn rádió azonban, melynek adásait mindenütt tudták fogni, minden este eljátszotta a dallamot az adás végén, így a nép tudatában fönnmaradt a dallam, az "éneklő forradalom" idején már gyakran énekelték. Az 1990-es tallinni dalfesztiválon 300 ezren énekelték tiltott himnuszukat, miközben szovjet tankok vették őket körül. A függetlenség kikiáltása után pedig újra hivatalos himnusz lett belőle. Az észtek tehát, hagyományaikból kiindulóan, "függetlenné énekelték magukat". A mi korosztályunk emlékezetében ez az időszak élénken él. Nem felejtjük azt a 600 km-es élőláncot, az ún. "Balti utat" sem, melyet 1989-ben Litvánia, Lettország és Észtország kétmillió lakója alkotott országaikon át a függetlenségükért. Elérték.



Az ötévenként megrendezett hagyományos észt nemzeti dalfesztivál pedig ma már a világ egyik legnagyobb amatőr kóruseseménye.

2015. március 27. KOPPÁNYI MIKLÓS ELŐADÁSA PEKKA HALONENRŐL

2015. jeles évfordulós év: a finn művészet aranykorának három kiemelkedő egyénisége is 150 éve született.


Akseli Gallen-Kalleláról, Jean Sibeliusról és Pekka Halonenről van szó. Előbbiekről már hallottunk előadást régebben, Pekka Halonenről azonban csak most.



A témával kapcsolatban nem kérhettünk volna fel szakavatottabb előadót, mint Koppányi Miklós barátunkat, aki több híres finn művészről és otthonáról tartott már nekünk előadást korábban. Szeretjük a stílusát, a téma iránti tiszteletét és tiszteljük nagy tudását. Most is remek előadást tartott, vetítéssel és zenei bejátszásokkal illusztrálva.
"A béke és a harmónia keresése művészetem révén - ez lett az én hitvallásom" - mondta egy interjúban Pekka Halonen és - mint hallottuk és láttuk - mind élete, mind művei ezt bizonyították.

z

Műterem-otthona a Tuusula-tó partján, amit ő Halosennieminek nevezett el, tó-parti szaunájával, gyönyörű kertjével a békesség szigete volt, remek alkotóhely a művész számára, de sok képének témája is. Családja, szeretett felesége, a számos nyelven beszélő, művelt Maija, aki zongoraművész karrierjét hagyta ott a kedvéért, nyolc gyermeke, szintén mind-mind visszatérő témái festményeinek. Nem csoda, hogy bárhol járt is, mindig hamar hazatért ide. Pedig Párizsban olyan jeles mestere volt az Academie Julian-on, mint Paul Gaugin. Sok környéken élő művésztársa is szívesen látogatott el hozzá, háza a finn nemzeti identitásért a nemzeti romantika eszközeivel dolgozó művészcsoport kedvenc találkozóhelyévé vált.
Pekka Halonent a finn természet és a benne élő emberek festőjeként ismerjük. Mint tanítványai írták róla, egy, a művész 60. születésnapjára készített oklevélen: ő "a finn természet ébredő tavaszának, igéző nyarának, áttetsző őszének, a havas telek varázsának mély érzésű tolmácsolója" volt. Ezt láttuk a festményeken is, amiket Koppányi Miklós levetített nekünk, és ezt érezhettük a mellé időnként bejátszott Sibelius muzsikát hallgatva is.



Jól esett látni és hallgatni. Köszönet érte!

2015. február 23. TOVE JANSSON ÉS A MUUMIK - Freisingerné Bodnár Judit előadása

A Kalevala-nap közeledtével tartott rendezvényünkön ezúttal a finn kultúra más szeletét mutattuk be, mint az eddigi ünnepi estjeinken. A muumikról és az őket a II. világháború végén megálmodó író és illusztrátor Tove Janssonról hallottunk előadást Freisingerné Bodnár Judittól, a Kalevala Baráti Kör elnökségének tagjától.



Előadónk beszélt Tove Jansson életútjáról, műveiről. Nehéz lenne eldönteni, író volt inkább vagy illusztrátor, annyira egybe forrt műveiben ez a kettős tehetsége. Szobrász apa és grafikus anya gyermekeként illusztrátori készsége érthető is lehetne, de ő már 14 évesen olyan képes könyvvel jelentkezett egy könyvkiadónál, aminek a szövegét is ő írta. És ez lett azután egész életére jellemző. Bár önmagát festőnek tekintette, csak úgy ontotta magából a képregényeket és képes mesekönyveket. Mindnyájunkat meglepett azonban, hogy - bár Helsinkiben született és ott is halt meg - a finnországi svéd anyanyelvű kisebbséghez tartozóként, egész életében svédül írt.



Első muumi könyvét a második világháború idején írta és rajzolta. Azt mondta később, hogy a háború nyomasztotta és ebben a környezetben valami ártatlant és naivat akart írni. Azután hatalmas siker lett belőle. De az előadás során megállapíthattuk, hogy nem igazán könnyű, felhőtlen kis gyerekkönyvek ezek a muumi történetek. Tove Jansson talán inkább a felnőtteknek írhatta ezeket, bennük mélyebb tartalmat is megfogalmazva.

A muumi tárgyaknak ma már óriási kultusza van Finnországban, az országról alkotott sztereotípia részeivé váltak. A finnek előszeretettel ajándékozzák őket magyar ismerőseiknek. Unokáink is kaptak belőlük. Összejövetelünkre kis kiállítást is készítettünk ezekből, az előadó által hozott Tove Jansson könyvek mellett ezekkel is illusztrálva a muumi kultuszt.

2015. január 30. HELYTÖRTÉNETI KONFERENCIA ÉS FOTÓKIÁLLÍTÁS

Éves beszámoló közgyűlésünk után került sor a "Híd a generációk között" városi projekthez kapcsolódó, egy éve megkezdett "Nagyapáink útján" mini projektünk záró rendezvényére. Ennek helyszíne is a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház volt. Ezúttal az volt a téma, hogyan alakultak a Szigetszentmiklóson lakók munkalehetőségei a háborút követően és hogyan alakult mindehhez a település. Vendégeket is hívtunk: olyan szigetszentmiklósiakat, akik - legalább részben - végigélték településünkön ezt az időszakot.



A rendezvény a színházteremben két előadással kezdődött. Az első címe "A Csepel Autógyár munkásvilága" volt, előadója a Nemzeti Levéltár főmunkatársa, Kiss András.



A fiatal előadó nagyszerűen illusztrált tudományos előadása a Csepel Autógyár történetének hőskorát elevenítette fel, főként az 50-es, 60-as, 70-es évekét, a kor minden visszásságával.



Látszott azonban, hogy számára mindez már történelem. Ő nem élte át a háború utáni feszített tempójú újjáépítést, a tervgazdaság éveinek és a szocialista munkaversenynek, majd a fusizás divatba jöttének a fonákságait, de a hallgatóság soraiban bizony voltak olyanok, akiknek a hallottak megélt események voltak.

A második előadást Fodor Antalné Dr. tartotta, aki több cikluson át volt településünk polgármestere, de már a 60-as évek második felétől a helyi önkormányzat munkatársaként kiváló rálátása volt a környező gyárak életére.



Előadásának címe "Szigetszentmiklós a munka világában az 1970-es, 1980-as években" volt. Sok személyes élményét osztotta meg velünk ebből az időből, közöttük néhányat az akkori hatalom "kulisszatitkai" közül is. Hallottunk tőle többek között arról, melyik gyárigazgatóval hogyan kellett "bánni" a település érdekében, hogyan igyekeztek minden szigetszentmiklósinak munkát találni a környező gyárakban, de beszélt Szigetszentmiklós várossá válásának nehézségeiről is, amit az okozott, hogy az infrastruktúra mind a Csepel Autógyár tulajdonában volt akkoriban. Vidám történetekkel fűszerezett előadása mindenkit magával ragadott.

Az előadásokat követően pedig egy fotókiállítást nézhettünk meg a színházterem előterében, mely képekkel illusztrálta mindazt, amit előzőleg az előadásokon hallottunk. Sokan fedezték fel nagy örömmel ismerőseiket vagy éppen régi munkahelyüket a tablókon.



Az eseményt záró állófogadás pedig jó alkalom volt a beszélgetésre, mely során felelevenedtek a régi idők történetei, eseményei, emlékei.

2015. január 30. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS

Baráti körünk nyitó rendezvénye idén is az éves beszámoló közgyűlés volt. Influenzajárványos és havazással nehezített időben került sor az összejövetelre, ami meglátszott a résztvevők számán, de szerencsére még így is elegen jöttünk össze, hogy határozatképesek legyünk.



Először vetítéssel kísért elnöki beszámolót hallgattunk meg 2014-ben végzett munkánkról. Jól esik ilyenkor ismét látni az elmúlt év eseményeiről készült fotókat. Ezt a 2014-es évről szóló pénzügyi beszámoló követte Soltiné Radnics Magdolna előadásában. Megtudtuk, hogy jól gazdálkodtunk, még némi tartalékunk is maradt.



Az ellenőrző bizottság elnöke, Kertész Mihályné jelentése mindnyájunkat megnyugtatott, hogy tavalyi működésünk és gazdálkodásunk mindenben megfelelt a civil szervezetek számára hozott törvényi előírásoknak. A közgyűlés egyhangúan el is fogadta a beszámolókat.
Ezután előbb Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök mondta el a vezetőség javaslatát a baráti kör 2015-ös munkatervére, majd titkárunk ismertette az ehhez tartozó 2015-ös költségvetésre tett javaslatot és a vezetőség ajánlását az idei tagdíjra. A tagság szintén egyhangúan szavazta meg a munkatervet, költségvetést és azt, hogy idén nem lesz tagdíjemelés.

2014. december 19. KISKARÁCSONY

Ismét megtelt a Magyar- Finn Baráti Kör tagjaival a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár emeleti tanácskozó terme. Kiskarácsonyi ünnepi estre gyűltünk össze, ahová szokás szerint a tagok gyermekei és unokái közül is többen eljöttek. Ezúttal a DunaMédia TV stábja is vendégünk volt, akik az est műsoros részén forgattak.
Idén Török Zsuzsa és Molnár Zsolt volt az összejövetel házigazda-párosa.



Ők állították össze a műsort, melyben először zenés, verses összeállítást hallottunk tagjaink, azok gyermekei és unokái előadásában. Elsőként Szentirmai Zita citerakíséretével a "Dicsőség mennyben az Istennek" kezdetű karácsonyi éneket énekeltük,



majd versek következtek, közöttük például Dr. Becz Miklós is felolvasta édesapja két karácsonyi témájú versét. Nagy sikert arattak Szentirmai Donáték, akik igazi családi produkcióval szerepelve, nagyszerű énekegyüttesnek bizonyultak.



A műsor további részében Zsuzsa és Zsolt fotóiban gyönyörködhettünk, melyeket egy régebbi izraeli utazásuk során készítettek Jézus születése helyén, Betlehemben, és egy közelmúltbeli törökországi útjukon, annál az efezusi háznál, ahol Szűz Mária töltötte életének utolsó éveit.



A képek segítségével még közelebb kerülhettek hozzánk az egykori karácsonyi események, kicsit ott érezhettük magunkat a Bibliában említett helyszínen. A műsort csillagszórós éneklés zárta, majd következett a megszokott ajándékozás: kíváncsian vártuk a sorsolást, kinek adhatjuk a magunkkal hozott kis csomagokat. Ezúttal is mindenki adott és kapott ajándékot.



A finom ünnepi vacsora mellett jókedvű beszélgetéssel ért véget a kiskarácsony est. Jól esett, hogy megint meghitt, kellemes együttléttel búcsúztathattuk a programokban gazdag évet.
Akit pedig érdekel a DunaMédia TV estünkön készített összefoglalója, az kattintson rá a következő linkre:

http://www.duna-media.hu/index.php/magazinok/identitas
vagy
http://youtu.be/iJ39dPJpKxw

2014. november 21. Farkas Ottó művei

Baráti körünk tagja, Farkas Ottó régóta él egy művészi hobbinak: szobrokat farag fából. Tudja ezt a kör és időnként lát is a művek közül egyet-egyet, hiszen pár ember már kapott tőle fafaragványt kiskarácsonyi ajándékként.
Most úgy döntött, hogy három GÚNY-SZOBROT készít, melyeket "figyelemfelkeltésnek szánt a modernkedő tehetségtelenség, a gagyi ellen". Ezekkel, fogalmazása szerint "a tehetségtelenségüket izmusok mögé bújva leplező ún. alkotókat" szerette volna kifigurázni. Azt mondta, azért csinálta ezeket a gúny-szobrokat, hogy odakiáltsa az embereknek: "NE ÍGY". Baráti körünk november 21-i összejövetelén ki is állította ezeket a vicces alkotásokat, hozzátéve említett megjegyzéseit.
Hozott azonban egy neki kedves faragványt is, olyat, amilyet szíve szerint mindig szeretne készíteni, amilyeneket eddig is láttunk tőle. Ez volt a kiállítás negyedik darabja, szívének kedves ellentétként állította ki az előbbiek mellé.
Álljon itt a kis kiállítás:

2014. november 21. DR. SZÍJ ENIKŐ ELŐADÁSA A LAPPOKRÓL

"Svédek már nem vagyunk, oroszok nem akarunk lenni - legyünk tehát finnek." Csaknem száz év telt el Arwidsson híressé vált jelmondata után, míg eljutott a finn nép oda, hogy 1917. december 6-án parlamentjük elfogadta a Suomen Kansallét, a Finn Függetlenségi Nyilatkozatot. Két évvel később úgy döntött a fiatal Finn Köztársaság, hogy ettől kezdve ezt a napot minden évben megünneplik a Függetlenség Napjaként (Itsenäisyyspäivä). A finnek nagy ünnepének közeledtével baráti körünk november végi összejövetelén mi is ezzel a témával foglalkoztunk, de kicsit szokatlan megközelítésben. Arra voltunk többek között kíváncsiak, mit hozott a függetlenné válás a finnországi kisebbségeknek, közülük is konkrétan a lappoknak.

Dr. Szíj Enikőt, a Magyar- Finn Társaság elnökét, nyugalmazott egyetemi docenst, a téma szakértőjét hívtuk meg előadónak.



Enikő mindnyájunk figyelmét lekötő előadást tartott a lappoktól, akiknek - kis népként - nem állt módjukban az önálló államalapítás. Az Európára boruló ún. "Északi Sapka" területén lakó lappok négy államhoz tartoznak: Norvégiához, Svédországhoz, Finnországhoz és Oroszországhoz. Ennek megfelelően adót is ezeknek a népeknek fizetnek. A teljes Lappföld területe 400.000 km² körüli, ebből a finnországi Lappföld körülbelül Magyarország méretű (90.000km²). A négy ország kb. 80.000 főnyi lapp lakosságából Finnország területén csupán 9.000 körüli lapp él.



Úgy mondják, Északra vándorlásukban nem csak a vad rénszarvasok követése játszott szerepet, de az adószedők elől is egyre északabbra húzódtak.



Elmondta, hogy ők önmagukat nem lappoknak, hanem számiknak nevezik, de Svédországból és Finnországból a lapp elnevezés terjedt el Európában, és a szakirodalom a rokonság kutatásának kezdeteitől hazánkban is a "lapp" nevet használja. Azt mondta, hogy egyes tudósok szerint a lappok viselete sugallta a lapp elnevezést, ami az "ék alakú jel" fordítása. Beszélt a lapp és a magyar nyelv lehetséges rokonságának kutatóiról, Sajnovics Jánosról és Reguly Antalról is. Beszélt színpompás viseletükről, melyet önmaguknak készítenek gondos kézi munkával, használati tárgyaikról, melyek készítéséhez a rénszarvasnak minden porcikáját felhasználják, jellegzetes énekükről, a "jojka"-ról, mely különleges hangképzési technikát igényel és visszatérően ismétlődő részek közé ágyazva különböző történeteiket (például az énekes utazásait) meséli el. Mutatta a lapp zászló képét, melynek színei a lapp népviseletet és a lappföldi ősz színeit juttatta eszünkbe.



És hogy manapság hogyan élnek a lappok? Enikő diákként még azt tanulta, hogy a lappok a szemünk láttára fognak kihalni. De nem így lett. Közülük már egyre kevesebben vannak azok, akik még mindig rénszarvastartással foglalkoznak. Ők Finnország, Svédország és Norvégia között szabadon vándorolhatnak. A többiek életformája már meglehetősen hasonlít egy nyugati emberéhez. A 70-es években ők is elkezdték követelni, hogy legyenek útjaik, jobb infrastruktúrájuk. Másrészt azonban védenék is a lappföldi természet érintetlenségét, sokallják a turistákat, akik tönkreteszik a rén nyájak táplálékául szolgáló zuzmót.
Hogy ki a lapp? Finnországban az, aki lappnak vallja magát. Van saját rádióadásuk, TV szerkesztőségük, műsoruk, újságjuk, két éve van saját épülete a finnországi Számi Parlamentnek. A Finn Parlamentnek azonban még nincs lappokat képviselő tagja. Ha valamit el akarnak érni, annak a minisztériumoknál kell utánajárniuk. A Számi Tanács foglalkozik a finnországi lappok politikai és kulturális érdekeivel. Ráébredtek, hogy össze kell fogniuk nyelvük megőrzése érdekében. Most nagy erőkkel próbálják újratanítani a legfiatalabb generációknak és szüleiket is igyekeznek bevonni az oktatásba. Bizonyos területeiken a lapp is hivatalos nyelv már. De itt is meg kell alkudjon az anyanyelvén ügyeit intézni kívánó lapp ember. Enikő erről elmondott egy történetet. A lapp ember bement egy hivatalba. Lappul kezdte a tisztviselővel való beszélgetést. Az azonban azt válaszolta neki: Döntsön. Ha az ügyét azonnal el akarja intézni, beszéljen finnül vele. Ha lappul akarja intézni az ügyeit, úgy is jó, de ahhoz kell keríteniük egy hivatalos lapp tolmácsot, ami lehet, hogy több napot vesz igénybe. A lapp ember elgondolkodott: "Most lapp legyek vagy gyors?"

2014. október 24. BUSZKIRÁNDULÁS ETYEKRE

Baráti körünk egyik tagja pár éve Etyekre költözött. Azóta sajnos ritkábban látjuk. Bennünket hívott inkább, hogy mi látogassunk el Etyekre, sok ott a látnivaló. Most kerítettünk sort erre a látogatásra.
Sajnos idén bármikor kirándultunk, mindig esett az eső. Így volt ez most is, de szerencsére nem annyira, hogy zavarja a jó hangulatunkat.
Először a Korda Filmparkot kerestük fel.



A túra három részének első állomása a Korda Sándor emlékkiállítás volt, itt végigkövethettük a park névadójának életútját Pusztatúrpásztótól egészen Londonig, ahol testvéreit is beemelve a filmiparba, elképesztő karriert futott be. Ezt követően a fényképezés, majd a mozgóképkészítés, végül a filmgyártás történetét ismerhettük meg. Ezután következett az interaktív kiállítás a filmgyártás folyamatáról a filmötlettől, egészen a megvalósításig. Rájöttünk, hogy a filmekben nem minden úgy igaz, ahogy látszik. Filmes trükköket ismerhettünk meg, bekukkanthattunk például egy olyan szobába, ahol tanúi lehettünk, hogyan csapnak be bennünket a filmkészítés során a perspektívával játszva: miként látunk két, közel egyforma magasságú ember közül egyet óriásnak, egyet pedig törpének. Felülhettünk egy motorra a zöld szobában és láthattuk, hogy a mögénk szerkesztett háttér előtt hogy robogunk, pedig a motor meg se moccant velünk, sőt, miként tűnünk el, amint magunkra vettük a láthatatlanná tévő zöld köpönyeget. Felmászhattunk egy ferde síkon, amit házfalnak festettek ki, és megmutatták, miként kell mindezt trükkösen úgy lefotózni, hogy a képet 90 fokkal elfordítva úgy nézzen ki, mintha éppen zuhannánk lefelé egy felhőkarcoló tetejéről.



Az animáció szekcióhoz érkezve boldogan fedeztük fel gyermekkorunk kedves rajzfilmjének, a Vuknak filmkockáit. Láthattuk, milyen hatalmas és nagy precizitást követelő munka a filmkockák egyenkénti kifestése, majd egymás után össze fotózása. Számolgattuk, hány képet kell megfesteni egy egész estés rajzfilmhez, ha 1 másodperc alatt 24 kocka pereg le! Bent a filmgyártás folyamatát bemutató részen láthattuk a díszletek tervezésének folyamatát, a precízen elkészített maketteket, a túra harmadik részén, az ún. stúdiótúrán pedig a külső szabad területen életnagyságban felépített díszletvárosokat. Kicsit lehangoló ugyan látni, hogy a 2008-as Hellboy 2 című filmhez készült New York-i utcarészlet házainak valójában csak a homlokzati fala áll, hátulról vasállványok sokasága támasztja meg,



és a Borgiák című, középkorban játszódó TV-sorozat római és spanyol díszleteinek varázslatos utcáin sétálva is tudjuk, hogy a falakat itt is fagerendák hálózata támasztja hátulról. De a házak, terek, utcák elbűvölőek.



Az ember úgy érzi, mintha abba a korba csöppent volna bele.



Kétórás filmparki sétánk után Etyek másik oldalával, a híres etyeki borospincék világával ismerkedtünk meg. Tibor barátunk szomszédjának, Varga Attilának a borospincéjét, a Vadász Pincét kerestük fel Etyek Kecske-gödör nevű területének pincesorán. Megtelt velünk a pince! Varga Attila, míg a finom szilvapálinkát ittuk, mesélt a terület szőlő-és borkultúrájának történetéről, majd hozták a lilahagymás zsíros kenyeret, és kezdődhetett a borkóstolás. Kinek a Chardonnay, kinek a Juhfark, másnak pedig a Rose ízlett legjobban.



Az amúgy is jó hangulatot tovább emelte Kiss Gábor barátunk, aki bordalokat énekelt nekünk, amikbe a végén már mi is bekapcsolódtunk. Eshetett kint az eső, remekül éreztük magunkat bent.



De eljött az elköszönés ideje, amikor Tibor barátunk - búcsúzóul - etyeki borral és a helyi sajtüzem sajtjaival ajándékozta meg a baráti kört.



Megköszöntük, és kértük, hogy ezeket legközelebbi összejövetelünkön, november 21-én ők is velünk együtt fogyasszák el Szigetszentmiklóson.

2014. szeptember 26. FINNORSZÁG VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍNEI - Koppányi Miklós előadása

A világörökségi helyszínek olyan kulturális vagy természeti szempontból egyedinek számító értékek, melyeket az UNESCO keretén belül működő Világörökségi Bizottság az általa igazgatott Világörökség Programba felterjesztett. A program célja az emberiség kulturális és természeti örökségének védelme, azok nyilvántartásba vétele. A programot 1972-ben alapították. A világörökségi listára való felkerülést az Egyezményt ratifikáló tagállamok maguk kezdeményezhetik a Világörökségi Bizottságnál. (idézet a Wikipédiából)

Koppányi Miklós barátunk - aki nem először tart számunkra érdekes előadásokat a finn építészetről - ezúttal arra vállalkozott, hogy azokról a finnországi helyszínekről beszéljen, melyeket a finnek tartottak fontosnak arra, hogy a világörökségi listára felkerüljenek. Nem véletlenül használom a helyszínek szót, hiszen itt nem egy-egy épületről van szó, hanem gyakran nagyobb területekről.



Finnország hét helyszín felvételét kérte az UNESCO Világörökségi Bizottságától. Ezek közül hat kulturális, egy pedig természeti világörökségi helyszín. Ezekről beszélt Miklós, gyönyörű képekkel illusztrálva érdekes előadását.

Elsőként említette Rauma fából épült óvárosát, amely az 1682 évi utolsó nagy tűzvész után újjáépített formájában ma is élő, hagyományait büszkén őrző városrész. Kiváló példája a régi, fából épített északi városoknak.



Másodiknak szólt Petäjävesi fatemplomáról, mely évszázadok skandináv faépítészeti szerkesztésmódjának kiemelkedő példája. A Kelet-Skandináviára jellemző, egyenlő szárú kereszt alaprajzú, fecskefarkas gerendakötéssel épített templom 1765-re készült el, tornya pedig 1821-re. A hely, ahol felépítették, szintén a régi vidéki finn templomok jellemző elhelyezését tükrözi, melyet úgy választottak ki, hogy a környék lakói minden égtájról és minden időben megközelíthessék a templomot - általában csónakon, télen pedig a befagyott jégen.



Harmadik világörökségi helyszín a Verla papírgyár, mely 1872-től egészen 1964-ig működött. A gyár, melyet bezárása után, munkáslakásaival együtt eredeti formájában, minden berendezésével együtt megőriztek, 1972 óta múzeum. Kiemelkedő és figyelemreméltóan jól megőrzött példája a papír- és deszkagyártással foglalkozó, szerény méretű, vidéki ipari telepeknek, melyek Észak-Európában a 19. és korai 20. században virágoztak, de közülük alig néhány maradt a mai napig is életben.



Negyedikként említette Suomenlinna erődrendszerét, mely jelentős hadiépítészeti örökség.1748-ban megkezdett építése 25 évig tartott. Ez, a Helsinki kikötő bejáratánál lévő szigeteken, a svédek által épített erőd, mely a világ legnagyobb tengeri erődítményeinek egyike, különösen érdekes példája a kor európai hadiépítészetének. A svéd uralom végén az erődöt Gibraltár tengeri erődítményéhez hasonlították. Katonai szerepe csak 1973-ban szűnt meg. A legismertebb finn haditengerészeti iskola azonban jelenleg is Suomenlinnán működik. Talán a katonai használatnak is köszönhető, hogy a 250 éves erődítmény teljes épségben a mai napig is fennmaradt. Kiemelkedő színvonalú restaurálását Europa Nostra díjjal ismerték el.



Ötödikként beszélt az ún. Struve láncról, a Föld méretét és formáját meghatározó tudomány és technika történeti emlékről. A Wilhelm von Struve német születésű csillagászról elnevezett földmérő vonal az egyik legkülönösebb világörökségi helyszín, amely tíz országban (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, Észtország, Litvánia, Lettország, Fehéroroszország, Moldova és Ukrajna) 34 pontot ölel fel. A mérőpontok a norvégiai Hammerfesttől indulnak és 2.820 kilométeren keresztül az ukrajnai Fekete-tengernél érnek véget. Ez volt tehát az első, sok országot érintő világörökségi helyszín. A mérőpontokat Wilhelm von Struve állíttatta fel és arra használta, hogy háromszögelési technikával pontosan meghatározza a Föld nagyságát és formáját, azaz mérésekkel igazolja, hogy a Föld gömb alakú és a sarkoknál kissé lapos. A munkálatokra 1816 és 1856 között került sor. A mérőpontok közül hat található Finnország területén.



A hatodik finn kulturális világörökség Sammallahdenmäki bronzkori temetője. Az itt feltárt kőhalomsírok a bronzkorban (i. e. 1500-500) Nyugat-Finnországban elterjedt skandináv bronzkultúráról árulkodnak. E kultúra hatására a partvidéken új temetkezési szokás alakult ki: a halottakat kőből készített halmokba temették. A halmokat gyakran a tengerparti magas sziklákon emelték. A bronzkorban a tenger a mainál még 30 méterrel magasabban hullámzott. A földfelszín azóta annyit emelkedett, hogy ez, a Rauma közelében fellelt 33 kőhalomsír már nem a tenger, hanem egy sekélyvizű tó part menti szikláin található.



Miklós utoljára hagyta az egyetlen természeti világörökségi helyszín, az ún. Merenkurkku saaristo megemlítését. Ez egy szigetvilág a Botteni öböl legkeskenyebb részén (merenkurkku jelentése: a tenger torka), tehát Finnországnak is, Svédországnak is közös világörökségi helyszíne. A Botteni öböl itt viszonylag sekélyvizű, tele szigetekkel. Különlegessége, hogy a legutolsó jégkorszak után a földfelszín itt évente közel 1 cm-t emelkedik. Érdekes belegondolni, hogy ha ez így folytatódik, 2000 év múlva a két ország között akár egy szárazföldi híd is kialakulhat majd itt.



Az előadáson részt vevő finn vendégünk, Jussi Kemi, az oului Finn- Magyar Társaság vezetőségi tagja is elismerte, sok olyasmit hallott, ami még neki, Finnországban lakónak is új és érdekes volt.




KÖSZÖNJÜK, MIKLÓS!

2014. június 28. JUHANNUS SZENTENDRÉN

Baráti körünk úgy döntött, hogy idén a szokott hagyományainktól eltérő módon ünnepeljük a Juhannust. Megtudtuk ugyanis, hogy a szentendrei Skanzenben idén már második alkalommal rendezik meg ilyentájt a skandináv és balti népek közös Szent Iván-napi ünnepségét. Elhatároztuk, hogy ezúttal mi is részesei leszünk ennek a forgatagnak, hogy megismerkedjünk az északi népek nyári napfordulós hagyományaival. Ráadásul finn vendégünk is volt: Kaisa Pietylä, testvérvárosunk baráti körének elnökhelyettese, őt is magunkkal vittük.
Jól tettük, hogy elmentünk! Jó volt beleszippantani abba a levegőbe, ahol együtt ünnepeltek dánok, észtek, finnek, lettek, litvánok, magyarok, norvégok és svédek. Minden nemzet más-más tájházban kapott lehetőséget, hogy bemutassa saját hagyományait.



Ezeket végigjárva, belekóstolhattunk, melyikük hogy ünnepel ilyenkor. Virágokból koszorút több helyen is kötöttek.



A dánok inkább a gyerekeket szólították meg: bár az udvarban a finom Carlsberg sört a felnőttek számára mérték, a foglalkozások inkább a gyerekek kedvére lettek kitalálva. Az észteknél remek népi muzsika és tánctanulási lehetőség a felnőtteknek is szórakozást kínált, különösen, miután kicsit "alapoztak" az észt sörrel. A finnek udvarán makkarát süthettünk (természetesen a sör sem maradhatott el),



tanulhattuk a finn dobójátékot, a mölkky-t, a pajtában finn népzenét hallgathattunk, a gyerekek pedig meseszínházi előadásban gyönyörködhettek. A lett sajtok és sörök, a tradicionális népzene és a tánctanulás, a litvánok finom sörei és grillkolbásza, szalmaszövés foglalkozása, a norvég portán kapható finom frissen sütött gofri is sorokat vonzott. A legtöbb embert azonban a svéd portán a hagyományos svéd májusfa körüli körtánc mozgatott meg, ami nem is csoda, hiszen maga a svéd nagykövet asszony tanította a békákról szóló dalocskát és táncot.



De folyt a műsor a nagyszínpadon is: a nagykövetek nemzetük nyári napfordulós hagyományait összefoglaló köszöntői után kórusok és zenekarok szórakoztatták a közönséget. Különleges zenei csemegét jelentett a norvégiai Gjertrud és cigányzenekarának előadásában felhangzó, norvég dalokból és kelet-európai cigányzenéből összeszőtt műsor.
A tüzet fél kilenc körül gyújtották meg. Mindenki odagyűlt a hatalmas máglyát csodálni.



Azt már nem tudjuk, voltak-e vállalkozók, akik átugrották később a hamvadó tüzet vagy sem, mert ideje volt már hazaindulni.
Akik ott voltunk, valamennyien megállapítottuk: érdemes volt eljönni, ideje volt megismerkedni az északi Szent Iván-napi hagyományokkal.



Szép délután volt. Elmeséljük majd a többieknek is.

2014. május 3. BUSZKIRÁNDULÁS TAPOLCÁRA ÉS KÖRNYÉKÉRE

Ha igaz a népi mondás, hogy "májusi eső aranyat ér", 2014-ben Magyarország meggazdagszik. Máskor mindig napsütéses szép idő köszöntött ránk májusi kirándulásunkon, idén sajnos nem. Csaknem egész nap esett. Pedig hazánk egyik nagyon szép tájára kirándultunk, a Balaton-felvidék két természeti szépségét, a Káli-és a Tapolcai-medencét kerestük fel.
Varga Dénes barátunk a tőle megszokott alapossággal tervezte meg az útvonalat, érdekes látnivalók sorával. Első megállónk Mencshely volt. Itt az evangélikus templom kertjében a gályarab prédikátorok emlékművénél helyeztük el az ellenreformáció üldözöttjei előtt tisztelegve az emlékezés koszorúját.





Következő megállónk Hegyestű volt. A Káli-medence tanúhegyei közül azért ezt választottuk, mert nemcsak szép a csúcsáról a kilátás a Balatonra, hanem geológiai bemutatóhely is, ahol a félig lefejtett bazalthegyet megmászva láthatjuk egy 5-6 millió évvel ezelőtt működött bazalt vulkán belsejét is. Szerencsére itt kis időre alábbhagyott az eső, ami lehetővé tette számunkra a bazaltorgonákra való rácsodálkozást és a balatoni panorámában való gyönyörködést.





Innen, a Balaton-felvidék vulkanikus tanúhegyei között elhaladva, Tapolca felé vettük az irányt. Itt már várt minket a tapolcai Finn-Barátok Körének elnöke, Bolla Albertné, és egyik tagja, Vecsei János festőművész, akiknek szakavatott kalauzolásával nézhettük végig ennek a kis városnak a látnivalóit.



(Történt ugyanis, hogy Bolla Edit, elolvasva a Magyar- Finn Társaság tagszervezeteinek idei programjai között a miénket is, felfedezte, hogy májusban Tapolcára és környékére tervezünk kirándulni. Megkeresett hát bennünket, felajánlva, hogy szívesen segít nekünk ebben. Szívet melengető volt ez a felajánlás. Nagyszerű volt megérezni, hogy ismeretlenül is összekapcsol civil szervezeteket és embereket az a tény, hogy mindketten tagjai vagyunk a Magyar- Finn Társaságnak.)







Sétánk során mi is meggyőződhettünk róla, hogy Tapolca belvárosa a Malom-tó környéke mediterrán házaival, parkjaival, szobraival, a malomépülettel, Marton László szobrászművész galériájával hazánk egyik leghangulatosabb városrésze. Elbúcsúzva új barátainktól, elindultunk utunk utolsó állomása, Badacsonytomaj felé. Itt a bazaltból épült katolikus templomot néztük meg, benne Udvardi Erzsébet varázslatos táblaképeivel,



majd a Balaton festőjének, Egry Józsefnek az emlékmúzeumát kerestük fel.
A hosszú nap végén megállapítottuk: tartalmas, szép kirándulás volt ez esőben is, de mindnyájan megfogadtuk, ide napsütésben is vissza kell jönni.

2014. április 25. FILMVETÍTÉS: METSÄN TARINA - dokumentumfilm a finn erdők világáról

Garai Szilvia barátunk hozta el a Finn Nagykövetségről és vetítette le nekünk ezt, a finn erdők színes, változatos világát bemutató filmet. Hallottuk, hogy ez a film a finn mozikban minden idők legnézettebb dokumentumfilmje lett. Ez felkeltette a kíváncsiságunkat. Nagy szerencsénk, hogy Szilvi a követségen dolgozik, így jutott el hozzánk a film. Szilvi ráadásul baráti körünk se finnül, se angolul nem tudó tagjai számára a film kísérőszövegét le is fordította magyarra, előre kiosztotta, így még a vetítés előtt mindenki előre el is olvashatta.

A film kísérőszövege egy apa és fia párbeszéde. Amint az első mondatok elhangzottak a világfáról, örömmel észleltük, hogy ez számunkra nem idegen, hiszen tavaly már hallottunk Olach Zoli barátunktól előadást a finn mitológiáról. És ez a film gyönyörűen arra volt felfűzve.



A finnek számára a mindennapi életükhöz szükséges dolgok mind az erdőhöz kötődtek, onnan kellett azokat beszerezniük. Az erdő azonban a titkok és veszélyek birodalma volt, nem adta könnyen azt, amire az embernek szüksége volt. Nem csoda, ha a finnek úgy tartották, hogy ott szellemek és tündérek élnek, akiket nem tanácsos magukra haragítani. A finn mitológia jó része az erdők és a természet szellemeiről szól. Talán a ma emberének is szüksége lenne arra, hogy egy Tapióhoz vagy Hiisihez hasonló szellemet tiszteljen, és tőle félve ne szemeteljen az erdőben, és vigyázzon az erdő fáira, virágaira, állataira.



A remekül fotózott film az erdő állatainak, madarainak életéből ellesett, ritkán látható pillanatokat sorakoztatott egymás után, ahogy egy év történéseit végigkövette a finn erdőben. Nekünk pedig eszünkbe juttatta gyerekkorunk kedves természetfilmjét, a "Gyöngyvirágtól lombhullásig" című, a gemenci erdőben forgatott, hasonlóan szerkesztett Homoki Nagy István filmet. Nagyszerű este volt, köszönet érte Szilvinek!

Az illusztrációkat a filmet ismertető honlapról kölcsönöztem:
http://www.nordiskfilm.fi/valkokangas/minisite.php?id=2421

2014. március 28. KI A MAGYAR? - Halász Becz Imre előadása

Fontos-e tudni, kik voltak az őseink? Összejövetelünkön Halász Becz Imre barátunk erre a kérdésre kereste a választ előadásában, melyre Illyés Gyula "Ki a magyar" című, 1939-ben megjelent kisértekezésének feldolgozásával készült.



Imre barátunk előadásának azonban Illyés értekezése csupán a magvát adta, csak a gondolatait indította el. Alapos felkészülésről tett tanúbizonyságot a témában. Rendre vette sorra a keleti finnugor nyelveket, és nem csak az ugor ágról, ahová mi magyarok és az ún. obi ugorok (manysik és hantik) tartozunk, hanem a finn-permi ághoz tartozók közül a permi csoporthoz tartozó udmurtokról és komikról, valamint a finn-volgai csoport részét alkotó marikról, erzákról, moksákról, sőt még a lappokról is szólt.

Az előadást nyelvemléki irodalmi részletekkel fűszerezte, melyek felolvasására baráti körünk több tagját kérte fel.





Többek között hallottunk régi manysi lóáldozati sámán imát, szájhagyomány révén ránk maradt, cicáról szóló manysi felelgetőst, mordvin "Kőműves Kelemen" szerű balladát, Kazány városának építéséről, verset a nőszerzésről, mordvin szerelmi ráolvasót, leírást a medvevadászatról az udmurtoknál, hanti medveéneket, manysi medvevadász éneket, mari népdalrészleteket és egy népi mondát az apóról és fiáról, udmurt éneket a katonaszökevényről és kedveséről, részletet a lappok nap-himnuszából és még sorolhatnám.

Előadásának zárásaként az idős Illyés Gyula egyik megrendítő vallomását, a költő "Koszorú" című versét idézte. Befejezésül álljon itt a versből pár részlet:

"Fölmagasodni
nem bírhatsz. De lobogsz még,
szél-kaszabolta magyar nyelv,...

...Összemosolygás nyelve; a titkon
össze-világló könnyek nyelve; a hűség
nyelve; a föl nem adott hit tolvaj-nyelve;..."

Köszönjük Imre barátunknak ezt a szép előadást.

2014. február 28. A XX. SZÁZADI FINN CSODA - Olach Zoltán előadása

Tavaly novemberben, a Finn Függetlenség Napja alkalmából tartott előadásán Csúcs Sándor azon a finn csodának nevezett folyamaton vezetett végig bennünket, amely a finn nemzeti ébredéstől a Finn Függetlenségi Nyilatkozat megalkotásához és Finnország 1917-es függetlenné válásához vezetett. Már akkor felmerült baráti körünk tagjaiban az igény arra, hogy ennek a folyamatnak a folytatásáról is halljunk: arról a finn gazdasági, társadalmi és kulturális csodáról, amit az ország - mélyről indulva - a XX.-XXI. században vitt véghez. Most a Finn Kultúra Napja alkalmából tartott összejövetelünkön erről hallhattunk előadást. Az előző előadó nyelvész volt, mivel az előző folyamatban tekintélyes szerepe volt a finn nyelvi kultúra kiszélesedésének és a nemzeti együvé tartozás érzésének megteremtésében jelentős szerepet játszó írók munkásságának. Mostani előadónk, Olach Zoltán, közgazdász, aki Finnország XX. századi hihetetlen fejlődésének politikai és gazdasági mozgatórugóit is kereste.



A "finn csoda" rosszul és nagyon mélyről indult. A frissen függetlenné vált Finnország először 1918 januárjától kezdve átvészelt egy rövid, de keserű polgárháborút, amely sok évre előre körvonalazta a hazai politikát. Az első világháború után a győztes "fehérek" vezette ország Svédországgal, valamint a nyugati hatalmakkal, Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal alakított ki jó viszonyt. A "vörös-fehér" feszültségek viszont még évtizedekig kedvezőtlenül hatottak a keleti hivatalos kapcsolatokra. Az 1920-as példaszerű, hitellel kombinált földreform lassan indította be a gazdasági fejlődést. A finn lakosságnak ekkor 70%-a a mezőgazdaságban dolgozott és csak 10%-a az iparban.
A második világháború alatt Finnország kétszer is harcolt a Szovjetunió ellen: először a szovjet fél támadását követően, az 1939-40-es téli háborúban, majd a téli háborúban elvesztett területek visszaszerzéséért a szovjetek ellen indított 1941-44-es ún. "folytatólagos háborúban". Ezt követte a németek kiszorítására vívott 1944-45-ös lappföldi háború.



Mindez súlyosan igénybe vette az ország emberi és anyagi erőforrásait. A békék kemény jóvátételt írtak elő Finnország számára és elcsatolták az ország jelentős területeit, amivel elvesztette ipari kapacitása 20%-át, viszont elkerülte a szovjet megszállást, független maradt, pedig a Molotov-Ribbentrop paktumban szovjet érdekszférának nyilvánították. Az ötvenes években a jóvátétellel kifosztott Finnország Európában még szegény országnak számított. A nyugati kereskedelem és a szovjet jóvátétel azonban erősen növelni kezdte az ipar arányát a mezőgazdaság rovására.



A Valmet Oy (Valtion Metallitehtaat - Állami Fémipari Vállalat) egyik gyára (Jyväskylä). A Valmet a szovjet jóvátételi szállítások koordinálására jött létre 1951-ben nagyon széles termékskálával. 1999-ben a Rauma-val egyesült, jelenleg Metso Oy néven az ország egyik legnagyobb vállalata, 32 ezer alkalmazottal, vállalatokkkal 50 országban.

A hidegháború éveiben a Paasikivi-Kekkonen politikai vonal biztosította az ország semlegességét, a Szovjetunióval való együttműködés biztos piacot jelentett, de a nyugati típusú szabad piacgazdaság is virágzott. Beindult a gyors gazdasági fejlődés, 1975-re Finnországban az egy főre jutó GDP már elérte a japán szintet, ami akkor a 15. volt a világon.
Finnország minden nemzetközi szervezethez csatlakozott, ahol fejlett országokkal szoros kapcsolatot építhetett ki. 1995-ben csatlakozott az EU-hoz, majd az euro fizetési rendszerhez.
Ma a gazdaságban, mint a nagyon fejlett országokhoz illik, a szolgáltatások aránya 66%, az iparé 31%, s csak 3% a mezőgazdaság és a nyersanyagtermelés együttes súlya. 68%-os a foglalkoztatottság és 7%-os a munkanélküliség, nincs lényegi különbség a nők és férfiak jövedelme és gazdasági helyzete között. A havi átlagjövedelem 3400 euró, jócskán egymillió forint feletti. Növeli a jólétet az Európában legalacsonyabb áram ár, a fejlett úthálózat és közlekedés is. Magas a fogyasztás, igen magas a megtakarítható vagy befektetésre és hiteltörlesztésre fordítható jövedelemhányad.
Finnországban a jóléti rendszer és az életminőség mára világelső. Náluk működik Európa legjobb oktatási- és a világ legjobb felsőoktatási rendszere. Kutatás-fejlesztésre az elért igen magas színvonal ellenére a GDP 4%-át, oktatásra 7%-át fordítják, ezek nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas adatok.
Néhány olyan nemzetközi mutató, amelyben Finnország világelső: írás-olvasástudás (holtversenyben a Vatikánnal és Luxemburggal), a demokrácia erősségének mutatója, a cégek átlagos technológiai színvonala, a felsőoktatás komplex mutatói, a korrupció-mentesség, a magántulajdon biztonsága, a szerződési fegyelem, és végül, de nem utolsó sorban a sajtószabadság.
Lenne mit eltanulni tőlük...

2014. január 31. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS, MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRÓL

Idén a Magyar Kultúra Napját rendhagyó módon ünnepeltük. Olyan költőről emlékeztünk meg, aki több szállal is kötődik baráti körünkhöz, egyrészt mert tősgyökeres szigetszentmiklósi, másrészt mert Dr. Becz Miklós barátunk édesapja volt. Noha személyesen közülünk csak kevesen találkozhattak vele - ilyen Kerepesi Karcsi barátunk, akinek a költőről készült portréját most mindnyájan láthattuk -, S. Becz Pált mindnyájan a magunkénak érezzük. Már akkor megragadtak bennünket a versei, amikor 1997-ben egy baráti köri összejövetelünkön, rá emlékezve, a Becz család apraja-nagyja részt vett műveinek felolvasásában. Most pedig, miután 2013-ban Miklós barátunk sajtó alá rendezte a mindeddig inkább az asztalfiókban rejtőzködő verseket, novellákat, és megjelentette azokat a "Csendes lázadó" című kötet kiadásával, a családdal közösen úgy döntöttünk, hogy a könyv egyik bemutatóját baráti körünk rendezi. Ehhez régi kedves ismerősünket, Szabó András előadóművészt kértük fel előadónak.



Bevezetőben Miklós barátunk beszélt édesapjáról, aki szigetszentmiklósi jómódú parasztcsalád hetedik gyermekeként született. A háború miatt kiváló tanulóként is csupán hat elemit végezve, hamar munkába kellett állnia. Csillapíthatatlan tudásszomja folytán azonban autodidaktaként jelentős műveltségre tett szert. Verseiben, prózáiban hű tükrét mutatta annak a hol szép, hol keserves világnak, melyben élt. Ezekből olvasott fel nekünk Szabó András. Hallottunk verseket a hitről, a szeretetről, a családról, a hozzá hasonlóan fáradt munkásokról, a háború őrületéről, Szigetszentmiklós újjáépítéséről, a háborút követő politikai helyzet miatti csalódásáról és a szülőföld iránti szeretetéről (utóbbiról egy gyönyörű novellát is). Egy humanista, hívő, tiszta ember portréja rajzolódott ki előttünk ezeket hallgatva.



Összejövetelünk második része ezek után talán nagyon prózai, nagyon száraz témáról szólt, arról, amiről illik ilyenkor év elején: beszámolót hallottunk Dr. Szacsvay Zsuzsa elnöktől a baráti kör 2013-as munkájáról és 2014-es terveiről, Soltiné Radnics Magdolna titkártól pedig az elmúlt évről szóló pénzügyi beszámolót valamint a 2014-es költségvetés tervezetét és a vezetőség javaslatát a tagdíjra.



Ezeket a baráti kör tagsága elfogadta, megállapítva, hogy ismét tartalmas évet zártunk és gazdálkodásunk is kiegyensúlyozott volt.

2014. január 24. KÖZÖS KONCERTLÁTOGATÁS

Csodálatos élményben volt része annak a 22 baráti köri tagnak, akik úgy döntöttek, hogy pénteken este együtt elmennek a MÜPÁ-ba, meghallgatni a Pannon Filharmonikusok koncertjét. Műsoron Csajkovszkij b-moll zongoraversenye és Sibelius I. (e-moll) szimfóniája volt. Mindkettő zenei csemege. Ráadásul nem akárkik voltak a közreműködők: Bogányi Gergely zongorán, Bogányi Tibor pedig karmesterként. Zenei tanulmányaik során a Bogányi testvérek éveket töltöttek a helsinki Sibelius Akadémián, Bogányi Tibor hosszú évek óta Finnországban is dolgozik, jelenleg a Lappeenranta Városi Zenekar zeneigazgatója és vezető karmestere. Nem csoda, ha baráti körünkből ilyen sokan voltak kíváncsiak rájuk.



A koncert első részében elhangzó Csajkovszkij mű, a b-moll zongoraverseny, Bogányi Gergely előadásában mindenkit magával ragadott. A szünet után következő Sibelius mű, a zeneszerző I. szimfóniája kissé kevésbé volt ismert a baráti köri tagok számára, de többen is megérezték benne az északi táj szépségét. A ráadásként játszott Sibelius mű, a Finlandia, pedig az egész közönség elragadtatását kiváltotta. A karmester így konferálta föl: ?Tisztelgés Finnország előtt, tisztelgés Sibelius előtt és tisztelgés ez előtt a nagyszerű közönség előtt?.



A koncert után úgy éreztük, mintha már előre kicsit a Finn Kultúra Napját ünnepeltük volna ezen az estén.

2013. december 20. KISKARÁCSONY

Zsúfolt programunk volt az idei kiskarácsonykor. Ünnepi összejövetelünk előtt tartottuk a helytörténeti kiállítás megnyitóját a Városi Könyvtár aulájában és csak ezután kezdődhetett a karácsonyváró ünnepség.



Idén Vigh Péterné Piri volt az est háziasszonya. Az általa összeállított műsorban főleg unokáink szerepeltek, de verset mondott Virág Istvánné és Halász (Becz) Imre tagtársunk is. A műsorszámok között karácsonyi dalokat énekeltünk, melyeket idén is az ifjak, Szentirmai Zita és Fodor Réka kísértek citerán. Verset mondott Szentirmai Lilla, családi kamarazenét hallottunk Méh Emese, Imre és Zsuzsi előadásában,



és ugyancsak ők és unokatestvéreik, Szép Julcsi és Matyi játszottak el nekünk egy betlehemes játékot. Utóbbinak különlegessége az volt, hogy az egész játékot a legnagyobb Veresegyházy unoka, Méh Emese állította össze és tanította meg a többieknek.



Aranyosak voltak, boldogan tapsolta meg őket az ünneplő baráti kör. Ilyenkor lehet látni, hogy nőnek unokáink évről évre. Kár, hogy azok, akik sok évvel ezelőtti kiskarácsonyi műsorainkon szerepeltek, már kinőttek ebből és közülük csak kevesen jönnek el közénk hallgatóként. Pedig őket is szívesen látnánk.

A műsort idén is a szokott ajándékozás követte. Mindenki adott és kapott ajándékot, a sorshúzás szerint.



Az est finom vacsora melletti hosszas beszélgetéssel zárult. Karácsonyi hangulatban, boldogan indultunk haza. Lelkünkben már minden készen volt az igazi, nagy karácsonyra!

2013.december 20. A JÓZSEF ATTILA LAKÓTELEP TÖRTÉNETE kiállítás megnyitója

Baráti körünk magalakulása óta aktívan részt vesz városunk kulturális életében. Egyesületi tagjaink számos városi rendezvény, kiállítás, kulturális program szervezői és résztvevői voltak az elmúlt 22 év során. Ennek során szerzett tapasztalatainkat most városunk "Híd a generációk között" - a szigetszentmiklósi József Attila lakótelep szociális célú rehabilitációja című projekt támogatására próbáltuk hasznosítani. Városunk az Új Széchenyi Terv keretében elnyert támogatásból 2013. november és 2015. május között a lakótelep legrégebben épült részének és az itt található intézményeknek valamint az érintett terület parkjainak és belső úthálózatának, parkolóinak korszerűsítését kívánja megoldani. Az ehhez kapcsolódó közösségfejlesztő tevékenységek sorába bekapcsolódva "Nagyapáink útján" címmel mini projekt pályázatot adtunk be azzal a céllal, hogy az érintett lakosság helyi kötődését, büszkeségét erősítő, a lakótelepről szóló régi fotókat feldolgozó két helytörténeti fotókiállítást és egy hasonló témájú óriásplakát kampányt valósítsunk meg. Az elnyert támogatás segítségével be is indult a munka. Ennek első eredménye az a fotókiállítás, mely múltunk sok régi helyi lakos által megélt, de a fiatalok számára már a történelem részét képező időszakát, a József Attila lakótelep történetét mutatja be több helyszínen: a József Attila lakótelep három érintett intézményében, a "Csicsergő" Óvodában, az Ádám Jenő Zeneiskolában és a József Attila Általános Iskolában, valamint a Városi Könyvtárban.

Utóbbi helyszínen nyitotta meg a legrészletesebb kiállítást baráti körünk tagjai és meghívott vendégeink előtt Soltiné Radnics Magdolna, baráti körünk titkára.



Beszélt arról a folyamatról, amit az iparosodás, a Csepel Autógyár és a Pestvidéki Gépgyár alapítása az addig csak Csepelt élelemmel ellátó falusias Szigetszentmiklósnak hozott. A település népessége 1949-ben 5284 fő volt, ami alig tíz év alatt megduplázódott. Szigetszentmiklós 1970-ben nagyközség lett. A fejlődést és a címet elsősorban a József Attila lakótelep kiépülésének, a lakosságszám növekedésének és a kapcsolódó - bár az itt lakók szerint sokszor a szükségletektől jóval elmaradó - infrastruktúrának köszönhette. A lakótelep és térsége mintegy szűk félszázad alatt épült ki. Távolról ideköltöző gyári munkások, mérnökök és családjaik váltak helyi lakosokká és élték mindennapjaikat Szigetszentmiklóson. Az ipari fejlődés így teremtett mindennapokat városunk történetében.



A kiállítás az említett helyszíneken 2014. január 10-ig tekinthető meg.

2013. november 22. Megemlékezés a Finn Függetlenség Napjáról

Jeles vendég érkezett hozzánk, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának nyugalmazott egyetemi tanára, a kar egykori Finnugor Tanszékének vezetője, a Reguly Társaság egykori elnöke, Prof. Dr. Csúcs Sándor. Mivel több, mint tíz évig élt Finnországban, 5 évig a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Intézet igazgatója volt, őt kértük fel előadás tartására a közelgő Finn Függetlenség Napja alkalmából előadás tartására a "FINN CSODÁ"-ról.





Előadónk a finn művelődés kezdeteitől tekintette át azt a folyamatot, ami végül a finn nemzet önállóvá válásához vezetett.



Több évszázad meghatározó eseményeiről beszélt, kezdve a finn nyelvű írásbeliség kezdetét jelentő első finn ABC-s könyv (ABCkiria), megjelenéséről, amit 1543-ban az európai reformáció finn képviselője, Mikael Agricola, a biblia újszövetségének finn nyelvre fordítója, a finn irodalmi nyelv megteremtője adott az akkor még a svéd birodalomhoz tartozó népének, folytatva azzal a XIX. században meginduló "finn csodá"-nak nevezhető folyamattal, a finn reformkorral, ami 1809-től alig száz év alatt, 1917-re minden szükséges alapot, "infrastruktúrát" megteremtett ahhoz, hogy Finnország önálló államként működhessen.
Ehhez politikai feltételek és az azokat felismerő és a finnek számára kedvezően felhasználó kiváló személyiségek egyaránt kellettek.
1809. a politikai feltételt teremtette meg azzal, hogy az addigi közel hét évszázados svéd uralom után finnek orosz fennhatóság alá kerültek. A finnek szerencséjére az I. Sándor cár által a porvooi országgyűlésen deklarált autonóm finn nagyhercegségi státus minden őt követő cárnál fennmaradt. A cári időszak továbbá békét is hozott végre, ez alatt a 100 év alatt finn földön nem volt háború.
Ezeket a politikai körülményeket a finnek remekül használták fel és fordították a maguk javára. Ettől kezdve mindent megtettek annak elérésére, hogy saját ügyeiket önmaguk intézhessék.
1812-ben megalapították az első finn bankot (Suomen Pankki), a cár pedig Turku helyett Helsinkit tette a nagyhercegség fővárosává. Ez is jókor történt, a cár bizonyítani akart a világ előtt azzal, hogy új nagyhercegsége fővárosát pompássá építteti. Ehhez német származású főépítészét, Engelt küldte a finnekhez, hogy ő tervezze meg és építse föl Helsinki központját. Tudjuk, milyen remek építészeti együttes lett az eredmény, a főtéren az államtanács, a dóm és az egyetem épülethármasának szimbolikus jelentését érezték is a finnek.
És jöttek a helyzetet felismerő és okosan népük hasznára fordító nagy emberek. Arwidsson híres 1822-es mondását az egész folyamat szellemi alapjának tekintették: "Svédek már nem vagyunk, oroszok nem akarunk lenni - legyünk tehát finnek!" Ez az időszak a finn nemzeti kultúra olyan apostolait adta a népnek, mint Lönnrot, Runeberg és Snellman. A mai napig is létező, 1831-ben megalapított Finn Irodalmi Társaság a finn kultúra szervezője és anyagi támogatója lett. A Kalevala, 1835-ös megjelenése óta, a finn élet minden területén alapmű. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az a nap, melyen Lönnrot a mű előszavát aláírta, a Finn Kultúra Napja lett. A csak svédül tudó Runeberg az oroszok elleni harcokról írt műveivel a finn hazafias irodalom nagy alakja lett, műve, a Maamme a finnek himnuszává vált. A szintén eredetileg svéd anyanyelvű Snellman, aki felnőttként tanult meg finnül, a "finnesítés" ideológiájának kidolgozója lett. Eszerint ahhoz, hogy egy népnek legyen saját identitása, kell, hogy legyen saját nyelve is. Az addig svédül beszélő finn értelmiségnek is meg kell tanulnia finnül. És valóban ettől kezdve egyre többen kezdtek az országban finnül beszélni. Ő érte el azt az 1863-as cári rendeletet is, mely végre kimondta, hogy Finnországban két hivatalos nyelv van, a svéd és a finn. Az ő érdeme volt az is, hogy Finnországnak saját pénze lett, méghozzá stabil aranyfedezettel, a finn márka. Finn nyelven szépirodalmat először Aleksis Kivi írt (A hét testvér, 1870). Akseli Gallen-Kallela pedig festőként, építészként, iparművészként Kalevala-ihletésű műveivel írta be a nevét a finn kultúra legnagyobbjai közé. Svéd származású finn volt Sibelius is, de hazaszeretetének kifejezésére ő is a Kalevalához nyúlt és a finn legendákat földolgozó zeneművek egész sorát alkotta meg.
Ékesen mutatja az akkori finn értelmiség erejét, hogy akkor, amikor a XIX. század vége felé az orosz soviniszták megpróbáltak hozzákezdeni a gazdag kis Finnország oroszosításához, a finnek felléptek ez ellen. Elérték, hogy az 1900-as Párizsi Világkiállításon külön finn pavilon épüljön, amit a finn építész-festő elit összefogása hozott létre.
Előadónk végigvezetett bennünket tehát azon a folyamaton, amely a finn nemzeti ébredéstől a Finn Függetlenségi Nyilatkozat megalkotásához (Suomen Kansalle) és Finnország 1917-es függetlenné válásához vezetett. A nyilatkozatot a finn parlament 1917. december 6-án fogadta el, azóta ez a dátum a Finn Függetlenség Napja.



Erre a "finn csodá"-ra emlékeztünk most Csúcs Sándor remek előadásával mi is.

2013. október 26. BUSZKIRÁNDULÁS SZÉKESFEHÉRVÁRRA

Tagtársaink, Török Zsuzsa és Molnár Zsolt ötlete volt, hogy még egy kirándulást tegyünk az idén és nézzük meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban azt az időszaki kiállítást, amit államalapító királyunk, Szent István halálának 975. évfordulója alkalmából rendeztek. A történelem során most először látható ugyanis itt együtt Szent István három legnagyobb hermája: az 1635-ben készült zágrábi, az 1777-ben készült székesfehérvári és az 1896-os millenniumi ünnepségekre készített kalocsai fejereklyetartó mellszobor. Hallgattunk rájuk és nem bántuk meg, hogy ismét ellátogattunk Székesfehérvárra.
Igaz, hogy 1991-ben és 2001-ben is járt már baráti körünk Székesfehérváron, de most valahogy egészen más arcát mutatta a város. Lehet, hogy a ragyogó idő tette, lehet, hogy valóban meg is szépült azóta a történelmi belváros. Mindenesetre nekünk nagyon tetszett.
Varga Dénes barátunk most is a tőle megszokott alapossággal tervezte meg és készítette elő az utat. Szokásunkhoz híven már a buszon elhangzottak olyan ismertetések, melyek könnyebben érthetővé tették a későbbi séta során látott dolgokat. Vigh Péterné Székesfehérvár történelméről olvasott fel nekünk, Szacsvay Zsuzsa pedig Szent István életéről és küldetéséről mondta el a legfontosabbakat. Remek illusztráció volt ehhez Tornai József "Szent István szarkofágja" című verse, amit Halász Imre mondott el. Török Zsuzsa a legendás székesfehérvári 10-es Császári és Királyi Huszárezredről, a fehérvári tízes huszárokként emlegetett, Mária Teréziát segítő elit csapatról beszélt nekünk. Azt is megtudtuk tőle, hogy ebben az ezredben teljesített szolgálatot egy nótás lelkű hadnagy, Fráter Lóránd is. Ő írta és zenésítette meg, többek között az országszerte híressé vált "Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok" kezdetű huszárnótát, amit Kiss Gábor barátunk mindjárt el is énekelt nekünk.



A jókedvű utazás után jól esett Székesfehérvár napsütötte utcáit járni, újra megnézni sok szép terét, templomát, szobrát. Először a csodásan faragott barokk bútorzatú sekrestyéjéről híres ciszterci templomban, majd a hajdani ferences rendházból kialakított Egyházmegyei Múzeumban jártunk. Itt látható az a kiállítás "István, a szent király" címmel, ami miatt Székesfehérvárra jöttünk. Érdemes megnézni! Remekül foglalja össze mindazt, amit államalapító királyunkról tudni kell. Nagyszerű a rendezése, látványos és érthető kicsiknek és nagyoknak, annak ellenére, hogy az épület adottságai folytán sok kis szerzetesi cellában kellett kialakítani. Utóbbi talán abból a szempontból hátrányos, hogy egy ekkora csoport, mint a miénk (28 fő) nem fért be egyszerre az aprócska termekbe és nem hallhattuk mindig mindnyájan a vezető szavait. Amik viszont nekünk nagyon tetszettek: a folyosón elhelyezett, Szent István Imre herceghez írott intelmeinek a mai kor emberéhez alakítottan illusztrált grafikus feldolgozásai. A legkedvesebb talán ez volt:



És természetesen gyönyörűek voltak a Szent István ereklyetartók!



Dénes barátunk azt is felderítette, hol lehet kellemesen ebédelni. Valóban különleges helyet talált: a Vörösmarty Színház Caffe Cyrano nevű éttermét.



A jó ebéd és a pihenés már jól jött, a fáradt lábak ebéd után ismét erőre kaptak. Sétánk során Dénes vezetésével mindent végignéztünk, amit érdemes, búcsúzóul még Kocsis Balázs restaurátor két kedves szobrát, Mujkót, a király bolondját és Kati nénit, a fertályos asszonyt is, a sétálóutcán. Mivel pedig az a hiedelem járja, hogy utóbbi orrának megérintése szerencsét hoz, mi tagadás, a mi kezünktől is kissé fényesebbé vált Kati néni orra...

2013. október 25. ERDÉLY GYERMEKSZEMMEL - ifj. Becz Miklós és diákjainak visszaemlékezése erdélyi útjukra

Megtelt a Városi Könyvtár emeleti tárgyalója, sőt még pótszékeket is be kellett hozni: annyian voltak kíváncsiak a baráti körünk által meghirdetett összejövetel témájára, és ráadásul nemcsak felnőttek. Több baráti köri tagnak az unokái is eljöttek meghallgatni azt a beszámolót, amit tagtársunk, ifj. Becz Miklós és nyolcadikos osztályának négy diákja, Juhász Bence, Corvin Kinga, Merő Dóra és Mizser Blanka tartott tavalyi erdélyi útjukról.
Történt ugyanis, hogy iskolájuk, a csepeli Vermes Miklós Általános Iskola, ahol Miklós barátunk tanít, gondolt egy merészet és megpályázta egy erdélyi kirándulás lehetőségét a "Határtalanul" program keretében. Bátorságukat siker koronázta, pályázatukkal 1.058.400,-Ft-ot nyertek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-től és a Csepeli Önkormányzat is jelentős összeggel támogatta az utazást.



Így jutott el 36 hetedikes diák és négy tanár 2012. szeptember 24-27 között Erdélybe. Mi pedig megkértük Miklóst, beszéljenek nekünk erről az útról. Felhívására a már nyolcadikos diákok, felelevenítve emlékeiket, röviden leírták benyomásaikat Erdélyről, a vendéglátóikról, a látottakról. Összejövetelünkön Bence kezelte a számítógépet, Kinga, Dóra és Blanka pedig rövid részleteket olvasott fel ezekből a visszaemlékezésekből.
A beszámolót egy rövid összefoglaló vetítésével kezdték, amiből megtudtuk, hogy az út az egész iskola szívügye volt, az utazásra való előzetes felkészítésben szinte az egész felső tagozat tanári kara kivette a részét. A gyerekek alapos történelmi, földrajzi és irodalmi ismereteken kívül az ún. "viselkedés" órán azt is megtanulták, hogyan lehetnek méltó követei hazánknak Erdélyben.



Indulásig ugyan igen rövid idő állt rendelkezésre, de mint láttuk, erdélyi népdalok és a Székely Himnusz megtanulásán kívül még a csárdás alaplépéseinek elsajátítása is belefért a felkészülésbe. Jól tették, hogy gyakoroltak, hiszen Erdélyben mindennek a tudásuknak valóban hasznát is vehették.
Kedves volt az úti beszámoló, az, ahogy a képekhez kapcsolódóan a három kislány felolvasta a különböző gyerekek néha meglehetősen különböző visszaemlékezéseit. Nagyon tetszett a hallgatóságnak például, ahogy a homoródfürdői borvízforrásra és a kóstolóra emlékeztek: egyikük nagyon finomnak mondta, több gyereknek azonban nem igazán ízlett.
A képeket látva örömmel fedeztük fel, hogy idegenvezetőjük kedves barátunk, Dimény Attila, a kézdivásárhelyi múzeum igazgatója volt, aki minket is elkísért 2010-es erdélyi és csángóföldi utunkra. Nem csoda, ha ennyi szépet láttak, hiszen szakavatott vezetésével, mint láttuk, végigjárták Erdély legszebb helyeit.



A szép beszámolón kívül, befejezésül még egyéb ajándékot is kaptunk tőlük: jófajta oroszhegyi ágyas pálinkát, micset, kürtős kalácsot és borvizet. Kár, hogy ezeket már nélkülük fogyasztottuk el, mert a gyerekek nagyon siettek vissza Csepelre, hiszen iskolájukban éppen egy nagy mulatságot tartottak halloween alkalmából, amiről máris kicsit lemaradtak a mi kedvünkért.



Köszönjük nekik, hogy ennek ellenére eljöttek a hívásunkra! Kívánjuk, hogy életük egyik meghatározó emléke maradjon erdélyi utazásuk!

2013. szeptember 30. A KALEVALA A FINN KÉPZŐMŰVÉSZETBEN - Olach Zoltán előadása

A szokatlanul forró nyár után ismét kellemes napok köszöntöttek a szigetszentmiklósiakra. Eljött a szeptember, ideje volt már az első őszi összejövetelnek. A meghívóban megjelölt témák sok tagtársunk figyelmét felkelthették, mert szépen megtelt a Városi Könyvtár emeleti tárgyalója.
Elsőként elnökünk, Dr. Szacsvay Zsuzsanna kapott lehetőséget, hogy néhány vetített képpel illusztrált beszámolót tartson augusztus végi oului útjáról. Erről honlapunkon már olvashatott az érdeklődő.



Baráti Körünk örömmel vette a további kapcsolatok lehetőségét, de abból, hogy elnökünk ismételt kapcsolatfelvevő próbálkozására sem érkezett válasz a siófoki baráti kör elnökétől, szomorúan vettük tudomásul, hogy a siófokiak bizonyára nem igazán lelkesednek a kapcsolat háromoldalúvá válásáért.
Az est további részében Olach Zoltán tagtársunk tartott nekünk előadást "A Kalevala a finn képzőművészetben" címmel.



Sokféle Kalevalát feldolgozó előadáson, programon vettünk már részt, volt szó már a finn képzőművészet több ágáról is, de így együtt még nem került elénk a téma. És ilyen remek előadásban! Zoltán barátunk előadása mindnyájunk érdeklődését felkeltette. Nagyszerű ötlet volt a részéről, hogy úgy állította össze az előadást, hogy a Kalevala történeti folyamát bizonyos értelemben részekre bontotta, így mutatva be az egyes részekhez kapcsolódó képzőművészeti alkotásokat. Érdekes volt látni, hogy a különböző híres finn - vagy finn gyökerekkel is rendelkező karéliai orosz - művészek mennyire egyénien és mennyire másként ábrázolták ugyanazt a témát. Úgy láttuk, a legvonzóbb téma Aino története volt, ez nagyon sok képzőművészt megihletett, de vetített sok képet, fafaragást, kerámiatálat Vejnemöjnenről, Ilmarinenről, Lemminkeinenről, Kullervóról és észak gyönyörű leányairól is. Robert Wilhelm Ekman, Pekka Halonen, Akseli Gallen-Kallela híres Kalevala-témájú festményei mellett felvonultatott az előadó kevésbé közismert művészektől származó Kalevala illusztrációkat is, többek között Joseph Alanen képeit, melyek szinte sugallják, hogy szövött faliképek készüljenek belőlük, Mirja Vänni-Seppänen bájos, inkább grafika-szerű képeit, vagy Tamara Grigoryevna Yufa légiesen mesés illusztrációit. Látszott, hogy Zoltán alaposan felkészült a témából. Mindnyájunknak nagyon tetszett az előadása.
Az összejövetelt most is a szokott módon, otthonról hozott csemegékkel és itókákkal egymást kínálgatva, baráti beszélgetéssel zártuk. Szacsvay Zsuzsa pedig Finnországban önmaga szedte vörös áfonyából készített pitével és jófajta lakka likőrrel kínálta a baráti kör tagjait.

KAPCSOLATFELVÉTEL OULUVAL

Baráti körünk életében olyan esemény történt, ami reményt ad a további finnországi kapcsolatépítésre és az eddigi kapcsolatok folytatására.
Elnökünk, Dr. Szacsvay Zsuzsanna 2013. május 31-i keltezéssel levelet kapott Kovács Jenőtől, az oului Finn- Magyar Társaság elnökétől, aki tájékoztatta arról, hogy a Társaság idén ünnepli alapításának 45., illetve az Oulu-Siófok testvérkapcsolatok 35. évfordulóját. A Társaság nevében meghívta, hogy vegyen részt augusztus 30-án rendezendő ünnepi tagestjükön. Egyúttal Oulu város nevében meghívta az Új-Oulu létrejöttét köszöntő augusztus 29-i városi főünnepségre is. Elfogadva a meghívást, a Szigetszentmiklós várost képviselő Fodor Antalné dr. alpolgármesterrel együtt utazott Finnországba, ahol három szép napot töltöttek augusztus 28-30-ig.



Augusztus 28-án az oului Városházán vettek részt a testvérvárosok küldötteinek (Leverkusen - Németország, Bursa - Törökország, Boden és Luleä - Svédország, Matera - Olaszország, Siófok és Szigetszentmiklós - Magyarország) fogadásán, ahol minden küldöttség rövid beszámolót adott városukról (mi baráti körünkről is). Siófokot Balázs Árpád polgármester képviselte, baráti körük elnöke sajnos nem tudott Ouluba jönni.



29-én volt az igen látványos Új-Oulu ünnepség a város új koncertcsarnokában, a Madetoja-Hallban. Beszédet mondott Eero Heinäluoma, a finn parlament elnöke, Mari-Leena Talvitie, Oulu város képviselőtestületének elnöke, Matti Pennanen, a város polgármestere valamint Riikka Moilanen, a végrehajtó bizottság elnöke.



A beszédek között igényes zenei és táncprodukciókban gyönyörködhettek. Ezt fogadás követte, ahol megismerkedtek Kovács Jenővel, az oului Társaság elnökével és találkoztak néhány régi barátunkkal, többek között Heikki Seppälävel, Irma Pellinennel, Kirsti Lehtinennel, Jussi Kemivel, de ott volt Haukipudas későbbi volt polgármestere, Paasi Valivaara is. Ezt követően részt vettek egy, az Új-Oulu kialakítása fontosságáról szóló szimbolikus "Oulun tuomaa" című musical bemutatóján az oului sportcsarnokban.
30-án délután volt az oului Magyar- Finn Társaság ünnepi összejövetele a Pukseri nyugdíjasok szabadidőházában és kertjében. Itt már sok régi haukipudasi baráttal találkoztak, akikkel boldogan üdvözölték egymást.



Kaisa Pietylä szakácstudományának legjavát adta (finn ételek mellett magyar gulyáslevest, pörköltet és lecsót is főzött). Örömmel tapasztalták, hogy a korábbi oului társaság tagjai közül többen is tanulnak és beszélnek magyarul, de két magyar fiatallal is találkoztak, akik tartósan vagy átmenetileg Ouluban tartózkodnak és finnül tanulnak. Szacsvay Zsuzsa az estre eredetileg egy, baráti körünk történetét és tevékenységét összefoglaló, képekkel illusztrált power-point előadással készült, de mivel az összejövetel a szabadban zajlott s ennek levetítésére nem volt lehetőség, azt DVD-n adta át Kovács Jenő elnöknek, kérve, hogy megfelelő helyen és alkalommal azt vetítse le a társaság tagjainak. A Társaságot pár szóban köszöntötte, 45. születésnapjukra pedig egy ólomkristály vázát nyújtott át az elnöknek, mely egyik oldalára az oului társaság nevét és logóját, másik oldalára pedig a szigetszentmiklósi baráti kör nevét és logóját gravíroztatta.



Az összejövetelen szó került a jövő háromoldalú kapcsolatának lehetőségeiről is. Az ouluiak szeretnének diákcserét, esetleg gyerekek nyaralás cseréjét is. A fiatalok aktivizálásán fáradoznak. Szorgalmaznák egyházi szervezetek együttműködését valamint nyelvtanulást, nyelvi táborokat. A kölcsönös utazások során elképzelhetőnek látnák, hogy közös siófoki-szigetszentmiklósi csoportot fogadjanak majd. Mi hívtuk őket, hogy legközelebbi látogatásukkor Siófok mellett Szigetszentmiklósra is látogassanak el.
Reméljük, hamarosan sikerül a siófoki baráti kör vezetőségével is találkozni, hogy közösen tervezhessük a jövőt.

2013. június 29. JUHANNUS

Szerencsénkre szép időt hozott június 29. Elmúltak az esős, hideg napok, kellemes, napsütéses délután segítette baráti körünket, hogy jól érezzük magunkat Juhannus ünnepségünkön, melynek ezúttal is a Buga iskola udvara adott helyet. Szokás szerint több baráti köri tag az unokáit is elhozta, ők hamar barátságot kötöttek egymással. Vidáman játszottak, belakták az egész kertet.



Ami az iskolásoknak jó, hogy egyre szépül az iskola udvara, az számunkra egyre több nehézséget okoz a tűzrakással kapcsolatosan. Alig található már hely erre, máglyát pedig már egyáltalán nem tudunk rakni. De azért nem kell minket félteni, Kerepesi Karcsi barátunk most is leleményesen gondoskodott a tüzekről.

A műsor idén nagyon jól sikerült. Szinte a bőség zavarával küzdöttünk, annyian hoztak verseket, történeteket. Bevezetőjében Szacsvay Zsuzsa ezúttal a Szent Iván-naphoz kapcsolódó magyar népszokásokról beszélt. Ezt követően pedig majd egy óra hosszat követték egymást az irodalmi alkotások. Hallottunk verseket orosz, angol, francia és magyar költőktől, rövid groteszk novellát finn szerző tollából, Halász Becz Imre költő barátunk még egyik szigetszentmiklósi témájú versét is felolvasta nekünk.



Legtöbbünket azonban Becz Miklós barátunk édesapjának, S. Becz Pálnak nemrég megjelent Csendes Lázadó című verseskötete inspirálta versmondásra, többen is olvastunk fel belőle verseket.



Becz Miklós pedig édesapja Régi Emberek című anekdota gyűjteményének egyik, szigetszentmiklósi emberekről szóló darabját olvasta fel nekünk.



Ezután gyújtottuk meg a tüzeket és ittuk meg az áldomást, majd következett a sütögetés.




Ebben, majd az otthonról hozott finomságok, sütemények, gyümölcsök kínálásában a gyerekek is kivették a részüket. Végül, ahogy sötétedni kezdett és a tüzek elhamvadtak, körbejártak az üvegek és jókedvű énekléssel fejeztük be az estét.

Szergej Jeszenyin: Folyóparton tűz lobog / Rab Zsuzsa fordítása

Folyóparton tűz lobog,
moha füstöl, ág ropog.
Haj, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Moha füstöl, ág ropog.

Manó sír a fák alatt,
siratja a tűnt nyarat.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Siratja a tűnt nyarat.

Táncba megy a lánysereg,
szilaj húrok pengenek.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Szilaj húrok pengenek.

Kinek bánat, siralom,
nekünk öröm, vigalom.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Nekünk öröm, vigalom.

2013. május 11. Buszkirándulás Iszkaszentgyörgy - Fehérvárcsurgó - Mór útvonalon

Hűségesen baráti köri hagyományainkhoz, májusi programunk idén is kirándulás volt. Ezúttal három kastélyt kerestünk fel, az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyt, a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyt és a móri Lamberg kastélyt.


A dolog úgy kezdődött, hogy tavaly Garai Szilvi barátunk, aki a Finn Nagykövetségen dolgozik, egy szép könyvvel lepett meg bennünket. A Finn Nagykövetség által kiadott könyvnek hosszú a címe: "Európai találkozások - az iszkaszentgyörgyi kastély története az Amadé-, Bajzáth- és Pappenheim-családtól a finn múzeumig". Aki elolvasta, megtudta belőle, hogy a II. világháború végén, 1944 nyarán Budapestről evakuált Finn Követség ebben a kastélyban lelt átmeneti otthonra. Jari Vilén, Finnország előző nagykövete 2007-ben eljött ide, hogy megnézze, hol is töltötte az egykori követség a nehéz időket. Látva a háború óta állami tulajdonban lévő kastélyt, - melynek állagromlását csak részben enyhítette az a tény, hogy egyik szárnyában a helybeli általános iskola működik és a szülők nem hagyják gyermekeik iskoláját és annak környezetét végképp leromlani, - Vilén nagykövet úr azt javasolta a képviselő testületnek, hogy ne várják az állami segítséget, hanem vegyék kezükbe a kastély további sorsának jobbra fordítását. Legyen a kastély híd a település és a külvilág között, a művészetek, a kultúra, a tudomány fellegváraként. Ehhez kapcsolatai révén segítséget is ígért. Ez a könyvecske keltette fel az érdeklődésünket. Elhatároztuk, hogy megnézzük az iszkaszentgyörgyi kastélyt. És ha már arra járunk, megnézünk másik két közeli kastélyt is, melyeket hasonlóképpen igyekeznek a művészetek, a kultúra és a tudomány szolgálatába állítani jó szándékú emberek. Érdekes kirándulás volt, tanulságos volt a három kastélyt összehasonlítani.
Az iszkaszentgyörgyi állapota még rengeteg kívánnivalót hagy maga után. A neobarokk szárnyba, ahol annak idején a Finn Követség működött, nem jutottunk be, mert abban van most az iskola.



A legrégebbi, 1735-ből származó épületrészt Gáll Attila polgármester úr szakavatott kalauzolásával bejárva, azt láttuk, hogy valami már elkezdődött. Hallottuk gyönyörű terveiket a kastély jövőjét illetően. Megtudtuk, hogy 2012-ben már művészeti tábort rendezett itt a finn Ari Kupsus. Az ő neve Iszkaszentgyörgyön már fogalom, a segítő szándék jelképe. Láttuk, hogy zenei programokat is rendeznek a szépen felújított díszteremben.



Hallottuk, hogy a sikeres észtországi kastélyiskola-felújítási program mintájára, amit az észtek az ún. Norvég Alap segítségével valósítottak meg, Iszkaszentgyörgy is megpróbál hasonló céllal a Norvég Alaphoz pályázni. Szeretnének egy finn múzeumot is kialakítani abban a szárnyban, ahol régen a követség dolgozott. Jelenleg csak egy finn segítséggel berendezett kis szoba emlékeztet az egykori finn jelenlétre a régi szárnyban.



Sok a tervük, de még kevés a segítőjük. A Pappenheim család pedig - bár egyes tagjai időnként ellátogatnak ide - nem érdeklődik a terveik iránt, nem látszik bennük hajlandóság, hogy részt vegyenek a kastély újrahasznosításában.
A fehérvárcsurgói kastély ezzel szemben valami csodán ment keresztül az utóbbi években. Bár ez a kastély is állami tulajdon, néhai tulajdonosai azonban kezükbe vették a sorsának intézését. Az 1844-ben épült kastély sorsa azonos volt a magyarországi hasonló épületekével, és az is maradt volna, ha 1997-ben a Párizsban élő Károlyi György által létrehozott Károlyi József Alapítvány és a MÁG együttműködési szerződést nem kötött volna a kastély közös felújítására és hasznosítására. Ma virágzó a kulturális élet a gyönyörűen és igényesen felújított kastélyban. Az itt működő kulturális találkozóközpont az Európai Kulturális Találkozóközpontok Hálózatának tagja. A kulturális funkciók "eltartását", mint vezetőnk, a gróf német származású, de magyarul már jól beszélő felesége, Angelika asszony elmondta, az épület egyik szárnyában kialakított szálloda és vendéglátó részleg is szolgálja.



Családjuk pedig jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerét is felhasználva, egyre újabb terveket sző a további felújításokra. Impozáns kastély, nagyszabású, de megvalósíthatónak látszó tervekkel. Hol van még ettől a rengeteg gonddal küzdő, bár lelkes és elkötelezett kis csapat által működtetni próbált iszkaszentgyörgyi?
A harmadik, a móri kastély volt számunkra a leginkább ember-léptékű. Az 1766-ban épült gyönyörű kis barokk kastélyban már régen megtalálták a város számára kedvező hasznosítást: kulturális központot alakítottak ki benne. Emeletén, a gyönyörű állapotban megmaradt műemléki védettségű termekben a városi könyvtár működik, de itt láthatók a város híres szülöttjeinek, hazánk első polgári származású miniszterelnökének, Wekerle Sándornak, és Dr. Zimmermann Ágoston állatorvos professzornak, az MTA tagjának, az állatorvosi anatómia egyetemi tanárának az emlékszobái is. A földszinten működnek a művelődésszervező irodák, és szakkörök, műhelyek, tanfolyamok és civil szervezetek is tartják itt foglalkozásaikat. Található itt még néhány kiállítás is (sváb-szoba, helytörténeti gyűjtemény, Vasarely-szoba), a pincében pedig, a Lamberg család egykori borospincéje helyén az ún. Ezerjó Pincegaléria. Erre a kis kastélyra joggal lehetnek büszkék a móriak, látszik is, hogy szívesen és gyakran látogatják, és a magukénak érzik. Minden élő benne és szerethető. Az emeleti könyvtárban, ahol a termek olyan elhelyezésűek, hogy rajtuk a nyitott ajtók során végig lehet tekinteni, remek ízléssel rendezték be a felnőtt könyvtár mellett a csodálatos gyermekkönyvtárat is, ahová járni gyönyörűség lehet a gyerekeknek.



Bizony sokan néztük irigykedve.
Hát ilyen volt a három kastély: három különböző, mégis közös ügyet, a kultúrát szolgáló épület. Kívánjuk, hogy mindegyik találja meg a boldogulását. És köszönjük a szép napot Garai Szilvinek, az iszkaszentgyörgyi látogatás megszervezőjének, Varga Dénesnek, a nap további programjai megtervezőjének, és Solti Magdinak, az egész kirándulás lebonyolítójának.

2013. április 26. TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS

Baráti Körünk 2013. április 26-án tisztújító taggyűlést tartott, mivel 2010-ben választott vezetőségünk mandátuma lejárt. Sajnos elnökünk, Dr. Becz Miklós és vezetőségünk két igen aktív tagja, Török Zsuzsa és Varga Dénes is bejelentette, hogy - különböző okokból - nem tudja tovább vállalni a munkát. Elnökünk és Török Zsuzsa alapító tagjai voltak a Baráti Körnek, immár 22 éve dolgoztak annak sikeres működéséért. Mindketten a Magyar- Finn Társaság választmányának is tagjai voltak. Varga Dénes kirándulásaink mindenre kiterjedő figyelmű előkészítője volt sok-sok éven át. Érthető, hogy nehezen fogadtuk el mostani döntésüket.

Taggyűlésünknek másik fontos feladata is volt. Az ún. "civil törvény" és kapcsolódó rendeletei előírásainak megfelelően át kellett alakítanunk egyesületünk alapszabályát, ezt is a taggyűlés elé kellett vinni, elfogadásra.

Mielőtt azonban a komoly dolgokra kerülhetett volna sor, kedves meglepetés várta a Városi Könyvtár aulájában a Baráti Kör tagjait. A Kardos István Iskola Mézeskalács Tánccsoportja rövid műsorral kedveskedett nekünk, annak emlékére, hogy az egykori mézeskalácsosok a Baráti Kör révén annak idején több alkalommal is vendégszerepelhettek Finnországban.



A szép emlékeket felelevenítő bevezető után kezdtük meg a taggyűlést, melynek napirendje a következő volt:

1. A taggyűlés levezető elnökének, a jegyzőkönyv vezetőjének és két hitelesítőjének megválasztása
2. A Baráti Kör alapszabályának módosítása az új civil törvényben előírtaknak megfelelően
3. A szavazatszámláló bizottság megválasztása
4. Az elnökség és az ellenőrző bizottság megválasztása
5. Döntés a Baráti Kör örökös, tiszteletbeli elnöki címének adományozásáról
6. A Magyar- Finn Társaság választmányába delegálandó választmányi tagok megválasztása
7. Egyebek



A taggyűlés az átdolgozott alapszabályt, mely az "örökös, tiszteletbeli elnök" címet is tartalmazza ezután, egyhangúan elfogadta. Azt honlapunkon mindenki elolvashatja.



Az új vezetőséget is megválasztottuk, összetétele az alábbi:

Elnökség:
Dr. Szacsvay Zsuzsanna elnök
Soltiné Radnics Magdolna általános titkár
Vigh Péterné gazdasági titkár
Makkos Bencéné
Olach Zoltán

Ellenőrző bizottság:
Kerepesi Károlyné
Kertész Mihályné
Szabó Józsefné

A Magyar- Finn Társaság választmányában ezután az elnök, Dr. Szacsvay Zsuzsanna és az általános titkár, Soltiné Radnics Magdolna képviseli Baráti Körünket.

Közfelkiáltással döntött a taggyűlés arról is, hogy Dr. Becz Miklósnak, eddigi elnökünknek az új alapszabályban már megszavazott "örökös, tiszteletbeli elnök" címet adományozza. Ő, a megtisztelő címet megköszönve és elfogadva, ígérte, hogy továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a Baráti Kör működésének segítésére. Ezt ígérték a leköszönő vezetőségi tagok, Török Zsuzsa és Varga Dénes is. Az új vezetőség nevében Dr. Szacsvay Zsuzsanna hangsúlyozta is, hogy nagyon számítanak a segítségükre és sokéves tapasztalatukra.



Végül a most megválasztott elnökség tagjai a Baráti Kör köszönetét kifejező ajándékokat adtak át a leköszönő elnöknek és vezetőségi tagoknak.



Halász Becz Imre barátunk pedig melegszívű beszédben méltatta Dr. Becz Miklós pályafutását, kiemelve azokat a dolgokat, amiket Szigetszentmiklósért és a Baráti Körért tett.



Álljon itt egy kis részlet ebből a beszédből:

"Nagy Kálmán professzor úr Kalevala fordításából vett részlettel zárnám mondandómat:

Derék öreg Vejnemöjnen,
Öreg idők nagy tudósa,
Kezdett egy hajót faragni,
Kezdett csónakot csinálni...
Haladtában hét magot lel,
Talál hét kis árpaszemet...

Kedves Dr. Becz Miklós, ezt ne sértésnek, - dicséretnek vedd -: Te is öreg idők ismerője lettél, aki nemcsak hajót, csónakot kezdtél építeni...Szigetszentmiklóson, de hét árpaszemet is találtál, amit aztán elvetettél. Csónakod már a vízen, hajód vitorlát bontva halad kijelölt útján - köszönjük Doktor Úr! Köszönjük, kedves Barátunk, aratásra váró munkádat, sok sikert kívánva a nyomodba lépő aratóknak!"

2013. március 23. MÚZEUMLÁTOGATÁS: A Néprajzi Múzeum észt témájú kiállításainak megtekintése

A tervezett kirándulásunk sajnos meghiúsult. Indulás előtt az utolsó pillanatban derült ki, hogy március 23-án a Néprajzi Múzeum korábban, 15 órakor zár filmforgatás miatt és másnap, vasárnap egész nap zárva tart. Alig győztük egymást értesíteni, hogy senki ne induljon útnak. Sajnos páran, akiket nem értünk el telefonon, ott, a helyszínen szembesültek a kellemetlen helyzettel. Bosszantó, annál is inkább, mert a meghívó szétküldése előtt jó előre telefonon megbeszéltük a múzeum illetékesével, hogy 23-án 16 órára megyünk, és akkor senki nem mondta nekünk, hogy a tervezett időpontban zárva lesznek. Nagy csalódás volt.

2013. február 22. Odin és Ukkó gyermekei: SKANDINÁV ÉS FINN MITOLÓGIA Olach Zoltán előadása

Még egy utolsó támadásba lendült a tél február 22-én, de a havazás sem tartotta vissza azokat, akik kíváncsiak voltak Olach Zoltán barátunknak a skandináv és finn mitológiáról szóló előadására. És akik eljöttek, nem is csalódtak: Zoltán remek előadó és ismét egy olyan témához nyúlt, ami sokunk számára kevéssé ismert. Idén az ő előadásával adóztunk a Finn kultúra Napjának.
Megtudtuk tőle, hogy a skandináv mitológia, az ősi germán mitológia legjobban megőrzött változata, az északi germán népek, svédek, dánok és norvégok kereszténység előtti hitvilága. Mivel ők később tértek át a kereszténységre, mint a déli germán népek, tovább megőrizték pogány hitüket és ezzel együtt mitológiájukat, melyről írásos anyagok a kereszténység első évszázadaiban Izlandra települt ír szerzetesek gyűjtő munkája révén maradtak ránk.
Különös, ahogy a világot egy óriási kőrisfa, az ún. Yggdrasil képében képzelték el, mely az alvilágtól egészen a mennyországig, az istenek lakhelyéig ér.
Itt található a Valhalla, ahol az istenekkel csak a csatában elesett hősök legjobbjai lehetnek együtt. Odinnak ugyanis szüksége van rájuk, hogy az oldalán küzdjenek a világvégén (Ragnarök) elkövetkező, előre megjósolt csatában. Az emberek valahol a világfa közepe táján, a Midgard nevű részen élnek. És milyen furcsa: a skandináv teremtés-mítoszban az első emberpár neve Askr és Embla, ami emlékeztet az Ádám és Éva nevére.



Úgy tűnt, az istenek sokaságában csak előadónk tudott eligazodni. Nagyjából két részre oszthatók, a termékenység-istenekre és a harcos istenekre. Utóbbiak közül szinte az összesnek az apja Odin, a bölcs, de félelmetes főisten. Kiderült, hogy néhány isten neve mai világunkban is visszaköszön: a hét napjai közül a germán nyelvekben hétfő a Holdról, kedd Tyr hadistenről, szerda Odin főistenről, csütörtök Thor villámistenről, péntek Freyáról, a szerelem és termékenység főistenéről, vasárnap pedig a Napról kapta a nevét. Az előadás közben meglepődve vettük észre, hogy a wagneri Nibelung tetralógia természetfölötti szereplői honnan származnak: Wotan például Odin megfelelője, a csatában meghalt harcosok közül kiválasztott legjobbakat pedig a Valhallába az ő segítői, a Valkűrök kísérik. De megtaláljuk az opera-ciklus szereplői között az összes főistent, Wotan felesége, Frick Odin feleségével, Friggával, Fricka testvérei, Freia, Donner és Froh pedig Freyával, Thorral és Frey-jel azonos, és így tovább.
Az előadás második részében hamar kiderült, hogy a finnek mitológiája nem igazán hasonlít a többi skandináv népéhez. Írásos formába is sokkal később kerültek a finn nép ajkán élő mitikus eredetű pogány versek, mint a skandináv népeké, méghozzá Elias Lönnrot keze nyomán, az 1835-ben elkészült nemzeti eposzban, a Kalevalában.
Mint hallottuk, a régi finnek és a velük rokon ugor népek azt hitték, hogy a természet minden elemében istenek vagy szellemek laknak és ezeknek jó vagy rossz tulajdonságaik vannak. Ezekhez az istenekhez és szellemekhez nem kapcsolódtak mitikus történetek. Egyszerűen csak segíthették az embereket vagy árthattak nekik. Ezért aztán tanácsos volt velük "jóban lenni". Talán Ukkó, az ég istene, az "öreg isten" személyében fedezhetünk föl valami hasonlatosságot a skandináv mitológia Thor nevű istenével. Mindketten az ég, a villámlás istenei, mindkettőnek híres a kalapácsa. De istenség például a finneknél a Nap, a Hold és a Csillag is. A Nap leánya Päivätär már a Kalevalához vezet, ő a szépen szövő Pohjaszűz, a hajnal. Ukkó teremtette többek között Ilmatart, a levegő istennőjét, aki Vejnemöjnen nagyanyja volt.



És innen csodálkozva fedezhettük fel, ahogy az előadásból egyre jobban kibontakozik a Kalevala, a finnek nemzeti eposza. Ilmarinen, a kovács, a Szampó nevű csodamalom készítője is egykor a levegő istene volt. A tenger istene Ahti, tiszteletre méltó öreg, akinek roppant nagy kincsei vannak, mióta a Sampo legnagyobb darabjai a tengerbe kerültek. A föld gazdája Tapio, felesége, Mielikki az erdőké. Ők segítik a vadászokat. A halál istensége Tuoni, ő vezeti a holtakat Tuonelába, az alvilágba.



Érthető, hogy lépten-nyomon a Kalevala jutott az eszünkbe. És lehet-e ennél szebben emlékezni a Finn Kultúra Napjára, mint ahogy Olach Zoltán barátunk előadása tette?

2013. február 9. Tytti Isohookana-Asunmaa barátunk a XVII. budapesti Csángó Bál díszvendége volt

2013. február 9-én rendezték Budapesten a XVII. Csángó Bált. A szervezők minden alkalommal valamilyen kerek évfordulóra való emlékezés köré szervezik a bál megnyitó színpadi műsorát. Idén ünnepeljük Petrás Incze János minorita szerzetes, klézsei pap születésének 200. évfordulóját. A műsor neki, a csángó magyarok iránt elkötelezett tudós papnak állított emléket. (2012 januárjában mi is rá emlékeztünk elnökünk, Dr. Becz Miklós előadásával, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett összejövetelünkön.)



Baráti körünk számára különös jelentőséggel azért bírt az idei Csángó Bál, mert díszvendége a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitűntetett haukipudasi barátunk, Tytti Isohookana-Asunmaa, Finnország korábbi kulturális minisztere volt, aki Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának meghívására töltött néhány napot Budapesten és Kolozsváron. Az ő köszöntő beszédével kezdődött a nyitó kulturális műsor.
Tytti asszony, ahogy a csángók nevezik, az Európa Tanács jelentéstevőjeként többször járt a gyimesi és moldvai csángók között, míg az Európa Tanács 2001-ben el nem fogadta a csángó kultúra felvirágoztatását szorgalmazó jelentését. 2010 nyarán már baráti körünk tagjaival együtt látogatott el ismét hozzájuk, hogy lássa, mi változott azóta a csángó kisebbség anyanyelvhasználata terén. Erről az útról hazatérve határozta el, hogy könyvet ír "az ő csángóiról". A könyv el is készült, 2011 szeptemberében mutatták be Helsinkiben az eredeti, finn nyelvű, "Pieni tarina cságóista" című művet, majd hamarosan megjelent a könyv magyar és angol nyelvű fordítása is "Csángó körkép" és "The Csángó" címmel. Első magyarországi bemutatására 2012 szeptemberében került sor Siófokon, a finnugor népek VI. világkongresszusán. Mostani útja során, a Csángó Bálon, majd Kolozsvárott tartottak újabb könyvbemutatókat.



A budapesti Csángó Bálba Tytti asszonyt, kérésére, baráti körünk egyik tagja is elkísérte. Jó volt látnia, mekkora szeretet övezi a csángók valamint az ügyüket támogató erdélyi és magyarországi magyarok körében. Fenn a színpadon, Tytti beszéde után a csángók köszönetét Petrás Mária többek között ezekkel a szavakkal fejezte ki: "Tytti asszony, engedje meg, hogy megajándékozzuk egy csángó Baba Máriával, hogy emlékeztesse rá, hogy még vagyunk, magának is köszönhetően. Isten áldja meg!"



Tytti barátunk, meghatottan keresgélve a szavakat, válaszul azt mondta: "Tudják, hogy én már a lelkemet odaadtam a csángóknak".

2013. január 25. ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZGYŰLÉS

Zsúfolásig megtelt a Városi Könyvtár gyermekkönyvtárának terme baráti körünk tagjaival, annyira érdekesnek ígérkezett januári első összejövetelünk programja. Mindenkit érdekelt, milyen programok várhatóak 2013-ban, amit a hagyományosan az est első részében megtartott éves beszámoló közgyűlés során tudhattunk meg, kiváltképpen azonban elnökünk, Dr. Becz Miklós magyar kultúra napi, "Archaikus népi imádságok" című előadására voltunk kíváncsiak.
Az éves beszámoló közgyűlésen szokás szerint először elnöki beszámolót hallgattunk meg baráti körünk 2012-es munkájáról, titkári pénzügyi beszámolót, majd a 2013-as év programtervezetét.



Nyugodtan mondhatjuk, hogy ismét tartalmas évet zártunk (melyről a honlapunkon olvasható beszámolók alapján bárki meggyőződhet) és jól gazdálkodtunk a tagdíjakból és a Szigetszentmiklós város önkormányzatától pályázaton nyert támogatásból származó pénzünkkel. Az idei év programja is érdekesnek ígérkezik, reméljük, ismét kapunk támogatást a megvalósításához. Tagdíjunkat változatlan mértékben szavazta meg a közgyűlés. Megnyugodva hallottuk, hogy a Finnországból érkező hírek szerint várhatóan fennmarad a finnországi testvérvárosi kapcsolatunk: a Haukipudas-szal történt egyesülést követően Oulu Szigetszentmiklóst is testvérvárosának tekinti. Az oului Finn- Magyar Baráti Társaság pedig a beleolvadt haukipudasi baráti kör kezdeményezésére februárban fogja tárgyalni a mi baráti körünkkel való további kapcsolat lehetőségeit.
Az est második részében szokásunkhoz híven idén is a Magyar Kultúra Napjáról emlékeztünk meg.
Dr. Szacsvay Zsuzsanna bevezetőjében többek között, érdekességként elmondta, hogy Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye kéziratának részletét mindenki láthatja az új magyar útlevelekben a műanyag adatlapon dombornyomással, az útlevél lapjain pedig az Erkel Ferenc által megzenésített Himnusz kottája látszik, ha megfelelő UV fény alá tartják.
Az est fő programpontja azonban Dr. Becz Miklós előadása volt, "Archaikus népi imádságok" címmel, melyben a magyar kultúra gyökereivel, a magyar népköltészet egyik ritkán kutatott ágával foglalkozott. Arról beszélt, miként találkozott Erdélyi Zsuzsanna népdalgyűjtő 1968-ban egy 98 éves parasztasszonnyal, akitől legnagyobb meglepetésére egy olyan imát hallott, amit a néni még kislánykorában tanult az édesanyjától, és amelyet azóta reggel és este elmond. Ehhez hasonlót Erdélyi Zsuzsanna addig még nem hallott. Így kezdődött, szinte az utolsó pillanatban az a gyűjtő munka, aminek során fokozatosan tucatjával kerültek elő öreg emberektől ősi népi imádságok. Mint elnökünk mondta, a népdalkutató "érezte, hogy kincset talált és elbűvölte ennek a kincsnek a szépsége. Ettől a 98 éves asszonytól elindulva jutott el egy századok ködébe vesző költői világba, a népi passiólírához és a Máriasiralom-lírához. És ezzel a magyar népköltészet eddig feltáratlan ágára, az archaikus népi imádságokra derült fény."



Dr. Becz Miklós baráti körünk tagjait kérte meg, hogy olvassanak fel nekünk néhányat ezekből az imádságokból, valamint abból is, amiket az anyagot szolgáltató öregek mondtak neki gyűjtőútjain. Például: "Ültünk a kemence körül. A lámpát meg sem gyújtották, oszt úgy imádkoztunk a padkán körbe. Együtt mondtuk mindnyájan a nagymamáéknál. Ezeket nem lehet elfelejteni. Ők ezt így összeszedték maguktól az eszek szerint. Oszt így szokták meg, azután most így maradtak egymásrul egymásra."



Megtudtuk tőle, mennyi nehézséggel és akadállyal kellett Erdélyi Zsuzsannának megküzdenie, mire végre nyilvánosságra hozhatta ezeket a gyönyörű imákat, miként álltak mellé támogatóan egyre többen a hetvenes évek elejének meghatározó tudósai és művészei, míg végre könyv alakban is megjelenhettek az ősi imák, gazdagítva ezzel a magyar népköltészetről addig összegyűjtött tudományos ismereteket, majd miként kapott sok hazai és külföldi kitüntetést ezért a munkásságáért.
Remek előadást tartott nekünk Miklós barátunk, aki bármibe belefog, azt nagy alapossággal és a téma iránti feltétlen tisztelettel teszi. Örültünk, hogy ott lehettünk és hallhattuk.

2012. december 21. KISKARÁCSONY

Már csak pár nap volt hátra karácsonyig, már javában készülődtünk az ünnepre, amikor eljött a baráti köri KISKARÁCSONY est! Ahogy mindig, most is három nemzedék ünnepelt együtt, bár idén jóval kevesebb unoka jött el, mint tavaly.
A műsor is, melyet erre az alkalomra összeállítottunk, jobbára felnőtt szereplőkre épített. De természetesen idén is az ifjúság kezdett: Szentirmai Lilla szavalata nyitotta a műsort.



Ezt Kós Botond zongorajátéka követte,



majd Szentirmai Zita és Fodor Réka citera kíséretével karácsonyi dalokat énekeltünk együtt.



A műsor további részét a Csík Zenekar karácsonyi lemezére fűztük fel. A zeneszámok között baráti körünk tagjai olvastak fel karácsonyi témájú verseket, novellákat Dsida Jenőtől, Wass Alberttől, Márai Sándortól, Ady Endrétől és Kosztolányi Dezsőtől. Önfeledt együttlétünket csak a helyi TV kamerája zavarta, nem mindnyájan örültünk annak, hogy éppen ezen az estünkön forgattak.
A műsort az ajándékozás követte, most is mindenki adott és mindenki kapott ajándékot, úgy amint az történni szokott.





Az estet vacsora melletti beszélgetés zárta.



Jófajta itókákról és finom karácsonyi sütikről pedig a szokott módon baráti körünk tagjai gondoskodtak.



Ki hinné, hogy ez már a 21. Kiskarácsonyunk volt együtt! Bárcsak így lehetne még sokáig!

2012. november 23. Garai Szilvia beszámolója aktuális finn-magyar vonatkozású eseményekről

A Finn Függetlenség Napja közeledtével megkértük baráti körünk tagját, Garai Szilviát, aki a Finn Köztársaság budapesti nagykövetségén dolgozik, tartson nekünk három aktuális finn-magyar témáról rövid összefoglalót: az Espoo-i XII. Testvérvárosi Konferenciáról, a finnugor népek siófoki VI. Világkongresszusáról, valamint a Finnországban várható önkormányzati reformról. Mindhárom téma érdekelt bennünket, mivel valamilyen értelemben mind érintik baráti körünk külkapcsolatait. Szilvi barátunk készséggel vállalta a beszámoló tartását, hiszen a nagykövetségen első kézből értesül minden hasonló témáról.



Egyúttal pár szóban kitért a Finn Függetlenség Napjára is, elmondva, miként ünnepelnek ezen a napon Finnországban.
A XII. Testvérvárosi Konferenciát a finnországi Espoo-ban rendezték június 5-7-ig, kb. 200 résztvevővel, akik 35 finn és 35 magyar testvértelepülésről érkeztek.



Ez volt hosszú idő óta az első Testvérvárosi Konferencia, melyre Szigetszentmiklós egyáltalán nem kapott meghívást, pedig Haukipudas és Szigetszentmiklós között még él az 1992-ben kötött testvérvárosi szerződés. Finn testvérvárosunkban azonban a sorozatos polgármester váltások eredményeként olyan vezető került a város élére, aki - talán takarékossági szempontokat szem előtt tartva - nem igen reagált már az utóbbi években városunk őt megkereső üzeneteire, így a három évvel ezelőtti legutóbbi Testvérvárosi Konferenciára sem jött el Egerbe. Az Espoo-i konferencia fő témái az önkormányzati reformok, a testvér települési kapcsolatok és az energiapolitika voltak. Mint minden hasonló rendezvény után, ezúttal is ellátogattak a magyar városok küldöttei a finn testvérvárosukba. Mi ebből már most kimaradtunk, pedig az önkormányzati reformok, melyek Haukipudast be fogják olvasztani Ouluba, csak 2013. január 01-től lépnek életbe. Ezek alapján úgy tűnik, a három év múlva ismét Magyarországon, Esztergomban rendezendő Testvérvárosi Konferencián sem lesz alkalmunk részt venni.
A Finnugor Népek VI. Világkongresszusát szeptember 5-7-ig Siófokon rendezték. Rajta 25 finnugor népcsoport vett részt, közel 400 fővel. Sok ország, így hazánk részéről is államelnökök is tartottak plenáris előadást.



Szilvi egy kisfilmet hozott és vetített le nekünk a Világkongresszusról, így mi is úgy érezhettük magunkat, mintha csak résztvevői lettünk volna. Az utolsó napon egy záródokumentumot fogadtak el a küldöttek, melynek lényege, hogy javasolják, hogy egyetlen finnugor népcsoport se szégyellje anyanyelvét, hanem még kisebbségben élve is őrizzék meg azt. Ez a szülők felelőssége, tanítsák meg ők a gyermeküket az anyanyelvükre. A következő konferenciát 4 év múlva a finnországi Lahti rendezi majd. A konferencia idején szép kiállítás volt az előcsarnokban a Néprajzi Múzeum anyagának felhasználásával, rokon népeink használati és dísztárgyaiból, melyek első példányait még Reguly Antal gyűjtötte és hozta haza 1843-ban. A Világkongresszus utolsó napján pedig finn barátunk, Tytti Isohookana-Asunmaa "Csángó körkép" címmel magyarra fordított könyvét mutatta be Németh Zsolt külügyi államtitkár. Nagyra értékelte azt a munkát, amit a szerző a csángó magyarok anyanyelv tanulási lehetőségéért és anyanyelv használatáért tett.



(A könyv képanyagának egy része azon az úton készült, amikor baráti körünk tagjai és haukipudasi barátaink, Tyttivel az élen, együtt látogattunk el 2010-ben Pusztinába.) A könyv Magyarországon is vásárolható. Angol fordítása is elkészült. Talán a világ e könyv által jobban tudomást szerez majd a Romániában élő csángó magyar kisebbség helyzetéről és gondjairól.
Szilvi végezetül szólt a Finnországban küszöbön álló önkormányzati reformról, melynek lényege, hogy számos finn települést összevonnak 2013. január 01-től. A mostani 336 finn önkormányzat helyett 66-70-et alakítanak ki.. Minket főleg az érint, hogy Ouluba fog betagolódni Haukipudas, Kiiminki, Oulunsalo és Yli-Ii, ezután Uusi Oulu (Új Oulu) néven. Praktikusan el fog tűnni a testvérvárosunk! Oulunak ugyanis Siófok a testvérvárosa, nem tudjuk, ők miként képzelik el a testvérkapcsolatokat a jövőben. Sajnos ennek a folyamatnak részeként, - mint Szilvitől megtudtuk - Haukipudasban már meg is szűnt a Finn- Magyar Társaság helyi szervezete! Lehet, hogy ezután már az eddig kialakult privát baráti kapcsolatokban él csak tovább a 20 éves baráti köri testvérkapcsolatunk?
Előadása végén Szilvi egy könyvvel kedveskedett baráti körünknek: a 12 legszebb magyar vers található benne több finnugor nyelvre lefordítva.



Köszönet neki a szép könyvért és a sok fontos információért.

2012 október 26. Finn Művészek otthonai - HVITTRÄSK - Koppányi Miklós előadása

Ez a három név volt olvasható egy építésziroda cégtábláján a XIX-XX. század fordulóján Helsinkiben. A három, közel egykorú fiatal építész, Herman Gesellius, Armas Lindgren és Eliel Saarinen ugyanis közös tervezőirodát nyitott, mely 1987-től 1905-ig működött. A már építészhallgatóként kivételesen sikeressé vált építészhármast tekinthetjük a finn nemzeti romantikus építészet fő képviselőinek. Ezúttal róluk, életművük számos kiemelkedő alkotásáról és a Helsinki-közeli tóvidék egyik legszebb pontján felépített közös műterem-házukról, a ma Hvitträsk-múzeumként ismert, a világ minden tájáról látogatott épület-együttesről szólt Koppányi Miklós építészmérnök előadása.









Megtudtuk, hogy a három fiatal tehetség sikert sikerre halmozva olyan épületek tervezési jogát nyerte el mint például az 1900-as párizsi világkiállítás finn pavilonja, mellyel egyszeriben világhírre tettek szert. Ők tervezték a Finn Nemzeti Múzeum épületét is és a finn nemzeti romantikus építészet számos híres alkotását.
Az előadó nem először volt a vendégünk. Pár éve Sibelius házáról, Ainoláról tartott hasonlóan érdekes előadást. Most is lehetőséget adott, hogy vetített képei révén betekintést nyerjünk arra a hihetetlenül rövid (valójában csupán 10 éves) időszakra, melyben a finn nemzeti romantika kibontakozott, és láthattuk, milyen óriási szerepe és hatása volt a finn önazonosság megteremtésében. Miklós barátunk előadásában a magyar nemzeti romantikus építészet néhány épületéről is láthattunk képeket (pl. a zebegényi templomról), megtudtuk, milyen kapcsolat fűzte a híres finn építészhármast a mi Kós Károlyunkhoz és Budapesthez, melynek századforduló utáni várostervezésébe bizonyos fokig Saarinen is bekapcsolódott.



Koppányi Miklós, a Magyar- Finn Társaság kulturális alelnöke mindig szeretett vendégünk, előadásai lebilincselőek, nagy tárgyi tudását szép képekkel illusztrálva és élvezetes előadói stílusban teszi közkinccsé. Várjuk vissza újra!

2012. szeptember 21. Varga Gábor előadása Isonzó és Doberdó I. Világháborús hadszíntereiről

CSILLAGOS ÉG MERRE VAN A MAGYAR HAZÁM? MERRE SIRAT ENGEM AZ ÉDESANYÁM?
(Török Zsuzsa beszámolója Varga Gábor előadásáról)

Sokan idegenkedtek a háborús témától, hiszen mindenkinek van elég baja a hétköznapokon is.
Persze szomorúságot is éreztünk valamennyien a hallgatóság soraiban pl. a katonák napi élelmiszeradagját hallva, amikor többször csak a megcsonkított adagokat fogyaszthatták el! No és persze az áldozatok számát hallva! Különösen kegyetlen lehetett az alföldi paraszt legényeknek a hegyi háború, ahol az ellenfelet a hegyivadászok elit alakulatai jelentették. Nem beszélve a dermesztő hidegről, a Fehér-pokolról!
Engem mégis a tehetetlen düh kerülgetett a szomorúság mellett, amikor a térképen megmutatta az előadó, hogy milyen kis terület védelméért folyt a drága vér! Nem az elfoglalt területtel lett meg Nagy-Itália és omlott össze a Monarchia!



A magyar áldozatokról itthon sokáig nem esett szó, nem igen emeltek oszlopokat, alig készültek emlékművek.
Számomra nagy élményt jelentettek Varga Gábor saját fotói, hiszen náluk családi hagyomány előre bejárni a helyszínt. Jól felépített előadás volt, fotókkal, térképekkel, zenével fűszerezve.
A Kör tagjai egy katonanóta eléneklésével köszönték meg Varga Gábornak az előadást.

A szerkesztő utószava:
Varga Gábor két ízben járt a hajdani hadszíntereken, ahol még ma is láthatók az I. világháborús állóháború nyomai. Előadása ezekről az útjairól szólt.
Illusztrációként álljon itt egy kép az előadóról:



és a mai Szlovénia területén található Soca (akkori nevén Isonzó) folyó melletti azonos nevű kis település templomkertjében lévő hősi temetőről, ahol 1400 osztrák-magyar hősi halott nyugszik.
Béke poraikra.

2012. június 30. JUHANNUS-EST

Nagy melegben ünnepeltük idén a Juhannust. És mindez azért történt, mert egyéb városi programok miatt nem tudtuk megtartani a Szt. Iván napjára virradó estén az összejövetelünket, hanem csak egy héttel később. De nem fogott ki rajtunk sem az időjárás, sem az, hogy ezúttal másokkal is osztoznunk kellett a megszokott helyen, a Buga iskola kertjében, a területen. Így is jól éreztük magunkat!
Most is sok unoka is eljött, akik nem győzték kóstolgatni a sok finomságot, amit a felnőttek hoztak.
Szokásunkhoz híven azonban pár vidám verssel kezdtük az estet, közöttük Farkas Ottó barátunk maga faragta rímeivel, melyekben megpróbálta elképzelni, miként lett őseinek a neve FARKAS. Ízelítőül álljon itt pár részlet a verséből:



"VERSEMSEMVERSSEMNEMNÓTALEGINKÁBBEGYKICSIMÓKA
EZ A REGE AZ ÉN ŐSÖM NEVE.
...Békés szívű kunok, szelíd lelkű jászok,
Kései utódi el ne hallgassátok,
Miért nevetek FARKAS, így lerövidülve,
Mert szelíd lelketek az ÖLŐ-t nem tűrte.
Így lett békés FARKAS a FARKASÖLŐ-ből, min senki sem nevet,
NEM TOTEM ÁLLAT adta e családi nevet.
Emlékezni róla elég e szép rege,
Így lett FARKAS a mi családunk neve."



A versek után Kerepesi Karcsi barátunk meggyújtotta a tüzet. A máglya hamvadására várva előkerültek a hozott borok, pogácsák, sütemények gyümölcsök. A vidám beszélgetést ezek jól támogatták.
Amint a tűz alkalmas lett, körbeültük, ki szalonnát, ki kolbászt sütött, ki nyári almát, ahogy szoktuk.



Sötét este lett, mire elhamvadt a parázs és mi hazaindultunk, ismét egy kellemes Juhannus emlékével.

2012. május 19. BUSZKIRÁNDULÁS SZENTESRE

Talán az előző heti hirtelen lehűlés riasztott el sokakat, tény az, hogy ezen a kiránduláson jóval kevesebben voltunk, mint máskor. Pedig sajnálhatják, akik nem jöttek el, kimaradtak egy nagyon kellemes együtt töltött napból. Varga Dénes barátunkban, kirándulásaink "atyjában" most sem csalódtunk, percre pontosan értünk mindenhová, minden a terv szerint ment. Egyedül a szentesi idegenvezető, aki a múzeum által biztosra ígért idegenvezetőt helyettesítette, volt kissé gyakorlatlan, erről azonban nem Dénes tehetett. A kellemes napsütéses időben jó volt sétálni Szentes belvárosában. Sok régi épületet szépen felújítottak, de sajnos sok még a foghíjas, gazos terület is a város közepén. Megdöbbentünk azon, hogy a néhány évtizeddel ezelőtti városrendezési koncepció milyen, oda nem illő "modern" háztömb építését engedte a gyönyörű, műemlék épületekkel övezett Kossuth tér kellős közepére, elnyomva ezzel a ház mögött szerényen meghúzódó görögkeleti templomot. Szomorúan láttuk azt is, hogy a Petőfi szálló, Magyarország egyik legnagyobb szecessziós stílusban épült műemlék szállodájának valaha impozáns épülete hogyan pusztul, hiába várva felújító, új gazdára.
Sétánk során megnézhettük a legnagyobb magyarországi templomok sorába tartozó református templomot



és a kis görögkeleti templomot,



megnéztük a volt Megyeháza épületében helyet kapott Koszta József Múzeumot



és meglátogattuk a XIX. századi orvos házát, az ún. Péter Pál polgárházat.



Láttunk szép köztéri szobrokat, köztük Horváth Mihálynak a Múzeum előtt álló szobrát. Szabó Gitta itt olvasott fel nekünk érdekes részleteket a Szentesen született történész pap nem mindennapi életpályájáról.



Láttunk modern köztéri műalkotást is, azt a sportcsarnok előtti kis parkban lévő emlékművet, melyet egy itt tevékenykedő híres japán karate-mester emlékére emeltek.



Jól esett a Kurca folyó melletti Széchenyi liget fái alatt sétálni, és finom volt az ebéd a Liget étteremben.
Hazafelé rövid megállót tartottunk Csongrádon, hogy megnézzük a régi nádfedeles házakat és a Tisza-partot, majd hazaindultunk.



Jól éreztük magunkat mindnyájan, várjuk Dénes újabb kirándulás ötletét!

2012. április 27. Miért olyan a norvég nép és kultúrája, amilyen? Olach Zoltán dr. előadása

Olach Zoltán barátunk skandináv témájú előadásainak immár a negyedik részét hallhatta és láthatta baráti körünk. Ezúttal Norvégiáról esett szó.
Bevezetőjében az előadó azt mondta, hogy előadása hosszabb lesz a szokottnál, hiszen Norvégia maga is hosszú ország, de ez senkit nem zavart, olyan élvezetesen tud előadni, hogy mindenki szívesen hallgatta.
Sok meglepő dolgot is hallottunk tőle. Például, hogy a Magyarországnál 4x nagyobb területű országban a népsűrűség csak kevesebb, mint a magyarországi hetede: 14fő/km2, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy hegyek, fjordok foglalják el területének nagy részét. Azon is meglepődtünk, hogy míg Magyarországon a januári középhőmérséklet -4-7 fok, addig, a Golf áramlatnak köszönhetően, Norvégia tengerpartja télen sem fagy be.



Képeket láthattunk Norvégia festői természeti tájairól, fjordjairól, gleccsereiről, vízeséseiről. Hallottuk, milyen zivataros volt a történelme, miközben hosszú évszázadokig szorosan összefonódott a szomszédos skandináv államokéval. Megtudtuk, hogy az ország gazdaságában a fő szerepet a tenger játssza, valamint hogy olyan jelentős a villamos energia termelése a nagy esésű folyókra telepített sok vízerőművének köszönhetően, hogy gazdag olajkincsét teljes egészében exportálni tudja. Hallottunk a norvég kultúra jeles alakjairól, köztük az általunk is jól ismert drámaíróról, Henrik Ibsenről, a zeneszerző Edvard Griegről, az egykori híres operaénekesnőről, Kirsten Flagstadról, akinek az arcképe a jelenlegi 100 koronásukat díszíti, illetve Edvard Munch expresszionista festőről, akinek pedig az 1000 koronás bankjegyen látható az arcképe. Láthattuk az észak-norvégiai Finnmarkban fellelt 6000 éves sziklarajzokat és a 2008-ban épített oslói Operaház hipermodern épületét is. Egyszóval: szinte mindent, amit látni érdemes, és ami felkelti bennünk az érdeklődést ez iránt az északi ország iránt. Köszönjük!

2012. április 14. Kirándulás a Magyar Nemzeti Galériába

Annak idején, amikor tudomást szereztünk a HŐSÖK, KIRÁLYOK, SZENTEK - A MAGYAR TÖRTÉNELEM KÉPEI ÉS EMLÉKEI című kiállítás a létrejöttéről, elhatároztuk, hogy mi is megnézzük. Érdekesnek ígérkezett. A buszon azután ki is derült, hogy a baráti kör csaknem fele úgy találta, hogy érdemes eljönni, több mint harmincan jöttünk össze, közöttük négyen az unokáink közül, 7-11 évesek.
Nagyszerű tárlatvezetőt kaptunk, egy fiatal művészettörténész nőt, aki lelkesen kalauzolt végig bennünket a kiállításon. A történelmünk nevezetes eseményeit ábrázoló festmények előtt, nagyon kedvesen, sokszor unokáinkat szólította meg először, őket kérdezgette az ábrázolt eseményekről, és nagy örömünkre és büszkeségünkre, a gyerekek szépen vizsgáztak. Meg is dicsérte őket. Baráti körünk egyik tagja kedvesen "kultúrpalánták"-nak nevezte a gyerekeket.
Olyan képeket is láthattunk, ami a nagyközönség számára általában rejtve marad, hiszen Munkácsy Mihály Honfoglalás című képe a Parlamentből, Széchenyi István híres portréja pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöki irodájából került át ide a kiállítás idejére.
Nagyon érdekesek voltak a külön teremben látható könyvtári és levéltári ritkaságok is, közöttük történelmünk olyan fontos dokumentumai, mint például az Admonti-kódex, amely Szent István törvényeinek legrégebbről - kb. a 12. századból - fennmaradt lejegyzéseit őrzi, a Barcsay Ákos erdélyi fejedelem által összeállított kéziratos törvénytár, amely Erdély történetével kapcsolatos törvények - köztük a korszakos jelentőségű tordai vallásbéke szövegének is - legrégebbi fennmaradt lejegyzése, Werbőczy törvénykönyve vagy a Kiegyezési törvények eredeti, a király által aláírt kézirata. Láttuk az 1949-es magyar alkotmány Rákosi Mátyás által aláírt eredeti példányát, a kiállítás más helyén pedig az új, 2012-es alaptörvény díszkiadását.



Hazafelé a buszon mindenki úgy találta, hogy érdemes volt eljönni, valóban szép és tanulságos volt a kiállítás.

2012. március 26. Halász Becz Imre előadása Petőfi Sándor családjáról

A közelmúlt nemzeti ünnepéhez, az 1848-as márciusi forradalom évfordulójához kapcsolódott költő barátunk, Halász Becz Imre az előadásával. Ezúttal azonban formabontóan nem Petőfi Sándorról beszélt, hanem családjának arról a három tagjáról, akiknek talán legnehezebb volt a forradalmár költő "árnyékában" élni: öccséről, Petőfi Istvánról az első blokkban, feleségéről, Petőfi Sándorné Szendrey Júliáról a másodikban, végül pedig fiáról, Petőfi Zoltánról a harmadik blokkban. Érdekes és izgalmas témaválasztás...És az előadásmód sem volt mindennapi: a mondandóját valahogy olyan "halászimrésen" fűzte össze, történelmi, irodalmi tények, valamint a magánéletük részletei közé mindenütt versrészleteket szőve. Számomra meglepő volt, amikor kiderült, hogy mindhárman írtak verseket is, és Imre barátunk jobbára ezek közül válogatott előadásának illusztrálására.



Petőfi István, az "István öcsémnek" vers címzettje élt hármuk közül a leghosszabb életet, 55 évet. Bátyja több szempontból is hatással volt rá: verseket az ő hatására kezdett írni, az 1848-49-es szabadságharcban is részt vett egészen a világosi fegyverletételig, olyannyira, hogy emiatt éveken át számos büntetésben is része volt. Bátyja apósának közbenjárására került Dánosra nevelőnek és itt ismerkedett meg későbbi feleségével. A szerelem őt is versírásra ihlette. Innen hamarosan Csákóra került, ahol egy uradalmi birtok ispánjaként szolgált 14 évig, a birtok gazdájának haláláig. Bátyja fiának, Zoltánnak gyámja is ő lett, s a gyermek 10 éves korától sok időt töltött nála Csákón. Bántotta, hogy sógornője nem tudta kézben tartani fiát, s bár ő megpróbálta szigorúan nevelni, mégsem tudta már megakadályozni, hogy a fiú züllött életével méltatlanná váljon apja emlékéhez. Petőfi István bátyjára mindvégig büszke volt, ápolta emlékét, tagja volt a Petőfi Társaságnak. Szendrei Júlia és Petőfi Zoltán halála után Petőfi-ügyekben ő képviselte a családot.

Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia csak 39 évet élt. Apja, aki a Károlyi család erdődi uradalmának felügyelője volt, a legkiválóbb nevelésben részesítette. Tudott zongorázni, idegen nyelveket is beszélt, de meglehetősen különc teremtés lett belőle, aki az ugyancsak különc, férfiasan viselkedő francia írónőt, George Sandot tekintette példaképének. Ő is írt verseket, fordított is. Találhatott volna gazdag férjet, de ő, dacolva apja akaratával Petőfit választotta. Petőfi Sándorral élete csupán három évig fonódott egybe, de ez alatt a költő legszebb szerelmes verseit írta hozzá. Zoltán fiuk 1848 decemberében született meg, s Petőfi 1849 júliusában már el is esett a segesvári csatában. Hogy alig egy évre rá hogy is mehetett férjhez Horvát Árpád történész, egyetemi tanárhoz, csak találgatni lehet. Halász Imre barátunk nagyon is valószínű magyarázatnak találta, hogy az ok a korabeli politikában keresendő. Akkoriban vízum kellett ahhoz, hogy Kolozsvárról Budapestre utazzon valaki, és Szendrey Júlia vízuma hamarosan lejárt volna, újért folyamodni a hatóságokhoz Petőfi özvegyeként nem kecsegtetett sikerrel. Második házasságát országos felháborodás kísérte, ő azonban, mint leveleiből kitűnik, boldognak érezte magát új családi körében. Új házasságában négy gyermekük született: Attila, Árpád, Viola és Ilona, Petőfitől született Zoltán fiának a nevelése azonban kicsúszott a keze közül. Férjétől 17 évi együttélés után, halála előtt egy évvel, külön költözött. Akkor már nagybeteg volt, amit, mint Halász Imrétől megtudtuk, házaséletüket illetően Horvát Árpád nem kezelt kellő türelemmel. Annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg, sírján ez a felirat áll: Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.
Mielőtt Imre barátunk tovább beszélt volna, áttérve Petőfi Zoltán életének történetére, megkérte Török Zsuzsát, olvassa fel Ady Endre özvegyének, a Szendrey Júliához kísértetiesen hasonló sorsú Csinszkának "Üzenet Júliának" című versét, ami így kezdődik:

"Karcsú, erdődi szép tündérkisasszony,
halálraszánt, kivételes virág!
Gyermekek anyja, megalázott asszony!
Adott-e megnyugvást a másvilág?"

Majd később így szól:

"Naplót írtunk és húszévesek voltunk,
elégni vágyón fiatalok, szépek.
Elváltozó, pusztuló ifjúságunk
hamvát megőrzik a versek és képek."

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia, Arany János keresztfia, Petőfi Zoltán csak 22 évet élt, azt is sok hányattatás közepette. Apja halála után Erdődön, anyai nagyapjánál, majd Pesten, mostohaapjánál, Horvát Árpádnál nevelkedett. Különös, nehezen kezelhető gyermek volt. 21 éves koráig nagybátyja, Petőfi István volt a gyámja, aki rövid időkre magához is vette Csákóra, nevelni próbálta, de mint édesanyja, ő sem nem bírt vele. Versírással is próbálkozott, vándorszínészkedett is, mint az apja valaha, de kicsapongó életet élt, állandóan pénzzavarban volt. Gyenge szervezete ezt az életmódot nem bírta sokáig, édesanyját két évvel élve csak túl, 22 évesen tüdőbajban meghalt.

Halász Imre előadásából úgy tűnt, Petőfi Sándor említett három családtagjából, akik ma egy sírboltban nyugszanak a Kerepesi temetőben, talán fia, Petőfi Zoltán roppant bele leginkább abba a teherbe, amit az jelentett, hogy Petőfi árnyékában kellett élniük. Ő volt legkevésbé méltó a nagy költő és forradalmár hírnevéhez. De Szendrey Júliának és Petőfi Istvánnak is nagy teher volt ez, amit, a hallottak alapján, talán Petőfi István viselt leginkább sikeresen. Nagyok voltak a világ elvárásai velük szemben, ami egyiküket megtörte, másikjuknak viszont erőt adott. Mindenesetre furcsa dolog így, az utókor szemével nézni ennek a kivételes helyzetű három személynek az életét. Ebben segített nagyot nekünk Halász Imre remek előadása. Köszönjük!

2012. március 4. MÓZES, AVAGY A TÍZPARANCSOLAT (színházlátogatás)

Török Zsuzsa barátunk javaslatára és szervezésével baráti körünk ezúttal színházba ment. A Művészetek Palotája Fesztivál Színházában néztük meg a Magyar Fesztivál Balett előadásában a "Mózes, avagy a Tízparancsolat" című táncjátékot.



Szép a színház és nagyszerű élmény volt a táncjáték.



Ahogy a mű megálmodója és koreográfusa, Markó Iván írta: "A táncszínházi előadás a csodák világát, valamint a saját magával küzdő Mózes és a Jó Istennek megfelelni vágyó ember belsőséges harcát, gondolatait, küzdelmét eleveníti meg."
Érdekes keretbe foglalta ezt Markó Iván azzal, hogy személyes közreműködőként, de az eseményeket mégis jobbára kívülről szemlélőként, végig a színpadon volt, s csak a mű csúcspontját jelentő, a halott Mózest sirató kaddis imát adta ő maga elő. És ez a kaddis több volt Mózes siratásánál, hiszen a 2. világháborús holocaust hírhedt helyszínei is kihallhatóak voltak belőle. S akik figyeltek, megérthették, hogy ez a táncjáték, túl a produkció művészi értékén, szimbolikus jelentéssel is bírt.

Az előadás végén egységes volt a vélemény: szép este volt, köszönet Zsuzsának érte!

2012. február 24. LÁTOGATÁS A FINN NAGYKÖVETSÉGEN

Rendhagyó helyszínen került sor baráti körünk februári összejövetelére. Máskor ilyenkor szoktunk megemlékezni a Finn Kultúra Napjáról, hát gondoltunk egyet és elhatároztuk, hogy ebből az alkalomból ellátogatunk a Finn Nagykövetségre. Persze ez nem ilyen könnyű, hogy csak gondol az ember egyet és már meg is valósul az elképzelése. Kellett ehhez Garai Szilvi barátunk is, aki már sok éve dolgozik a nagykövetségen. Ő intézte el, hogy fogadjanak minket, s valójában ő hívott meg oda bennünket.
Szépen megtelt a busz, 33-an ültünk fel rá Szigetszentmiklóson. Sajnos páran azért maradtak itthon, mert a Kelenhegyi útra nem mehet fel busz, és a fájós lábúak, gyenge egészségűek nem merték vállalni a sétát a Gellért Szállótól felfelé vezető úton. Sajnálhatják, hogy nem jöttek, mindenki jól érezte magát.



Szilvi kedvesen fogadott bennünket, fényképezkedés után pedig bevezetett a nagykövetség könyvtárral egybenyitott előadótermébe. Itt várt ránk a meglepetés, Jari Vilén nagykövet úr, aki ugyanolyan szívélyesen köszöntött minket, mint nálunk, tavaly ősszel, a 20 éves jubileumi ünnepségünkön. Beszélt jelenlegi aktuális politikai kérdésekről, ezzel kapcsolatos diplomáciai teendőiről és a közeljövő terveiről. Megtudtuk tőle, hogy legfőbb szívügye, a nyári siófoki finnugor konferencia után távozik Magyarországról, hogy a jövőben hazája varsói nagykövete legyen.



Miután a nagykövet urat elszólította a kötelessége, Szilvi vette át a beszéd fonalát. Remek előadást tartott, melyben bemutatta a Finn Nagykövetség tevékenységét, feladatait és épületének izgalmas történetét. Érdekes volt és vetítéssel jól dokumentált az előadása. Érdemes volt figyelni, mert a végén néhány kérdéssel visszaidézte a hallottakat, és akik jól válaszoltak, szép könyveket kaphattak jutalmul, a nagykövetség közelmúltbeli sorozatának kiadványait. Egyik a finn nagykövetség épületét, másik a finn-magyar diplomáciai kapcsolatok múltját és jelenét mutatja be, harmadik pedig a diplomácia világának egy speciális, de alapvető fontosságú részéről, a vendéglátásról szól.
Ezt követően átmentünk a nagyköveti rezidenciára, melynek korszerű, "finnesen", egyszerűen elegáns épülete a legkülönbözőbb rendezvények szervezésére ad alkalmat. Jól tervezett és igényesen kivitelezett itt minden. Tetszett az ebédlő hatalmas gránitasztala, elképzeltük, ahogy fogadások alkalmával roskadozik a finomságoktól, de megcsodáltuk az élvonalbeli finn művészek által tervezett szép dísztárgyakat és a finn kortárs művészet többi remekét is.



Jó volt látni azonban, hogy a hófehér Steinway zongora tetején a nagykövet úr családi fotói sorakoznak, ami egy kicsit személyessé is tette a rezidenciát.



Visszatérve az előadóterembe, terített asztal várt. A nagykövetség szakácsa remekelt: lazacos lepényt és pullát készített a számunkra.



Minden nagyon finom volt, s míg falatoztunk, kellemesen elbeszélgettünk egymással a látottakról, hallottakról.
Farkas Ottó barátunk másnap Szilvihez intézett levelében így köszönte meg a szép délutánt:
"Kedves Szilvia!
Köszönjük a meghívást. Köszönjük a kedves fogadtatást és előadást Jari Vilén nagykövet úrnak és Önnek is. Köszönjük az épület megtekinthetőségét. Köszönjük a Baráti Körben szokásos "beszélgettető büfét".
Én - Ottó - külön köszönöm a megnyert könyvet.
Sokáig emlékezni fogunk erre a "SZÖKŐNAP"- ra, amely a naptárban "szökő", de a mi emlékezetünkben "MARADÓ" emléknapként íródik be a 2012. február 24."

2012. január 27. Éves beszámoló közgyűlés és megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról

Szokás már nálunk, hogy január végén tartott közgyűlésünkön beszámolókat hallgatunk meg. Elnökünk összefoglalja előző évi munkánkat, felvázolja idei munkatervünket, majd titkárunk tart pénzügyi beszámolót az elmúlt évről, végül pedig döntünk az aktuális év tagdíjának mértékéről. Így volt ez most is. A beszámolókat hallgatva megállapíthattuk, hogy ismét tartalmas évet zártunk, s hogy az előttünk álló esztendő is izgalmasnak ígérkezik.



Estünk második részében - szintén hagyományainknak megfelelően - a Magyar Kultúra Napjára emlékeztünk. Elnökünk, Dr. Becz Miklós ezúttal a csángókról és Petrás Incze Jánosról tartott előadást. Remekül felépített, nagyon érdekes előadásában a tőle megszokott alapossággal adott át nekünk sok tudást abból, amit a témában Domokos Pál Péter könyveiből olvasott.



Idézem bevezető szavait:
"A magyar nyelvterület és kultúra kelet felé messze túlterjed a Kárpát-medencén. A romániai Moldva egész területén találhatók szétszórva kisebb-nagyobb magyar csoportok. Ők a csángók.
A csángók mai lélekszáma meghaladja a 200 ezret. Közülük még 60 ezren tudnak valamilyen szinten magyarul.
A csángó magyar nyelv az itthoni magyar fül számára szépnek hangzik, bár nem mindig könnyű azonnal megérteni. Ennek az az oka, hogy a hangzása eltérő és sok benne a nehezen felismerhető régi magyar szó és sok román jövevényszó is állandósult benne.
A csángó népzene, népdal, néptánc ma is kiváltja a csodálatunkat."
Miklós összefoglalta a csángó népcsoportok eredetét, keletkezésük idejét és vélhető szerepüket a magyar történelem során. Beszélt a csángók jelenéről, gondjairól.
(Megjegyzem, hogy a magyar nyelv tanulásáért, használatáért folytatott kitartó küzdelmüknek magunk is tanúi lehettünk, amikor 2010-ben finn barátainkkal Pusztinára látogattunk. Utunkon velünk volt barátunk, a csángók magyar nyelv használatának jogáért küzdő Tytti Isohookana-Asunmaa is, akinek azóta megjelent a csángókról szóló könyve és Finnországban nagy sikert is aratott. Reménykedve várjuk, hogy magyarul is olvasható legyen.)
De visszatérve Miklós előadásához: Megtudtuk tőle, hogy a hazánktól távol élő csángók kultúrájáról a 19. században szerzett először ismereteket a magyarság, méghozzá Petrás Incze János, Moldvában született, Egerben tanult, majd élete végéig Moldvában tevékenykedő minorita szerzetes paptól. Ő személyes ismeretségbe került Döbrentei Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia titkárával. Döbrentei 38 kérdést tett fel neki a csángókkal kapcsolatban. Petrás Ince János minden kérdésre írásban válaszolt. Ezek az írások ma is megvannak az Akadémia okmánytárában. Petrás jelentéseiből képet alkothatunk a csángók házairól, udvaráról, földjeiről, a szorgoskodó asszonyokról, lányokról és férfiakról. Megtudjuk, mennyi a csángók aránya a népességen belül. Részesei lehetünk a hétköznapjaiknak, ünnepeiknek és hiedelemviláguknak. És képet kaphatunk a brutális oláhosításról is. A legnagyobb szolgálatot azzal tette Petrás Incze János az egyetemes magyar kultúrának, hogy átfogó képet adott a csángók világáról. Emellett sok népdalt is gyűjtött. Ezeket gondosan letisztázta és elküldte a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent László Társulatnak vagy a Magyar Nyelvőrnek. Miklós ezek közül néhányat fel is olvastatott baráti körünk tagjaival, bemutatva általuk a csángó beszéd szépségeit.



Miklós előadásához kapcsolódott tagtársunk, a költő Halász Becz Imre is, aki a 110 éve született csángó költőre, Lakatos Demeterre emlékezett, a költő néhány versét olvasva fel.
Az estet a Csángó Himnusz meghallgatása zárta, Nyisztor Ilona előadásában. Mindenkire mély benyomást tett, ahogy gyönyörű hangján énekelte:
"Csángó magyar, csángó magyar, mivé lettél, csángó magyar?
Ágrólszakadt madár vagy te, elvetetve, elfelejtve...
...Én Istenem hova leszünk, gyermekeink s mü elveszünk.
Melyet apáink őröztek, elpuszticcsák szép nyelvünköt.
...Úristen, sorsunkon segíts, csángó magyart el ne veszízsd!"

2011. december 16. KISKARÁCSONY

Ismét itt a karácsonyvárás, az advent varázslatos ideje. Ebbe a lelki készülődésbe illik minden évben - így idén is - a karácsony előtt egy héttel tartott "KISKARÁCSONY" ("PIKKU JOULU") rendezvényünk.
Idén is "hozta a formáját" a baráti kör: a műsor összeállításánál most is a bőség zavarával küzdöttünk. Szépen nőnek ugyanis unokáink, egyre többen készülnek ilyenkor verssel, énekkel, zeneszámmal. Mi pedig nagyon szívesen hallgatjuk, nézzük őket. Idén már félórás műsor kerekedett csupa gyermek- és ifjúsági produkciókból! Volt ugyan a legkisebbek (a Szép testvérek) között olyan is, aki megszeppent, amikor a közönség elé kiállt és elhagyta a bátorsága, nem merte a versét elmondani (de megtette helyette - igaz, csak suttogva - kétéves öccse), a többiek azonban mind bátran, szépen szerepeltek. Eljött a Bíró Lajos Ált. Iskola 3./A református osztálya is, akik tanítójuk, Ruckel Józsefné, Marika betanításában egy, a négy fenyőről szóló jelenetet mutattak be (a jelenetben több baráti köri tag unokái is szerepeltek),



"külsős" vendégünk is volt, a gyönyörűen fuvolázó Szalkay Dóri, (aki szintén baráti köri tagok unokáinak osztálytársa). Új színfoltot jelentett Olach Zoltán barátunk nevelt fia, Kós Botond, aki barátjával együtt szaxofon játékával lepett meg bennünket. Vannak olyan unokák is (a Szentirmai lányok, a Gergely lányok, a Méh testvérek), akik már évek óta rendszeresen készülnek karácsonyi műsorainkra és kedves szereplői azoknak. Rajtuk figyelhetjük meg leginkább az évek múlását, hiszen ahogy nőnek, úgy hoznak egyre nívósabb produkciókat.
Az estnek ezúttal Dr. Szacsvay Zsuzsanna volt a házigazdája, aki bevezetőjében mesélt a finn karácsonyi szokásokról, köztük a Turkuban december 24-én évről-évre kihirdetett "karácsonyi békéről" ("joulurauháról"), ami középkori törvényekre vezethető vissza. A turkui katedrális előtt álló tömegnek ilyenkor felolvasott középkori szöveget nekünk Olach Zoltán barátunk olvasta fel. Megtudtuk belőle, hogy a "joulurauha" idején nemcsak vadászni tilos, de még veszekedni sem szabad. Ráférne Magyarországra is egy ilyen "karácsonyi béke"!
A műsor után az ajándékozás,




majd a karácsonyi finomságok fogyasztása melletti beszélgetés zárta az estet, amely hiszem, hogy mindenki számára segített, hogy a lelkét "ünneplőbe öltöztethesse".

2011. november 25. "ÉDES NÉNÉM" irodalmi est Mikes Kelemen halálának 250. évfordulójára

Baráti körünk - híven hagyományaihoz - estjein nem csupán finn, hanem magyar témákkal is foglalkozik. Így történt ez most is, amikor estünk első részében Dr. Szabó András előadóművész remek műsorát hallgattuk meg, melyet Mikes Kelemen halálának 250. évfordulója alkalmából készített. Szokásához híven ezúttal is mindenkit magával ragadott remek előadói stílusa.



Mikes Törökországból képzeletbeli nénjének írt 207 levele közül mondott vagy olvasott fel néhányat, s ezeket neves íróknak és költőknek a témához kapcsolódó műveiből vett részletekkel kötötte össze.
A műsor során mi is végigkövethettük a 17 évesen II. Rákóczi Ferenc fejedelem apródjává lett, majd a fejedelmet bujdosásába puszta szeretetből hűségesen elkísérő fiatalember élettörténetét attól fogva, hogy 27 évesen megérkezett a törökországi Gallipoliba, addig, amíg 68 évesen, a bujdosók közül már csak egyedüli élőként, az utolsó levelét Rodostóból megírta. A levelekből kirajzolódtak a bujdosók reményei, ahogy a szultán birodalmában figyelve az európai események alakulását, várták, mikor válik lehetővé visszatérésük Magyarországra, majd csalódásuk, amikor világossá vált számukra, hogy életük hátralévő részét már hazájuktól távol kell töltsék.
Mikes Kelemen 42 évet töltött Rodostóban, örök honvágy között. Egyik levelében ezt írta: "úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont." Utolsó, halála előtt 3 évvel írott levelének vége pedig így szól:
"Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilencedikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nem kelletett volna mondanom, mert az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvességünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jó halált és az üdvességet, és azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen."



Estünk további részében beszámolót hallhattunk arról, miként is teltek a napjaik baráti körünk küldöttségének Haukipudasban. Soltiné Radnics Magdolna, valamint Dr. Becz Miklós és unokája, Annuska képviselte baráti körünket testvérvárosunk baráti köre megalakulásának 25 éves jubileumi ünnepségén, amit november 20-án tartottak. A szeretetteli fogadtatásról és a megkapó hangulatú ünnepségről elnökünk tollából külön beszámoló várható honlapunkon. A finnekkel folytatott kinti beszélgetéseik során nemzeti ünnepükre, a Függetlenség Napjára való készülődésről is szó esett. Az ünnepléshez kapcsolódó szokásokról Dr. Becz Miklós egyik vendéglátójukat, Tytti Isohookana-Asunmaa asszonyt kérdezte, s amit tőle megtudott, velünk is megosztotta. Így történt, hogy idén baráti körünk Függetlenség Napi ünnepségén nem a történelmi tényekről, hanem a finnek ünneplési szokásairól hallottunk. Magunk elé képzeltük a finn ablakokban világító kék-fehér gyertyákat és az ünnepségeket, melyekre díszvendégként még ma is mindenütt meghívják az ország háborús veteránjait. Hiszem, hogy van mit tanulnunk északi barátainktól.

2011. november 04. Évfordulós rendezvényünk értékelése

Vetítéssel kísért baráti beszélgetés

Baráti körünk megalakulásának 20. évfordulójára szeptember 29. és október 03. között pár napot velünk töltöttek haukipudasi barátaink. Ennek a néhány napnak az eseményeit elevenítettük föl estünkön.
Soltiné Radnics Magdolna, baráti körünk titkára elmondta, hogy sok köszönő üzenet érkezett Haukipudasból, a finn csoport remekül érezte magát nálunk. Elnökünk, Dr. Becz Miklós egy-egy szál virággal és csokoládéval köszönte meg azoknak a fáradozását, akik tevékenyen részt vettek a vendégek körüli munkában.
Értékelő szavai azonban bizonyos kritikát is megfogalmaztak, különösen az ünnepi est ültetési rendjével kapcsolatosan: éppen az ünnepeltek, a baráti kör tagjai maradtak ki bizonyos fokig az ünnepi eseményekből azzal, hogy vacsoránál a színházterem előtti területre kerültek, így nem hallhatták a köszöntőket sem. Legközelebb jó lenne másképp teríteni, de a Városi Könyvtár épületének belső tere meglehetősen megszabja, miként lehet egy ekkora méretű társaságot elhelyezni.
Az est további részében vetítés következett : fotókat és Kiss Gábor barátunk videóját láthattuk, melyet a finn vendégeket kísérve készített. Jó volt visszaemlékezni a szép napokra.
Néhányan hamarosan újra találkoznak finn barátainkkal: november 20-án Haukipudasban ünnepel az ottani baráti kör, ők most lesznek 25 évesek! Baráti körünk nevében Dr. Becz Miklós elnök és Soltiné Radnics Magdolna titkár utazik majd hozzájuk, hogy elvigye köszöntésünket.

2011. október 01. FENNÁLLÁSUNK 20. ÉVFORDULÓJA

Baráti körünk 1991 őszén alakult, első civil szervezetként Szigetszentmiklóson. Azóta 20 év telt el és ezalatt sok szép élményben lehetett részünk együtt. Ezalatt barátságok szövődtek itthon és határokon átívelően. Ezt a barátságot bizonyította az a rendezvény, melyet 2011. október 01-én tartottunk, hogy finn barátainkkal együtt ünnepeljük meg fennállásunk 20. évfordulóját.
Testvérvárosunkból, Haukipudasból egy 40 fős küldöttség érkezett hozzánk szeptember 29-én, akik között régi jó ismerőseink, barátaink mellett új, eddig nálunk még nem járt, de a Péntek kórusban éneklő, Magyarország iránt érdeklődő kedves embereket is üdvözölhettünk.
A nagy létszámú küldöttség ellátására önerőből nem is lettünk volna képesek, de szerencsére segített a szigetszentmiklósi önkormányzat: 300.000,-Ft-tal járulva hozzá azok elszállásolásához és megvendégeléséhez, akiknek nem voltak korábbról olyan magyar barátaik, akik családjuknál, otthonukban vendégül láthatták volna őket. Ez a csoport felét (főként kórustagokat) jelentette, ők Síró Benőék panziójában laktak, de róluk is lelkes magyar csapat gondoskodott, baráti körünk több tagja, akik első nap vacsoráztatták, a többi napon pedig reggeliztették őket.
A vendégek számára színes programot állítottunk össze. Szeptember 30-án, pénteken buszkirándulás során előbb a Finn Köztársaság budapesti Nagykövetségére látogattak el,



majd a Duna-kanyar látnivalóival ismerkedtek. Gyönyörködtek abban a festői panorámában, ami a visegrádi fellegvárból látható,



Esztergomban pedig megcsodálták a Keresztény Múzeum páratlanul értékes műkincseit, majd a Bazilikát, ahol a kórus a hely szelleméhez illő kis koncertet is rögtönzött.



A napot remek hangulatú zenés, táncos sétahajózás zárta, finom vacsorával Budapesten, a Dunán.
Október 01-én, szombaton csak félnapos programra nyílt lehetőség, hiszen délután már az esti ünnepségre kellett készülődni. Aznap finn vendégeink Budapesttel ismerkedtek és a Nagyvásárcsarnokban vásárolgattak.
Az esti ünnepség azután minden várakozást felülmúlt. A szigetszentmiklósi Városi Könyvtár színházterme zsúfolásig megtelt.



Örömmel köszöntöttük körünkben Kövér Lászlót, a Parlament Szigetszentmiklóson élő elnökét és feleségét, Jari Vilént, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetét és magyar feleségét, Szabó Józsefet, Szigetszentmiklós polgármesterét és feleségét, Dr. Szíj Enikőt, a Magyar- Finn Társaság elnökét, Koppányi Miklóst, a Társaság kulturális alelnökét és Outi Karanko-Papot, a budapesti Kalevala Baráti Kör korábbi elnökét, valamint sok más régi barátunkat. Ünnepségünk hivatalos részében először baráti körünk elnöke, Dr. Becz Miklós beszélt az eltelt 20 évről magyarul is, finnül is elmondva beszédét, majd Szabó József polgármester úr adta át a város köszöntő oklevelét mind a magyar, mind a finn testvérvárosi baráti kör vezetőjének. Ezután Jari Vilén nagykövet úr kedves köszöntő szavai következtek. A Finnországot is megjárt Mézeskalács gyermektánccsoport színpompás műsora után Heikki Seppälä, finn testvérvárosunk, Haukipudas korábbi polgármestere emlékezett igen meleg szavakkal a 20 év közös munkájára, végül pedig Juhani Kemi, a Finn- Magyar Társaság haukipudasi szervezetének elnöke köszöntötte a jubiláló magyar baráti kört és adott át a finn-magyar barátságért sokat munkálkodó több szigetszentmiklósi baráti köri tagnak egy ezért járó elismerő jelvényt. A színháztermi ünnepséget a haukipudasi Péntek Kórus, majd a szigetszentmiklósi Sziget Színház művészeinek műsora zárta. Az est az aulában finom vacsorával és baráti beszélgetéssel folytatódott, aminek keretében pohárköszöntőjében Dr. Szíj Enikő is kedves szavakkal üdvözölte jubiláló baráti körünket.



De ezzel még nem értek véget a szép napok. Október 02-án, vasárnap délelőtt a finn kórus a szigetszentmiklósi új katolikus templomban adott koncertet,



délután pedig azért gyűlt össze ismét a finn és a magyar baráti kör, hogy azon a vacsorán vegyünk részt, amivel finn vendégeink leptek meg bennünket. Magukkal hozott alapanyagból maguk készítette északi finomságokkal kedveskedtek nekünk. Természetesen az éneklés sem maradt el: mind a finnek, mind a magyarok is elővették énektárukból a legjavát.Több magyar népdal finnül, finn dalok pedig magyarul is megszólaltak.



Jókedvűen telt el a búcsúest a Kardos István Iskola ebédlőjében. Igazán kedves ajándék volt az finn barátainktól!
De semmi sem tarthat örökké. A búcsú pillanata hétfőn, október 03-án jött el. Finn barátaink hazarepültek a messzi északra, de meghívtak bennünket Haukipudasba november 20-ára, mert ők pedig a 25. évfordulójukat ünneplik majd akkor. Tehát VISZONTLÁTÁSRA, azaz finnül NÄKEMIIN!

2011. június 18. JUHANNUS

Kicsit kalandos körülmények között készültünk az idei Juhannusra. Egy színházi rendezvény miatt egy héttel a valóságos szent Iván éj előtt, június 18-án kellett megrendeznünk, ezen a napon viszont lovas juniális is volt Szigetszentmiklóson, ami éppen tűzrakónk, Kerepesi Karcsi számára jelentett elfoglaltságot.
Juhannusunk utóbbi években megszokott helyszínét, a Buga iskola udvarát is átépítették: aszfaltozott futópályát és játszóteret alakítottak ki, ami éppen az eddigi tűzrakó helyünkre esett. Így máshol, a fák alatti ülőhelyektől távolabb kellett a máglyát megraknunk, ami így a program helyszíneit kissé eltávolította egymástól.
Az időjárás előrejelzés is esőt jósolt június 18-ra. Szerencsére azonban ez a mi Juhannus estünket elkerülte, sőt még a nap is ránk sütött kicsit, mielőtt nyugovóra tért volna. Csak akkor eredt el az eső, amikor már hazaértünk.
Szóval így indult...De remek este kerekedett belőle.
Először annak a műsornak a CD felvételét hallgattuk meg, amit Baráti Körünk közelgő 20 éves jubileuma alkalmából a Magyar Katolikus Rádió készített rólunk, és adott le "Életre-való" című családi magazinjában 2011. május 23-án.



Ezután szokásunkhoz híven kis verses blokkal folytattuk, benne, többek között nyári versekkel is. Költő barátunk, Halász Imre ezúttal is saját verseit mondta el, közülük álljon itt egy rövid, nyárhoz kapcsolódó verse:

VÁROSSZÉL

TIGÁZ után, a VÍZMŰ előtt
ma megállított a délelőtt,
mert két betonkocka között,
alig hajszálnyi résbe
a rég eltűnt búzatábla
pirosszoknyás árvalánya,
egy pipacs
visszaköltözött.

(2008.)

Farkas Ottó barátunk tréfás versén jót kacagtunk.



A "kulturális élvezetek"-et a "gasztronómiai élvezetek" követték: tűzgyújtás, majd a magunkkal vitt sütnivalók elkészítése.



Mint a képen is látszik, ebben kicsik, nagyok egyaránt részt vettek. Unokáink egyébként is vígan játszottak végig, boldogan vették hasznát az új hintáknak, mászókáknak és kötöttek egymással "játszótéri" barátságot. Reméljük, ezek, a fiatalokkal is kibővülő rendezvények segítenek majd fiatalítani is Baráti Körünket.

2011. május 21. Buszkirándulás a Mezőföldre

Gyönyörű verőfényes nap köszöntött ránk május 21-én. Éppen kiránduláshoz való idő! Buszunkon ugyan lettek volna még helyek - máskor többen szoktunk összejönni ilyenkor -, de aki eljött, nem csalódott. Varga Dénes barátunk most is remek programot állított össze a számunkra, ráadásul csupa olyan helyre vezetett, ami valahogy legtöbbünk útirányából kiesik, pedig érdemes a megnézésre.



Az 51-es úton indultunk el. Első úti célunk Apostag volt. Mivel az író, publicista Nagy Lajos Apostagon született, útban odafelé Halász Imre róla mondott el nekünk nagyon sok érdekeset. Apostagra érve meglepett, hogy minden felekezetnek van temploma a községben. Ez akkor válik érthetővé, ha tudjuk, hogy a ma 2100 lelket számláló település a 19. század közepén még 12 ezres lélekszámú volt. Az a zsinagóga is, amit most megnéztünk, akkor épült. A történelem vihara elűzte innen a zsidókat, a szépen felújított zsinagóga ma a kultúrát szolgálja: a település művelődési intézménye lett. Ezért is kapott Európa Nostra díjat.



Dunaföldváron keltünk át a Dunán, majd következő megállónk Simontornya volt. A Tolna megyei kisváros közepén álló vár meglepően jó állapotúnak tűnt kívülről. Később az idegenvezetőtől tudtuk meg, hogy éppen a legértékesebb, legrégibb része romos.



Ottlétünkkor nagy élet folyt a várudvaron: asztaloknál kisgyerekek rajzoltak buzgón valamit, majd mókás ügyességi versenyen ügyetlenkedtek nagy igyekezettel, és már készült számukra az ebéd is szabad tűzön, bográcsban.



Körbejárva a várat csak egy dolgot hiányoltunk: nem jelezték bútorok, hogy itt valaha élet folyt. Inkább kiállításokra használják a termeket. Így lehettünk első vendégei, még megnyitó előtt, Müllner János "Bús düledékeiden..." című, a Magyar Királyság várairól készült fotográfiáit bemutató kiállításának.
Továbbmenve Ozora felé vettük az útirányt. Már előre, még a buszon sok érdekeset megtudtunk Ozoráról Varga Gábortól. Beszélt a nevezetes 1848-as ozorai csatáról, a 48-as magyar honvédség első komoly győzelméről, és arról a firenzei születésű Philippo Scolariról, aki ide nősülve és felesége családi nevét felvéve, Ozorai Pipo néven Zsigmond király híres hadvezéreként és barátjaként építtette a 15. században azt a kétszintes négyszög alakú várat, amit aztán meg is néztünk. Ez a vár végre "élő" volt: berendezve, viaszfigurákkal mutatta a korabeli várbeli életet. Nagyon tetszett mindnyájunknak.



Mivel Illyés Gyula, aki egy közeli településen született, gyermekkorát Ozorán töltötte, ide kívánkozott, hogy legalább egy verssel rá is emlékezzünk. Ezt tette meg Kerepesi Károly, aki a buszon Illyés Gyula "Szekszárd felé" című versét olvasta fel.
Legközelebbi megállónk Dombóváron volt. Szerettük volna a szoborparkban megnézni az első felelős magyar kormány minisztereinek valamikor a Parlament előtt álló szobrát, mely 1959-ben az itt élők összefogásának köszönhetően Dombóváron talált menedéket, de sajnos nem sikerült a szoborparkot megtalálnunk. Így be kellett érnünk Bódi Imre Fekete István Múzeumának megnézésével, ahol az író használati tárgyait, kéziratait lehet megtekinteni. Nekem csalódást okozott a múzeumnak nevezett, melléképületben berendezett kiállítás zsúfoltságával, rendezetlenségével. Egyedül csak a Fekete István műveihez kapcsolódó gyerekrajzok ragadtak meg és Petrozsánné Györgyinek az íróra emlékező szavai, egyebekben a pár éve megnézett göllei emlékház messze szebb volt.
Utunk utolsó állomására, Zalára érve kiadós záporban volt részünk. De nem baj, mert megint valami érdekeset láttunk. Ebbõl a párszáz lelket számláló, kicsiny somogyi faluból indult ugyanis el pályáján másfél évszázada a falu birtokosának fia, Zichy Mihály, s lett a cárok festõje, orosz földön ünnepelt, s hazánkban is elismert művész. A kalandos életút során mindig ide jött megpihenni, abba a kúriába, ahol ma emlékmúzeuma működik. Azért jöttünk, hogy ezt megnézzük.





Kedves tárgyai, monumentális festményei, jól ismert könyvillusztrációi között járva emlékeztünk rá, amiben segített Török Zsuzsa is, aki még odaérkezésünk előtt "felkészített" bennünket Zichyből.
Hazafelé útban nem először érezhettük, hogy megint többek lettünk Varga Dénes és közreműködő barátaink jóvoltából. Köszönet érte!

2011. április 15. Nagy Lili előadása Egyiptomról

Egyiptom ókori neve "kemet" = "fekete föld". 2011. április 15-én a Magyar- Finn Baráti Kör lélekben ide látogatott. A kirándulás vezetője Nagy Lili harmadéves egyiptológia szakos bölcsész volt, a Baráti Kör tagja, aki tanulmányai során járt Egyiptomban.
Házigazdaként Dr. Becz Miklós, a kör elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy ma estére jeles vendéget vártunk. A haukipudasi Tytti Isohookana-Asunmaa érkezett Magyarországra, hogy átvegye a Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztje kitüntetést. Szeretett volna hozzánk is ellátogatni, de nem tud jönni, mert ma estére a Finn Nagykövetség programot szervezett számára. Azért kapta a magas kitüntetést, mert sokat tett a csángó kultúra védelméért. Kiemelt figyelmet tanúsított a kisebbségek, a kis népek és népcsoportok kultúrája iránt. 1999 júliusában felkereste a jelentősebb moldvai csángó településeket. A jogállamiság értékei felett őrködő Európa Tanács strasbourgi szervezete elfogadta Tytti jelentéstervezetét a csángó kultúra védelmében.
Ezután kezdődött a vetítettképes előadás.



A legkorábbi piramisokhoz látogattunk először, majd a Sínai-félsziget következett. Eljutottunk Kairóba, megcsodáltuk a Gízai piramisokat. Különös volt a régi temető, ahol ma kb. 2 millióan laknak - a régi sírokban! - így enyhítve a lakásgondokon. Jártunk a Királyok és Királynék völgyében, majd átszeltük a vörös és fekete sivatagot. Elmentünk Egyiptom nyugati részébe, aztán Alexandriába. Az idő gyorsan repült.



A vetítés után Lili válaszolt a kérdésekre. A legizgatóbb, hogyan épültek a piramisok? Feltevések vannak. Az biztos, hogy nem rabszolgák építették, hiszen Egyiptom nem volt rabszolgatartó! Földművesek, kézművesek dolgozhattak itt, amikor a Nílus áradása miatt a földeken nem lehetett dolgozni.
Az előadás nem volt mesélős, anekdotázó, hanem konkrét, rövid, tömör ismertetés a vetített képeken láthatókról, s már jött az újabb kép. Mi szívesen néztük volna tovább is, de az idő elszaladt.
Nagy Lili iskolás kora óta jár a kirándulásainkra, ott van a Juhannus ünnepségeken, s ha ideje engedi, részt vesz estjeinken. Reméljük, ő is folytatója lesz a kör hagyományainak.
Baráti beszélgetéssel, az otthonról hozott finomságok fogyasztásával folytatódott az est. Különösen finom volt a nagymama - Kerepesi Magdika süteménye, amit unokája, Lili tiszteletére és a mi örömünkre készített.

2011. március 18. Irodalmi est nemzeti ünnepünk alkalmából

Nemzeti ünnepünkhöz közeli estünk programja a 163 évvel ezelőtti eseményekhez kapcsolódott. Ezúttal azonban nem az ismert 48-as eseményekről beszélgettünk, hanem a forradalom és szabadságharc elfelejtett hőseiről, baráti körünk tagjai is olyan verseket hoztak és olvastak fel, melyek nem a mindennapok 1848-hoz kapcsolódó költeményei. A műsort Szabó Józsefné tagtársunk szerkesztette.
Dr. Szacsvay Zsuzsa családja egyik történelmet író tagjáról, Szacsvay Imréről, a szabadságharc elfelejtett vértanújáról beszélt. Szacsvay Imre Nagyvárad képviselője volt az első népképviseleti országgyűlésen, az országgyűlés jegyzője, a szabadságharc polgári vértanúinak legifjabbika, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar polgári és nemzeti célokért való küzdelemben. Kossuth egyik legbizalmasabb embereként tevékenyen részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében, az 1849. április 14-i debreceni trónfosztó országgyűlésen ő olvasta fel azt, és Kossuth Lajos mellett az ő neve szerepel a nyilatkozat aláírói között. A világosi fegyverletétel után elfogták és 1849. október 24-én Pesten kivégezték. Nagyváradi szobra talapzatán ez áll : "Egy tollvonás volt bűne".
Sándor László Dezső is egy néhai őséről, Sándor Lászlóról beszélt, akire és a hozzá hasonló hősökre évtizedeken át szintén nem volt szabad emlékezni a háború utáni Romániában. Sándor László a szabadságharc alatt a csíkszeredai Mikó-várban lévő térparancsnokságot vezető Tamás András alezredes helyettese volt őrnagyi rangban. Később a szabadságharc csíki vértanúi lettek: Tamás Andrást, a csíkszéki nemzetőrség parancsnokát és Sándor László kormánybiztost 1849. október 18-án akasztották fel Szamosújvárt, illetve Szamosfalván. Pedig csak fosztogató románokat fogtak el és kísértek a törvény elé.
Szabó Józsefné is arra a 200 székely honvédre emlékezett, akik a vesztes segesvári ütközet után a háromszéki medencét és a csíki medencét összekötő átjárónál, a Nyerges-tetőn a magyar szabadságharc ügyét védve, több ízben is visszaverték a sokezres orosz sereget, míg végül egy román pásztor a védők hátába nem vezette az oroszokat, akik így tudták csak a székelyeket legyőzni. Szabóné Gitta Kányádi Sándor "Nyergestető" című versét olvasta fel. Így ír benne a költő a csatáról : "végül csellel, árulással, délre körülvették őket, meg nem adta magát székely, mint a szálfák, kettétörtek".
Kiss Gábor is magyarságunkhoz kapcsolódó éneket hozott: előadásában az "Álmodó Tiszapart" című dalt hallgathattuk meg.
Hallottuk magyar költők verseit : többek között Petőfi Sándor "Magyar vagyok" című költeményét Makkosné Zsuzsi, Arany János "Él-e még az Isten?" című versét Dr. Veresegyházy Tamás, Reviczky Gyula "Petőfi él" című versét Molnár Zsolt, Sajó Sándor "Magyarnak lenni" című költeményét Török Zsuzsa tolmácsolásában. Hallottuk azonban más nemzetek költőinek a magyar szabadságharc kapcsán írt verseit is :
Eino Leino finn költő "A magyarokhoz" című költeményét Soltiné Radnics Magdolna, Heinrich Heine "1849. októberében" című versét pedig Kosztolányi Dezső fordításában Dr. Becz Miklós olvasta fel. A finn költő verse sokkal optimistább, mint a németé :

"Ki a vad Haynaut kiheverte,
S nem lett tatárrá, sem törökké-
Hiába ölik azt a népet,
Mert az él és győz mindörökké." -írta Eino Leino,
míg a német költő a magyar szabadságharc bukását siratta:

"Ha hallom ezt a szót : magyar,
Szűk lesz a német plundra rajtam,
Zug és dörög a zivatar
És trombiták harsognak harci zajban!

A lárma lelkemig rivall,
A régi, - régi hősi monda,
Vasból való vad harci dal -
A Nibelungok hullnak a porondra.

A hősi sor is ugyanaz,
Ódon regék oly ismerősök,
Uj név, de régi a panasz,
Mert ők a bajnok és a büszke hősök.

Ő nékik egy bus végzet int -
Zászlójuk a szélben dagad bár,
Bukik a hős, szokás szerint
És győz az állati erő a barbár."

De nem csupán a 48-as eseményekhez kapcsolódó irodalmi alkotásokat hallottunk. Későbbi idők vértanúja volt Esterházy János, akiről Varga Dénes beszélt. Sorsa tipikus magyar sors volt. Felvidéki magyar nemesként Trianon után birtokainak jórészét elvesztve is a Felvidéken maradt. A két világháború között, egyetlen magyar képviselőként a szlovák parlamentben, bátran fellépett a magyarság jogaiért. Ő volt az egyetlen képviselő a szlovák parlamentben, aki 1942-ben a zsidóság kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott. Így indokolta az álláspontját : "Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény, és mint katolikus, a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom." Esterházy János 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. A horogkeresztesek rövid időre internálták, a Gestapo körözte. Pozsony felszabadítása után pedig a szlovákok tartóztatták le és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték és elküldték Szibériába. Távollétében a szlovák bíróság halálra ítélte a fasizmussal való együttműködése miatt. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott. Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, míg 1957-ben a morvaországi Mírov börtönben meghalt. Máig sem sikerült elérni, hogy rehabilitálják. Csehországban és Szlovákiában hivatalosan továbbra is háborús bűnös.
Végül Halász Imre költő barátunk mondta el saját versét "Minden idők szónokainak" címmel. Ez is a magyar sorsról, de a háborúk óta eltelt időkről szólt. Mindannyian éreztük, mennyire igaz.
Tartalmas este volt.


Az est végén

2011. február 28. Miért olyan a dán nép és kultúrája, amilyen? Olach Zoltán dr. előadása

Bár estünkön a Finn Kultúra Napjáról is megemlékeztünk, ezúttal részleteiben nem a finn, hanem a dán kultúráról hallottunk remek előadást. Dr. Olach Zoltán tagtársunk, aki nagy Skandinávia-szakértő, két éve a finn kultúráról tartott előadásával kezdte meg azt a Skandináviáról szóló sorozatot, melynek ezúttal harmadik előadására került sor.

Bár Dánia nem a Skandináv-félszigeten helyezkedik el, kulturális és történelmi öröksége miatt mégis a skandináv országok közé sorolják, melyek közül a legkisebb és legdélebbi fekvésű. A dán nyelv annyira rokona a svédnek és norvégnek, hogy egymást kölcsönösen megértik. Történelmük évszázadokon át kapcsolódott egymással, sőt - mivel a finnek hosszan svéd uralom alatt éltek -, Finnországéval is.



Az előadásból, melyet vetítéssel illusztrált Zoltán barátunk, sok érdekeset megtudtunk.
Hallottunk különös nevű dán királyokról (például "Kékfogú" Haraldról, aki a keresztény hitre térítette a dánokat), a vikingekről (a 8.-tól a 10. századig a dánokat a svédekkel és a norvégokkal együtt nevezték így), akik Európa-szerte kereskedtek, fosztogattak és gyarmatosítottak, de még Amerika partjaira is elvetődtek. Hallottunk arról is, hogy Dánia is részt vett a világ újrafelosztásában, és mintegy 200 évig olyan távoli gyarmatai is voltak, mint Dán India, Dán Aranypart (Ghána) illetve Dán Nyugat-India (Amerikai Virgin-szigetek).
Megtudtuk, hogy a Dán Királyság a világ egyik legrégebbi monarchiája, s hogy Japánt leszámítva Dánia rendelkezik a leghosszabb mindmáig trónon lévő uralkodói listával. Közülük kettő volt nő, mindkettő Margit (az első a XIV. században uralkodott, a második a jelenlegi uralkodó).
A mai Dánia modern piacgazdaság, a világ egyik legversenyképesebb országa. Fizetési mérlege pozitív és nettó külső adóssága nulla. Kiterjedt jóléti rendszerével a skandináv jóléti modell egyik mintaállama, mely 2006-2008 között lakóinak elégedettségét tekintve a felmérések szerint "a világ legboldogabb helyének" számított. Kezdettől fogva tagja ugyan az Európai Uniónak, de a közös fizetőeszköz, az Euro bevezetését elutasították a dánok a 2000-es népszavazáson.
Kultúrájukat illetően hallottunk olyan világhírességekről, mint a dán irodalom világszerte ismert képviselője Hans Christian Andersen, vagy a közelmúlt híres írónője, Karen Blixen, s hogy a XIX. század híres egzisztencialista dán filozófusa, Søren Kierkegaard íróként is nagy népszerűségnek örvendett. És a további nevek is jól ismertek. Ki ne hallott volna Vitus Bering, felfedezőről, Tycho Brahe, csillagászról, Niels Bohr, Nobel-díjas fizikusról, Asta Nielsen, színésznőről, vagy a Lego megalkotójáról, Ole Kirk Christiansenről?
Még hosszan emlegethetném mindazt, amiről lebilincselő stílusában Olach Zoltán előadott. Azok voltak a szerencsések, akik hallhatták, és közben képzeletben elfalatozhattak egy jó dán smørrebrødot (gazdagon megrakott rozskenyér-szendvicset), és hozzá gondolatban ihattak a híres dán sörök valamelyikéből, a Carlsbergből vagy a Tuborgból.

2011. január 28. Éves beszámoló közgyűlés és megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról

Minden januárt éves beszámoló közgyűléssel kezd baráti körünk. Így volt ez idén is, és ugyanezen az estünkön - szintén szokásunkhoz híven - tisztelegtünk a Magyar Kultúra napja előtt is.
A beszámoló közgyűlésen a Baráti Kör 2010-es munkájáról elnökünk, Dr. Becz Miklós számolt be, a 2010-es év pénzügyi beszámolóját pedig a kör titkára, Soltiné Radnics Magdolna mondta el. A tagság mindkettőt elfogadta. Dr. Becz Miklós ezután ismertette a 2011-es munkatervet, amit szintén jóváhagytak a jelenlévők, végül pedig a 2011-es tagdíjról született döntés.
A Magyar Kultúra Napja előtt Soltiné Radnics Magdolna bevezető szavai után a 200 éve született Liszt Ferencre emlékezve tisztelegtünk. A műsort Dr. Szacsvay Zsuzsanna állította össze.


A soproni kékfrankos bankjegyen Liszt doborjáni szülőházának képe látható

Bevezetőül részletet hallgattunk meg a nagy zeneszerző Magyar fantázia című zeneművéből, közben pedig magyar tájakról vetített képeket Dr. Veresegyházy Tamás barátunk. Ezt Juhász Gyula: Liszt Ferenc emlékezete című verse követte, amit a költő Liszt születésének 100. évfordulója tiszteletére írt. A verset Soltiné Radnics Magdolna olvasta fel.



Liszt Ferencről Dr. Szacsvay Zsuzsanna tartott vetítéssel kísért előadást, közben pedig Vörösmarty Mihály: Óda Liszt Ferenchez című költeményét hallhattuk Török Zsuzsa tolmácsolásában. Az előadást rövid részlet zárta Liszt XV. Magyar rapszódiájából, a jól ismert Rákóczi induló.
A Baráti Kör nagyszerű hallgatóságnak bizonyult: láthatóan élvezték az előadást és a szép zenét. Most is igazolódott: nem kell drága pénzért hírességeket meghívni, egy-egy témáról mi magunk is tudunk színvonalas előadást tartani.


Koccintás az új évre


Páran már a tagdíjat is befizették

2011. január 23. Koncertlátogatás

Nagyszerű ötlettel állt elő még 2010 végén Török Zsuzsa barátunk: látogassanak el a Baráti Kör tagjai a MÜPÁ-ba. A Fesztivál Színház műsorán talált egy remek vasárnap délutáni koncertet, ami témájában összeköti a 2010-es Erkel-évet a 2011-es Liszt-évvel és a Magyar Kultúra Napja előtt is tiszteleg. Címe "Hymnus 1844" volt.

A zuglói Szent István Király Szimfonikus Zenekart és a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Vegyes karát: Záborszky Kálmán vezényelte. Előadásukban a műsor első részében Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya, majd ugyancsak Erkel Szózat című műve után nagyon érdekes és bizonyára igen ritkán hallható összeállítás következett: az 1844-es Hymnus-pályázat jeligés pályamunkái: először azok, melyek nem nyertek, majd végül Erkel Ferenc díjnyertes Hymnus-a. Különös élményt jelentett összehasonlítani a különböző Hymnus-feldolgozásokat, a mi fülünk számára megszokottat és a szokatlanokat. Azért számunkra is az Erkel-féle volt a győztes.
Erkel így emlékezett vissza erre a pályázatra: "Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz..."

A második részben magyar és nem magyar zeneszerzők magyar témájú zeneműveit hallhattuk: Liszt: II. Magyar rapszódia, Mosonyi: Ünnepi zene, Brahms: I. és VI. Magyar tánc, valamint J. Strauss: Éljen a magyar! című művét. Akik a művek sorrendjét összeállították, jól értették a dolgukat, nagyszerűen fokozták a hangulatot. A koncert a zenéhez nem értők számára is nagy élmény volt. A műsor vezetője pedig nagyon tapintatosan adott át minden információt a hallgatóságnak ahhoz, hogy az egyes zeneművek megértéséhez mindenre figyelni tudjanak.
Máskor is jó lenne hasonló koncertlátogatás!

2010. december 17. KISKARÁCSONY

Idei kiskarácsonyi összejövetelünk ismét pénteken, december 17-én volt, hogy az otthoni karácsonyi készülődést ne zavarjuk vele. Lassan azonban annyi a városban a karácsonyi rendezvény, hogy advent minden hétvégéjére, sőt a péntekekre is esik belőlük. Hozzá kell tehát szoknunk, hogy bármilyen gondosan próbáljuk is kiválasztani a mi kiskarácsonyunk időpontját, mindig lesznek, akiknek ugyanebben az időpontban máshol is jelen kell lenniük. Így történt ez most is, de még így is megtelt a baráti kör tagjaival és unokáival az emeleti kisterem.
Sajnálhatják, akik nem jutottak el hozzánk, mert egy varázslatos estről maradtak le. A háziasszony ezúttal Makkos Bencéné Zsuzsi volt, legfőbb segítője pedig Petruzsán Károlyné Györgyi. Megállapítottuk, hogy nagy ajándék minden újonnan csatlakozó tagunk, valamennyien új színt hoznak az estjeinkbe, az életünkbe. Ők sem régóta tagjai a baráti körnek, mégis olyanok, mintha már a kezdetek óta köztünk lennének. Remek, meleg hangulatú műsort varázsoltak kiskarácsonyra. Megnyerték versek felolvasására sokunkat, karácsonyi énekek, zeneszámok előadására pedig többünk unokáit.









Nagyszerű követni karácsonyról karácsonyra a felcseperedő gyerekek fejlődését mind bátorságban (miként a Gergely lányok esetén), mind előadói készség és hangszerbiztonság tekintetében (miként a Szentirmai lányok esetén). Az est műsorának csattanója pedig egy kedves meglepetés volt : nyári csángóföldi utunkról Zsuzsiék magukkal hozták az egyik pusztinai kislány, Valika énekét, amit ezúttal nem koboz, hanem citera kísérettel, az ő vezetésükkel tanult meg és énekelt végig a baráti kör.
"Mestereknek Mestere, Mestere, mondd meg, mi az egy!" Így kezdődik a hosszú ének és érkezik el végül a most idézett utolsó versszakhoz, amit már mindannyian együtt fújtunk:
"Mestereknek Mestere, Mestere, mondd meg, mi a tíz!
Tíz az Isten parancsa!
Kilenc főbűn,
Nyolc boldogság,
Hét a szentség,
Hat vödör bor Kánánban,
Öt az Egyház parancsa,
Négy az Evangélista,
Három a Pátriárka,
Kettő Mózes táblája,
Egy az Isten, a jó Isten, aki minket alkotott, alkotott, mindörökké Ámen!"

2010. november 26. A kórusmozgalom hatása a finn hazafias identitás kialakulására: Pap Kinga Marjatta előadása

Estünkön a finnek közeledő nemzeti ünnepéről, a Finn Függetlenség Napjáról emlékeztünk meg. Az est vendége és előadója a Kalevala Baráti Kör új elnöke, Pap Kinga Marjatta volt.
Elöljáróban elnökünk, Dr. Becz Miklós szólt azokról a nehéz időkről, amikor a mai értelemben vett finn állam megszületett. Az első világháború veresége és a februári és októberi forradalmak az Orosz Birodalom teljes összeomlásához vezettek. Az anyaország összeomlása a finn társadalmat válságba sodorta 1917-ben. Minthogy az egykori nagyhercegségben nem volt hivatalos rendőrség és katonaság, amely rendet tartott volna, 1917 márciusa után a bal- és a jobboldali erők elkezdték kiépíteni saját biztonsági csoportjaikat, ami két független fegyveres alakulat, a fehér és a vörös őrség kialakulásához, majd 1918 elején hónapokig tartó polgárháborúhoz vezetett. A vörösök a bolsevik Oroszország, míg a fehérek a Német Birodalom és svéd önkéntesek katonai támogatását élvezték Ez a polgárháború, melyet végül a fehérek nyertek meg, a mai napig a legellentmondásosabb és legtöbb érzelmi terhet hordozó eseménye maradt az újkori finn történelemnek. A konfliktusban kb. 37 000 ember halt meg, a zűrzavar pedig elpusztította az ország gazdaságát, megosztotta a politikai apparátust és magát a finn társadalmat is hosszú éveken át. A polgárháború által tönkretett ország magára találásában, a társadalom megosztottságának feloldásában komoly szerepet kapott a korábbi nemzeti ébredés folytatásaként kibontakozó kórusmozgalom.





Pap Kinga, a szót Miklóstól átvéve, kissé korábbról kezdve vezette végig a hallgatóságot a finn kóruskultúra történetén: a vallásos kórusművektől végigkövetve azt egészen a mai, számunkra néha különösnek tűnő kórusvetélkedőkig. Előadása során beszélt olyan zeneszerzőkről, akik elhagyták Finnországot, és beszélt olyanokról, akik külföldről érkezve finnebbek lettek a finneknél, mély nyomot hagyva az ország kóruskultúráján, mint például a német Páciusz, aki a finn himnusz zeneszerzőjeként örökre beírta nevét a finn kultúra történetébe.
Elmondta, hogy a kórusmozgalom a 19. században a németektől indult el, de a legnagyobb sikert a Baltikum népeinél aratta. Példaként az észt dalosünnepről is beszélt, erről az 1869 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal ötévente megrendezésre kerülő nagyszabású koncertről, mely az észt kultúra egyik legfontosabb eseménye. Ekkor összegyűlnek az ország kórusai, és az erre a célra kialakított dalostéren együtt énekelnek: egyszerre akár több ezren is. Különösen fontos volt az 1989-es dalosünnep: erről kapta nevét a "daloló forradalom", mely az észtek nemzeti függetlenségének 1991-es visszaszerzésében is komoly szerepet játszott. Azt mondta, hasonló, hazafias hatású dalosünnepek voltak Finnországban is.

Érdekes volt, hogy előadását Pap Kinga nem finn kórusok produkcióival illusztrálta, hanem olyanokkal, ahol az éneklésben, különböző kórusok tagjaként, ő maga is részt vett.

2010. október 29. Emlékezés Pázmány Péterre, Dr. Becz Miklós előadása

Október 4-én volt Pázmány Péter születésének 440. évfordulója. Baráti köri összejövetelünkön ezért most rá emlékeztünk.
Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés: miért éppen a nagy ellenreformátorra emlékeztünk most, a reformáció napjának előestéjén? Elnökünk, Dr. Becz Miklós előadása elején hangsúlyozta, hogy Pázmány Péternek nem a magyar katolikus egyház megújítását segítő egyházszervezői és egyházpolitikai tevékenységéről kíván beszélni, hanem a magyar irodalmi nyelvet megteremtő Pázmány Péterről.



Miután nagy vonalakban vázolta életútját, művein keresztül igyekezett bemutatni a magyar irodalmi barokk egyik legnagyobb képviselőjét. A reformátorokhoz hasonlóan ő is fontosnak tartotta, hogy az emberek anyanyelvükön olvashassanak egyházi témákról. Ezért fordította magyarra például Kempis Tamás Krisztus követéséről szóló négy könyvét. Írói munkásságát elsősorban gyakorlati célok irányították: "Nekünk nem hímes szók, hanem erős valóságok kellenek." A katolikus egyházi irodalomnak szinte minden műfajában fontosat alkotott. Művei a magyar nyelv végleges diadalát jelentik. Az egyházi prózában számos elvont fogalmat ő fejezett ki először magyarul. Még gyakran használt körmondatai is tiszták, áttekinthetőek és érzékletesek realisztikus képei és közmondásszerű megállapításai miatt. Sokszínű stílusa századokra követendő hagyományt teremtett, így vált írói munkássága az egész magyar irodalom számára gazdag örökséggé.



A baráti kör számos tagját kérte meg Miklós, hogy Pázmány Péter műveinek egy-egy részletét felolvasva illusztrálják mindazt, amit ő elmondott. Ezekből álljon itt példaként egy részlet Pázmány Péter Keresztyéni imádságos könyvéből:
A szeretetért (részlet)
"Adjad, Uram Isten, hogy nemcsak jóakaróimat, de teéretted, ellenségimet is szeressem, és a te szent Fiad példáját követvén, imádkozzam tiszta szűvel gonoszakaróimért. Végy ki, Uram, énbelőlem minden gyűlölséget, irigységet és felebarátom ellen való nehézséget, hogy a tekéletességnek kötele, az igaz szeretet lakozzék bennem: és miképpen te megbocsátod vétkeinket, úgy mi is igazán megbocsássunk ellenünk vétetteknek."

2010. október 9. HÍRES KOMÁROM BE VAN VÉVE! Buszkirándulás Komáromba

2010. október 9.-én a MAFIB lelkes csapata Varga Dénes és Solti Magdi vezetésével Komáromba látogatott.
Első utunk a Monostori erődbe vezetett. Az erődben tett séta még közelebb hozta hozzánk az 1848-49-es szabadságharcot, hiszen az emlékhelyeken még frissek voltak az október 6-án elhelyezett virágok.



Innen aztán iparkodni kellet, mert Révkomáromban / Komárnóban/ várt Szabó Lajos tanár úr - az ottani idegenvezetőnk. Hálásak lehetünk Szabóné Gittának, aki már kirándult a tanár úr vezetésével, és most nekünk is ajánlotta őt, aki most is szívvel-lélekkel mutatta be városát.
Délelőttre csak rövid sétára és a Szent István szobor előtti csoportképre jutott időnk. Várt a Klapka étterem finom juhtúrós sztrapacskával, némi borovicska és Aranyfácán sör társaságában.



Az igazán finom ebéd után a Városháza, majd a Klapka szobor megtekintését az Európa-udvarbeli séta követte. Számunkra minden új volt itt! Az EU államainak jellegzetes házai, előttük a magyar történelem nagyjainak szobraival! Bámulatos rend és tisztaság mindenütt!



Szép parkot alakítottak ki a volt Tiszti Kaszinó - ma Selye Egyetem - könyvtárának udvarán, sok-sok árvácskával. Istenem! Még sokat kellene tanulnunk... Az Angol-parkon átsétálva jutottunk el az Öregvárhoz, ami azonban szezon végén, szombaton sajnos már zárva van. Visszaballagtunk hát a buszunkhoz, de útba esett V. László szobra, akinek fejét soha nem érte a magyar korona!
Elindultunk hazafelé. De a meglepetés csak most jött! Varga Gábor elnavigálta a buszt Bicske közelében egy kukoricás közepébe - és láss csodát! Ott emelkedett egy, Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülők tiszteletére emelt márvány emlékmű. Bent a kukoricásban a jel, ahol földet ért repülőjük, amikor üres üzemanyagtartállyal, siklórepüléssel kénytelenek voltak leereszkedni, pedig Budapesten már várták őket az ünneplők.



Rekordidő alatt repülték át az óceánt. A világhíres magyarok tettét mégis agyonhallgatták!! Miért? Mert gépük szárnyain ez a felirat állt: Igazságot Magyarországnak! Így tiltakoztak 1931-ben a trianoni döntés ellen. Meghatódva álltuk körül az emlékhelyet és hálásan szorongattuk Varga Gábor kezét.
Ez jó mulatság! Férfimunka volt!

Finnekkel kirándultunk Erdélybe és a moldvai csángó magyarokhoz

A szigetszentmiklósi Magyar-Finn Baráti Kör jó kapcsolatot ápol testvérvárosunkban, a tőlünk 2400 km-re lévő Haukipudasban élő, Magyarország iránt érdeklődő finnekkel. Gyakran látogatnak csoportok vagy családok egymáshoz, de eddig ilyen nagy, közös útra, mint az idei, még nem került sor. 2010. július 28 - augusztus 03-ig Erdélyben és a moldvai csángó magyaroknál jártunk együtt.
A történet még tavaly kezdődött, amikor haukipudasi barátunk, Tytti Isohookana-Asunmaa asszony baráti körünk egyik tagjával, Dr. Szacsvay Zsuzsával a csíksomlyói búcsúban járt. Tytti asszony, akiről tudni kell, hogy 2001-ben az Európa Tanács felkérésére több ízben látogatott el a moldvai csángó magyarokhoz, hogy jelentést tegyen a csángó kisebbségi kultúra helyzetéről Romániában, tavalyi útjukon vetette fel az ötletet: szervezni kellene egy közös utazást Erdélybe és a csángó magyarokhoz Moldvába, melyen baráti körünk tagjai mellett finn testvérvárosunkból a téma iránt érdeklődők is részt vehetnének. A buszkirándulás szervezésére a Misszó Tours Utazási Irodát kértük meg.
Így indult útnak 11 finn barátunk Haukipudasból és Ouluból július 28-án hajnalban, hogy velünk, a budapesti repülőtéren őket váró 7 szigetszentmiklósi magyarral hét felejthetetlen napot töltsön el együtt. A csoport tagjai közül többen ismertük már egymást, de mire a román határhoz értünk, a többiek is összeismerkedtek. Utunk során mindenhol úgy intéztük, hogy szállásadóinkkal se legyen nyelvi problémája senkinek, ezért minden háznál magyarok és finnek is laktak, s így az egy helyen lakók még inkább összebarátkoztak.
Nagyon sok szép helyen jártunk, s az idő is kedvezett nekünk. A Király-hágónál még szemerkélő esőben csodáltuk a mélyen ülő felhőket a hegyek fölött, de Kalotaszentkirályra érve már halványan kisütött a nap. Attól fogva napsütés kísért csaknem végig az úton. Tartalmas programunkból csak néhány részletet említek meg.




Körösfőn gyönyörű festett kazettás mennyezetű, jellegzetes kalotaszegi templomot csodáltunk meg, Kolozsváron többek között azt a házat, ahol nagy királyunk, Mátyás született, Tordán a több évtizede nem üzemelő sóbánya hatalmas termeit, Marosvásárhelyen pedig a szecessziós Kultúrpalotát.



Szejkefürdőn a még a harmatos füvön ragyogtak a reggeli napsugarak, amikor a székely kapuk során Orbán Balázs síremlékéhez sétáltunk fel, Csíksomlyón azonban már magasan állt a nap, amikor a Kegytemplomhoz értünk. A finneket is megérintette a búcsújáró hely hangulata, amikor a Kis-és a Nagy Somlyó közötti nyereg hatalmas térségét nézve elképzelték, mennyi magyar találkozik ott össze évről évre, minden pünkösd alkalmával.



A csángó magyar települések közül a történelmileg legfiatalabb Pusztinát kerestük fel, ahová csak az 1764-es madéfalvi vérengzés után települtek ki a menekülő székelyek.



Ott tartózkodásunkat a Magyarországon is ismert odavalósi csángó népdalénekes, Nistor Ilona szervezte meg.
Éppen akkor tartották ott azt a népzenei tábort, melynek nézőként mi is részesei lehettünk. Első este gyimesi csángó zenekar húzta a talpalávalót, másnap a népzenei tábor záró műsorában moldvai csángó muzsikában gyönyörködhettünk. Moldvai táncház mindkét este volt, a bátrabbaknak többször is lehetőségük nyílt, hogy csatlakozzanak a táncolókhoz, amit többen meg is tettek.
Vendéglátóink mindenben igyekeztek kedvünkben járni. Még azt is bemutatták nekünk, hogyan öltöztetik a menyasszonyt hagyományos moldvai csángó esküvői viseletbe. Láthattuk azonban a való életet is: másnap, egy valóságos esküvőn, mivel a menyasszony román volt, a fiatal pár sajnos nem népviseletben állt az oltár elé, csak a meghívott vendégek viselték az ilyenkor szokásos színpompás viseletet.



Megtudtuk, hogy a moldvai csángók anyanyelv használati gondjai is csak részben oldódhattak meg: bár Tytti asszony jelentését követően az EU elvárásának megfelelően lehetővé vált a faluban a magyar nyelv hivatalos oktatása, a szentmise nyelve még mindig román, amit magunk is tapasztalhattunk. A mélyen hívő római katolikus moldvai csángók azonban nem hagynak fel a reménnyel, hogy egyszer eljön az idő, amikor végre ismét anyanyelvükön énekelhetik majd szép népénekeiket a templomi szertartásokon.
Moldvából hazafelé útban még rövid látogatást tettünk a csángók magyar nyelvű oktatásának egyik központi intézményében, a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Csángó Gimnáziumban, majd ismét Erdély látnivalói következtek: többek között Farkaslaka Tamási Áron síremlékével, a fazekasságáról híres Korond, ahol mindenki kedvére válogathatott ajándékot a szebbnél szebb mázas cserépedényekből, majd Szováta a Medve tóval, ahol fürödhetett, akinek a kedve úgy hozta.




Utolsó esténken, Kalotaszentkirályon még a település híres népzenei és néptánc táborának megnyitóján is részt vehettünk. Itt már csak egyetlen finn házaspár kísérelte meg, hogy beálljon táncot tanulni, a többiek látva, hogy a mezőségi és kalotaszegi táncok jóval bonyolultabbak a moldvai csángók táncainál, már nem mertek csatlakozni. De a táncház után még sokáig együtt éneklő fiatalok hangja a csillagos nagy ég alatt őket is hazáig kísérte.



Tytti asszony még buszkirándulásunk elején nagy feladatot adott velünk utazó elnökünknek, Dr. Becz Miklósnak. Magával hozta Lakatos Demeternek, a híres moldvai csángó költőnek egy archaikus magyar nyelven írt verseskötetét. Azt kérte, Miklós fordítson le finnre egyet ezek közül a versek közül. Nem volt kis feladat, hiszen a költő itt-ott még az Ómagyar Mária-siralom nyelvét használta verseiben. De nem olyan fából faragták Miklós barátunkat, hogy ne birkózzon meg a feladattal, s amíg hazafelé hozott bennünket a busz, búcsúzóul, egy nagyon szép verset olvasott fel nekünk, amit nagyapjára emlékezve írt a költő, aki így beszélt neki az elvesztett magyar hazáról:

MESSZE, OTT, HOL A NAP SZENTÜL LE

Megfog vala apóm sokszor kezemtül,
Mutassa vala, hol a nap leszentül.
Mangya vala: gyermek, látod ott nini,
Messze ott, hol nap lebújik most nini,
Ott vagyand egy nagy, szép ország, tudd meg te is,
Megjárd ott az világot, ha legyék rész (1).
Én elmenek mast, vén vagyak, nem ura.
Ne felejtsd el, én tanítlak csak jóra!
Det meghalt, akkor is mondta halálnál:
Mit mondtam éltemben ne felejtsd el!
Rítt, det mondta bácsu (2) nékem örökké,
Mintha most is látom, mint folynak könnyűi,
Mondta nekem, én nem tudtam mostanig,
Elég, hogy az ő tüze most belém ég.
Nem felejtem el soha sem apómat,
Kicsike det voltam nékem mit mondott:
Ott vagyand a mük országunk, tudd meg jól,
Ott, hol a nap minden este leszentül.

(1) ha lehet benne részed
(2) nagyapa

2010. június 19. JUHANNUS

Nagy izgalommal vártuk a szombat estét: vajon elmossa-e az eső a Buga iskola udvarára tervezett félévzáró Juhannus estünket vagy megengedi a Jóisten, hogy a szokott módon a szabadban ünnepelhessünk? Az elmúlt napok időjárása nem sok jóval kecsegtetett...De estére kiderült az ég, és nem hiába készült a hatalmas máglya, minden az eltervezettnek megfelelően sikerült!



Ezúttal Zachár Laci barátunk volt a "tűz csiholója", Vigh Piri pedig a műsor-felelős. Mindketten tudásuk javát adták.





Sokan szerepeltek a Baráti Kör tagjai közül, de Piri meglepetés-vendégeket is hozott: három fiatalembert, akik fúvós hangszereken játszottak nekünk ismert melódiákat.



Ezúttal is minden korosztály képviseltette magát, s míg mi idősebbek a szép műsort hallgattuk, unokáink egymásban barátokra lelve, hatalmas játszásba kezdtek. Amint azonban kissé lelohadt a tűz és alkalmasnak látszott arra, hogy elkezdődjék a sütés, az ínycsiklandó illatok őket is a tűz köré vonzották.



A finom sült szalonnához, kolbászhoz előkerült a jó bor is, a nóta is, ahogy szokott. Körbejártak a süteményes tálak, mindenki talált kedvére való finomságokat.
A sötétség még ott ért bennünket a hamvadó tűz mellett, a lomb közül ránk lenéző hold sarlója pedig megnyugodva láthatta, hogy Baráti Körünk ezúttal is szép estét töltött együtt.

2010. június 14. TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS

Bár Baráti Körünk jelenlegi vezetésének mandátuma csak 2010. szeptember 28-án járna le, januári közgyűlésünk mégis úgy döntött, hogy előbbre hozzuk a vezetőségválasztó közgyűlést. Az október elején tartandó önkormányzati választások miatt ugyanis tagjaink közül valószínűleg sokan lesznek elfoglaltak szeptemberben és a rendezvényeinknek helyet adó Városi Könyvtárban is telt ház várható szeptember minden napjára. Ezért esett a választásunk a mai napra.
Vezetőségválasztó közgyűlésünkön 25 tag jelent meg, ami kevesebb, mint a jelenlegi 61 fős létszám fele, ezért csak a második meghirdetett időpontban kezdhettük meg a gyűlést.
Elnökünk boldogan számolt be az elmúlt három év lendületes munkájáról. Megköszönte a város önkormányzatának a kapott anyagi támogatást, a Városi Könyvtárnak és igazgatójának Soltiné Radnics Magdolnának pedig azt, hogy helyet biztosított a rendezvényeink számára. Szomorúan említette azonban azt, hogy a finn testvérvárossal régebben virágzó, lendületes kapcsolat az utóbbi időben, mióta bürokratikussá vált, elhalványult, kiüresedett. A baráti körök tagjainak személyes, nem hivatalos kapcsolata azonban erős most is. Bár ritkábban és kevesebben látogatunk el egymáshoz, de például idén nyáron is lesz egy közös kirándulásunk finn barátainkkal Erdélybe és a moldvai csángókhoz. Köszönetet mondott a most leköszönő vezetőség minden tagjának a Baráti Kör érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért, a tagságnak pedig a szeretetteli támogatásért. Röviden beszámolt a Magyar-Finn Társaság májusi pécsi kongresszusáról is, majd a vezetőség nevében lemondott.
A közgyűlés ezután titkos szavazással ismét változatlan összetételű vezetőséget választott, és változatlanul az eddigi vezetőségnek szavazott bizalmat. Tehát elnök továbbra is Dr. Becz Miklós maradt, alelnökök Dr. Szacsvay Zsuzsanna és Török Zsuzsa, titkár Soltiné Radnics Magdolna, a felügyelő bizottság tagjai Kerepesi Károlyné, Szabó Józsefné és Varga Dénes maradtak, a pénztárosi teendőket pedig változatlanul Vigh Péterné láthatja el.
A közgyűlés döntött a Magyar-Finn Társaság Választmányába delegálandó két tag személyéről is: nyílt szavazással úgy határoztunk, hogy a választmányban továbbra is Dr. Becz Miklós és Török Zsuzsa képviselje Baráti Körünket.
Régi-új elnökünk, Dr. Becz Miklós megköszönte a tagság bizalmát. Reméli, hogy sikerül továbbra is a megszokott színvonalú, tartalmas programokat szerveznünk, olyanokat, amikre örömmel jön a tagság és a Baráti Kör nevéhez méltóan megmarad továbbra is BARÁTI KÖRNEK.

2010. május 29. Kirándulás a Börzsönybe

2010. május 29-én, szombaton kedvezett nekünk a Jóisten: adott egy napsütéses napot a sok esős között. Szükségünk is volt rá, hiszen erre a napra terveztük Baráti Körünk tavaszi kirándulását.
Reggel 7-kor csaknem 40 fővel indult útnak a busz a Sárgaház elől. Többen gyermeküket vagy unokáikat is magukkal hozták a kirándulásra, úgyhogy 5 évestől csaknem 80 éves korig minden korosztály képviseltette magát.
Első megállónk Vác határában volt, ott, ahol 1848-ban a magyar honvédek győztes csatát vívtak a császáriak ellen a Gombás patak hídja közelében. Hárman az unokák közül koszorút is elhelyeztek annál az emlékműnél, melyet az itt elesett magyar honvédek tiszteletére emeltek.



A csatatér közelében található, Mária tiszteletére felszentelt kegytemplomot és a hozzá vezető, Mária hét fájdalmát ábrázoló ún. Hétkápolnát is felkerestük. Valahol itt élt egykor az a Vác nevű remete, akiről a települést hajdan elnevezték.
Utunk ezután Verőcére vezetett, ahol a Gorka múzeumban a magyar kerámiaművészet világhírű mesterének, Gorka Gézának, lányának, Gorka Líviának és unokájának Focht Gézának kerámiáit csodálhattuk meg.
Innen Zebegénybe mentünk. Itt már várt minket a plébános úr, aki a település híres, Kós Károly által tervezett római katolikus templomát mutatta be nekünk, melynek freskóit a korábbi kirándulásunkon, Gödöllőn már megismert művésztelep alkotói festették. Ezt követően többek számára nehéz "túra" következett: felmásztunk a település fölé magasodó Kálvária-dombra, ahol az országzászló mellől gyönyörködtünk a Dunakanyarra nyíló festői panorámában, majd pedig itt, a nemzeti hősök emlékhelyénél emlékeztünk meg a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról.





Végül a neves festő, Szőnyi István egykori házában, emlékére berendezett múzeumot kerestük fel, hogy megcsodáljuk a hétköznapokat műveiben költészetté emelő festőművész gyönyörű képeit.
Utunk következő állomása Márianosztra volt, ahol az egykori pálos kolostor templomát néztük meg. Itt csodálatos élményben volt részünk: a szerzetes, miközben a templom történetét mondta el nekünk, egy mindenkit, kicsiket és nagyokat egyaránt magával ragadó prédikációvá formálta ezt az előadást. Azt hiszem, többünk számára marad emlékezetes ez a találkozás.
Már késő délután volt, mire utunk végső állomására, Nagybörzsönybe értünk. Ez a kis település valaha bányászvárosként szebb napokat látott. Ennek emlékét sok ősi műemlék épület őrzi, melyek közül a község határában lévő XIII. századi aprócska, erődített Szt. István templomot, majd a szintén ebben a korban, de a német bányászok által emelt, majd később kibővített ún. Bányásztemplomot tekintettük meg.
Már leáldozóban volt a nap, mire hazaértünk. Kellemes fáradtság kerített bennünket hatalmába a szép nap után, de sajnáltuk, hogy nincs gyakrabban kirándulás.

2010. április 23. Miért olyan a svéd nép és kultúrája, amilyen? Olach Zoltán dr. előadása

Estünkön Olach Zoltán tagtársunk ismét bizonyította, hogy egyrészt remek előadó, másrészt jó ismerője Skandináviának.



Mint egy évvel ezelőtt a finnekről tartott előadásakor, most is a svéd kultúrát formáló tényezőket vette sorra először: az ország földrajzi fekvését, természeti kincseit, történelmét, politikai környezetét, néprajzi adatait. Képekkel illusztrálta az ország természeti szépségeit: a végeláthatatlan erdők közötti sok-sok tavat és a tengerből a partvonalat kísérően kiemelkedő rengeteg apró - hol kopár, köves, hol erdővel borított - szigetet, rajtuk az elmaradhatatlan rőt vörös faházakkal.
Láthattunk képeket a fontosabb városokról és erődökről, a megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb szigeten épült fővárosról, Stockholmról gyönyörű épületeivel, az óváros szűk, szinte mediterrán jellegű utcácskáival és a tengerhez vezető belső tavának ragyogó tiszta vizével. Beszélt az ország véres történelméről, melyben időnként egész Európára is nagy hatással bíró meghatározó személyiségek tették naggyá az országot. Csodálattal szemléltük azokat az apró hajókat, melyek hihetetlen távolságokra juttatták el a világhódító vikingeket, de láttuk azt a későbbi hatalmas királyi zászlóshajót is, mely, bár nagy dolgokra lett volna hivatott, ki sem futhatott a nyílt tengerre, mert vízre bocsájtása után nyomban elsüllyedt.
Példákat említett abból, mit adott Svédország a világnak: felfedezéseket, találmányokat, művészetet. Hallhattunk nagy írókról, színészekről, filmrendezőkről, énekesekről, de a svéd építészetről és lakáskultúráról is. Láthattuk a mai kor építészeti remekei közül a szinte szimbolikus jelentőséggel bíró, a dániai Koppenhágát a svédországi Malmővel az Öresund szorosban összekötő, 2000-ben átadott új híd-csodát is, mely a maga csaknem 8 km-es hosszával a két part közötti távolságnak csak a felét teszi ki, mivel egy mesterséges szigetbe torkollik, onnan pedig a dán oldalig tartó, tenger alatti alagútban folytatódik.
Hosszú lenne mindenről beszámolni, amit láttunk és hallottunk. Csak példákat említettem mindabból a sok érdekességből, amivel ezúttal is elkápráztatott bennünket az előadó. Nem csalódtunk benne. Reméljük, folytatja majd a Skandináviát bemutató előadássorozatot.

2010. március 26. Áldozati edények az ugor együttéléstől a Kárpát-medencébe érésig

Szabó Antal tagtársunk ezen az esten olyan - egyáltalán nem közismert, de a magyarok eredetéhez kapcsolódó - témáról szólt, amivel még régi munkahelyén, a törökszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjeként került kapcsolatba. Előadásából jól látszott, hogy a kérdés azóta is különösen érdekli, foglalkoztatja, az irodalmat bújva komoly tárgyi tudásra tett szert a témában.
Az előadás az ugor együttélés korától a honfoglalásig tekintette át a sámánizmushoz kapcsolódó áldozati edények szerepét: a szogdok (a sztyeppe iráni nyelvű nomádjai) által készített, drága prémekért vásárolt keleti ezüstöktől a vándorlás folyamatában létrejött önálló magyar ötvösművészet néhány remekművéig. Sorjázta azokat a tényeket is, elsősorban a magyar nyelvet, amelyekkel elkerültük a sok más vándorló nomád népet pusztító veszélyeket.



Gégény-Monokdombi áldozati edény



Törökszentmiklósi aranyozott ezüstcsésze

Utóbbi megtalálásáról saját élményei alapján mesélt, hiszen azt Törökszentmiklós határában találták. Ez különösen érdekessé tette az előadást.

2010. február 22. Megemlékezés a Finn Kultúra Napjáról

"Aligha gondolhatta 175 évvel ezelőtt Elias Lönnrot, amikor 1835. február 28-án aláírta a Kalevala első kiadásához készített előszavát, hogy február 28. egyszer majd a Kalevala és a Finn Kultúra Napjaként Finnország egyik hivatalos "zászlós ünnepe" lesz." Ezekkel a szavakkal vezette be Dr. Szacsvay Zsuzsanna baráti körünk február 22-i ünnepi estjét.
A Városi Könyvtár galériájában tartott összejövetelünk tervezésekor nem kevesebbet tűztünk ki célul, mint bemutatni, milyen hatással volt a Kalevala a magyar zenére, képzőművészetre és irodalomra. A zenei részhez ihletett segítőkre találtunk a szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskola Női Karában, akik Regősné Nyírő Ildikó vezetésével és Axmann Péter zongorakíséretével nagyszerű zenei élményben részesítették a hallgatóságot.
Megemlékezésünket elnökünk, Dr. Becz Miklós kezdte Vikár Béla és a Kalevala című előadásával. A tavaly 150 éve született néprajzkutató remek Kalevala fordítása ma is alapműnek számít, és a Kalevala minden későbbi fordítója visszanyúl hozzá. Elnökünk idézett Voigt Vilmosnak az Akadémián tavaly tartott emlékülésen elmondott előadásából több gondolatot is: "ha a magyar zenére, képzőművészetre, irodalomra tett nagy és huzamos Kalevalahatásról beszélhetünk, ezt is leginkább Vikárnak köszönhetjük", mondta Voigt professzor.



Innen indult az estnek az a része, ami ezt a hatást igyekezett illusztrálni.
A Kalevala 44. énekének részletét előbb Becz doktor úr olvasta fel, majd Kodály Zoltánnak az idézett részlet által ihletett "Vejnemöjnen muzsikál" című kórusművét hallgattuk meg a Zeneiskola Női Karának remek előadásában.



A zenei élmény közben pedig Szász Endre híres illusztrációiban gyönyörködhettünk, melyeket a művész a Kalevala 1962-es kiadásához készített.
Ezután következtek unokáink, Méh Emese és Varga Eszter, akik Fazekas Anna "Öreg néne őzikéje" illetve Kormos István "Vackor" című verses meséjének egy-egy részletét mondták el. Kormos István és hatására Fazekas Anna is a Kalevalából vette a "magyar-Kalevala-metrumot", melyet ezekben a verseikben követtek.



Az estet József Attila és Nagy László néhány költeményével zártuk, melyek szintén a runo-verselés jegyeit hordozzák. Becz Éva József Attila "Öt szegény szól" című versét olvasta fel, majd Nagy László "Himnusz minden időben" című versét hallgattuk meg a költő saját előadásában, felvételről. Végül József Attila "A hetedik" című versét előbb Török Zsuzsa felolvasásában, majd a Sebő együttes egyik emlékezetes koncert-felvételéről élvezhettük. Remek este volt.

2010. január 29. Éves beszámoló közgyűlés és megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról

A korábbi események vetített diaképeit nézegethették a Baráti Kör éves beszámoló közgyűlésre gyülekező tagjai. Jó volt a szép emlékeket felidézni.
A szokásos beszámolót a 2009-es munkáról elnökünk, Dr. Becz Miklós tartotta. Úgy értékelte, hogy a múlt év is jól sikerült, programjaink hasznos és szép élményt nyújtottak. Ezután felvázolta az idei terveket. Szólt arról is, hogy a vezetőség három éves mandátuma szeptemberben lejár, ezért vezetőségválasztó közgyűlést kell tartanunk. Mivel szeptemberben várhatóan az önkormányzati választások miatt a Városi Könyvtár is és titkárunk is el lesz foglalva, javasolta, hozzuk előbbre a vezetőségválasztó közgyűlést májusra, amit a jelenlévők egyhangúlag el is fogadtak.



Ezt követően titkárunk, Soltiné Radnics Magdolna pénzügyi beszámolója hangzott el, amit a tagság egyhangúlag elfogadott. Döntöttünk arról is, hogy a tagdíj összegét idén nem változtatjuk meg.
Az est második felében a Magyar Kultúra Napjára emlékezve Varga Dénes tagtársunk kultúránknak a világ kultúrájára gyakorolt hatásáról beszélt.



Világhírű feltalálóink, matematikusaink, csillagászaink, kémikusaink, orvosaink voltak és vannak, nagy kár, hogy sokukról külföldön többet tudnak, mint hazánkban. Több estet kitöltene mindnyájukra emlékezni. Ezúttal szakterületenként három-négy hírességet említett csak részletesebben:
-a matematika területéről a két Bolyait, Kőnig Gyulát, Erdős Pált, Hajós Györgyöt és Fejér Lipótot (utóbbi a budapesti egyetemen olyan magas szintű matematikai iskolát teremtett, amelyben utóbb világhírűvé vált matematikusok nevelkedtek);
-a csillagászat területéről a Föld - Nap távolságot meghatározó Hell Miksát és a Nap megfigyelésével foglalkozó Fényi Gyulát;
-a technika területéről a feltalálók sorát: a telefon-hírmondót megteremtő Puskás Tivadart, a golyóstollat feltaláló Bíró László Józsefet, akit Argentínában használt nevén José Biroként ismert meg a világ, a híres Ford-T modell sok fontos alkatrészének tervezőjét és a gépkocsik futószalagon való gyártásának első megszervezőjét, Galamb Józsefet, valamint a karburátor feltalálóját, Csonka Jánost;
-a kémia területéről két Nobel-díjasunkat: Hevesy Györgyöt, aki a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazása terén elért eredményeiért, és Oláh Györgyöt, aki szénhidrogén kutatásaiért részesült a magas elismerésben;
-az orvostudomány területéről Semmelweis Ignácot, az anyák megmentőjét, Bárány Róbertet, aki az egyensúlyrendszer élettanának, Békésy Györgyöt, aki a hallás fizikai mechanizmusainak kutatásáért, és Szent-Györgyi Albertet, aki a C-vitamin izolálásáért kapott Nobel-díjat,
-végül pedig a híres szoftverfejlesztő Simonyi Károlyt, azaz Charles Simonyit, a kétszeres világűr-turistát.
Felsorolni is hosszú, pedig a világ tudását jelentősen előrevivő magyaroknak csak egy részéről szólt.
Oláh György 1995-ben egyik magyarországi látogatásakor azt mondta: "...igaz, hogy Magyarország szegény természeti kincsekben, de tele van tehetségekkel és a jövőt rájuk kell építeni." Így legyen!

2009. december 18. KISKARÁCSONY

Ismét családias hangulatú volt baráti körünk kiskarácsonyi együttléte. A hagyományoknak megfelelően eljöttek nagyszülők, szülők, unokák.



De most a hagyományokkal némileg szakítottunk is, ami sokak szerint jó ötletnek bizonyult. Történt ugyanis, hogy idén nem különült el a műsor az ajándékozástól, hanem azzal szervesen összefonódott. Aki az általa adott ajándék mellé a kör többi tagjának valami produkcióval is kedveskedni kívánt, az ezt a verset, prózát, éneket vagy zenét ajándéka átadásakor adhatta elő. Ez remekül sikerült! Volt komoly és volt bolondos produkció. Szentirmaiék Zita unokája például családja összes tagjának ajándék átadásakor egy-egy karácsonyi dallamot játszott el citerán, legalább 4-szer szerepelt, amit mindenki nagy élvezettel hallgatott.



Sokak szerint ennek a kiskarácsonyi estnek más volt a lelke is, mint az eddigieknek, és talán a legjobban sikerült mind közül.

2009. november 21. Autóbuszos kirándulás a Néprajzi Múzeumba

A Finn Függetlenség Napja alkalmából ezúttal nem emlékestet tartottunk, hanem megnéztük a Néprajzi Múzeumban a "(M)ilyenek a finnek?" című kiállítást.



Kedves tárlatvezetőt kaptunk, aki nagyszerűen kalauzolt a kiállítás látnivalói között.
Többen jártunk már Finnországban, ahol nagyon sok barátunk van, azt hihetnénk, ismerjük Finnországot és a finneket. Mégis sok újat tartogatott számunkra a remekül megrendezett kiállítás. Például nem tudtuk eddig, hogy finn találmány a téli háború során kitalált és használt Molotov-koktél és a Suomi KP-31 géppisztoly, melyet később a szovjet hadsereg tőlük vett át és fejlesztett tovább!



Azt sem tudtuk, hogy a világhírű Nokia gyár őse egy kis fűrészüzem volt a Nokia folyó mellett, majd - ügyesen igazodva a piac igényeihez- gumicsizmákat, később gépkocsikhoz való gumiabroncsokat gyártottak. Ahogy fejlődött a cég, bekapcsolódtak Finnország elektromos hálózatának építésébe, majd ezt követően az elektronika térhódításával kezdtek hozzá a mobiltelefon kifejlesztéséhez, ami igazi sikertörténet lett!



Múzeumi kirándulásunk a karácsony közeledtét is sugallta, mivel a Néprajzi Múzeumban ottlétünkkor már javában tartott az adventi vásár. Hát igen, Baráti Körünk is a Kiskarácsony megünneplésére találkozik majd legközelebb.

2009. október 30. Megemlékezés Radnóti Miklósról

Elmúlt a hosszú nyár, már nagyon vártuk a találkozást. Október utolsó péntekjén végre ismét összejött a Baráti Kör.



Ezúttal irodalmi kávéház-szerűen volt berendezve a terem, mert estünkön a 100 éve született és 65 éve mártírhalált halt nagy költőre, Radnóti Miklósra emlékeztünk. Örömmel kellett nyugtázzuk, hogy kevés lett a hely a kerek asztalok körül, pótszékeket is be kellett hozzunk, olyan sokan jöttek el a kör tagjai közül. Meglepetésként ért bennünket, hogy a Dunavidék Televízió stábja is jelen volt, és nemcsak az est túlnyomó részét vették föl, hanem interjút is készítettek elnökünkkel, Dr. Becz Miklóssal és a vezetőség egyik tagjával, Török Zsuzsával.



Radnóti Miklósról sok mindent megtudtunk Baráti Körünk tagjától, Dr. Szacsvay Zsuzsannától, aki az est moderátora volt, de minden hallgató egyet kellett értsen azzal, amit a nagy költő ma is élő özvegye mondott férjére emlékezve egyszer: "Ami fontos, minden benne van a verseiben".
A Baráti Kör sok tagja vállalt szerepet azoknak a verseknek felolvasásában, melyeket Szacsvay Zsuzsa úgy válogatott össze, hogy segítségükkel híven végig lehessen követni Radnóti Miklós életútját.



Akik ott voltunk, az est után lelkünkben valamennyien gazdagodva térhettünk haza.

2009. június 27. JUHANNUS

Nagy aggodalommal vártuk, mit hoz a "Medárd" Juhannusra. A napok óta ismétlődő eső ellenére szép számban gyűltünk össze június 27-én, szombaton a Buga iskola udvarán. Vendégek is érkeztek: a szigetszentmiklósi Német Kisebbségi Klub tagjai. Az időjárás szerencsére kedvezett, a nap is kisütött, mire a tüzet meggyújtottuk.



Kis műsorunkat Török Zsuzsa vezette. A baráti kör tagjai most is sok verset olvastak fel, főként a helyszínhez kötődő Halász-Becz Imre verseket, de hallottunk Reviczky Gyulától és más költőktől is szép költeményeket. Elnökünk Dr. Becz Miklós egy tréfás finn történetet fordított le magyarra és olvasott fel abból a könyvből, amit nemrég kapott a Szigetszentmiklóson járt Tytti Isohookana-Asunmaatól.



A műsor végeztével megható pillanatok tanúi lehettünk: elnökünk Kerepesi Károly barátunknak, aki évről évre a máglya szakértő megrakója, egy olyan emlékéremmel köszönte meg ezt a munkát, melyet a Mátyás király emlékév tiszteletére adtak ki.



Ahogy a tűz roskadni kezdett, a bátrabbak sorra ugrották át, ahogy az ilyenkor szokás.



Később pedig a parázsnál ki-ki szalonnát, kolbászt vagy almát sütögetett.



Kézről kézre jártak a borosüvegek, süteményes tálak. Végül, a hamvadó parázsnál a nótaszó vette át a főszerepet. Baráti körünk tagjai és a vendégek a csillagok fényénél együtt énekelve búcsúztatták a hosszú nyári nappalokat. Legközelebb szeptemberben találkozunk.

2009. június 2. Vendégünk volt Tytti Isohookana-Asunmaa

Május 26-tól június 3-ig Dr. Szacsvay Zsuzsanna vendégeként Szigetszentmiklósra látogatott testvérváro-sunkból Tytti Isohookana-Asunmaa, aki Európa Tanácsbeli tisztségéből adódóan pár éve nagyon sokat tett a moldvai csángók magyar nyelv használati jogainak visszaállítása érdekében. Most is azért jött, hogy Zsuzsával együtt részt vegyen a csíksomlyói pünkösdi búcsún, és ott csángókkal is találkozhasson. Pünkösd szombatján este a Duna Televízió Csikcsobotfalváról közvetített egyenes adása során interjút is készítettek vele.
Erdélyi útja végeztével június 2-án este Zsuzsáéknál találkozott Baráti Körünk vezetőségével. Jó volt hallani, ahogy az Erdélyből hazatért finn vendég a tőle megszokott szerénységgel és kedvességgel beszélt erdélyi élményeiről. Nagy benyomással volt rá, hogy erdélyi tartózkodása során mindenütt észlelhette, mennyire egy nyelvet beszélnek a magyarok, akárhonnan is érkeztek a csíksomlyói búcsúba. Boldogan látta, mennyire őrzik a mai napig is identitásukat a magyarok, akár Szlovénia, akár Felvidék, akár Erdély magyar-lakta területén éljenek is. Erdélyben több alkalommal is szólt erről, kérve a magyarokat, hogy unokáiknak is tanítsák meg a magyar identitástudatot és őrködjenek annak megőrzésén.

2009. május 20. Vacsora a testvérvárosi konferenciára érkezett vendégek tiszteletére

Jeles vendégeket vártunk a magyar és finn testvérvárosok 2009. május 18-20. között Egerben rendezett konferenciájára Haukipudasból. Jussi Kemi, a kinti baráti kör elnöke már régi ismerősünk, de szerettük volna megismerni az új polgármestert is. Sajnos sem a polgármester, sem a képviselőtestület elnöke nem érkezett meg a testvérvárosunkból. Pedig nagyon készültünk a találkozásra. Szerettünk volna nekik bemutatkozni, ezért egy kis műsorral és baráti körünk eddigi történetét felelevenítő fotók vetítésével is készültünk. A városi Ki Mit Tud-ban felfedezett népdalénekes kislány és a kis citerás fiú műsora azonban minket is szórakoztatott, a régi időkre emlékeztető fotókat pedig most is szívesen néztük. Jussi Kemi barátunkkal nagyon jó volt ismét együtt lenni és annak is örültünk, hogy Papp István, városunk alpolgármestere és Szabó Ágnes a Polgármesteri Hivatal külkapcsolati referense is megtisztelt bennünket azzal, hogy eljött a vacsorára.

2009.május 9. Kirándulás a Pilisbe az Árpád-ház nyomában

Minden nekünk kedvezett baráti körünk május 9-i kirándulásán: remek volt Varga Dénes barátunk túraterve, gyönyörű volt az idő és jó volt a csapat!
Bár túránk főként az Árpád-ház nyomainak felfedezését tűzte ki célul, nem mellékesen sok más szépet is láttunk a Pilisben.



Első megállónk Pomáz volt. Megcsodáltuk a görög-keleti ortodox templomot, szülőháza előtt beszéltünk a település híres szülöttéről, Vujicsics Tihamér zeneszerzőről, megemlékeztünk a Luppa-ház előtt a család világhírű rokonáról, Nikola Tesláról, majd a Klissza dombon a honalapítás emlékmű mellett Dénes barátunktól megtudtuk, hogy a domb, amin állunk valószínűleg az Árpád-házi királynék palotáját rejti, és nincs kizárva, hogy ez a régóta keresett igazi Ó-Buda.
Következő megállóhelyünk Dobogókő volt. Itt először az Eötvös József Turista-múzeumot néztük meg, ahol Dénes a turista báró Eötvös Józsefről mondott el nekünk sok érdekességet. Gyönyörködtünk a Duna-kanyar meseszép panorámájában, lementünk a siketek és gyengén hallók Mária kegyhelyéhez, a vállalkozó szelleműek pedig felmászhattak a föld egyik csakrájának tartott Dobogó-sziklára is.



Utunk innen Pilisszentlélekre vezetett, ahol előbb egy modern felfogásban kifestett, nagyon szép kis katolikus templomot, majd a pálos rend első monostorának a település határában fekvő romjait néztük meg. Itt hallhattunk boldog Özséb esztergomi kanonokról, aki a tatárjárás után a Pilisben szerteszét élő remeték számára kolostort épített itt és megalapította a Remete Szt. Pálról elnevezett magyar pálos rendet. A rend híres tagja volt többek között a reformkor költője, Virág Benedek is, akire Vörösmarty és Kosztolányi egy-egy versével is megemlékeztünk a romok mellett.



Programunkat Pilisszántón fejeztük be, ahol a római katolikus templomban a település korábbi polgármesterének magával ragadó előadását hallhattuk Pilisszántó és a környék messze nyúló múltjáról, a föld mélye által eddig rejtett meglepő történeti emlékekről és a kőbánya melletti Makovecz kápolna építésének történetéről. Megkerestük a temetőben boldog Özséb jelképes síremlékét, amit a baráti kör legifjabb tagjai által a kirándulás során készített koszorúval díszítettünk. Szép befejezésként felmentünk a Makovecz-kápolnához, végig az úgynevezett "Csillagösvényen", melyet történelmünk hét meghatározó alakjának, Nimródnak, Attilának, Árpádnak, Szent Istvánnak, Szent Lászlónak, boldog Özsébnek és Mátyás királynak faszobrai díszítenek. A Boldogasszony kápolna megtekintése végeztével a délutáni napfényben fürdő pilisi hegyek látványában gyönyörködve tértünk vissza a buszhoz.



A krónikás örül, hiszen a különböző helyszíneken a baráti kör minden korosztálya szót kapott és szerepet vállalt a látnivalókhoz kapcsolódó ismertetések felolvasásában. Köszönet nekik és a szervezőknek!

2009. április 24. ifj. Becz Miklós előadása egy finn és egy magyar meteoritról

Immár 200 éve annak, hogy Galilei elkezdte a csillagok tudományos megfigyelését. A Magyar-Finn Baráti Kör legutóbbi estjén a Csillagászat Évének egy csillagászati témájú előadással tisztelgett.



Előadónk Baráti Körünk régi tagja, ifj. Becz Miklós, aki általános iskolai földrajz tanár és lelkes amatőr csillagász, nem először tart nekünk csillagászati témájú előadást. Mindig szívesen hallgatjuk, mert mindig érdekes, amit mond, és mindig kiválóan dokumentálja előadását. Így történt ez most is, amikor egy finn és egy magyar meteoritról beszélt. Mondanivalóját a vetített anyagon kívül könyvekkel és meteor darabkák bemutatásával is illusztrálta.



Előadásában igyekezett hallgatóságát bevezetni a meteoritok keletkezésének titkaiba, szólt a kisbolygókról, melyekből ütközéseik során ezek a különböző összetételű meteoritok lepattannak. Ezután két vas-nikkel meteoritról beszélt bővebben. Egyiket azért nevezte finn meteoritnak, mert észak-Svédországnak a finn határhoz közeli olyan részén hullott le, ahol főként finnek laknak. Ez az ún. Muonionalusta meteorit hatalmas lehetett és többszázezer éve csapódott be a földbe. Darabokra tört. Első darabját 1906-ban teheneket legeltető finn gyerekek találták meg, de a mai napig is kerülnek elő darabjai a föld alól. Úgy számolják, hogy a közelmúltig már több ezer kg-ra tehető a meteorit előkerült darabjainak összsúlya. Múzeumokban és magánkézben egyaránt van belőle, gyűjtők meg is vásárolhatnak apró darabkákat. Előadónk birtokában is van egy darab, mely késpenge vékonyságú, ezért Becz Miklós kés-szerűen fa nyélbe foglalta. Mi is megnézhettük.


a kaposfüredi meteorit

A másik, a magyar meteorit jóval kisebb (csupán 2,2 kg), és jóval később csapódott a földbe Kaposfüred határában 1995. 05. 07-én hajnalban. Ez is vas-nikkel meteorit. A meteoritot Török Marcell plébános a háza közelében találta. Ma is az ő birtokában van, de a tudósok rendelkezésére is bocsájtott belőle egy darabot. Az ő általuk különleges technikával készített felvételek segítségével magyarázta el nekünk Becz Miklós barátunk a meteorit szerkezetét és élettörténetét. Külön kedves volt az előadásban, hogy saját fotóin azt is láttuk, ahogy kisfiával, Barnival fel is kereste a plébános atyát, és lehetőséget kaptak, hogy a kisfiú is tanulmányozhassa a meteorit szerkezetét salétromsavas kezelés segítségével. Érdekessége ez utóbbi meteorit becsapódásnak, hogy az atya jelnek tekintette, és régi tervét megvalósítva a becsapódás helye fölé fölépítette Szűz Mária efezusi házának másolatát, ami ma már kegyhellyé kezd válni.

2009. március 23. Zentai Gábor ismeretterjesztő előadása a gombákról

Előadónk ezúttal az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának vezető biológia tanára volt. Baráti Körünk tagjai ismerik őt, jól emlékeznek remek előadására, amit pár évvel ezelőtt a kaktuszokról tartott.
Most is vetítéssel kísérte előadását, remek képekkel illusztrálva mindazt, amit egy laikusnak illene tudni a gombákról. Illene, mondom, mert az élet minduntalan tragédiákkal bizonyítja, hogy nem tudunk róluk eleget.
Zentai Gábor, aki többek között gombaszakértő is, figyelmeztetett: nagy árat fizethetünk, ha túlzott önbizalommal önmagunk döntünk a gomba leszedése után arról, vajon ehető-e, amit szedtünk. Fotókkal illusztrálta, milyen nagy a hasonlóság némelyik ehető és mérges gomba között. Még ő is kétszer át szokott nézni minden kosár gombát, amit hozzá bevizsgálni hoznak.
Előadását nagyon élveztük. Anekdotákkal, személyes élményeivel fűszerezte, amit mondott, és azt is elmesélte, melyik ehető gombából milyen étel a legfinomabb. Az est végén már szinte szánkban éreztük az említett gombaételek ízét. Kár, hogy a programba főzés már nem tartozott...

2009. február 11. Dr. Sándor László Dezső előadása a magyar nyelvemlékekről

Ezen az estünkön a magyar nyelvemlékekről tartott felolvasóestet Dr. Sándor László Dezső tagtársunk. Barátunk, aki nyugdíjas orvosként települt át Magyarországra, odahaza Erdélyben már tartott hasonló előadásokat "az emlékezet felfrissítésére", mint a mostanit is nevezte.
Beszélt az őshazáról, a finnek és a magyarok több ezer év előtti szétválásáról, találkozásainkról más népekkel vándorlásunk során. Példákkal illusztrálta, milyen fogalmakra mikor vettünk át szavakat a különböző népektől, míg el nem érkeztünk a Kárpát-medencébe.
Mivel az írásbeliség a népvándorlás korában még hiányzott, s az írástudók később is sokáig a hivatalos irodalmi nyelven, azaz latinul írtak, viszonylag későn bukkantak fel magyar nyelvű szórványemlékek, azok is eleinte csupán latin nyelvű szövegekbe ágyazottan.
A legkorábbi magyar nyelvemlék a tihanyi apátság alapítólevelében felfedezett magyar mondattöredék 1055-ből: a híres "feheruuaru rea meneh hodu utu rea" szavak. A dokumentum többi részét latinul írták. A legrégebbi teljes szöveg magyar nyelven a Halotti beszéd és könyörgés (1192 és 1195 között), amely egy temetésen elhangzott latin nyelvű prédikáció fordítása volt, vendégszövegként egy latin nyelvű egyházi könyvben, az úgynevezett Pray Kódexben. A legkorábbi magyar vers a 13. századi Ómagyar Mária-siralom, ezt is valószínűleg latinból fordította, és a latin nyelvű, úgynevezett Leuveni Kódexbe másolta be egy szerzetes.



Ezek a legrégebbi nyelvemlékek nehezen olvashatók a mai magyarok számára, mert a latin ábécé nem volt alkalmas a magyar szöveg hű visszaadására. Estünkön az előadó Török Zsuzsa barátunkat kérte meg, hogy számunkra is érthető átiratban olvassa fel azokat.
Dr. Sándor László Dezső és Török Zsuzsa segítségével nagyon élvezetes módon eleveníthettük fel mindazt, amit valaha tanultunk első nyelvemlékeinkről.

2009. február 27. Miért olyan a finn nép és kultúrája, amilyen? Olach Zoltán dr. előadása

Estünkön a Finn Kultúra Napja előtt tisztelegtünk, hiszen február 28-át a finnek "Kalevala Nap"-ként évről évre megünneplik, emlékezve arra, hogy a finnek nemzeti eposzának a Kalevalának első kiadását ahhoz írt előszavában Elias Lönnrot 1835. február 28-tól keltezte.
Baráti körünkhöz nemrég csatlakozott tagtársunk Dr. Olach Zoltán fenti címmel tartott előadását is erre emlékezve kezdte. Az előadó, aki neves közgazdász, az MTA Marketing Szakbizottságának tagja, több alkalommal is dolgozott Finnországban, ahol magas állami kitüntetést is kapott.
Előadásában a finn kultúrát formáló tényezőket (néprajzi adatok, földrajzi fekvés, politikai környezet, történelem) vette számba, és ezek hatását elemezte a finn kultúra egyes elemeire. Például azt, miként hatott a finn kultúrára a svéd és orosz hatás, milyen fontos volt a nép nyelvi identitásának megtalálásában a reformátor Mikael Agricola munkássága, miért ünneplik a Finn Kultúra Napjaként a finnek a Kalevala első kiadásának napját, miként jelenik meg a kultúra különböző elemeiben többek között az erdők, tavak, a hosszú téli hónapok, a vörös és sárga színárnyalataiban pompázó rövid ősz világa, stb. Mindezt a kultúra egyes ágait művelő jeles finn művészek műveit példaként említve, igen szemléletesen mondta el.
Jelen volt az esten a Dunavidék Televízió forgató stábja is, reméljük, segítségükkel a város nagyközönsége is részesévé válhat majd ennek a tartalmas előadásnak.
Akit érdekel, kattintson rá a DV TV honlapjára (címük a linkek között megtalálható), ahol a 2009. március 05-i adásban megnézheti a felvételt.

2009. január 30. Éves beszámoló közgyűlés. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról

Közgyűlési beszámoló a Magyar-Finn Baráti Kör 2008. évi működéséről
2009. január 30.
Összeállította dr. Becz Miklós

"Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm estünk minden résztvevőjét.
Örömmel mondhatom, hogy nem egy hivatalból kötelező, unalmas közgyűlésnek nézünk elébe. Az általános és pénzügyi beszámoló után megemlékezünk a magyar kultúra napjáról. A vezetőség határozata alapján és Soltiné Radnics Magdolna szervezőképessége jóvoltából itt van a körünkben Szabó András művész úr, aki tavaly nagysikerű Balassi estet tartott és felkérésünkre most újra megörvendeztet bennünket a fellépésével. Mindnyájunk nevében tisztelettel üdvözlöm a művész urat.



Most rátérek a működési beszámolóra. Úgy gondolom, hogy 2008-ban is meg tudtuk tartani a Kör működését azon az igényes szellemi nívón, ami az előző éveinket jellemezte. Remélem, hogy a megvalósult programok áttekintése után tisztelt barátaim is így fogják érezni.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a munkaterv összeállítása és megvalósítása a vezetőség közös munkájának az eredménye. A vezetőségi ülések mindig több óráig tartanak, pedig oda már átgondolt ötletekkel megyünk. Az ülésekről dr. Szacsvay Zsuzsanna készít feljegyzéseket. Ezek az emlékeztetők adnak szilárd talajt a lábunk alá.

A Baráti Kör életében igen kedvező fejlemény, hogy van internetes honlapunk, amely példásan működik. E helyről is köszönetet mondok dr, Szacsvay Zsuzsannának és dr. Veresegyházy Tamásnak, akik létrehozták és működtetik a honlapot.

A Baráti Kör sikeresen pályázott önkormányzati támogatásra. A pályázatok elkészítésében a döntő elem Soltiné Radnics Magdolna hozzáérő munkája volt, amit ez alkalommal is köszönök. Az elnyert támogatásért hálásak vagyunk az önkormányzatnak.
Működésünk intézményi háttere továbbra is a Városi Könyvtár és Művelődési Központ. Ezt is köszönettel kell említenem.

Bár a Baráti Kör sikeresen működik és a vezetőség érzi a tagság szerető támogatását, időnként mi is szembesülünk a társadalomban általában tapasztalható visszahúzódással és érdektelenséggel. Ezért is öröm, hogy évente biztosan van 3 olyan rendezvényünk, amely vonzza a fiatalabb nemzedékeket is. Ezek közé tartozik a kirándulás, a nyári napforduló ünnepe és a kiskarácsony. Emellett a nemzeti ünnepeinken a koszorúzásba is többször bevonjuk a gyerekeket.

Lássuk ezek után, hogyan is működött a Baráti Kör 2008-ban!

Január 14-én Halász Becz Imre költő barátunk emlékezett Sinka István költőre.

Január 28-án közgyűlést tartottunk általános és pénzügyi beszámolóval és utána emlékeztünk meg a magyar kultúra napjáról.

Február 11-én Csermákné Moklovszky Márta számolt be arról, hogy a Máltai Szeretetszolgálat iskolát épített Kárpátalján.

Február 29-én dr. Csepregi Márta az ELTE Finnugor Tanszékének a docense tartott előadást Mikael Agricoláról, aki elsőként fordította finnre az újszövetséget és ezzel megteremtette a finn irodalmi nyelv alapjait.

A mozgalmas februárhoz tartozik még, hogy jelentős elismerésben részesültem, Rácz István- díjat kaptam. Ezt a díjat minden évben egy magyar és egy finn személy kaphatja. Ezzel ismerik el a testvérnép kultúrája terjesztésében kifejtett tevékenységet. Úgy érzem, hogy a kuratórium a szigetszentmiklósi Magyar - Finn Baráti Kör erőfeszítéseit akarta ily módon elismerni.

Március 17. Szabó Antal adott élvezetes ismertetőt Törökszentmiklósról Egy másik Szentmiklós címmel.

Április 07. Földesi Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának a vezetője Vitéz János és Mátyás király kapcsolatáról adott elő a reneszánsz év alkalmából.

Április 25. Küllős Imola, a néprajztudományok doktora volt a vendégünk és a 100 éve született Rácz Istvánról mondta el a visszaemlékezéseit.

Május 17. Busz kirándulás volt a Gönc- Vizsoly- Boldogkő- Monok- Szerencs útvonalon. Az igen jól kigondolt kirándulás és az ahhoz fűzött ismertető Varga Dénes Barátunk érdeme. Felejthetetlen pillanatokat éltünk át a gönci biblia múzeumban és a vizsolyi templomban. Monokon a Kör fiataljai megkoszorúzták a Kossuth emlékházat.

Június 21. A Szent Iván napi vigadalmat a volt Bugaféle öreg iskola udvarán tartottuk. Vendégünk volt a budapesti Kalevala Baráti Kör. Mind a két kör tagsága műsorral készült.
Igen szép tábortűz mellett, jó hangulatban voltunk együtt késő estig.

Szeptember 24. Papp János színművész lappföldi élménybeszámolót tartott, amit zenével és versmondással fűszerezett.

Október 20. Koppányi Miklós, a Kalevala Baráti Kör elnökhelyettese Sibelius művészotthonáról, Ainoláról beszélt és képekkel és zenével élénkítette az ismertetőjét.

November 21-én mivel már a finn függetlenségi nap közelében voltunk, Soltiné Radnics Magdolna áttekintést adott a finn történelem legutóbbi évszázadáról.
Ezután a 100 éve született Mika Waltarira emlékeztünk. Az előadás, amelyet én tartottam, szerette volna a híres írót emberként is bemutatni rávilágítani a hazához és a valláshoz való viszonyára.

December 19. Ekkor volt a kiskarácsony estünk. A műsort Varga Dénes gondolta ki és szereplőket is ő szerzett hozzá.
Az est keretében Török Zsuzsa megemlékezett Neumann Jánosról, a számítógép feltalálójáról. Ekkor mód nyílott dr.Szacsvay Zsuzsanna köszöntésére, aki a mi honlapunkat alkotta meg.

A beszámoló végén szívből köszönöm a tagság szeretetét és támogatását és a vezetőség áldozatos munkáját. Így, összefogva kaphatunk szép élményeket a magyar és finn kultúra egyes területeiről és ápolhattuk az egymás iránti barátságunkat is.

A 2009. év első fél évi munkaterve

A tervezet még több helyen képlékeny állapotban van. A dátumok biztosnak tűnnek. A téma és az előadó személye itt-ott változhat.

Január 30. közgyűlés általános és pénzügyi beszámolóval. Balassi Bálint est a magyar kultúra napjára emlékezve. Meghívott művész Szabó András.

Február 11. dr. Sándor László előadása a magyar nyelvemlékekről

Február 27. megemlékezés a finn kultúra napjáról. Téma lehet a finn iskolai oktatás mostani eredményessége meghívott finn előadóval.
Egy másik lehetőség Olach Zoltán előadása Miért olyan a finn kultúra, mint amilyen? címmel

Március 23. Zentai Gábor biológia tanár ismeretterjesztő előadása a gombákról

Április 24. Radnóti est a költő születésének 100. évfordulója tiszteletére.
Egy alternatív lehetőség csillagászati témájú előadás a csillagászati év alkalmából.

Május 16. Kirándulás a Pilisbe az Árpád-ház nyomában.

Május 18. a Művészetek Palotájában magyar- finn zenei est lesz Királyi hangszerek, mennyei muzsikák címmel. Érdeklődés esetén a jegyeket előre kellene biztosítani.

Május 22. finn vendégek fogadása vacsorával és műsoros esttel. Feltehetőleg finn küldöttség érkezik az egri testvérvárosi konferenciára Haukipudasból és ha így lesz, hozzánk is biztosan eljönnek.

Június 21. Juhannusz a Buga- iskola udvarán.

Egészen frissen kaptam értesítést egy további lehetőségről. Ghéczy László zenészt meghívhatnánk előadásra a finn zene történetéről vagy hegedű fellépésre. Ő már ismertté tette magát mindkét vonatkozásban.

Ezzel az általános beszámoló végére értem. Megköszönöm a figyelmüket és átadom a szót Soltiné Radnics Magdolnának, aki a pénzügyi beszámolót tartja."

Soltiné Radnics Magdolna pénzügyi beszámolója igazolta, hogy ismét jól gazdálkodtunk a tagdíjakból és az önkormányzattól pályázatokon kapott pénzekkel. A közgyűlés elfogadta a beszámolókat és döntött a 2009. évi tagdíj mértékéről is. A kapcsolattartás könnyebbé, gyorsabbá tétele érdekében úgy döntöttünk továbbá, hogy elkészítjük tagjaink E-mail cím listáját. Ennek gondozója Dr. Szacsvay Zsuzsanna lesz. Az ő szacsvay5@invitel.hu címére várjuk a tagok E-mail címeit.



Szokásunkhoz híven ezen az esten emlékeztünk meg a Magyar Kultúra Napjáról is. Meghívott vendégünk, Szabó András előadóművész most is magával ragadó, sodró lendületű előadással kápráztatta el hallgatóságát. Arról a Balassi Bálintról beszélt, aki - bár alig 40 évet élt, - a magyar nyelvű reneszánsz szerelmi líra megteremtője és az első európai rangú költő lett a magyar irodalomban. Szabó András több Balassi vers és próza nagyszerű előadásával fűszerezte mondandóját, méltán aratva nagy tapsot. Reméljük, máskor is módunk lesz őt vendégül látni.

2008. december 19. KISKARÁCSONY

Karácsonyváró estre Finnországban is összejönnek a közösségek az advent idején, nálunk is hagyomány ez. Idén is megtelt a Városi Könyvtár galériája december 19-én Baráti Körünk tagjaival, no meg sok vendéggel.



A karácsonyfa fényénél szép műsorban gyönyörködhettünk. Eljöttek hozzánk Turner Gyöngyi vezetésével a szigetszentmiklósi római katolikus kis-hittanosok, akik betlehemes játékkal kedveskedtek nekünk. Baráti Körünk tagjai közül ilyenkor sokan unokáikat is elhozzák, hiszen a karácsonyi fények a kisgyerekek arcán tükröződnek a legszebben. Ők is szerepeltek versekkel, karácsonyi történetekkel, citera és zongora muzsikával, ki bátrabban, ki elfogódottabban, de mindannyian nagy örömmel és igyekezettel.





A műsor végeztével Török Zsuzsa a Baráti Kör nevében megköszönte azt a munkát, amit Dr. Szacsvay Zsuzsanna végzett az eltelt esztendőben a kör honlapjának beindításával és gondozásával kapcsolatban, Dr. Becz Miklós pedig egy emlékérmet adott át neki, amit Neumann Jánosnak a számítógép "atyjának" születése 100. évfordulója alkalmából bocsájtottak ki.




Végül megajándékoztuk egymást: gyerekek a gyerekeket, felnőttek a felnőtteket. Mindenki adott és mindenki kapott ajándékot, ahogy szoktuk.
Finom mákos és diós kalácsot, beiglit majszolva, jófajta forralt bort iszogatva, hangulatos beszélgetéssel zárult a szép este.

Befejezésül álljon itt egy egy versidézet Angelus Silesiustól:

"Ezerszer megszülethet Krisztus Betlehemben,
de ha tebenned nem, örökre elvesztél."

2008. november 21. Est Mika Waltari születésének 100. évfordulója alkalmából

Estünk első részében a Finn Függetlenség Napjáról Soltiné Radnics Magdolna emlékezett meg. Beszélt arról az útról, amit a finnek megtettek a mai napig, amikor sok tekintetben például szolgálhatnak a többi európai nép, így Magyarország számára is.
Az est második részében Dr. Becz Miklós emlékezett a 100 éve született nagy finn íróra, Mika Waltarira. Képet kaphattunk az író életéről, írásai hátteréről és mozgatórugóiról, valamint viszonyáról a hithez és a hazához. Mindezt vetítéssel és sok Waltari idézettel fűszerezte, melyeket baráti körünk tagjai olvastak fel.
Igazán érdekes volt hallani elnökünk előadását. Magunk elé képzelhettük Mika Waltarit ötéves kisfiúként, amint minden igyekezetével örömet akar szerezni édesapjának, de jó híreit már csak apja halálos ágyához viheti el. Belegondolhattunk a félszeg, lányoknak nem tetsző, de szeretetre vágyó fiatalember gondjaiba. Láthattuk, hogy anyagi nehézségekkel teli kezdő évei után miként robbant be a finn irodalomba mindössze 20 évesen Franciaországban írt első regényével "A nagy illúzió"-val, s hogyan lett közel 100 kötetnyi munkájával talán a legtermékenyebb finn író, majd hogyan "égett ki" egyik napról a másikra, s hogyan küzdött élete utolsó tíz évében azzal, hogy többé már képtelen írni.
Ő írta a következő, az esten is elhangzott szavakat: "Írónak születtem és azzá fejlődtem. Semmi más nem ad értelmet az életemnek. Ha elfogynak a szavak, vége lesz az életemnek."

2008. október 20. Ainola: Koppányi Miklós előadása Jean Sibeliusról

Megint szép élményben lehetett része annak, aki ott volt a Magyar-Finn Baráti kör 2008. október 20-i összejövetelén. Az esten Koppányi Miklós, a budapesti Kalevala Baráti Kör elnökhelyettese tartott remek előadást Jean Sibeliusról.
Mit takar a különös cím: "Ainola"? A nagy zeneszerző feleségének, az őt mindenben szeretettel támogató, hű társnak a keresztneve volt Aino, róla kapta Sibelius tóparti szép háza a nevét. Miért olyan fontos Ainoláról többet tudni? Mert Sibelius életéhez, ihletett zeneszerzői tevékenységéhez ez az alkotó otthon és benne Aino, a szerető hitves adta az elengedhetetlen, mindig biztos hátteret. Az egyik Helsinkihez közeli tó, a Tuusulajärvi partján fekvő fás, ligetes területet annak idején művészbarátai segítő anyagi támogatásával vette meg Sibelius, hogy ide építve házát, a hely adta csendben álmodhassa meg műveit. Ainola ma már szinte zarándokhely a finnek számára. Legnagyobb zeneszerzőjük egykori házát Sibelius halála után a finn állam megvásárolta, s ma nyaranta múzeumként látogatható. Baráti körünk tagjai közül is többen jártak már ott.
Ezzel az alkotó otthonnal, Sibelius életével és műveivel ismerkedhetett ezen az estén a baráti kör, élőszó, zene és vetített képek segítségével, Koppányi Miklós nagyszerű előadása révén. Jó volt ott lenni.

2008. szeptember 24. Észak-fok, titok... Papp János lappföldi naplója képpel, zenével, verssel

Felejthetetlen szép előadással kezdődött a második félévi programsorozat baráti körünkben. A Városi Könyvtárral közös rendezésben a Szigetszentmiklósi Ősz rendezvénysorozatba bekapcsolódva Papp János színművészt láttuk vendégül, aki 2006-os lappföldi útjának naplóját adta nekünk elő. A gyönyörű képekkel, zenével illusztrált naplót remek színészi teljesítménnyel elevenítette föl. Nagyszerű előadásában Ady Endre címadó versét a "Szeretném, ha szeretnének"-et, később Johan-Ludvig Runeberg "Paavo gazda" című versét, végül pedig Henrik Ibsen "Peer Gynt" című színdarabjának befejező részéből Aase halálát is hallhattuk. Baráti Körünk tagjain kívül ezúttal sokan mások is eljöttek, még a budapesti Kalevala Körből is itt volt két barátunk. Ők is azt mondták, megérte eljönni Szigetszentmiklósra, szép előadás volt!

Halász (Becz) Imre Váci Mihály díjat kapott

Örömmel tudatjuk, hogy baráti körünk tagját Becz Imrét, (akit írói nevén Halász Imreként ismer a verskedvelő közönség) 70. születésnapja alkalmából, 2008. nyarán Váci Mihály díjjal tüntették ki!
A díjat a Szabolcsi Írótábor (más néven Váci Mihály Irodalmi Kör) idén alapította, megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A költő hosszú ideig volt tagja a körnek, 2003. óta azonban felesége betegsége már megakadályozta, hogy részt vegyen a kör munkájában. Mégis őt tartották arra érdemesnek, hogy elsőként kapja meg a Váci Mihály díjat a "Mintha a világ" című kötetéért, a népi írók hagyományát folytató, Váci Mihály szelleméhez hű munkásságáért.
Sajnos költő barátunk beteg feleségét nem hagyhatja magára, így mostanában baráti körünk rendezvényeire sem jut el. Így történt, hogy a díjért és a szép, Váci Mihály képével díszített bronz plakettért sem tudott személyesen elmenni az ünnepélyes átadásra.
Baráti körünk tagjai ezúton is köszöntik őt, szeretettel gratulálva kitüntetéséhez, további sok termékeny esztendőt, jó egészséget kívánva!

Álljon itt egyik kedves verse, amit 1989-ben írt:

SZIGETSZENTMIKLÓSI ÉNEK

Nem kell ide Bős-Nagymaros!
lábunk betonbuckát tapos,
kivágják a jegenyéket -
baltával megyünk az égnek.

Nem kell ide Csernobil sem,
hasad az anyag a vízben,
sár, szemét a hókonyokban -
ahol zöld sírt: bomba robban!

Itt született minden ősöm,
de csak emléküket őrzöm.
Nem hazám már: kővel dobott
fecskefészek foglya vagyok.

Ha nem lennék 50 éves,
odacsapódnék a szélhez.
De mert vagyok, mint a fái,
nem lehet innen csak - kivágni.

2008. június 21. Juhannus

Félévzáró baráti köri rendezvényünket immár rendszeresen a nyári napforduló idején, a Szent Iván napjához legközelebb eső szombaton este szoktuk tartani, mégpedig évek óta a Buga iskola udvarán. A Juhannus-est mindig varázslatos, szép ünnep és remek mulatság a baráti kör kicsinyeinek és nagyjainak egyaránt. Ilyenkor nagy máglyát gyújtunk, s a tűz pattogó hangja mellett a baráti kör tagjai énekes, verses kis műsorral idézik a tavasz múltát és a hosszú nappalokkal, rövid éjszakákkal beköszöntő forró nyarat. Amikor pedig hamvadni kezd a tűz, szalonnát, kolbászt, almát sütünk a parázson, a jóízű vacsorát borral öblítjük le, majd vidám énekszóval töltjük az estét a pislákoló tűz halványuló fényénél.
Idén a budapesti Kalevala Baráti Kör tagjait is vendégül láttuk ezen a mulatságon. Finn vendégeket is hoztak: a budapesti Finnagora (Finn Kulturális Intézet) vezetőjét és munkatársait.
A mi műsorunk a régi Szigetszentmiklóst idézte. A Buga iskola utódjának, a Bíró Lajos Általános iskolának IV. osztályosai adtak elő népi játékokat Papp Jánosné tanárnő betanításában, majd három Halász-Becz Imre vers következett: az "Oltárkövek a néhai Buga iskolából", a "Bíró Lajos a Netzer dombon" és a "Miklósi nyárfák", baráti körünk tagjainak tolmácsolásában, végül pedig népzenei összeállítást hallottunk, amit citerán Pusztai Mária az Ádám Jenő Zeneiskola tanára adott elő.
A budapestiek hosszú műsorral készültek. A Kalevala Kórus Katonáné Malmos Edit vezényletével magyar és finn szerzők műveit énekelte, majd zenés irodalmi összeállítást hallottunk olyan finn irodalmi művekből, melyek a finn erdők világát idézik és melyeket a Kalevala Kör tagjai fordítottak magyarra. A versek, prózák között Burns Katalin énekét Kiss Gergely kísérte kobozon.
Idén a máglyát csak ezután gyújtottuk meg. Fényénél együtt mulatott a két baráti kör.

2008. május 17. Buszkirándulás Gönc - Vizsoly - Szerencs - Monok útvonalon

2008. a Biblia éve. Elhatároztuk hát, hogy idei tavaszi buszkirándulásunkon meglátogatjuk a magyar nyelvű Biblia bölcsőjét: Göncöt, ahol az első teljes magyar nyelvű Biblia-fordítás készült, és Vizsolyt, ahol azt kinyomtatták. Messze kellett mennünk, hétkor már úton voltunk, és bizony majdnem fél kilenc volt, mire hazaértünk. De megérte! Nagyon szép napunk volt!
Ezt néhány fotó is igazolja, amiket az út során készítettünk. Külön öröm volt számunkra, hogy ez egy igazi három generációs kirándulás volt, nagyszülők, szülők és gyerekek egyaránt jól érezték magukat.



Károli emléktábla Göncön



A bibliafordítás kézirata



A vizsolyi templomban



Kossuth háza előtt Monokon

Utunk első állomása Gönc volt. Itt volt református lelkész a XVI. században Károli Gáspár, aki itt fordította le a Bibliát, méghozzá az Ószövetséget héber eredetiből, az Újszövetséget pedig görögről magyarra. A kéziratokat pedig nem kisebb ember hordta naponta gyalogosan Göncről a vizsolyi nyomdába, mint az ott diákoskodó Szenci Molnár Albert. Láttuk a református templomot, falán e két kiváló magyar emléktáblájával, kertjében Károli Gáspár bronzszobrával, és megtekintettük a mellette lévő régi református iskola épületében berendezett múzeumot és bibliakiállítást is. Az eredeti 1590-ben megjelent, nyomtatási helyéről "Vizsolyi Biblia" néven híressé vált Biblia egyik eredeti példányát is őrzi a múzeum.
Innen Vizsolyba mentünk. 1588-ban, amikor Göncön Károli Gáspár fordította a Bibliát, Vizsoly és a környék földesura, Rákóczi Zsigmond a XVI. század egyik legnagyobb magyar nyomdáját telepítette ide, a középkori református templommal szemben lávő házba. Ebben a Matskovit Bálint tipográfus és nyomdászmester által vezetett nyomdában nem kisebb tettet hajtottak végre, mint azt, hogy ezt az első teljes magyar nyelvű Bibliát kinyomtatták, méghozzá csaknem 800 példányban! Ez a reformáció korának talán legjelentősebb
nyomdatechnikai teljesítménye volt Magyarországon. Ma a néhai nyomdára a helyén álló ház falán csak egy emléktábla utal, de a házban, mely most vendéglő, egy lelkes ember bemutatta, miként is nyomtattak akkoriban, különösen a gyerekeknek szerezve ezzel felejthetetlen élményt. Az 1590-ben megjelent Biblia másik eredeti példányát a vizsolyi református templomben őrzik. Ezt a XIII. században román stílusban épített, majd a XIV. században gótikus stílusban bővített templomot is megnéztük, hiszen középkori faliképei legalább olyan híressé teszik, mint az itt örzött Biblia.
Említettem, hogy a környék földesura akkoriban Rákóczi Zsigmond volt. Utunkat tehát az ő szerencsi várának megtekintésével folytattuk. A Rákóczi Zsigmond által reneszánsz stílusban átalakíttatott várat szépen rendbehozták, védett kertje kellemes parkká van alakítva. Jól esett itt egy kis pihenés. Kár, hogy a várkastély nagy részét egy szálloda és a Városi Kulturális Központ foglalja el, a Zempléni Múzeum csak igen szűk helyet mondhat magáénak. Azért ennek kiállítását is megnéztük, de a történeti gyűjtemény itt igen szerénynek bizonyult.
Hazafelé útban végül nem mulaszthattuk el, hogy meg ne álljunk Monokon, és tisztelegjünk a település nagy szülöttje, Kossuth Lajos emléke előtt. Szülőházát szépen helyreállították, szobáiban emlékmúzeumot rendeztek be. Kiváló idegenvezetőnő vitt végig a termeken, melyekben Kossuth bútorai, személyes tárgyai, feljegyzései melett élete, valamint a forradalom és a szabadságharc fontos eseményei kerültek bemutatásra. A múzeum megtekintése végeztével Baráti Körünk fiataljai koszorút helyeztek el a ház falán, ezzel emlékezve Kossuth Lajosra, aki Szigetszentmiklósnak is díszpolgára.
Köszönet a szép napért Baráti Körünk tagjának, Varga Dénesnek, aki ezt a kirándulást kigondolta!

2008. április 25. Dr. Küllős Imola előadása Rácz Istvánról

Estünkön Dr. Küllős Imola néprajztudós volt a vendégünk, aki "Párhuzamos vallomások" című előadásában a 100 éve született Rácz Istvánra emlékezett. Rácz Istvánról, az élete nagy részében Finnországban élt fotóművészről és műfordítóról nevezték el azt a díjat, amit Baráti Körünk elnöke, Dr. Becz Miklós kapott a Finn Kultúra Napján azért a tevékenységéért, amit a finn kultúra magyarországi terjesztése érdekében végzett.
Az előadónő, aki az MTA doktoraként az ELTE BTK Néprajzi Tanszékén tanított és a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottságának ma is aktív tagja, tudósként a magyar népköltészet lírai dalműfajaival foglalkozik. Előadása során azonban egyáltalán nem egy szigorú tudóst, hanem egy kedves, közvetlen, élményeiről színesen, szép magyarsággal beszélő, igen jó előadót ismerhettünk meg személyében.
Beszélt Rácz István élettöténetéről, azokról a körülményekről, melyek a szocialista eszmék nagyszerűségében hívő, majd azok megvalósítása során csalódó fiatalembert külföldre vetették, majd élete végéig Finnországban tartották. Megtudtuk, milyen prózai okokból lett fotográfus, és hogy ezt miként fejlesztette magas színvonalra Finnország és a finn kultúra tárgyi emlékeinek fotózása során. Elmondta, milyen sokat köszönhet Rácz Istvánnak Finnország a finn kultúrkincs felderítése terén. A finnek ma is úgy tekintenek rá, mint aki az ő számukra is felfedezte a finn kultúrát, ezért ott magas állami kitüntetést is kapott.
Több történetet is hallottunk arról, miként ismerkedett meg Dr. Küllős Imola egy finn útja alkalmával az idős Rácz Istvánnal, miként váltak igazi barátokká az évek során, hogyan segített a szeme világát lassan elveszítő idős embernek abban, hogy tarthassa a kapcsolatot a magyar irodalommal. Elmondta, hogy a Kalevalát Rácz István nem csak magyarra fordította le, de segítségével készült el a finn népi eposz vietnami fordítása is.
Az est illusztrációjaként Rácz István számos könyvét láthatták a Baráti Kör érdeklődői, valamint Rácz Istvánról különböző életkorában készített fényképeket, melyeket ifj. Becz Miklós dolgozott fel számítógéppel vetíthetővé. Dr. Becz Miklós pedig hozott több bekeretezett, felnagyított fotót is, melyek Rácz István "Csöndes vizeken" című könyvéből valók, és jól illusztrálták Rácz István elkötelezettségét a finn kultúrkincs felderítése és fotózása terén.

2008. április 07. Csillag a holló árnyékában: Földesi Ferenc előadása

Ezzel az estünkkel kapcsolódtunk a hazánkban Mátyás király trónralépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett "RENESZÁNSZ ÉV" rendezvényeihez. Szakértő előadónk Földesi Ferenc az országos Széchenyi Könyvtárban március 14. óta látható "Csillag a holló árnyékában" című kiállítás egyik rendezője, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának vezetője volt.
Előadásában Vitéz János (címerében a csillag) és Hunyadi Mátyás (címerében a holló) kapcsolatát követve, főként a reneszánsz kor nagy magyar humanistájáról, Vitéz Jánosról beszélt, méghozzá igen lebilincselően.
Vitéz János a politikában Hunyadi János mellé állt, Hunyadi kancellárja és diplomatája lett. Az ő segítségével lett váradi püspök. Nagyváradon hamarosan humanista központot hozott létre és közvetlen kapcsolatot tartott fenn itáliai humanistákkal. Már ekkor nagyszerű könyvtárat gyűjtött össze, melyben egyaránt voltak mindenféle tudományhoz tartozó egyszerű, mindennapi használatra szolgáló könyvek, melyekre a kanonoki iskolának volt szüksége, de voltak csodálatos, díszes kivitelű, Itáliában vásárolt drága kódexek is. Sajnos a török uralom alatt ezek szétszóródtak a nagyvilágban. A most rendezett kiállításra Salzburgból, Münchenből érkeztek a legszebb kódexek. Ezek lapjaiból vetített le nekünk többet az előadó, igazán érdekes titkokba is beavatva a hallgatóságot. Megmutatta, miként fűzött Vitéz János írásos magyarázatokat, kritikákat az olvasás során a szöveghez, miként javított abba bele, ha nyelvtanilag vagy tudományosan szükségesnek tartotta.
Meglepetéssel hallottuk, hogy Nagyváradon már jóval Beatrix királyné érkezése előtt létrejött egy gazdag humanista központ és egy csodálatos reneszánsz püspöki udvartartás. Vitéz János csak közvetve volt a Hunyadi fiúk nevelője. Hunyadi Mátyás Vitéz Jánost, reneszánsz udvartartását, humanista műveltségét, hatalmas könyvtárát példaképnek tartotta, s igyekezett annak mintájára, de hatalmánál fogva azt jóval túlszárnyalva kialakítani udvartartását és híres Corvina könyvtárát.
Vitéz János sok tehetséges ember taníttatását karolta fel, sok, később jeles vezető egyházi ember indult pályáján az ő segítségével. Humanista tudományszervezésének kiemelkedő alkotása volt az 1465-ben alapított pozsonyi egyetem (Magyarországnak addig nem volt egyeteme). Az akkor már esztergomi érsek Vitéz János az alapítással kultúrközpontot kívánt létrehozni, hogy a magyar ifjúságnak ne kelljen idegenbe mennie, ha tanulni akar. Korának legkiválóbb tudósait gyűjtötte össze. Sajnos az egyetem, melyet saját költségén hozott létre, csak rövid életű lehetett. Miután Mátyás királynál 1470-ben kegyvesztett lett (nem helyeselte Mátyás csehországi hadjáratait, sürgette volna, hogy inkább a török ellen forduljon), Mátyás Vitéz Jánost 1472-ben bekövetkezett haláláig őrizet alatt tartotta, a pozsonyi egyetemet pedig bezáratta, az épületet feleségének Beatrixnak adta.
Az előadás a "holló" árnyékában kiemelkedőt alkotó "csillag"-ról igazán lebilincselő volt. Földesi Ferenc sok érdekes részlettel fűszerezte mondandóját, úgyhogy az est mindannyiunk tudását úgy gazdagította, hogy közben szórakoztatott is.

2008. március 17. Egy másik Szentmiklós: Szabó Antal előadása

Klubestünkön Körünkhöz nemrég csatlakozott új barátunk Szabó Antal tartott előadást Törökszentmiklósról. Ott élt, mielőtt a közelmúltban Szigetszentmiklósra költözött volna. Települését szerető pedagógusként évekig vezette a törökszentmiklósi Helytörténeti Múzeumot, monográfiát is szerkesztett Törökszentmiklós történetéről.
Estünkön, mely március 15-ét két nappal követte, olyan előadást tartott, mely igazán illett az ünnepi hangulathoz. Bár röviden Törökszentmiklós történetéről is beszélt, előadásának fő része mégis a településnek az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepéről szólt.
Az 1849-es tavaszi hadjáratban a "hátország" szerepét főként a Tiszántúl települései játszották. Ez nagy feladatot jelentett Törökszentmiklósnak is, amikor Damjanich és Klapka hadtestét hónapokig itt szállásolták el. Itt töltötték fel a hiányzó csapategységeket, felszerelést. Itt folyt a kiképzése azoknak, akik ekkor lettek honvédek. Innen indultak február végén a győzedelmes szolnoki csatába. A nagy győzelmet is itt ünnepelték.


A tábor alaprajza

Ezekben a napokban Kossuth is itt tartózkodott. Nem először és nem is utoljára! Itt ünnepelte március idusát, amikor törökszentmiklósi datálással feleségéhez írt egy csodálatosan szép levelet abban a hangulatban, amikor a győzelem még friss volt számára és tele volt optimizmussal.

Kossuth levele

Aztán innen indultak a honvédek március közepén a Duna-Tisza közét lassanként felszabadító tavaszi hadjáratba is. A szabadságharc legszebb eseményei kapcsolódtak Törökszentmiklóshoz. Büszkék is erre az odavalósiak. Pedig nagyon emberpróbáló hónapok voltak azok: ellátni annyi embert! Szabó Antal korabeli dokumentumokból, számadásokból is felolvasott, hogy lássuk, mekkora áldozatot hoztak a törökszentmiklósiak a szabadságharcért.
Úgy adott elő, hogy szinte ott érezhette magát a hallgatóság a szabadságharcos időkben. Igazán szép est volt!

2008. február 29. Est a Finn Kultúra Napja alkalmából

Ezen az estén a Finn Kultúra Napja alkalmából Mikael Agricolára, a finn irodalmi nyelvnek és az Újszövetség első finn nyelvű fordításának megalkotójára emlékeztünk aki tavaly 450 éve halt meg. Az est előadója régi barátunk, Dr. Csepregi Márta az ELTE Finnugor Tanszékének docense volt.
Sajnos elég kevesen jöttek el az estre, pedig - mint mindig, most is - nagyon érdekes, képekkel jól illusztrált, színvolalas előadást hallhattunk Csepregi Mártától.
Mikael Agricola (1510?-1557.) minden művével és minden tevékenységével a reformáció eszméjét kívánta hazzájában Finnországban szolgálni. Követte azt a lutheri elgondolást, amely szerint az embereket meg kell tanítani írni-olvasni, hogy saját anyanyelvükön tanulmányozhassák a Bibliát. Ezért először agy Abckirja című, az olvasás tanítását szolgáló könyv került ki 1543-ban a keze alól, amely egyben tartalmazta a keresztény tanítás alapjait is, 1544-ben pedig imádságoskönyve jelent meg, amely segített az embereknek abban, hogy követhessék az istentisztelet menetét. Szerette volna finnre fordítani a teljes Bibliát, de ehhez nem volt elég pénze. Csak az Újszövetség fordítása teljes, az Ószövetségnek csak egyes részeit ültette át anyanyelvére. A fordítás során új finn szavakat is alkotott, az általa használt finn nyelv ötvözte a svéd, latin és német nyelvtan sajátosságait, ezért a ma is használt finn nyelv nyelvtana nem fedi teljesen Agricola nyelvtani rendszerét. Mindazonáltal nagy érdeme a finn irodalmi nyelv megalkotása, ezért ma is a "finn irodalmi nyelv atyjának" nevezik Mikael Agricolát.

2008. február 27. Dr. Becz Miklós kitűntetése

Nagy az öröm a szigetszentmiklósi Magyar-Finn Baráti Körben! Elnökünk Dr Becz Miklós a Finn Kultúra Napja alkalmából Rácz István-díjat kapott. A díj a finn és a magyar kulturális minisztérium támogatásával jött létre 2002-ben. Évente egy finn és egy magyar állampolgár kapja meg azok közül, akik az előző években kiemelkedő munkát végeztek a magyar illetve a finn kultúra hazájukban való megismertetése terén.
A 2007. évi Rácz István-díjat Finnországban Viljo Tervonen finn filológus, műfordító és pedagógus, a finn-magyar kulturális kapcsolatok kutatója kapta, Magyarországon pedig Dr. Becz Miklós.
A díjat 2008. február 27-én a Kalevala Baráti Kör által rendezett ünnepségen Dr. Szíj Enikő a Magyar-Finn Társaság elnöke adta át elnökünknek, akinek a finn kultúra hazánkban való megismertetése terén végzett tevékenységét méltatva kiemelte, hogy az ő fordításában jelent meg többek között Tytti Isohookana-Asunmaa verseskötete is, valamint hogy Szigetszentmiklós és Haukipudas testvérvárosi kapcsolata is neki köszönhető.
Dr. Becz Miklóst köszöntötte az est házigazdája Outi Karanko-Pap a budapesti Kalevala Baráti Kör elnöke, valamint Jari Vilén Finnország magyarországi nagykövete is, aki egy olyan Finnországról szóló könyv első példányát ajándékozta neki, melynek további példányait a Finn Nagykövetségen másnap rendezett ünnepségen kapták meg a meghívottak.



Az az Óbudai Társaskörben rendezett ünnepségen jelen volt Baráti Körünk küldöttsége és Fodor Antalné Dr. alpolgármester is, aki polgármesteri szolgálatának éveiben sokat tett a magyar-finn kapcsolatok fejlesztéséért.

2008. február 11. Klubest

Hétfői klubestünkön ismét gazdagabb lett a lelkünk valamivel.
Baráti körünk új tagja Csernákné Moklovsky Márta, aki alig fél éve költözött Szigetszentmiklósra, életének egy fontos szakaszáról mesélt nekünk.
A történet 1998-ig nyúlik vissza és még ma sem ért véget.
Akkor még a Magyar Máltai Szeretetszolgálat aktivistájaként egy segélyszállítmánnyal járt először Kárpátalján. Akkor döbbentette meg, milyen áldatlan körülmények között tanulnak a csongori magyar kisiskolások. Elhatározta, hogy megpróbál segíteni rajtuk. Magyarországra visszatérve hatalmas erőfeszítéssel pénzgyűjtésbe kezdett. Politikusokat, egyházakat, híres személyiségeket és sok-sok névtelen magyar embert sikerült az ügynek megnyernie, úgyhogy kb. 4-5 millió forinttal tudtak hozzájárulni a csongori új magyar iskola felépítéséhez. Időközben az ukrán kormány is az ügy mellé állt, így történhetett, hogy 2007-ben birtokba vehette 334 magyar gyermek a szép új háromszintes iskolát a kárpátaljai Csongoron. Az iskola készen van, de Márta nem pihen. Tovább szervezi a gyűjtéseket, de most már nem pénzt, hanem természetbeni adományokat (könyveket az iskolának, ruhát, élelmiszert, kisebb műszaki cikkeket Kárpátalja rászorultjainak) gyűjt és juttat el a határainkon kívül rekedt honfitársainknak.
Büszkék vagyunk Mártára!

Évnyitó rendezvények a Magyar-Finn Baráti Körben

A Magyar-Finn Baráti Kör idei első rendezvénye egy klubest volt 2008. január 14-én.


Halász-Becz Imre barátunk előadása a méltatlanul keveset emlegetett költőről, a tavaly szeptemberben 110 éve született Sinka Istvánról magas színvonalú és nagyon szép volt, sokáig felejthetetlen emléke marad azoknak, akik jelen lehettek.
Illusztrációként álljon itt egy vers, amit Sinka István írt, édesanyjára emlékezve 1944-ben:

VERS A FÜSTÖLGŐ MESSZESÉGBE

Anyó, üzenj, merre vagy,
kiálts nagyot az éjben:
hol ázik két ág-hajad
az őszsárga vizében?

Kendőd letörött zászló,
sírásod jaj, nem újság:
menekülő szekered
ős-magyar szomorúság.

Útad, anyóm, jeltelen,
majd csak így szól a monda:
Bihar síkjáról eltűnt
s a szélbe szállt Nagyszalonta.

Kövein kis kankalin
nő, az én bús virágom;
az lesz majd a legbúsabb
virág a nagyvilágon.

Üzenj, anyóm, merre vagy,
kiálts nagyot az éjből.
Ágyú dörög, s várlak a
füstölgő messzeségből.



Idei második rendezvényünk január 28-án két részből állt.

Először az éves beszámoló közgyűlésünket tartottuk meg. Dr. Becz Miklós elnök a 2007-es év baráti köri eseményeiről számolt be, majd Soltiné Radnics Magdolna titkártól hallhattuk a gazdasági, pénzügyi beszámolót, valamint a 2008-as programtervezet felvázolását. A közgyűlés mindezeket egyhangúlag elfogadta, sőt több programjavaslattal ki is egészítette azt.



Dr. Becz Miklós elnök beszámolóját tartja


Idézzük elnökünk, Dr. Becz Miklós beszámolóját:

"Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Az elmúlt évben két közgyűlést is tartottunk és igen alaposan átbeszéltük közös dolgainkat. Megtörtént a vezetőségválasztás. Bár személyi változás nem történt, mégis igen fontos döntések születtek. A feladatok átgondolt újraosztása már eddig is kedvező hatású volt.
Dr. Szacsvay Zsuzsanna és dr. Veresegyházy Tamás fáradozása máris eredményt hozott, megalkották ugyanis a Kör honlapját, amely már három hete működik.
Török Zsuzsa és Molnár Zsolt pedig újraindították a klubesteket, és az első nagysikerű alkalmon már túl is vagyunk.
Az említett barátainknak hálás köszönetet mondok.
A vezetőség minden tagjának is meg kell köszönnöm az együttgondolkodást és a sok munkát.
Hálámat fejezem ki Soltiné Radnics Magdolna munkájáért, aki nemcsak mint a Baráti Kör titkára, hanem a Magyar-Finn Társaság tagjaként és a nekünk otthont adó intézmény vezetőjeként is hasznunkra van.
Legnagyobb köszönet mégis a hűséges tagságot illeti, mert csak az ő támogató közreműködésükkel létezhet a Baráti Kör.
Szervezetünk aktívan részt vesz a város kultúrális és társadalmi életében.
Működésünk anyagi feltételeit a tagdíj és az önkormányzati pályázatokon nyert támogatások biztosítják.
Ezekért szintén köszönetet mondok.

Lássuk a tavalyi év krónikáját!

Január 19. Bocskai István-emlékest. Előadó nt. Szalkay Lászó ref. lelkész volt. A rendezvényt a Magyar Kultúra Napjára emlékezve tartottuk.

Február 16. A Finn Kultúra napja alkalmából dr. Szíj Enikő, az ELTE docense tartott előadást J. Vilhelm Snelmanról, a finn nemzeti ébredés egyik vezéralakjáról.

Március 30. Író - olvasó találkozó Halász Imre, szigetszentmiklósi költővel. Színvonalas, jó hangulatú est volt. A verseket a Baráti Kör tagjai és maga a költő olvasaták fel.

Május 7. Közgyűlés általános és pénzügyi beszámolóval. Kitűztük a vezetőségválasztó közgyűlés időpontját.

Május 10-13. Tíz fős haukipudasi delegáció járt a városban. Megtekintették a Sziget Színházban a Viktória c. operett premierjét.

Május 15-20. Juhani Kemi, a haukipudasi Finn-Magyar Társaság elnöke volt a vendégünk. Az egyik feladata a Sziget Színház haukipudasi vendégszerplésének az előkészítése volt.

Május 20. Kirándulás Nikla, Buzsák, Gölle, Somogyvár és Kaposvár úticéllal. Varga Dénes barátunk most is magasszintű, interaktiv szellemi eseménnyé tette a kirándulást Fekete Istvánnal és Berzsenyi Dániellel kapcsolatban.

Június 3-11. A baráti Kör két tagja elkísérte a Sziget Színházat Haukipudasba.

Június 30. Juhannuszt tatottunk, vagyis a nyári napfordulót ünnepeltük tábortűzzel, szellemi és kulináris csemegékkel.

Szeptember 28. Vezetőségválasztó közgyűlés. Az eddigi vezetőség megerősítést kapott. Megválasztottuk az ellenőrző bizottságot. A feladatokat a vezetőség tagjai egymás között újraosztották.

0któber 26. Kodály Zoltán emlékest. Előadó dr.Becz Miklós volt. Meghallgattuk a Psalmus Hungaricus egyik nevezetes felvételét.

November 12. Emlékest Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére. Az előadó Varga Dénes nemcsak az előadásával, hanem a magyar szentet ábrázoló vetített képeivel is szellemi felüdülést nyújtott.

November 30. Ünnepi est a 90 éve független Finnország tiszteletére. Előadó Bereczki András, az ELTE adjunktusa volt. Díszvendég Outi Karanko Pap, a Kalevala Baráti Kör elnöke volt, aki azelőtt néhány napja kapta meg a Magyar Köztársaság Középkeresztje lovagi fokozatát.

December 14. Kiskarácsony. A besnyői Szironta Csengettyű és Citera Együttes szórakoztatott bennünket, majd megtartottuk az ajándékozást, amelynek során mindenki adott és kapott ajándékot.

December 16. a Baráti Kör 13 tagja ünnepi előadáson járt az Operában. Kodály Psalmus Hungaricusa és a Székelyfonó volt műsoron."


A 2008. január 28-i est második részében a Magyar Kultúra Napjáról emlékeztünk meg.

Bevezetőként Reményik Sándor Templom és iskola című verse hangzott el Dr. Veresegyházy Tamás előadásában, majd Dr. Becz Miklós a tőle megszokott, magas színvonalú és igen elgondolkodtató előadásban méltatta a Magyar Kultúra Napját, és elemezte tennivalóinkat kultúránk védelme érdekében.



A baráti kör hallgatja a beszámolót

Most álljon itt egy részlet Dr. Becz Miklós ünnepi előadásából:

"Kedves Barátaim!

Nem véletlenül indítunk ezzel a verssel, amely sosem volt időszerűbb, mint napjainkban.
Magyarország helyzetét ma sokan kilátástalannak tartják. Honvédségünk nincs, a nemzeti vagyont kiárusították, a gazdaságunk gyenge, a nyelv állapota romlik, sokkal többen halnak meg, mint ahányan születnek.
Nemeskürty István úgy fogalmaz, hogy Magyarország a végpusztulás előtti válságban vergődik és a pusztulásunk ki van módolva. Szerinte realitás és nem pesszimizmus annak hangoztatása, hogy a nemzetünk széthull, mint az oldott kéve.
Hozzáteszi mindehhez, hogy Magyarországot mind a Habsburg, mind a szovjet korszakban a nyakára ültetett olyan helytartók irányították, akik nem tudták, nem akarták vagy nem merték a haza érdekeit képviselni. Képtelenek voltak emberként viselkedni.
Elmond egy esetet, amikor neki egy nagyhatalmú szovjet vezető azt mondta: Aki a talpunkat nyalja és megalázkodik, az rabszolga és úgy is bánunk vele. De aki a szemünkbe néz, vállalja magát és hazáját, az ember, az cselovek.
Szomorúan jegyzi meg Nemeskürty, hogy egész életében a sunyi behódolást látta az erősebb szomszéd politikájának.

Ha ez így van, akkor hát, ma miben bízhatunk?
Megint Nemeskürtyt idézem. 1541-ben végleg megszűnt a Szent István-i magyar állam, de akkor megtörtént az a csoda, hogy a magyar nyelv vette át az állam szerepét. A 16. században a magyar nyelv kivirágzott és kialakult egy nagyon érdekes európai kultúra. Ebben a közegben azok voltak magyarok, akik egymással magyarul érintkeztek.
Ma tehát egyetlen lehetőségünk, hogy a nyelvet megerősítjük. Az oktatásnál kell kezdeni. Bűnösök, akik a tehetségüket rosszra használják.
Dacos építő kedvet adhat, hogy csak azért se hagyjuk magunkat.
Ki adta a magyar nemzet erejét? Berzsenyi, Kölcsey, Petőfi, Arany, Ady. Egyikből sem csepegett az optimizmus. A keserű düh vezette őket. Nem a félelem, hanem az élni akarás.
Hadd emlísem meg még, hogy mit idéz Nemeskürty Kisfaludy Károlytól. A nyelv köti az embereket olyan nemzeti nyalábbá, amelynek a politika vészei nem árthatnak. A nyelv lelke a nemzetnek. Ha nem akarunk széjjelszaggatott, viszálykodó embercsoport maradni, akkor a nyelvünket a lehető tökéletességre kell emelni.

Ma, amikor tulajdonképpen a Himnusz emléknapját ünnepeljük, világosan kell látnunk, hogy mindaz, amit Nemeskürty és Kisfaludy mond, az még mind kevés. Hitre van szükségünk!
Hinnünk kell, hogy amikor a nemzeti imádságunkban jókedvet kérünk, majd megadatik nekünk a bizakodás a pesszimizmus helyett.
És ha hittel kérjük, hogy "Nyújts feléje védő kart", akkor kiterjeszti fölénk védelmező és áldó kezét az Isten.

Kedves Barátaim! Ezekkel a gondolatokkal adom át a szót azoknak, akik Wass Albertről emlékeznek meg. A hátralévő műsor Török Zsuzsa barátunk kezdeményezésének és fáradozásának az eredménye.

Köszönöm a figyelmet."

Előadását tehát a 100 éve született költő, Wass Albert műveiből és rá emlékező írásokból összeállított műsor követte, melyet Török Zsuzsa barátunk szerkesztett, és a baráti kör tagjai (Farkas Ottóné Éva, Kerepesi Károly és felesége Magdika, Török Zsuzsa, Dr. Szacsvay Zsuzsa és Farkas Ottó) adtak elő.

Felemelően szép este volt.


Török Zsuzsa egy Wass Albert kötettel


Farkas Ottóné felolvas

Színvonalas kulturális események színhelye volt a Magyar-Finn Baráti Kör

Csupa aktualitással foglalkozott a Magyar Finn Baráti Kör legutóbbi rendezvényein.
2007. október 26-án a 40 éve elhunyt nagy magyar zeneszerzőre Kodály Zoltánra emlékeztek. Dr. Becz Miklós, a Baráti Kör elnöke előadásában Kodály-idézetek segítségével elevenítette fel, követte és tette emberközelivé a zeneszerző életútját és munkásságát. A megemlékezést Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művének egy igen híres lemezfelvételről való meghallgatása tette teljessé.
2007. november 12-én a 800 éve született magyar szentről Árpádházi Szent Erzsébetről emlékeztek meg. Róla Varga Dénes tanár úr a Baráti Kör tagja tartott számítógépes vetítéssel illusztrált nagyon szép előadást.

Programdús év vége a Magyar-Finn Baráti Körben

Egymást érték az utóbbi hetekben a rendezények a Magyar Finn Baráti Körben.
2007. november 30-án a Finn Köztársaság függetlenségének 90. évfordulóját ünnepelték. Az est előadója Bereczki András az ELTE adjunktusa volt, aki sajátos szemszögből láttatta azokat a körülményeket, melyek a finnek függetlenségi harcát diadalra segítették. Ezen az esten gratuláltak a Baráti Kör tagjai Outi Karanko Papnak a Kalevala Baráti Kör elnökének magas állami kitüntetéséhez: a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét Sólyom László köztársasági elnöktől hazája ünnepe alkalmából kapta. Az est műsorát az Ádám Jenő Zeneiskola furulya kvartettje szolgáltatta Kovács Mariann tanárnő vezetésével.
Ugyanezen a rendezvényen osztották ki a Baráti Kör által a Finn Függetlenség Napja alkalmából meghírdetett rajzverseny díjait is. A különböző kategóriák helyezettjei a következők voltak: Szitás Brigitta, Pengő Kinga, Tóth Alexandra, Hoffer Barbara, Krasznár Dalma, Miskolczi Balázs, Márhoffer Boglárka és Duleba Gábor.
A Baráti Kör hagyományos Kiskarácsonyi ünnepségét 2007. december 17-én tartotta. Karácsonyváró rendezvényükön a besnyői zeneiskola Szironta Csengettyűegyüttesének műsorában gyönyörködhetett a Kör apraja-nagyja. Aki tudta, unokáit is elhozta. A jól bevált ajándékozási szokásnak megfelelően az esten mindenki adott és mindenki kapott ajándékot és a kicsik még a csengettyűegyüttes hangszereit is kipróbálhatták.



A Szironta Csegettyűegyüttes


Támogatónk Szigetszentmiklós Város Önkormányzata.

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar-Finn Baráti Kör.

A 2007. szeptember 28-án megtartott gyűlésen a Kör az alapító okiratnak megfelelően négyfős elnökséget és háromfős ellenőrző bizottságot választott.
A Baráti Kör elnöke továbbra is Dr. Becz Miklós maradt. Az általános alelnöki tisztségre Török Zsuzsát, a gazdasági és szervezési alelnökére Dr. Szacsvay Zsuzsannát választották, a Baráti Kör titkára pedig Soltiné Radnics Magdolna maradt.
A gazdasági és pénzügyi ellenőző bizottság tagjai Kerepesi Károlyné, Szabó Józsefné és Varga Dénes lettek.
A pénztárosi feladatokat továbbra is Vig Péterné látja el.
Az új vezetőség megbízatása három évre szól.